A szerk.

Alsóházi ügyek

A szerk.

Kedves Olvasó, mire kézhez veszi e sorokat, már ismét minden a legnagyobb rendben van, újra Európa legjobbjai között a magyar futball, jól megszórtuk a három pékkel és négy péklapáttal felálló andorokat, megtanulta ismét rettegni a világ Puskás Öcsi utódait.

Mert akit el tudunk még porolni a kontinensen, lehet úgy három-négy csapat, többségük törpeállamé, annak mindig nagyon nekiesnek a mi fiaink – mintha ez csökkentené a szégyent (legfeljebb növeli, ha még lehet). Így megy ez hosszú ideje, tereljen a miniszterelnök bármennyi szóvirágos címkével felpántlikázott közpénzt is ebbe a piszkos bizniszbe. Tényleg csak annyi változik, hogy időnként szájjal megnyerünk egy-két Európa-bajnokságot, mely eszelős létszámúra duzzasztott rendezvényre a vigaszág reményfutamából sikerül „beverekednünk magunkat”. Mindez nem is érdemelne szót, de a járulékos környezeti hatásai a bőrünkre mennek, ahogy a pénz, amelyből Orbán kedvencei űzik az ipart, a zsebünkre megy.

De most nézzük csak a magyar labdarúgás jelen állapota okozta nagyarányú mentális környezetszennyezést, abból kiindulván, hogy a világ labdarúgása olyan – bármennyire is vitatható e gyakorlatnak helyessége –, hogy egy nemzeti válogatott a tizenegy játékosával, stábjával, vezetőivel, szurkolóival együtt mindenki szemében egy nemzetet képvisel. De még így is igazságtalannak tűnik az angol sajtó egynémely orgánumának azon summázata, mely szerint a múlt csütörtökön a Rasszisták–Anglia futballmeccs hozott 0:4-es eredményt. Igazságtalannak, mert még a stadion magyar nézőinek a többsége sem rasszista, sőt elítéli a rasszizmust, nem beszélve azokról, akik nem járnak meccsekre. Itt legfeljebb a kormány és a szurkolóik, illetve a kormánypárt tisztán látó szavazói rasszisták (ők ugyanis, már ha vannak ilyenek, pontosan tudják, mire adják a voksukat).

Szóval igazságtalan, de kivédhetetlen, sőt törvényszerű. Rajtunk kívül ugyanis senki sem beszél néhány magáról megfeledkezett hülyéről. Mi is csak akkor beszélünk ilyenekről, ha saját magunkról beszélünk – mások esetében ugyanúgy általánosítunk, mint most tették ezt a rovásunkra; és ez marad meg. Kurvára nem az, hogy – ugyancsak magunk szerint – nyáron megnyertük az Európa-bajnokságot (a jegyzőkönyv kedvéért: két kivívott ponttal, a sorozat végül egyik leggyengébbnek bizonyuló csoportjából kizuhanva, hiszen ellenfeleink egyike sem élte túl a következő kört).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.