Az emberi törékenység, vagyis romlandó-halandó létünk allegorikus alakja indítja a prológusban Monteverdi operáját, és erről a kiszolgáltatott létállapotról mi is sokat tudnánk mesélni. Persze sokkal jobban járunk azzal, hogy mégis inkább Monteverdi mesél nekünk: most éppen egy nagyralátó és roppant meggyőző párizsi előadás 2017-es felvételén. Két francia művésznő, a vezénylő Emmanuelle Haïm és Mariame Clément rendező közös remeke ez a sodró lendületű, fanyarul szellemes és megindító produkció, amely mindvégig a jó ízlés vajmi ritka tüneményét bámultatja. Pedig a barokk színház szcenikai megoldásaival is kacérkodó színpadon akad frappírozó ötlet bőséggel: az Idő például lesántult, mankós motorversenyző képében jelenik meg a prológban, majd aztán Jupiter és Neptunusz – mint két bőbeszédű nyugdíjas – egy matrózbárban untatja egymást és a vendéglátóipari egység teljes személyzetét, valamint törzsvendégeit a lapos életbölcsességek kifogyhatatlan sorával. Mindehhez a Le Concert d’Astrée szolgáltatja a zenét, s Haïm historikus együttesét igazán nehéz lenne nem szeretni, játékuk ugyanis szinte fizikai gyönyörűséget szerez a hallgatónak. A Monteverdi-operák minőségi vagy épp revelatív előadásához nem feltétlenül kellenek sztárénekesek, de itt még ilyenből is jut kettő a fiatal tehetségek mellé: Magdalena Kožená Pénelopé és Rolando Villazón Odüsszeusz szerepében. Kožená a legmeggyőzőbb formáját hozza, hangja, énekkultúrája és pódiumszemélyisége ebben a stílusban végre se soknak, se kevésnek nem tűnik. A múlt héten a Titus kegyelme címszerepéért e rovatban leszidott Villazón pedig maga a „sokfele bolygott” Odüsszeusz: az élő előadás légkörében a személyiség (s nem mellesleg a hang) tört fényű bája újra meg újra felragyog, a lehető legszemélyesebb történetté avatva a győzelmét még sérülékenységének tudatában is kiküzdő, leleményes férfiú mítoszát.
Erato (2 DVD), 2017
