Színház - Gyűlölet a köbön - Shakespeare: A velencei kalmár

  • Csáki Judit
  • 2011.06.30 00:00

Zene

Horizontálisan szűkös, vertikálisan igen tágas térben játsszák a sepsiszentgyörgyiek A velencei kalmárt. A nézők fönt ülnek a színpadon, a nagy részét el is foglalják, a maradék keskeny sávokon zajlik a játék, igaz, több szinten, mert állványzaton mozognak a színészek. Legalábbis a pécsi vendégjátékon - merthogy otthon állványzat sem kell a függőleges közlekedéshez, van létra elég az amúgy pucér színpadon. Lehet, hogy nagy különbség van az "épített semmi" és a természetes semmi közt, de a hatás - gondolom - ugyanaz: a játszók nemcsak előttünk, hanem mellettünk, fölöttünk, mögöttünk "kavarnak". Legalábbis az első részben; mert a másodikban aztán kinyílik a tér, vagyis a pécsi Nemzeti Színház nézőtere.

Horizontálisan szűkös, vertikálisan igen tágas térben játsszák a sepsiszentgyörgyiek A velencei kalmárt. A nézők fönt ülnek a színpadon, a nagy részét el is foglalják, a maradék keskeny sávokon zajlik a játék, igaz, több szinten, mert állványzaton mozognak a színészek. Legalábbis a pécsi vendégjátékon - merthogy otthon állványzat sem kell a függőleges közlekedéshez, van létra elég az amúgy pucér színpadon. Lehet, hogy nagy különbség van az "épített semmi" és a természetes semmi közt, de a hatás - gondolom - ugyanaz: a játszók nemcsak előttünk, hanem mellettünk, fölöttünk, mögöttünk "kavarnak". Legalábbis az első részben; mert a másodikban aztán kinyílik a tér, vagyis a pécsi Nemzeti Színház nézőtere.

Bocsárdi László rendező a kétpólusú gyűlöletre építette az előadást, amelyet föl is fűt ez a gyűlölet, amely attól kétpólusú, hogy a másik pólusa is gyűlölet - a fordított előjelű. Shylock szenvedélyes gyűlöletét a velencei "vircsaft" iránt a dráma utolsó részében épp ilyen szenvedélyes gyűlölet válaszolja meg: a velencei bagázs ronccsá gyűlöli a zsidót. Így kerek a világ. Ez az értelmezés föltehetően közel áll az írói gondolkodáshoz - és arról az író aztán igazán kevéssé tehet, hogy a történelem oly nagy mértékben rajzolta át a zsidókkal kapcsolatos előítéleteket. Vagyis a zsidó megveszekedett gyűlöletét a többségi közeg iránt manapság más történelmi tapasztalatok teszik elhihetővé, mint négyszáz évvel ezelőtt. Ahogy azt is másképp látjuk immár, hogy meddig lehet átörökíteni a gyűlöletet, hogyan lehet fölszítani bármikor, és mire használható a kicsi és nagyobb közösségekben. Tudnánk mesélni Shakespeare-nek... Dobre Kóthay Judit szokásosan fantáziadús jelmezei át is játszanak a két kor közt, ott van bennük az akkor és a most.

A velencei kalmárt manapság kevéssé szokás - és talán a fentiek miatt elég nehéz is - komédiának játszani, noha a kellős közepén mégiscsak egy vicces álruhás jelenet áll. De amúgy szomorú itt minden; kezdetben mindjárt a velencei kalmár, Antonio rezignált-melankolikus szerelme Bassanio iránt. Bocsárditól nem tudjuk meg, vajon Antonio a viszonzatlanság avagy a csalárdság miatt ily borús - tény, hogy Bassanio (pontosabban az őt játszó színész, Kolcsár József) makacsul játssza a vakot, és fordítja barátságba a szerelmet. Ettől viszont Mátray László bőrnadrágos Antoniója az odaadó barátság mellett a balekságnak is adja nem kevés jelét.

A zsidó, vagyis Shylock legelőször valahol fönt, az állványzat tetején szólal meg - előbb halljuk erős, sztentori hangját, előbb üt meg bennünket az erő, mintsem meglátnánk a hangsúlyozottan "zsidós" gesztusokkal operáló vehemens alakot. Szakács László alakítása - nem egyedül amúgy - kissé túlságosan is "kitett", olykor bizonyos parodisztikus eszközök játszanak rá a zsidó klisére. Ez a Shylock - aki sokat szenved az Antonio-féle velencei uraságok leplezetlen gyűlölködésétől - már az első pillanatban dühödt és vérszomjas, és bár bírja a zsidó tipikusnak tudott pénzsóvárságát és fukarságát is, ez utóbbiakat bármikor elnyomja egy kis bosszú kedvéért.

Ezen a fronton, vagyis a túlzások terepén érhető tetten a valahai vígjáték. Hiszen túlzások mozgatják Portia kérőit is - az aragóniait és a marokkóit is Pálffy Tibor játssza, ugyancsak erős, elnagyolt és hatásos ecsetvonásokkal megteremtve és karikírozva őket. És jelen van a féktelenség a velencei aranyifjak dorbézolásában, de a két barát, Antonio és Bassanio kezdeti alkudozásában is - Bassanio bizony nemigen kéreti magát a lehetetlen feltételek elfogadásában, és legalábbis támogatja Antonio önfeláldozó viselkedését, a baljós záradék, az egy font hús ellenére is.

Ez a játékstílus - melyet vélhetően a rendezés indukál - elnyomja a finomabb konfliktusrendszert, és célirányosan sodorja a drámát a végkifejlet felé. Mintegy mellesleg - bár kellő vehemenciával - gyorsan lepörög Shylock addicionális megbüntetése, vagyis a lánya árulása; ahogy a gyűrűügylet is múló, nagyjából jelentéktelen pillanat (amikor is Bassanio Portia határozott tiltása ellenére mégiscsak odaadja a gyűrűt az álruhás Portiának, majd az igazi Portia előtt valahogy kiviselkedi az árulást). A könnyed vígjátéki mellékszál felé tart a másik árulás: Shylock szolgájának, Tubalnak az átszerződése a másik táborhoz majdhogynem goldonis szolgabetét.

Bocsárdi rendezésében számos ötlet nyomatékosítja ezt a bizonyos kétpólusú gyűlöletet (Nemes Levente dózséjának szónoklata például), melyre a koronát az álruhás bíró megjelenése teszi föl. Kicsid Gizella alakítása az előadás legjobbja, és nem elsősorban a jelmezes betéttől, hanem attól a könnyed, természetes gyűlölettől, ami a fifikás ítéletre, a halmozott büntetésre, a féktelen pusztításra sarkallja Portiát. Az emelkedett, emberséges nő itt játékosan, majdhogynem szenvtelenül mutatja meg a belül élő vadállatot.

Voltak tempógondok, és hát nagyjából hiányoztak az árnyalatok is a sepsiszentgyörgyiek előadásából. De ez az olthatatlan, a két pólusát egymással fenntartó, mi több, erősítő gyűlölet mégiscsak elsodorta a máig Shakespeare drámáját. Bocsárdi rendezői ereje a középponti gondolat erős felmutatásában áll. És az aztán föl van mutatva.

Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, POSZT, Pécs, június 9.

Neked ajánljuk