Zene

A civilben szörfösként is jeleskedő Joe Corrales jr. mostanában a napfényes Kaliforniában, Long Beachen gyűjti a tágas, atmoszferikus zenéjéhez oly nélkülözhetetlen inspirációt (tenger, napfény stb.), ám életrajza azt is elárulja, hogy Texasban, Houstonban született, s eredetileg onnan is lépett a világ zenei térképére.

Azt, hogy a két eredeti Kyuss-tag, John Garcia énekes és Brant Björk dobos által gründolt társaságnak, amely lényegében önmaga tribute-zenekara, milyen gyorsan járt le a szavatossága, mi sem jelzi jobban, mint hogy a tavaly még Nick Oliveri ex-Kyuss/QOTSA basszusgitárossal súlyosbított felállás majdhogynem képes volt megtölteni a Petőfi Csarnokot, míg a zenekar most szerény négyszáz fős közönség kíséretében szorult ki a Barba Negra nevű relatíve friss helyre. Utóbbi egyébként pont olyan, mint a szépemlékű Wigwam, csak a szürreális indiános dizájn helyett pontosan ugyanennyire dadaista kalózmotívumokkal van ékítve.

"Mintha börtönből szabadultam volna" - jegyezte fel magának Csajkovszkij, miután 1876-ban végigülte a teljes Ring bayreuthi bemutatóját. Véleménye nem volt teljességgel önmagában álló, sőt, ahogyan az a fenti címből kitetszhet, a Le Figaro korabeli kritikusa még ennél is sokkal szigorúbban ítélt.

"Dacára annak, hogy W. e művében még sok található olyan, mely az ő elveinek gyakorlati alkalmazásával meg nem egyez, s mely későbben már elő sem is fordul nála: e mű mindenesetre egy alakító őserővel bíró lángész remeke, melyből szerzője minden későbbi magaslatainak fokait s anyagait merítette..." Így értékelte a Tannhäuser jelentőségét 1871-ben a Zenészeti Lapok, miután Erkel és a Nemzeti Színház végre rászánta magát, hogy majd' egy évtizeddel a Pesti Német Színház nyomában bemutassa a nevezetes wartburgi dalnokverseny történetét.

Állóképesség és készenléti állapot, csoda, naivitás és szégyen - a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetőjét mindössze néhány órával a Tannhäuser vasárnapi bemutatója után kérdeztük.

A Beatles első kislemezének ötvenedik évfordulójára emlékkiállítást rendeztek Budapesten.

A magyar pop utóbbi legendás évszázada éppen elég elképesztő zenét termelt már ki – de most inkább a hozzájuk illő vagy éppen még rájuk is tromfoló lemezborítók kerülnek terítékre. Csak tízet választottunk ki, pedig volt miből válogatni.

"Non credo, ha a jövő zenészei azt vallják, hogy belefáradtak már az áriákba, kettősökbe és hármasokba, hogy elteltek a konszonáns harmóniákkal, a természetes és művészien vezetett modulációkkal, hogy csak az eszme a fontos és nem kell törődni az érzésekkel, hogy erőszakoljuk meg és igázzuk le a fület, mert a zene nem azért van, hogy kellemes legyen."

Bő két évtizede alapította a Purcell Kórust és az Orfeo Zenekart, amelyekkel szilárd és értő közönséget sikerült megnyerni a barokk zene korszerű előadásának. Beszélgetésünk apropójául Händel két műve, a Hercules és a Theodora szolgált, amit a Művészetek Palotájában mutattak be nemrégiben.

Először is csókoltatok mindenkit, aki beleszervezte a budapesti Duran Duran-koncertet a VOLT Fesztivál időpontjába, lehetetlenné téve, hogy őket és a Faith No More-t is lássa az ember. Ráadásul ott volt még az Eb-elődöntő is, de azt legalább lehetett követni – nem más volt a kommentátor, mint maga Mike Patton.