A szerk.

Lapunk újságírója, Rényi Pál Dániel ma Pulitzer-emlékdíjat vehetett át a nyomtatott sajtóban végzett kiváló munkájáért.

Hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hülye, az egy dolog. Hogy a szerencsétlen emlékműügy, Veritas-ügy bevégeztetett, és a Sorsok Házáról sincs megbeszélnivalója a kormánynak, az egy másik dolog. Egyik rosszabb, mint a másik, s ez minden szomorúságra okot adhat, de mégiscsak piszlicsáré, mert kijavítható problémáknak tűnnek a főbaj mellett. Ám az aktuális főbajhoz kétségkívül rajtuk keresztül vezet az út.

Amikor a kormányváltás esélyeit latolgatjuk, elmehetünk-e szó nélkül az ellenzék töketlenkedése mellett? Amellett például, hogy érdemi ellenzéki politizálás és akciók híján, eddig nulla kampányteljesítményükkel még azt is képesek megakadályozni, hogy Orbán Viktor ez után a katasztrofális négy év után önmagát verje meg?

"Tegnap megjelent lapszámunkban tévesen írtuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti Gyarmati Fannit, Radnóti Miklós özvegyét, a tárca csupán azt közölte, hogy osztozik a gyászban. Radnóti Miklós özvegyét Budapest Főváros és a XIII. kerület díszpolgárát saját halottjaként a XIII. kerületi önkormányzat búcsúztatja" - áll büszkén a keddi Magyar Hírlapban.

"Mindent megtettünk, ami elvárható" - mondja az MSZP a Simon-ügyről, s mi csak azért nem írjuk, hogy mondja az MSZP és közben érzed, hogy büdös a szája, mert ezt a rossz dumát a szerencsétlen szóvivőnek adták a szájába.

Lapzártánkkor a Mazsihisz Orbán Viktornak, az Igen Tisztelt Miniszterelnök Úrnak írott levelére még nem kapott választ, de arra tippelnénk, hogy az Igen Tisztelt nem fogja aggályaikat tekintetbe venni.

A lapzártánkkor a Népszabadságban megjelent hír vagy igaz, vagy nem. Lehet, mégsem lesz felállítva a sas és az arkangyal a Szabadság téren. Hogy egyelőre nem lesz, vagy sosem lesz, vagy más lesz helyette, e sorok írásakor még nem tudjuk. De az is lehet, hogy csütörtökön, amikor Lázár János leül a Zsidó Közösségi Kerekasztallal tárgyalni, nem ezt jelenti be, hanem épp ellenkezőleg.

Bár szerdán, a lapunk nyomdába adása utáni és megjelenése előtti napon a főváros közgyűlése éppen arról határozott, hogy hol mindenhol nem lehet még óriásplakátokat elhelyezni a választási kampány során, igyekezetük leginkább vakításként értelmezhető, hiszen Budapest jó ideje tele van választási plakátokkal - leginkább kormánypártiakkal, de láthatjuk mosolyogni Bokros Lajost éppúgy, mint rossz színben feltűnni Simicska Lajost.

És arra a képre emlékszel, drága, ahol Pelével látjuk apát, magyaros száján a szokott mosollyal, s keze mélyen... na, hova is nyúl, tisztelt honfitársaink, kinek is a zsebébe? De hagyjuk most a demagógiázást, hogy mit is fizetünk mi azért a FIFA-nak, az UEFA-nak, Blatternek, Platininek vagy a jóisten focista haragjának, hogy hazánk miniszterelnöke évente egyszer mobillal pofán vakuzott, delejesen vörös szemű képeket posztolhasson ki a Facebook-oldalára - tavaly tán Guardiolával, idén meg a Fekete Gyöngyszemmel, Pelével, basszus. Tényleg hagyjuk, alighanem pimf összeg lehet, a téli vagy éppenséggel plusz 60 Celsiusban megrendezendő focivébével seftelő FIFA-nak, Blatternek, öreganyánk térde kalácsának is nyilván csak uzsonnapénz az, nem lényeges.

Hogy Failoni Donatellának annyi van a fejében, mint másfél döglött fácánéban, az teljesen oké, őbenne nem ezt szeretik bizonyára elég sokan, inkább azt, ahogy párnás ujjacskái futnak a billentyűkön, mire a zongora kiadja magából a szépséget. Vadásztársával, Lázár Jánossal már más lenne a helyzet, neki, mint az ország egyik kétségtelen vezetőjének lehetne valamennyi sütnivalója, amit nem puskadurrogtatással szerzett.

Az, hogy Bajnai és Mesterházy közös ötlete volt-e az átállás a közös listára a külön lista helyett, vagy csak Mesterházyé, vagy Bajnai partizánakciója, nem túl fontos kérdés.