Pannon Praktikum világzenei nagyszínpad: Filmszakadásig

publikálva
2000/30. (07. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Szigetben az is jó, hogy képes változni. Jól felfogott érdekből, kényszerűen, de fel merte venni főszponzora, a Pepsi nevét, és ettől még lazán az, ami. Érzékelve a trendet, kaput nyitott az elektronikus tánczenének, és naprakészebb, sokszínűbb lett. Volt képe ráengedni a kölyköket a 60-as évek táncdalcsillagaira, és ez a húzás a legönfeledtebb marhulásra adott alkalmat. Most pedig az eddigi egyetlen nagyszínpaddal egyenrangú, második nagyszínpad üzembe állításával készül fülek ezreit kinyitni arra a nagyon sokféle hangra, melyre a world music címkét szokás ragasztani.

A Szigetben az is jó, hogy képes változni. Jól felfogott érdekből, kényszerűen, de fel merte venni főszponzora, a Pepsi nevét, és ettől még lazán az, ami. Érzékelve a trendet, kaput nyitott az elektronikus tánczenének, és naprakészebb, sokszínűbb lett. Volt képe ráengedni a kölyköket a 60-as évek táncdalcsillagaira, és ez a húzás a legönfeledtebb marhulásra adott alkalmat. Most pedig az eddigi egyetlen nagyszínpaddal egyenrangú, második nagyszínpad üzembe állításával készül fülek ezreit kinyitni arra a nagyon sokféle hangra, melyre a world music címkét szokás ragasztani.

Azt hittem, ezt a szigeti hetet is, mint az eddigieket, letudom egy-két-három kiruccanással, némi munkát összekötve némi szórakozással, inkább keveset, de célirányosan markolva. Most viszont, a program láttán meg vagyok lőve, a világzenei nagyszínpad minden napra kínál olyasmit, amit nemcsak kihagyni lenne vétek, hanem amivel a jelző nélküli nagyszínpad is csak ritkán bír konkurálni így, első ránézésre. Nincs mese, lustálkodni majd utána lehet csak.

Aug. 2.

Akárcsak az összes napon, a bemelegítés hálátlan feladata a hazai versenyzőké. Vesztes pozíció, de bármelyik banda képes lehet nyertesként kikerülni belőle. Névsoruk egy kisebbfajta cigány fesztivált előlegez meg: Romano Drom, Balogh Kálmán és a Romano Kokalo, Rományi Rota. Valami azt súgja, ahhoz hasonlóan, ahogy nemrég a Trans-Global Underground felcsípett magának magyar roma muzsikusokat (speciel épp a Balogh Kálmánnal dolgozó Balogh Ferencet és Nagy Istvánt), jó esély van arra, hogy az est nemzetközi sztárjai is inspirációt találjanak valamelyiküknél. Mert ezek olyanok.

A torinói Mau Mau nem először jön Budapestre. Akinek volt szerencséje hozzájuk anno az Á-ban, az tudja, miféle mediterrán megmozdulásra számíthatunk. Karneváli pörgésre vagy a keringő egykéthájára, egyre megy, a lényeg, hogy nagy-nagy szívek lesznek kitéve a placcra, tangóharmonika, hegedű és dobszó hív majd táncba, ellenállhatatlanul. Senkit nem fog zavarni, hogy nem érti a piemonti dialektusban fogant szövegeket, úgyis az első kiáltásoktól kezdve lejön, hogy nem a kizsákmányoló burzsoázia dicsőségét zengik tíz éve. Legújabb albumuk, a Safari Beach mostanában jelent meg, de azért nem valószínű, hogy emiatt a régebbi kedvenceket (Bass Paradis, Mostafaj, Soma la macia stb.) hanyagolnák.

A Dissidenten tagjai épp húsz éve gyűjtik magukba a nagyvilág hangjait. Kapcsolatokat keresnek, és kapcsolatokból építkeznek. Németországból kiinduló kalandozásaiknak hol arab, hol indiai "eredménye" lett, utazásaikba minden belefért a meditációtól a táncig. Legutóbbi útjuk egészen egzotikus helyre vezette el őket egy hetvenéves amerikai komponista, Gordon Sherwood közreműködésével: operát írtak a Dunáról. A The Memory Of The Waterst 56 tagú zenekar és 28 énekes rögzítette lemezre. Kevéssé valószínű, hogy ezek mind eljönnének a Szigetre, az viszont simán benne van a pakliban, hogy a júliusi pozsonyi és ulmi ősbemutatók után nekünk is jut néhány csepp a nagy Duna-darabból.

Aug. 3.

A megjelent hirdetésekhez képest egy változás: a Gereben együttest nélkülözni leszünk kénytelenek, lemondták a fellépést. A hajdúsági citerások hiányáért kárpótol majd a két ütőssel súlyosbított Tin-Tin Q, a moldvai népzenét játszó Tatros, a svéd Triakel és a New Yorkból már-már hazajáró Klezmatics.

A Triakel (a nevet egy édeskés fekete likőrtől kölcsönözték) aligha fogja megtáncoltatni a Sziget népét, félek is, hogy egyetlen hegedűvel, harmóniummal és énekhanggal kicsit elveszettek lesznek a tágas téren, főleg, ha a nap is odatűz, viszont biztos vagyok abban, hogy aki leül eléjük, azt földhöz szögezik majd. ´si tisztaság és végtelen nyugalom van ezekben a feldolgozott svéd népdalokban (lemezen: Triakel). Emma Härdelin énekébe bele lehet szeretni, a hegedű pedig képes úgy megszólalni, mintha magyarul húznák; nem lesz itt baj.

A Klezmatics koncertjével is csak egyetlen gond lehet: az, ha netán egybeesik Suzanne Vegáéval, aki ugyanezen az estén a másik nagyszínpadra hivatalos. A Klezmatics tavaly már járt a Szigeten, és egyértelművé tette, amit azért sejteni lehetett, hogy bárhol, bármikor vágnak bele, ünnep teremtődik. És számíthatunk rá, hogy bemutatják, merre tartanak a Possessed, illetve a Chava Albersteinnel közös The Well óta.

Aug. 4.

A Maskarades görög táncházat ígér, a Kolinda pedig, amelyet, emlékszünk, néhány éve egy karácsonyi Narancs-CD létrehozása reaktivált, erre a napra tervezi legújabb albumának megjelentetését. Ha minden jól megy, még ott helyben, dobozból, árrés nélkül.

Bevallom, a Sziget japán vendégének eddig csak a nevét hallottam, még egyetlen hangját sem: Cicala Mvta. Ezt vésték olaszul az 1920-as évek legnagyobb japán utcazenésze, Soeda Azembo sírjára, akiről úgy tartja a fáma, hogy egy időben afféle néma kabócának érezte magát, nem merte kinyitni a száját, félt, hogy lecsuknák, ha kimondaná, amit kimondana. A Wataru Ohkama vezette Cicala Mvta, mint írják, a világ egyik legkülönösebb zenei kombinációját hozta össze réz- és fafúvósokkal: japán nép- és utcazene, avantgárd jazz, klezmer és bármi más. Hallani kell (lemezen: Ching Dong).

Az est fénypontja a mai afrikai zene egyik legnagyobbja, Salif Keita lesz. Egy albinó Maliból, ami (mármint a feketénél világosabb bőrszín) nem több puszta kuriózumnál, a lényeg az, ahogy zenekarát finom és táncos zenére vezeti majd. Salif Keita a tradicionális afrikai muzsika nyugatiasításának egyik mestere. Ebből lemezen (a legutóbbi az édesapja emlékét megörökítő Papa) és színpadon egyaránt felemelő percek kerekedhetnek, de előfordulhat az is, hogy meg akarnak merítkezni egy heavy metal gitárszólóban, amiről persze jobb lenne mindörökre lebeszélni őket, ha már korát adott a kezükbe az Úr Maliban.

Aug. 5.

A hazai frakciót ezúttal a Makám és a Vujicsics alkotja. Nem kétséges, hogy utóbbiban benne van egy fergeteges óra, előbbi kétesélyes, valahogy nehéz őket egy intim klubon kívül elképzelni, még akkor is, ha Lovász Irén áll velük a színpad közepén; tessék rám cáfolni.

Ami utánuk jön, az viszont menthetetlenül nagy buli lesz. Aki tíz éve belehabarodott a Les Negresses Vertes multikulti kavalkádjába, az most nélkülük is megkaphatja ezt az élményt. A Les Hurlements d´Leo egy egészen friss francia zenekar. Első albumuk, a Le Café de Jours Heureux alapján nyilvánvaló, hogy sem a színpadon, sem előtte nem lesz megállás. Ebben a zenében legalább annyi az élet, mint a Mau Mauéban, de a sanzon hagyománya révén valamivel több benne a romantika. Erősen ajánlott.

Ha nem korábban, pár éve, a zene margitszigeti ünnepén már megtanította az ugor rokonságot a finn Värttinä, hogy odafönn, északon sem mindenki olyan hallgatag és mélabús, mint Aki Kaurismäki filmjeinek szeretetre méltóan szerencsétlen szereplői. Ezek a lányok úgy énekelnek, hogy attól még egy gyászmenet is mosolyogni kezdene. Ezt fogja tenni a Pepsi-populáció is, miközben pedig legutóbbi albumuk, az Ilmatar záródala sírnivalóan megindító, főleg nekünk, déli rokonoknak, akik értjük is, ahogy Nagy Lucina egy 1959-ből előbányászott gyűjtésről vett hangmintában a gyermekét siratja.

Aug. 6.

Sűrű napnak ígérkezik, de nagyon. Az Odessa Klezmer Band, a Tükrös együttes, a marokkói, örmény, amerikai és magyar zenészekből álló Chalaban és a Sebestyén Mártával fellépő Muzsikás mellé jön még Natacha Atlas egyiptomi zenészeivel. Ami egyfelől gyönyörű arab dalokat, másfelől könyörtelen táncritmusokat sejtet. A Márta-Natacha- párosítás tavalyelőtt, a zene gellérthegyi ünnepén már bevált, semmi oka nincs, hogy ne váljék be most is. Muzsikásék azóta a Bartók Albummal tudatosították tovább, honnan jöttek, Natacha Atlas pedig a Gedidával. Ami a mieinknek Erdély, az a Londonban élő énekesnőnek Kairó. És ez így együtt azt jelenti, hogy irány, már megint, a Filatorigát.

Aug. 7.

Folytatódik a nagy népi kohézió. A Szászcsávási Banda megmutatja, mire ropják Romániában, ha fényes jó (rémes rossz) kedvük van, a pesti Besh o droM pedig eddigi pályája itthoni csúcsára sodródhat.

De ez csak a körítés. Jön Kubából az Ambos Mundos, ami annyit tesz, hogy spontán kéz-, láb-, törzs- és csípőmozdulatok közepette hazánk Buena Vista fan clubjának összes tagja titkon átkozza majd magát, hogy annak idején édesanyja minden igyekezete ellenére elszabotálta a tánciskolát, és most gőze sincs, merre, hogyan tegye a lábát, ha rumbát, mambót meg ilyesmiket hall. Az Ambos Mundos csak ötéves, de Tania Nerfin és kísérői mögött a son százévnyi hagyománya áll. Verhetetlen. (Van lemez is, legújabb az Ella cantaba Boleros.)

S ha mindez nem volna elég a jóból, ellenpontként beindul a 16 Horsepower Amerikából, közelebbről Denverből. Ha az Ambos Mundos a világosabbik oldal, a 16 Horsepower a sötétebbik. Tulajdonképp lehetne akár a "sima" nagyszínpadon, de ráfér a világzeneire is: van nekik ez a countryörökségük, amivel a szimpla reprodukcióval megelégedő zömmel szemben David Eugene Edwards és társai úgy kezdtek valamit ´93-ban, hogy összehozták a Joy Divisiontől és Nick Cave-től ismerős, borús, lélekbe markoló hangulattal (a legújabb lemez: Secret South). Vigyázz, nehogy a HÉV elé lépj utána!

Aug. 8.

Aki eddig bírta, annak már csak egy nap. (Meg egy év a következő Szigetig.) A MÉZ ír mulatsággal, a Kalyi Jag roma autentikával előzi meg a Boban Markovic Orkestart, amely mostanában többször is játszott mifelénk (legutóbbi lemezük, Lajkó Félixszel: Srce cigansko). Sokszor esett már szó róluk ezeken a hasábokon, nemigen van mit hozzátenni, tökéletes balkáni rezesbanda, pont.

Lehetne ez is a végszó, de mégsem: egy felfedezést még kínál a Sziget. A marokkói El Houssaine Kili valaha a Dissidentennel énekelt, de 1988-ban önállósította magát. Zenéjét, címkézni muszáj ugyebár, a gnawa stílusba sorolják. Aki hallotta tavalyi albumát (Safran), az tudja, milyen a jófajta marokkói pop, aki nem, tartson ki, filmszakadásig.

Szőnyei Tamás

"Elég durva, nem?"

Emma Härdelin, Triakel

Magyar Narancs: A legenda szerint csupán egy szilveszteri bulira szánta Kjell-Erik Eriksson és Janne Strömstedt a Triakelt. Mikor derült ki, hogy több van benne?

Emma Härdelin: Azon a bulin még nem volt neve, Kjell-Erik és Janne csak úgy együtt játszottak ketten. Aztán egy fél év múlva arról beszélgettünk Kjell-lel, hogy csinálhatnánk valamit együtt, hogy milyen lehetne egy templomban fellépni, és akkor Kjell mondta, hogy ismer egy fiút, aki tud harmóniumon játszani, szólhatnánk neki. Összejöttünk a lakásomon, próbáltunk egy kicsit, s azóta együtt vagyunk. Hát így kezdődött, 1995 tavaszán.

MN: Kjell és Janne ezer éve Hoven Droven-tag, te pedig főállásban a Garmarna szólóénekese vagy. Nem adódott ebből problémátok?

EH: Gond csak akkor van, ha le kell mondani egy koncertet, mert valamelyikünk elígérkezett már a másik zenekarral, de ez nem jellemző, nem nagyon esnek egybe a felkéréseink.

MN: És zeneileg?

EH: Úgy még könnyebb szétválasztani őket, annyira más zenét játszik a Garmarna és a Triakel. Nem lehet őket elképzelni azonos repertoárral; így ha találok egy dalt, azonnal tudom, hogy a Triakelnek vagy inkább a Garmarnának való.

MN: Egy csomó archív anyagot használtok. Honnan szerzitek őket?

EH: Különösebb kutató- vagy gyűjtőmunkáról nem beszélhetünk. Ha az ember elmegy a könyvtárba, rengeteg ilyen leírt dalt talál, s a múzeumban meg is hallgathatja, hogyan énekelték őket az öregek. Valójában csak ahhoz kell idő, hogy eldöntsük, melyikkel mit akarunk kezdeni.

MN: Magyar zenét ismersz?

EH: (Gondolkodási idő...) Sebestyén Márta magyar?

MN: Igen.

EH: ´t ismerem... Attól tartok, az egyetlen magyar, akit valaha is hallottam, de nagyon-nagyon szeretem, ahogyan énekel. Van egy CD-m, talán The Prisoner´s Song a címe, ez az egyik kedvenc lemezem. Más nem jut eszembe. Persze lehet, hogy többet is hallottam, csak nem tudtam róluk, hogy magyar zenék.

MN: Azt olvasni a lemezetek borítóján, hogy meglehetősen drasztikus e balladák szövege. De én egy hangot sem értek svédül. Mondanál példát?

EH: A Gammel Sara egy idős, munkaképtelen asszonyról szól, akit csak azért ölnek meg, mert túl költséges eltartani, aztán egy tehénnel megvesztegetik a papot, hogy temesse el, mintha mi sem történt volna. Hát ilyesmik... elég durva, nem?

MN: De igen, köszönöm szépen. És mire emlékszel a legszívesebben a Triakellel töltött évekből?

EH: A legkülönösebb dolog egy évvel ezelőtt esett meg velünk. Az ABBA egyik tagja, Benny Andersson felkért, hogy vegyük fel vele az egyik dalát. Tudtuk róla, hogy nemcsak érdekli, de játszik is népzenét, szóval nem lehet nagy baj, de azért mondtuk neki, hogy előbb szeretnénk megnézni, miféle dalról van szó. Szerencsére tényleg tetszett, úgyhogy megcsináltuk vele.

MN: Ez ugye egy vallásos témájú dal?

EH: Igen.

MN: Azt olvastam rólad, te nem vagy hívő.

EH: Nem... de ezzel nem volt bajom. A nő, aki a szövegét írta, természetesen Jézusra gondolt, de számomra ez egy olyan szerelmes dal, amit bárkinek elénekelhetek, a vallástól függetlenül. S közben arra gondolok, hogy ezt érezniük kell a hallgatóknak is, így hát semmi gondom az éneklésével.

Nagy Elisabeth

(Berlin)

(Fordította: m. l. t.)

A Triakel augusztus 3-án 18.30-kor játszik a világzenei színpadon.

publikálva
2000/30. (07. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...