A hagymát is hagymával - alighanem a Schneider Mátyás-i életbölcseletnek ez az elhíresült vezérgondolata ihlette a Szolnoki Szigligeti Színház produkcióját, amely április végén egy alkalommal a pesti Tháliában vendégszerepelt. A tupír mellé tupír, a tódításhoz tódítás jár garnírung gyanánt a Balázs Péter által igazgatott elõadásban, s a játszó személyeket mintha szent fogadás kötné a saját valóságos hangjuk eltorzítására - ha énekszóban nem is, hát legalább prózában. A címszerepben felléptetett Kautzky Armand például mindvégig valaminõ furcsa hangeleggyel kísérletezik: a gyenge Csortos Gyula-imitáció és a reklámalámondáshoz mélyített torokhang összeötvözésével, ami csak az énekszámokban adja át a helyét a méltán közkedvelt szinkronszínész behízelgõen snájdig, habár a szerephez kétségkívül ugyancsak kevéssé illõ orgánumának. Akad itt aztán mindkét nembeli hétpróbás mûparaszt, kültelki operettlüke (fiatal és idõs kiszerelésben egyaránt), súlyfelesleg nélküli "kövér feleség", valamint az érdektelenségig fakó bonviván, s az együttesbõl jószerint csak Terka, a házikisasszony szerepét játszó Molnár Nikolett hoz görcs és ripacséria nélküli figurát. S néhány kellemes pillanatot még Balázs Péter megkopott, ám máig fel-felvillanó komikusi rutinja is szerez: "sõt, továbbmegyek", magyarázkodik feleségének a megszorult Schneider úr, s a brettlitradíció szellemében adekvát módon rögvest arrébb is lépdel. Egyebekben az elõadás legnívósabb vonulatát a zenei kíséret jelenti, míg fent a színpadon egymás sarkára hágnak a rossz manírok és a gyengén összejátszott riposztok. A címszereplõ rendre elvéti az e mûben korántsem mellékes rangokat és címzéseket, s a játék pongyolaságai másutt is a közönség lebecsülésének már-már aggasztó látszatát keltik. Az aggodalom mindenesetre fölöslegesnek bizonyulna: a szolnoki társulat sikere Budapesten is falrengetõ.
Szolnoki Szigligeti Színház, Thália Színház, április 26.
**
