Interjú

„Rizikó nélkül nincs éneklés”

Károlyi Katalin énekesnő

Zene

Noha a hangja és az alapjai megvoltak hozzá, nem készült énekesnek. Azután mégis az lett. Számos kortárs zeneszerzőt megihletett. Énekesként járja a világot, emellett fotográfus is.

Magyar Narancs: Nagyon gazdag pályád van, amelynek a nagy része nem itthon zajlott. Rajzoljunk fel egy útvonalat.

Károlyi Katalin: Huszonegy évesen fogtam egy bőröndöt és elmentem világot látni. Érdekelt, hogy azzal, ami számomra a zene és az éneklés, miként illeszkedem egy nemzetközi kontextusba. Egyébként kamaszkoromban világutazó szerettem volna lenni.

MN: Miért pont Franciaországba mentél?

KK: Véletlenül. Philippe Beaussant, a Centre de Musique Baroque de Versailles igazgatója hallott egy soproni koncerten énekelni, tőle jött az ötlet, hogy jelentkezzek René Jacobshoz a Studio Versailles-Opérába. 1990 őszén megérkeztem Párizsba, de márciusig nem voltak meghallgatások. Hogy megéljek, takarítottam, gyerekre vigyáztam, hangképzés- és zongoraórákat adtam angolul. Tavasszal sorra felvettek a Groupe Vocal de France-ba, Philippe Herreweghe La Chapelle Royale-jába, Laurence Equilbeyhez az Accentusbe, a Studio Versailles-Opérába és William Christie együttesébe, a Les Arts Florissants-ba szólistaként, majd rendszeresen felléptem az Ensemble Intercontemporainnel is.

MN: Közben nyilván megtanultál franciául.

KK: Igen, de a 17–18. századi operák által kerültem közel a nyelvhez, és ez a mindennapokban elég furán hangzott. Egyébként Maurice Leblanc igényesen megírt Arsène Lupin-könyvei sokat segítettek.

MN: Volt olyan pillanat, amikor azt gondoltad, nem is jössz haza?

KK: Nem gondoltam, hogy meg kell határoznom, hol élek, lehetek itthon is, meg otthon is. A gyermekeim Párizsban születtek, most Budapesten élek velük.

MN: Egy énekesnő számára különösen veszélyes lehet a pandémia.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

„Ha kém vagyok, miért engedtek oda?”

Mint ukrán kémet kitiltották Magyarország területéről a kárpát­aljai magyar politikust. A kormánypropaganda olyan fotókat közöl leleplezésként, amelyeket korábban Tseber Roland osztott meg a nyilvánossággal. Ő azt mondja, csak az ukrán–magyar viszony javításán dolgozik.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Nem vénnek való vidék

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.