Tavaszi programajánló melléklet - Interjú

„Vele lovat lopni is elmennék”

Isabelle Faust hegedűművész

Zene

Isabelle Faust hegedűművészt fontos zenei szálak fűzik nemcsak Bartókhoz, Kurtághoz vagy Eötvös Péterhez, de a magyar zenei élethez általában is. Kutató típus. Minden, amit egy mű előkészítéséhez olvas, hozzájárul, hogy színesebb, élesebb képet kapjon a szerzőről és alkotásáról.

Magyar Narancs: Meg tudja becsülni, nagyjából hányszor játszotta már Mendelssohn

e-moll hegedűversenyét, az egyik legnépszerűbb versenyművet?

Isabelle Faust: Lassan közelítek a százhoz.

MN: Hogyan lehet elérni, hogy ez ne váljon rutinná?

IF: Eljön a nap, amikor azt kell mondanom, hogy most mindent elfelejtek, és megpróbálok újra ránézni a darabra – vajon a kottafejek elmondanak-e mindent róla, vagy máshol is érdemes utánanézni? Ezt többször megtettem, de a legfontosabb pillanat az volt, amikor néhány évvel ezelőtt a híres historikus zenekarral, a Freiburgi Barokk Zenekarral eljátszottuk, és lemezre vettük.

Ekkor nagyon intenzíven elmélyedtem a nagy hegedűsök, elsősorban Ferdinand David és Joachim József írásaiban, akik magával Mendelssohnnal dolgoztak együtt, és elő is adták a művet. Mindkettőjük kottája megvan – sőt, egy harmadik kortársé is – ujjrendekkel, utasításokkal. Nem teljesen egyformák, de nagyon sok az átfedés, és főképp elég pontos képet adnak arról, hogyan játszották akkor a darabot – ami nagyon hallhatóan más volt, mint ahogyan ma játsszák. Én például nyolcvan százalékban átvettem Joachim ujjrendjeit, de rengeteg más fontos információt is szereztem, amiket a mai hegedűsök ritkán vesznek figyelembe.

Isabelle Faust hegedűművész

Isabelle Faust hegedűművész

Fotó: Posztós János/Müpa

 

MN: Kapott visszajelzéseket a felvételre?

IF: Ó, hogyne! Pozitívakat és negatívakat egyaránt. Nem mindenkinek tetszik ez a felfogás. Persze nem ez az egyetlen érvényes játékmód, de érdemes közelebb kerülni a szerzőhöz és az akkori hegedűsökhöz. Én magam sem mindig ugyanúgy játszom, mert ez a zenekartól is függ – nem szerencsés egészen másképp játszani, mint a kísérő zenekar.

MN: Joachim Brahms hegedűversenyére is hatással volt.

IF: Brahms alapvetően zongorista volt, és Joachim nagyon sokat segített neki, ez világosan érezhető a darabban.

MN: A tempó kérdése alapvető egy játékmódban, de a vibrato használata is meghatározó. Az ember azt hinné, a romantikában mindig sok vibratóval kell játszani.

IF: Ha visszatérünk ebbe a korba, Joachim Hegedűiskolájában azt olvassuk, hogy semmiképp sem szabad minden hangot megvibrálni, és pontosan el kell dönteni, melyik hangon legyen vibrato, és melyiken ne. És még azt is írja, szó szerint, hogy semmi esetre se vibráljunk úgy, mint egy rossz tenorista, aki ott ad nagy vibratót a hangjának, ahol a legkönnyebb, ész nélkül. Ezen mindig nevetnem kell, amikor olvasom, mert olyan jó magyarázat.

A lényeg tehát: takarékosan és tudatosan vibrálni. Ma már a historikus játék széles körben hat, és ez egyben a vibratohasználatot is tudatosabbá tette. Egy szólistának valamelyest alkalmazkodni kell a zenekarhoz, amelyikkel éppen játszik. És persze ez megszokás és ízlés kérdése is. Mindenesetre ma már a hagyományos zenekarok is egyre gyakrabban hívnak meg olyan karmestereket, akik a historikus iskolából jönnek: Giovanni Antonini vagy John Eliot Gardiner gyakran játszik különböző zenekarokkal, a legnagyobb példa Nikolaus Harnoncourt volt.

MN: A historikus beállítottságú zenekarokkal ön bélhúrokon játszik?

IF: Igen, cserélgetem őket. A bélhúrok persze érzékenyebbek, azokhoz érteni kell egy kicsit. Nagyjából tizenöt éve kezdtem el historikus zenekarokkal játszani, éppen azért, mert bár sosem lehet teljesen „autentikus” egy játék, hiszen ma teljesen más korban élünk, más szokásokkal, de megsejthetjük, mit és hogyan hallhatott maga a komponista.

Vannak vizionárius zeneszerzők, például Beethoven, aki sosem volt elégedett a rendelkezésére álló zongorákkal, de ő kivétel – Mendelssohn számára megfelelt az a jellegzetes hangszerpark, ami ott, a lipcsei környezetben megvolt, és meg is maradt abban a speciális esztétikában.

MN: Ön a felkészülés során gyakran visszanyúl a művek kéziratáig – miért? Nincs megelégedve a legújabb kiadásokkal?

IF: Műtől függ. Bartók első hegedűversenyével kapcsolatban például nagyon örültem, hogy a budapesti Bartók Archívumban lehetővé tették számomra a kutatást. A másodiknak megbízható a kiadása, azt maga Bartók korrigálta. Az elsőhöz rengeteg vázlat és változat létezik, amit rendkívül érdekes volt tanulmányozni.

Bartók igen sok személyes megjegyzést fűzött hozzá – mondjuk, egy hely hangozzon úgy, mint egy falusi mulatság –, amelyek a ma meglévő kiadásokban nem szerepelnek, nekünk azonban sokat mondanak, mert mindjárt ott van egy kép, amihez lehet kapcsolódni. Alig várom, hogy valamikor ez a darab is megjelenjen az új összkiadásban. De sok minden mást is olvasok a darabokhoz, naplókat, levelezéseket, korrajzokat – így sokkal színesebb képem van a műről és az alkotóról is.

MN: A szólista ismeri a zenekari szólamokat is?

IF: Hát, ez volna a kívánatos… Tartok tőle, hogy nem minden esetben van így. Pedig sokkal pontosabb kép rajzolódik ki a műről, ha minden hangot ismerünk benne. Nemrég felvettük Schönberg hegedűversenyét; az embernek nincs sok alkalma Schönberget játszani, úgyhogy ez nagyon új volt számomra, sok mindent csak ekkor tudatosítottam, s a darabot valójában a felvétel során ismertük meg igazán.

MN: Van erre idő egy felvétel során?

IF: Ez relatív. A Schönbergen akár még egy hónapot is dolgozhattunk volna. Az igazi megismeréshez pedig sokszor akár évek kellenek.

MN: Ön játszik más hangszeren is?

IF: Zongorázom, nagyon rosszul…

MN: Hogyan írná le a hegedűjét?

IF: Ez egy 1704-es Stradivari, ami több mint húsz éve kölcsönben van nálam. Azóta egészen eggyé váltunk. Egyfajta égi és égszínkék hangja van, ragyogó, tiszta, világos hangzású, nem annyira csokoládébarna. Kecses, elegáns hangszer. A barokk zenéhez egy Steinert használok, természetesen barokk vonóval.

MN: Ez a Stradivari egyébként minden repertoárra alkalmas? Most egy gyönyörű Kurtág-darabot játszott rajta ráadásként.

IF: Mindent el lehet vele játszani; ha valami súlyosat, mondjuk, Sosztakovics első hegedűversenyét kell vele előadni, az nem feltétlenül az ő területe, de azt is lehet.

MN: Milyen zenét hallgat csak úgy, magának?

IF: Nem sokat; ha igen, akkor talán inkább dzsesszt. De az életem annyira tele van zenével, hogy a csend is nagyon fontos, jót tesz a fülnek.

MN: Sok kortárs darabot is játszik. Mit keres és mit talál bennük? Azért kérdem, mert a közönségnek ma láthatóan nehézsége van a kortárs zenével.

IF: Nekünk sem könnyű kiválasztani azt, ami valóban tartalmas. De Mozart idejében is bőven lehetett sok olyan zene, ami joggal merült feledésbe. Azt hiszem, nekünk, előadóknak kötelességünk is felmutatni egy szélesebb palettát, hogy ezzel segítsük a jó darabok kiválasztódását.

MN: Tudatosan keresgél a kortárs darabok között?

IF: Attól függ. Most épp Eötvös Péter írt nekem egy hegedűversenyt, ami egy kicsit talán a véletlennek köszönhető – jókor voltam jó helyen. Eötvös nyilvánvalóan azon komponisták egyike, akinek a műveit még nagyon sokáig akarjuk hallani, és tőle művet kapni egy álom. Az ősbemutató júliusban lesz a Mahler Zenekarral, azután a londoni PROMS-on is játszszuk, utána Berlinben, már Péter vezényletével.

MN: Nehéz darab?

IF: Nem olyan nehéz, mint gondolnánk, s ez mindenképpen nagy kvalitás, mert sok mai szerző úgy gondolja, hogy egy mai darabnak nagyon nehéznek kell lennie.

MN: Mi a véleménye a szépségről a kortárs darabokban? Ha ma egy darab szép, az mindjárt gyanús.

IF: Ehhez először a szépség fogalmát kellene meghatározni. Ma minden lehetséges; de szerintem egy darabnak elsősorban érzéseket kell kiváltania. Engem legalábbis személyesen meg kell érintenie. Nem vagyok nagy barátja olyan daraboknak, amik talán rendkívül okosan vannak megírva, de inkább matematikai képletek vagy elemzés alapján születnek, nem igazi zeneszerzői impulzusokból.

MN: Ön sokat dolgozik kortárs zeneszerzőkkel. Milyen élményei vannak?

IF: Ez is nagyon különböző. Eötvössel nagyszerű dolgozni, vele még lovat lopni is elmennék. Ő pontosan tudja, mit akar, ugyanakkor nyitott az előadói hozzászólásokra, ráadásul nagyon pontosan ír. Vannak olyanok, akik teljesen az előadóra bíznak mindent, ezt kevésbé szeretem, mert szerintem egy zeneszerzőnek világos képe kellene legyen a művéről.

MN: Kurtág Kafka-töredékek című darabját is előadta. Vele is volt alkalma együtt dolgozni?

IF: Igen, de nem a saját művén, hanem egy Schumann-darabon, elég régen.

MN: Milyen volt?

IF: Nagyon érdekes, de nem tipikus Kurtág-féle tanítás, ahol két órán át foglalkozik egyetlen hanggal. Azt hiszem, valamilyen utazásról jött éppen, nagyon fáradt volt. Schumann hegedű-zongora szonátáin dolgoztunk, meghallgatott minket, aztán egy ponton leült a zongorához, végigjátszotta az összes szonátát, és közben énekelt és magyarázott. Lenyűgöző volt. Rendkívül tisztelem és nagyra tartom a zenéjét.

MN: Mást is játszik tőle?

IF: Igen, de szeretnék még sokkal többet, csakhogy számos hegedűdarabot kizárólag az játszhat, aki bemutatta, addig, amíg át nem dolgozza őket. Ez nagy kár. Például a hegedű-brácsa kettősversenyt olyan szívesen eljátszanám, de nem szabad.

MN: Úgy tudom, élete egyik nagy élménye a Claudio Abbadóval való együttműködés volt.

IF: Gyakran kérdeznek erről, és éppen ez az, amit nagyon nehéz szavakban visszaadni. Varázslatos volt vele dolgozni, és épp a varázslatot nem lehet leírni. Mindenkinek, aki vele játszott, szólistának és zenekari zenésznek, az volt az érzése, hogy kézen fogva vezet minket. Semmi erőszak nem volt benne, sőt, nem is volt egészen precíz a vezénylése.

De minden darabot hihetetlenül előkészített, hónapokig volt képes újra tanulmányozni egy Beethoven-szimfóniát, amit már ki tudja, hányszor vezényelt. Szívesen és sokáig próbált, de nem akart mindent pontosan előre rögzíteni. A kon­certen azután mindenkit egységbe tudott fogni, anélkül, hogy bármilyen módon autoriternek tűnne.

MN: Milyen arányban fér bele az életébe a kamarazenélés?

IF: Talán úgy harmadrészben, de nagyon fontosnak tartom. Tizenegy éves koromtól öt évig nagyon intenzíven vonósnégyeseztünk, az nagyon régi, de máig fontos élmény. Ma már nem vonósnégyesezem, ahhoz komolyan, sokáig együtt kell zenélni a megfelelő kollégákkal. De rengeteg más felállásban kamarázom, és gyakran turnézom is.

MN: Gondolja, hogy létezik még egy-egy kultúrára jellemző, tipikus zenei hangzás, akár szólóhangszerjátékban, akár zenekarban?

IF: Nyomokban talán, de azért minden inkább a kiegyenlítődés felé halad. A nagy orosz muzsikusok is többnyire Nyugaton tanulnak, vagy ott csinálnak karriert, és persze a technikai eszközökön minden elérhető, ez is inkább az egységesülés felé vezet. A zenekaroknál talán még valamelyest hallható valami nemzeti karakter, mondjuk, a Cseh Filharmónia még felismerhetően „csehül” játszik.

MN: A közönség elvárásai is egyre „nemzetközibbek”.

IF: Nem én vagyok a legalkalmasabb, hogy erre válaszoljak. Nagyon kevéssé törődöm azzal, mit várnak el – nekem az a fontos, hogy én mit fedezek föl a zenében; és úgy játszom-e, ahogy szerintem jó. Ezt szívesen megosztom a közönséggel; hogy tetszik-e nekik, az más kérdés. Vannak, akiknek tetszik, és vannak, akik egész mást szeretnének hallani, és ez nekem nagyon jó.

Szerintem jobb valami sajátosat, személyeset megmutatni, és biztosan lesznek, akiknek pontosan ez kell – ahelyett, hogy igyekeznénk mindenkinek a kedvében járni, mert úgy esetleg senki sem lesz boldogtalan, de senkit sem sikerül mélyen megérinteni. Alapvetően magamnak játszom.

Neked ajánljuk

Kommunális hulladékkal fűti a Duna Aréna létesítményeit a Budapesti Közművek a vizes VB alatt

  • Fizetett tartalom

A Budapesti Közművek keretén belül működő FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divízió 2017 óta látja el távfűtéssel a Duna Arénát. A hőenergiát jelenleg a Budapesti Közművek tulajdonában lévő Fővárosi Hulladékhasznosító Mű állítja elő. Az erőmű az éves nagykarbantartás után múlt héten újra üzembe állt, - így a medencék megfelelő hőmérséklete és a használati melegvíz folyamatosan biztosított a FINA Világbajnokság gördülékeny lebonyolításához, valamint a magyar sikerekhez.