A szerk.

Alsóházi ügyek

A szerk.

Kedves Olvasó, mire kézhez veszi e sorokat, már ismét minden a legnagyobb rendben van, újra Európa legjobbjai között a magyar futball, jól megszórtuk a három pékkel és négy péklapáttal felálló andorokat, megtanulta ismét rettegni a világ Puskás Öcsi utódait.

Mert akit el tudunk még porolni a kontinensen, lehet úgy három-négy csapat, többségük törpeállamé, annak mindig nagyon nekiesnek a mi fiaink – mintha ez csökkentené a szégyent (legfeljebb növeli, ha még lehet). Így megy ez hosszú ideje, tereljen a miniszterelnök bármennyi szóvirágos címkével felpántlikázott közpénzt is ebbe a piszkos bizniszbe. Tényleg csak annyi változik, hogy időnként szájjal megnyerünk egy-két Európa-bajnokságot, mely eszelős létszámúra duzzasztott rendezvényre a vigaszág reményfutamából sikerül „beverekednünk magunkat”. Mindez nem is érdemelne szót, de a járulékos környezeti hatásai a bőrünkre mennek, ahogy a pénz, amelyből Orbán kedvencei űzik az ipart, a zsebünkre megy.

De most nézzük csak a magyar labdarúgás jelen állapota okozta nagyarányú mentális környezetszennyezést, abból kiindulván, hogy a világ labdarúgása olyan – bármennyire is vitatható e gyakorlatnak helyessége –, hogy egy nemzeti válogatott a tizenegy játékosával, stábjával, vezetőivel, szurkolóival együtt mindenki szemében egy nemzetet képvisel. De még így is igazságtalannak tűnik az angol sajtó egynémely orgánumának azon summázata, mely szerint a múlt csütörtökön a Rasszisták–Anglia futballmeccs hozott 0:4-es eredményt. Igazságtalannak, mert még a stadion magyar nézőinek a többsége sem rasszista, sőt elítéli a rasszizmust, nem beszélve azokról, akik nem járnak meccsekre. Itt legfeljebb a kormány és a szurkolóik, illetve a kormánypárt tisztán látó szavazói rasszisták (ők ugyanis, már ha vannak ilyenek, pontosan tudják, mire adják a voksukat).

Szóval igazságtalan, de kivédhetetlen, sőt törvényszerű. Rajtunk kívül ugyanis senki sem beszél néhány magáról megfeledkezett hülyéről. Mi is csak akkor beszélünk ilyenekről, ha saját magunkról beszélünk – mások esetében ugyanúgy általánosítunk, mint most tették ezt a rovásunkra; és ez marad meg. Kurvára nem az, hogy – ugyancsak magunk szerint – nyáron megnyertük az Európa-bajnokságot (a jegyzőkönyv kedvéért: két kivívott ponttal, a sorozat végül egyik leggyengébbnek bizonyuló csoportjából kizuhanva, hiszen ellenfeleink egyike sem élte túl a következő kört).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.