Interjú

„Rizikó nélkül nincs éneklés”

Károlyi Katalin énekesnő

Zene

Noha a hangja és az alapjai megvoltak hozzá, nem készült énekesnek. Azután mégis az lett. Számos kortárs zeneszerzőt megihletett. Énekesként járja a világot, emellett fotográfus is.

Magyar Narancs: Nagyon gazdag pályád van, amelynek a nagy része nem itthon zajlott. Rajzoljunk fel egy útvonalat.

Károlyi Katalin: Huszonegy évesen fogtam egy bőröndöt és elmentem világot látni. Érdekelt, hogy azzal, ami számomra a zene és az éneklés, miként illeszkedem egy nemzetközi kontextusba. Egyébként kamaszkoromban világutazó szerettem volna lenni.

MN: Miért pont Franciaországba mentél?

KK: Véletlenül. Philippe Beaussant, a Centre de Musique Baroque de Versailles igazgatója hallott egy soproni koncerten énekelni, tőle jött az ötlet, hogy jelentkezzek René Jacobshoz a Studio Versailles-Opérába. 1990 őszén megérkeztem Párizsba, de márciusig nem voltak meghallgatások. Hogy megéljek, takarítottam, gyerekre vigyáztam, hangképzés- és zongoraórákat adtam angolul. Tavasszal sorra felvettek a Groupe Vocal de France-ba, Philippe Herreweghe La Chapelle Royale-jába, Laurence Equilbeyhez az Accentusbe, a Studio Versailles-Opérába és William Christie együttesébe, a Les Arts Florissants-ba szólistaként, majd rendszeresen felléptem az Ensemble Intercontemporainnel is.

MN: Közben nyilván megtanultál franciául.

KK: Igen, de a 17–18. századi operák által kerültem közel a nyelvhez, és ez a mindennapokban elég furán hangzott. Egyébként Maurice Leblanc igényesen megírt Arsène Lupin-könyvei sokat segítettek.

MN: Volt olyan pillanat, amikor azt gondoltad, nem is jössz haza?

KK: Nem gondoltam, hogy meg kell határoznom, hol élek, lehetek itthon is, meg otthon is. A gyermekeim Párizsban születtek, most Budapesten élek velük.

MN: Egy énekesnő számára különösen veszélyes lehet a pandémia.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.