Lemez

Verdi: Don Carlos

  • - csk -
  • 2018. szeptember 30.

Zene

A modern zenetudományban uralkodó nézet, hogy egy művet, ha több szerzői változata született, abban a verzióban helyes megszólaltatni, amelyik időrendben az utolsó. Ezt hívják Fassung letzter Handnak, vagyis az utolsó szerzői kézjegy által szentesített változatnak. Ez a gondolkodásmód azon az elven alapul, hogy a szerző a végső műalakkal mondta ki az utolsó szót, amellyel a korábbi változatokat érvényteleníti, és szándékát kötelező tiszteletben tartani. Lehet az alternatív verziókat is játszani, kottában kiadni, lemezre rögzíteni, de illik jelezni, hogy ezek nem azonosak a végső szerzői szándékot tükröző változattal – és persze jó, ha ez utóbbi kapja a legtöbb teret, a legnagyobb figyelmet.

Aki azonban hallott már a zenés színházi nagyüzem világáról, tudja, hogy ott ezek a purista filológiai szempontok nem mindig érvényesíthetők, sőt, azt sem lehet mindig megállapítani, melyik változat az „igazi” – mert adott esetben egyszerűen nem létezik ilyen. Attól ugyanis, hogy születik egy későbbi műalak, a korábbiak nem mindig válnak érvénytelenné (van, amikor igen). Mert a zenés színházban a körülmények uralkodnak. Ahány ország, ahány nagyváros és operaház, annyiféle szokás; ahány új betanulás, annyiféle szempont és adottság. Jön egy új énekes sztár, miatta „át kell szabni” a darabot. Verdi a Schiller drámáján alapuló Don Carlost (1867) Párizs számára írta, ott pedig hagyománya volt az ötfelvonásos operáknak – a műnek tehát ötfelvonásosnak kellett lennie (annak ellenére, hogy ilyet Verdi korábban csak egyszer írt, A szicíliai vecsernye esetében – nem véletlenül akkor is Párizs számára). A franciák ragaszkodtak a balettbetéthez – a Don Carlosban tehát annak is lennie kellett, különben megbukik a darab (természetesen A szicíliai vecsernyében is van balett). Továbbá még az is szempont volt, mikor indultak a Párizs elővárosaiba tartó utolsó vonatok, mert ezeket nem késhette le a közönség – emiatt Verdinek sokat kellett húznia a hosszúra nyúlt operából. Később azonban a Don Carlosnak lett bolognai, nápolyi, milánói, sőt modenai változata is – mind Verdi életé­ben, a szerző munkája nyomán, immár nem francia, hanem olasz nyelven, hol négy, hol öt felvonásban, különböző változtatásokkal. Melyik az „eredeti”? Az utolsó? Az első? Mindegyik?

Az angol-olasz karmester, Antonio Pappano kitűnő felvétele, amelyet most az Erato The Home of Opera sorozata jelentetett meg újból, az első, párizsi változatot rögzíti – nem véletlenül, hiszen francia előadás: a párizsi Théâtre de Châtelet hozta létre, 1996-ban. Nagy erénye az élő színpadi produkciók természetessége, spontaneitása és hőfoka, Pappano vezénylésének szenvedélye és sodra – és a fény­űzően kiválasztott szereplőgárda. José van Dam Fülöpként kellően súlyos egyéniség, az olasz neve ellenére francia anyanyelvű Roberto Alagna a vívódó idealizmust képviseli Carlos szerepében (sajátos módon a szólam karakterizálása és az intonáció szempontjából éppen ő, a címszereplő a casting leggyengébb láncszeme). Thomas Hampson nemes tartású Rodrigo, Waltraud Meier szenvedélyes Eboli, Karita Mattila tisztaságot sugárzó Erzsébet, Eric Halfvarson dermesztő Inkvizítor.

Erato, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.