Méghozzá a gond és a probléma szavak elkülönböztetésében, minthogy játékát az előbbi szinte végigkísérte, ám az utóbbi meg sem kísértette. Mindjárt bemelegítésképp, majd utóbb is bele-belejátszott hegedűjével a vonóskar szólamanyagába, sajátosan formálta a versenymű kadenciáját, és technikája sem mutatkozott minden pillanatban kikezdhetetlennek, s mégis az összbenyomás nagy művészt és kiérlelt produkciót jelzett - a pódiumrutin legmagasabb régiójából. Zukerman páratlan koncerttapasztalatát jelezte az is, hogy az ezúttal valóban kikövetelt ráadást is a lehető legökonomikusabban oldotta meg: talán egy szűk perc alatt, ellenben a közönség boldog megénekeltetésével. Ez a hangulat utóbb tartósnak bizonyult, hisz Richard Strauss szemérmetlenül könnyed Rózsalovag-keringősorozatának nyomában a második rész főszáma, az Imigyen szóla Zarathustra Fischer Iván pálcája alatt most nemcsak pompázatos hangszerelésével, de hol rafinált, hol fiatalos derűjével is fényesen érvényesült. Valósággal szétáradt a melengető fény a zenekar produkciójából, s a koncertmesteri pult mögül Eckhardt Violetta jószerint egy további kiemelkedő hegedűsteljesítményt állított Pinchas Zukerman játéka mellé. Szimfonikus optimizmus a 20. századnak ajánlva - Strauss eredetileg valami ilyesforma alcímet szánt a Zarathustrának, s a Fesztiválzenekar mintha a 21. századra is kiterjesztené ezt a derűlátást. Méghozzá tettleg, amint erről a szombati bérletes estet követő éjféli koncert ifjúságcsalogató programja meg a Zarathustra zenéjének továbbgondolására kiírt gimnáziumi filmes pályázat vasárnapi eredményhirdetése is tanúskodhatott. (Erről videónkat lásd itt - a szerk.)
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, május 5.
