„Tintin az én papám” - Marie Daulne, Zap Mama

Zene

Szeptember 30-án újra hazánkban koncertezik a Zap Mama, Marie Daulne jobbára egyszemélyes kisegyüttese. A műfajokkal zsonglőrködő énekesnőt Belgiumban értük el telefonon, hogy kongói gyökereiről, Vincent Cassel akrobatamúltjáról és Alain Delonról is beszélgessünk.

Magyar Narancs: Kongóban született. Menekültként került Belgiumba?

Marie Daulne: Belgaként kerültem Belgiumba, mert bár Kongóban születtem, az apám belga volt. Anyám volt kongói, nekem viszont semmilyen gyerekkori emlékem nincs Afrikáról, annyira kicsi voltam, amikor el kellett menekülnünk onnan. Amióta az eszemet tudom, teljesen természetesnek éltem meg a belgaságom, és ha anyám nem meséli el újra meg újra, hogy honnan jöttünk és mi történt velünk, akkor biztosan elvesznek a családi gyökerek.

MN: Mit mesélt az édesanyja a menekülésükről?

MD: A születésem évében, 1964-ben a lázadók elkezdték összefogdosni a Kongóban élő belgákat. Apámat megölték, engem anyám a közeli erdőbe menekített. Itt húztuk ki, míg a belga hadsereg közbe nem avatkozott, és ki nem mentette a saját állampolgárait. Mi, apám révén, belgának számítottunk. Az én eszmélésem már itt, Belgiumban kezdődött, anyámnak viszont meg kellett birkóznia a túlélők traumájával. Soha egyetlen falat sem mehetett kárba nálunk – szigorú beosztással éltünk, és ezt a szokást én is megtartottam. A reciklálás nagy művészei voltunk már a hetvenes években is.

false

MN: Tinédzserként breakdance-táncos volt Londonban. Ezt a kitérőt mivel magyarázza?

MD: Kerestem magamat, kerestem más európai kultúrákban élő feketéket, nem is feltétlenül afrikaiakat, mert én sem tekintettem magamra afrikaiként. Franciaország túl közel volt, Hollandia valahogy eszembe se jutott, de Anglia nagyon is vonzott. Vonzottak az ott élő jamaicaiak és karibiak, meg persze a reggae és a karibi zene.

MN: Volt igazi, vállról indítható óriásmagnó és utcai break?

MD: A teljes kínálat. A fiúk könnyen befogadtak, mert nemcsak lányból, hanem akrobatából is hiányuk volt. Tanult akrobata vagyok, de legnagyobb sajnálatomra, ahogy öregszem, úgy vesztek a rugalmasságomból. Anno ismeretlen fogalom volt számomra a bemelegítés, manapság viszont kétszer is megfontolok minden hirtelen mozdulatot.

MN: Az első Zap Mama-lemez David Byrne bábáskodásával jelent meg Amerikában. Byrne hogy került a képbe?

MD: Londonban találkoztam vele először egy Sinéad O’Connor-koncerten. Miután bemutatkoztunk, és kifejeztük kölcsönös nagyrabecsülésünket, Byrne felajánlotta, hogy segít megismertetni a Zap Mama zenéjét az amerikai közönséggel. Ő aggatta rám az afroeurópai címkét, és milyen jól tette! Arra buzdított, hogy szemernyit se engedjek az afrikai gyökereimből. Byrne akkor már készített egy afrikai motívumokkal megtűzdelt elektronikus albumot Brian Enóval közösen. Megelőzte a korát, nem is kevéssel!

MN: A legutóbbi albumán Vincent Cassellel adja elő a Paroles Paroles című örökzöldet. Hogyan találtak egymásra?

MD: Miután Londonban belekóstoltam a breakdance-be, azért csak átruccantam Párizsba is. Az ottani breakdance-partnerem Vincent volt. Ugyanannál a cirkusznál tanult akrobatikát, mint egy barátom. Rajta keresztül találkoztunk. Először a breakdance és a beatbox, aztán a barátság, majd a szerelem kötött minket össze.

false

MN: Cassel előtt egy másik francia ikon, Alain Delon is megpróbálkozott a Paroles Paroles-vel…

MD: Az igazat megvallva nem vagyok oda Delonért, de Dalidát, a duett másik szereplőjét nagyon kedvelem. Delon érdekes eset: volt idő, hogy nem volt nála szebb férfi a világon, nők milliói álmodoztak róla, de a szépsége mögött olyan sok minden azért nem volt. Nagy ajándékot kapott az égiektől, a ragyogó szépségét; ez aztán beképzeltté tette. Úgy hírlik, nem szíveli az idegen kultúrákat, szóval egy öntelt, szűk látókörű valaki lett belőle. A nőkre szokták mondani a férfiak, hogy elég, ha szép vagy, csak meg ne szólalj. Ugyanezt én is elmondhatom Delonra.

MN: A Zap Mama egyik száma szerepelt a Sesame Streetben. Gyereklemezt sosem tervezett?

MD: Számtalanszor megfordult már a fejemben. Olyannyira előrehaladott a dolog, hogy ha lesz egy kis időm, újra előveszem az ötleteimet. Most, hogy már a saját gyerekeim felnőttek, olykor már magamra is tudok időt szakítani.

MN: Amikor még kisebbek voltak, költött esti meséket nekik?

MD: Büszkén mondhatom, hogy remek mesélő voltam, és nagy kedvvel teljesítettem az esti kötelezettségeimet. Zenére meséltem nekik, őket is bevontam az alakuló történetbe. Egyik legjelentősebb művemnek a macska és a madár meséje számított; a macska repülni vágyik, és e célból kölcsönkérné a madár szárnyait. Heves viták zajlottak a gyerekek között, hogy miként lehet a macskára applikálni a madár szárnyait. Szóval, azt hiszem, elég sok munícióm van egy gyereklemezhez.

false

MN: Hogy áll a híres belga képregényekkel?

MD: Tintinnek sokat köszönhetek. A Tintin Kongóban című képregény szinte hozzám nőtt, annyit forgattam. Csecsemőként hagytam el Kongót, és 19 éves koromig nem is tértem vissza. A Tintin Kongóban apapótló mű volt, ezek a rajzok jelentették nekem gyerekként Afrikát, az albumot lapozgatva elképzeltem, milyen lehetett a papám kongói élete – sőt, hosszú ideig úgy képzeltem, hogy Tintin az én papám.

Neked ajánljuk