A szerk.

Alsóházi ügyek

A szerk.

Kedves Olvasó, mire kézhez veszi e sorokat, már ismét minden a legnagyobb rendben van, újra Európa legjobbjai között a magyar futball, jól megszórtuk a három pékkel és négy péklapáttal felálló andorokat, megtanulta ismét rettegni a világ Puskás Öcsi utódait.

Mert akit el tudunk még porolni a kontinensen, lehet úgy három-négy csapat, többségük törpeállamé, annak mindig nagyon nekiesnek a mi fiaink – mintha ez csökkentené a szégyent (legfeljebb növeli, ha még lehet). Így megy ez hosszú ideje, tereljen a miniszterelnök bármennyi szóvirágos címkével felpántlikázott közpénzt is ebbe a piszkos bizniszbe. Tényleg csak annyi változik, hogy időnként szájjal megnyerünk egy-két Európa-bajnokságot, mely eszelős létszámúra duzzasztott rendezvényre a vigaszág reményfutamából sikerül „beverekednünk magunkat”. Mindez nem is érdemelne szót, de a járulékos környezeti hatásai a bőrünkre mennek, ahogy a pénz, amelyből Orbán kedvencei űzik az ipart, a zsebünkre megy.

De most nézzük csak a magyar labdarúgás jelen állapota okozta nagyarányú mentális környezetszennyezést, abból kiindulván, hogy a világ labdarúgása olyan – bármennyire is vitatható e gyakorlatnak helyessége –, hogy egy nemzeti válogatott a tizenegy játékosával, stábjával, vezetőivel, szurkolóival együtt mindenki szemében egy nemzetet képvisel. De még így is igazságtalannak tűnik az angol sajtó egynémely orgánumának azon summázata, mely szerint a múlt csütörtökön a Rasszisták–Anglia futballmeccs hozott 0:4-es eredményt. Igazságtalannak, mert még a stadion magyar nézőinek a többsége sem rasszista, sőt elítéli a rasszizmust, nem beszélve azokról, akik nem járnak meccsekre. Itt legfeljebb a kormány és a szurkolóik, illetve a kormánypárt tisztán látó szavazói rasszisták (ők ugyanis, már ha vannak ilyenek, pontosan tudják, mire adják a voksukat).

Szóval igazságtalan, de kivédhetetlen, sőt törvényszerű. Rajtunk kívül ugyanis senki sem beszél néhány magáról megfeledkezett hülyéről. Mi is csak akkor beszélünk ilyenekről, ha saját magunkról beszélünk – mások esetében ugyanúgy általánosítunk, mint most tették ezt a rovásunkra; és ez marad meg. Kurvára nem az, hogy – ugyancsak magunk szerint – nyáron megnyertük az Európa-bajnokságot (a jegyzőkönyv kedvéért: két kivívott ponttal, a sorozat végül egyik leggyengébbnek bizonyuló csoportjából kizuhanva, hiszen ellenfeleink egyike sem élte túl a következő kört).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.