Interjú

„Rizikó nélkül nincs éneklés”

Károlyi Katalin énekesnő

Zene

Noha a hangja és az alapjai megvoltak hozzá, nem készült énekesnek. Azután mégis az lett. Számos kortárs zeneszerzőt megihletett. Énekesként járja a világot, emellett fotográfus is.

Magyar Narancs: Nagyon gazdag pályád van, amelynek a nagy része nem itthon zajlott. Rajzoljunk fel egy útvonalat.

Károlyi Katalin: Huszonegy évesen fogtam egy bőröndöt és elmentem világot látni. Érdekelt, hogy azzal, ami számomra a zene és az éneklés, miként illeszkedem egy nemzetközi kontextusba. Egyébként kamaszkoromban világutazó szerettem volna lenni.

MN: Miért pont Franciaországba mentél?

KK: Véletlenül. Philippe Beaussant, a Centre de Musique Baroque de Versailles igazgatója hallott egy soproni koncerten énekelni, tőle jött az ötlet, hogy jelentkezzek René Jacobshoz a Studio Versailles-Opérába. 1990 őszén megérkeztem Párizsba, de márciusig nem voltak meghallgatások. Hogy megéljek, takarítottam, gyerekre vigyáztam, hangképzés- és zongoraórákat adtam angolul. Tavasszal sorra felvettek a Groupe Vocal de France-ba, Philippe Herreweghe La Chapelle Royale-jába, Laurence Equilbeyhez az Accentusbe, a Studio Versailles-Opérába és William Christie együttesébe, a Les Arts Florissants-ba szólistaként, majd rendszeresen felléptem az Ensemble Intercontemporainnel is.

MN: Közben nyilván megtanultál franciául.

KK: Igen, de a 17–18. századi operák által kerültem közel a nyelvhez, és ez a mindennapokban elég furán hangzott. Egyébként Maurice Leblanc igényesen megírt Arsène Lupin-könyvei sokat segítettek.

MN: Volt olyan pillanat, amikor azt gondoltad, nem is jössz haza?

KK: Nem gondoltam, hogy meg kell határoznom, hol élek, lehetek itthon is, meg otthon is. A gyermekeim Párizsban születtek, most Budapesten élek velük.

MN: Egy énekesnő számára különösen veszélyes lehet a pandémia.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.