Lemez

Sikeres démonűzés

Soulsavers: The Light The Dead See

Zene

Érdekes figyelemmel követni a Depeche Mode két fő oszlopának, Martin Gore-nak és Dave Gahannek az egészséges rivalizálását, melynek legutóbbi folyományaként Gore a régi kollégával, Vince Clarke-kal csinált technolemezt, míg az elmúlt egy évtizedben egész jó kis dalszerzővé avanzsáló Gahan azzal a Soulsaversszel készített közös albumot, melynek tagjaival a legutóbbi DM-turné során haverkodott össze. A brit produkciós duó mindig is a kollaborációiról volt híres, és elsősorban arról, hogy számos dalában Mark Lanegan énekhangja volt hallható - hozzá a három évvel ezelőtti Brokenen még olyan nagyságok csatlakoztak, mint Mike Patton, Jason Pierce és Richard Hawley.


 

A sivatagi rocker ezen a lemezen már csak egy számban bukkan fel háttérvokalistaként, itt van viszont még a neves énekes-dalszerző Ed Harcourt, valamint a tavaly Danger Mouse-szal jópofa neo spagetti western albumot készítő Daniele Luppi. Talán neki is köszönhetően öltenek drámai jelleget ezek a dalok, melyeket - két instrumentális darabot leszámítva - mind Gahan énekel, aki a legelcsépeltebb popújságírói sablon szerint alaposan elhagyja a komfortzónát, de otthonosan mozog az ismeretlen területen. Van itt blues, soul, pszichedélia meg filmzenés hangulat, és egytől egyig remek aláfestést adnak annak az embernek, aki tizenöt éve még első volt a "melyik popsztár halála a legvalószínűbb jövőre" versenyben, és azóta is érik megpróbáltatások bőven (lásd a három évvel ezelőtti súlyos betegséget), de továbbra is sikeresen énekli ki magából a démonait. Ha egyszer lesz egy olyan album, amin az ő társdalszerzői munkái szerepelnek, akkor a drámai Longest Daynek, a vallás témáját érintő Presence Of Godnak, a Condemnationt és a Home-ot is megidéző Take Me Back Home-nak és a monumentális Bittermannek mindenképpen bérelt helye lesz rajta.

V2/Universal, 2012

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.