Az alighanem „Ütött az óra” fantázianevet viselő Kárpátia-lemezborító (az album címe amúgy: Idők szava) remek ötlet, egyben rögtön fogyasztói igényeket is támaszt egy ilyen időmérő szerkezet iránt – ugyanakkor nem nélkülöz némi tragikus ambivalenciát sem. Miközben (ráadásul naponta kétszer!) átélhetővé teszi a bizonytalan jövőbe, illetve az álommunka terepére transzponált revízió élményét, egyben kérlelhetetlenül emlékeztet a trianoni veszteségre, ami viszont a valós időben történt, ráadásul rövid távon aligha reparálható módon.
A kor remek grafikusa és egyben ipari zenésze (Art Deco), Soós György által tervezett alkotást jelentős részben a Terminátor című filmklasszikus ihlethette, ám annak kissé puritán és szekuláris technicizmusához itt erős szupernaturális jelleg társul. A fémfejű fáklyavivő démon (talán a pokol droidja?) figuráját kellően ellenpontozza a Pokolgép-lemezborító túloldalán szereplő felirat: „Ezt a lemezt nem gépek, hanem emberek készítették.”
A már sajnos nem létező magyar Scooter-klón dance-csapat albumborítóját látszólag a két vidám zenekari törzstag, Hozsó és Lala portréja uralja, ám az ismeretlen alkotó ezenfelül megannyi (szub)kulturális utalást, nehezen felfejthető kódot és referenciális elemet rejtett el. Hogy kerül mögéjük az óriás Hold? Miért van rajtuk csíkos nadrág? És végül miért járnak térdig a városban? Érdekes módon az éjszakai napszemüveg-viseletet legalábbis Corey Hart (na jó: Tiga) után szabadon már nem kérdőjelezi meg senki.
Az Apostol borítója nemes egyszerűséggel idézi meg emblematikus daluk nevezetes sorait („Annyi biztos, hogyha egyszer kártyavárat építek, nálam vasbetonból lesznek majd a dzsolidzsókerek, hogyha bárki törne rá, ne dőljön össze az a vár, mert utólag már sopánkodni kár”). Emellett azonban (hátsó borítóképével) korát megelőző módon referál a Magyar Snapszer Szövetség által csak minap felvetett égető és megoldásra váró problémára – miközben alternatívát is kínál. Nem kétséges, hogy bőven volna jelentkező a potenciálisan kiosztásra váró minimum nyolc lapra (közöttük a tökfilkóra) mind történelmünk nagyjai, mind a jelen államférfiúi óriásai között, azért a szív király örökre Meződi Józsi marad!
A borító tervezője (Nagy Péter) zavarba ejtő mennyiségű információt és kulturális utalást rejtett el az igényes fúziós zenét tartalmazó korong védőborítására, melyeket azonban kétségtelenül összefűz az alkalmazott grafikai eszközök nagyfokú igényessége. A kissé pszichedelikus pasztellszínekkel felkent repülő alatt Török Ádám fuvolázik egy izgalmasan megdöntött konzis tablókivágáson – a túloldalon Superman és Dumbo, a nagy fülű bébielefánt fogja közre a repülőgép farka mögé biggyesztett, méretét tekintve is mini zenekari portrét. Attól tartunk, még az érett Kádár-korban sem volt egyszerű olyan anyagot beszerezni, amelynek beszedése nyomán összeállt volna a kompozíció – ugyanakkor ez az aktus akkor és azóta is súlyosan törvénybe ütköző!
Kosnás Roland mára legendává nemesült Piramis 2-lemezborítóján egy riasztóan ezüstszínűre fújt baba piramist épít – feltehetőleg szintén leszprézett kockacukorból, afféle Bábel tornya parafrázis gyanánt, de ez a hatás szempontjából mindegy is. Fontosabb, hogy a nagy ívű, ámde értelmetlen gesztussal nyilvánvalóan a szigorú cenzorok, illetve a Bors Jenő–Erdős Péter duó figyelmét szerette volna elterelni az album olyan erősen szubverzív slágereiről, mint az Őszintén akarok élni vagy az Ajándék.
A Karthago együttes bemutatkozó albuma Herpai Zoltánnak köszönhetően nyerte el máig is emblematikusnak számító külcsínét. Az álombéli, ámde erőteljesen vulkanikus tájon pusztán tekintetével kristályokat robbantó azúrkék ormányos képe valósággal beleég a retinába – arról nem is szólva, hogy rögtön kényszeresen meghalljuk a zenekar kulcsdalában is megidézett elefántdübörgést. A túloldal nem különben élményteli, ráadásul itt már a fellépőruhában megörökített zenekari tagok csoportképe is látható (sajnos méltatlanul kis méretben). Szigeti Ferenc nadrágkantárra applikált vasarelys-opartos mellvédje örök darab.
Korda György amúgy is egyenletesen magas színvonalú életművéből is kiemelkedik 1980-as Lady „N” című albuma, melyhez Korodi Éva tervezett méltó borítógrafikát Vértes György nyugodtan mondhatjuk, emblematikus portréja alapján. Antik fotelben, akkor divatosnak számító, de manapság ismét vállalható felsőben feszít, pontosabban ernyed az életben kissé megfáradt énekes-playboy – a gyomorszájig lehúzott cipzár mögül kivillan a nyaklánc és a férfiasan göndörödő mellszőrzet. Az ábrázolt figura jól azonosítható az album legütősebb, lüktető diszkószámának főhősével, a magányos farkassal.
Az Edda-borítók mindig is kitűntek egyedi hangulatukkal, ám az Örökség leplezetlen miszticizmusa mélyen felkavarja a lemezvásárlót – s akkor még egy taktust sem hallott a lemezből. A tagok arisztotelészi őselemeknek való megfeleltetése hibátlan ötlet, s a magunk részéről leplezetlen iróniát sejtünk ama húzás mögött is, hogy itt minden grafikai megoldás máshogy bűnrossz. Annyi azonban biztos: jöhet itt föld, levegő, tűz vagy víz, mindig is Pataky Attila lesz az ötödik elem!
A Nevergreen Game Overjének borítója maga a tökéletes, hűvös absztrakció: a stilizált biliárdgolyóra applikált halálfej ráadásul megkíméli a szemlélőt a további fölösleges asszociációktól is. Az alkotás meditációs objektumként is kiváló: ha huzamosan, meredten bámuljuk a Totenkopf-mintás golyóbist, majd hirtelen a hátunk mögé pillantunk, intenzív pink árnyalatú ganajtúró bogarakat észlelhetünk a falon, s hirtelen láthatóvá válik a sarokban settenkedő ördögfióka is.
