Porból, annyi bizonyos, vagy legalábbis alighanem, de íme, itt van egy markánsnak éppenséggel nem nevezhető állítás arra nézvést, hogy porrá is leszel - s veled minden összeesküvés-elmélet: ugyancsak alighanem. A porhintés pedig homokanimációvá.
Van arra egy kincstári magyarázatunk (mégis jobban hangzik, mint az ÖE-E), hogy miért kell utóbb megint westernekkel fűtenünk: mert amit a WTC ikertornyának lerombolása kikezdett, ideje már betapasztani. Old school ez, mint maga a western; mármint moziban intézni tudatbéli ügymeneteket, mert valaha bevált, vagy például ma is igen sokfajta mosóport ad el a televízió. Ugyanakkor arra mégis jó ez a magyarázat, hogy nekünk könnyebb legyen különbséget tenni a Kis Vuk és a Börtönvonat Yumába világra jötte közt (nagy kérdés, inkább kicsi: van-e).
Szerepelt (papíron most is) a honi dvd-forgalmazásban, akik 2002-ben kiadták, ma már nem emlékeznek rá (beszéltünk velük telefonon; Warner), de anno-anno-anno ment a moziban is - oh, nem is annyira anno, szerintem a hetvenes években, noha 1957-es a filmmű - Delmer Daves westernje, a Ben Wade és a farmer (3:10 to Yuma) -, egy jelentős mesterségbeli tudással megfogalmazott didaktikus marhaság. Fekete-fehérben könnyen megy a monokróm lírázás, de hát ez van; ha valaki kicsit is belegondol, könnyen lyukadhat oda, hogy a műfaj leginkább (vagy inkább maximum) képzőművészeti eszközökkel méricskélhető. Mindez persze nem zárja ki a novellisztikát, például a 3:10 is egy Elmore Leonard-pársorosból alakult ki. Mellékszál, de már ott tartunk, hogy a nevezettet simán le lehet "komoly író"-zni. Ki jöhet még? Hogyha mondott műalkotás sztoriját beadnánk egy szarvasmarhának (mégiscsak cowboyfilm), nyilván felfúvódna, megveszne vagy elkapna ezt-azt. Vigyázat, csak emberi fogyasztásra alkalmas! Valami olyasmiről szól, hogy a romlottságig vitt fantázia (Ben) meghajol a romlottságalapú szűk látókör (a farmer) előtt; pontosabb lenne a behajol, mert legkésőbb a vasútállomáson frigyre lépnek, s a kellő léptékű statisztériai elhullás, továbbá kilenc hónappal a yumai nászút után megszületik az igazság országa. Vagy még rosszabbról: ha rendesen viselkedel, előbb-utóbb neked is leoszt belőle (az igazságból; az országa) egy adaggal; ilyenformán a terrorizmus (banditizmus) a direkt marketing módszereinek durva és szándékos félreértése, miszerint 14 napon belül esetleg vissza lehet küldeni az árut (a mondott igazságot).
Egy pitlák porfészekben elkapják Ben Wade-et (nőügy), a híres körözöttet, s át kéne vinni abba a másik porfészekbe, ahol legalább megáll a vonat. Nem nagyon akarja elkísérni a gyors gyilkost senki se, mert még baj lehet, bandája a közelben áll lesben. Mai szinten 31760 forintért (200 USD) akad is egy farmer, nagy pénz lehetett ez akkoriban (a XIX. század megszokott végén), hisz alig pár dollárért lehetett már olyan marhát venni, amelyik nem tudott beszélni (ennek ugyan semmi köze a másik híres E. Leonard-adaptációhoz, A hallgatag emberhez - feltételezem).
Az út a paraszt lakhelyén visz keresztül, megismerjük a családot, és imponálni akarunk nekik (asszonyka, két fiú), s a végén a célállomáson kitör a lövöldözés - utóbbi olyan, mint a balladai homály, nem lehet elhagyni. Nem-e? Óvatos bonyadalmak, magas belfeszkó, tánc és toporgás a helyzet csapdájában - e kamaramű a kép, s a keret a művészet: izgalmas képet festeni rá előre megadott háttérrel. Daves filmje buzgón teljesít, átélten adja elő a gyakorlatilag tökéletesen motiválatlan (vagyis hát, mint az összes ilyen esetben: az utókorral igazolt) fejlődésregényét. A keret azonban egyenest perfekt. A betűtípus a főcímen, a zene, a filmidő mind-mind tájelem, s a végén a gőzös gőzébe burkolt poén olyan rendesen koreografált, hogy csak másnap jönni rá, mennyire erőszakolt és elfogadhatatlan.
És akkor jön 2007-ben, ötven év múlva valaki, a Johnny Cash működését tárgyazó A nyughatatlan rendezője, James Mangold, és evvel az egésszel (Daves filmjével és a maga korával) akar kezdeni valamit: jó fél órával több idejébe is telik neki - emiatt a képzőművészeti dolog miatt lehet, hogy minden ilyen alapvető mozis műfajok közül a westerneknél a legszembeszökőbb a filmidő gátlástalan megnyúlása. Mangold fogja magát, alkalmasint Davest és minden poénját kibontja, kibeszéli (egy részét elkenőleg). Dől a monokróm líra színesben, olyan szárazság van, hogy az már aszály Herkules, végig porban, sárgában vagyunk tartva: és nekiállunk fűrészelni. Bilincs és karikagyűrű: Ben a szabadságát is odadobja egy pásztoróráért, a parasztnak nem ér ennyit az egész, ő egész életre szóló alkut köt, ugyanezért a pénzért szolgálót és parancsolót vesz egy személyben (vajon bónusz-e a felettes én, vagy benne van az árban?) - az intézmény neve házasság. Ha nincs vasút, akkor lesz vasút, hátul, míg megy a homok a szélben, szorgos kis kínaiak fektetik a síneket. Esetleg: ölős film nincs nemi hovatartozásbéli kihívásokkal küzdő, pszichopata, nyikhaj kiszerelésű tömeggyilkos nélkül (vö.: Billy, a kölyök és szinte az összes chicagói gengszterfilm).
Ha Davesnél lehullik egy levél az ágról, arra Mangold reagál (s végül a hiányolt motivációt is megsegíti, legalább egy félreérthető félmozdulattal; westernben nincs is bevettebb, a kéz a colt felé rándul meg) - egy darabig ez kínos tán, de meg lehet szeretni, hisz végső soron azt állítja, hogy semmi sem úgy van, de mindenképpen lehetne máshogy is. Egész jó: ő győzött, ám ötven év múlva megint jön majd egy újabb bandita.
A Þlm az Intersonic bemutatója
