Simicska Lajos Magyar Nemzete aligha teljesítette be a küldetését abban az esetben, ha a tulajdonosa azt várta tőle és egyáltalán a „médiabirodalmától”, hogy az majd megbuktatja Orbán Viktort, s afféle járulékos haszonként hatalomra segíti Vona Gábort. A mellékelt ábra azt mutatja, hogy mindez piszkosul nem jött össze, és Simicska Lajosnak nyilvánvalóan már nem is jön össze, nem hogy négy esztendő múlva, de soha a büdös életben. Így tehát az erre célra fenntartott eszközök, mint szánkó, festékszórók, politikusok, atombombák és sajtóorgánumok mehetnek a szemétkosárba, ha sikerül a kanapéról belehajítani őket.
Ha azonban mégsem ez volt a célja Simicska Lajosnak a Magyar Nemzettel, hanem az, amit nemrégiben oly szívhez szólóan megfogalmazott az RTL Klubnak, nos, akkor a gyalázat, ha lehet, még nagyobb. Tényleg, még ma is könnyek szöknek tőle a szemünkbe. „Abban, hogy az ország ide jutott, és maffiaállam épült ki, abban nekem volt szerepem, és ebben van felelősségem, és a felelősségem elől nem szaladok el.” Magyarul, a Fidesz fellépése, de legkésőbb a rendszerváltás óta derék kollégiumi szobatársammal, aki mellesleg egy geci, de ezen most lépjünk túl, loptam, csaltam, hazudtam, maffiaállamot építettem. Elszedtem a magyar emberek, az Európai Unió, s minden szembejövő pénzét. Majd ebből az ebül jött pénzből és hatalmi erővel magamhoz ragadtam egyebek mellett a Magyar Nemzet című napilapot is. De rájővén, hogy az említett geci egy geci, hát visszaadok valamennyit a magyar népnek meg a többi károsultak közül azoknak, akit az ilyesmi érdekel. Visszaadok egy jó, immár nem véresszájú pártharsonaként, hanem valóban újságként funkcionáló újságot, amit lehet élvezettel olvasni, amiből lehet széleskörűen tájékozódni. Tessék, drága magyar népem. Ugye, szép!
Tegnap viszont már azt mondta Simicska Lajos, hogy na jóvan’, most már elég, ennyit bírtam/akartam visszaadni, megkaptátok, felejtsük el egymást, de főként ti felejtsétek el a Magyar Nemzetet, s ne szívjátok tovább a véremet, mert mindennek van határa, még a maffiaállam kiépítéséért tanúsított bűnbánatnak is.
A magunk részéről az első lehetőséget látjuk valószínűbbnek, de ennek nincs jelentősége. Különösen annak tekintetében nincsen, hogy a Magyar Nemzet az elmúlt parlamenti ciklusban kiválóan ellátta a feladatát – korántsem ideális körülmények között, még úgy is, hogy menet közben ráhárult a nálánál valamivel korábban kicsinált Népszabadság után maradó űr betöltésének a terhe. Aminek a Magyar Nemzet a tőle telhető módon igyekezett is megfelelni: jó újságot csináltak, voltak megrázó riportjaik, volt karakteres publicisztikai rovatuk, ugyanolyan jól mozogtak a tényfeltáró, mint a levélszekrény-újságírás területén. Bár számos dologban nem értettünk egyet a lapban közöltekkel, mindig figyelmesen követtük, elsőrangú tájékozódási pont volt, tekintet nélkül a pártállására vagy épp a befogadó pártállására. Simicska Lajos most a zsebébe nézett, s azt mondta, ennyi, különben is itt a megfelelő pillanat, amúgy is padló közelben szédeleg a fél ország, vigyünk be nekik még egyet, s ha ehhez ki kell nyírni egy rakás egzisztenciát, hát, legyen.
A Magyar Nemzet jobb sorsa érdemes olvasói és újságírói most az ősbűn árát adják meg, kamatostul. Az ősbűn elkövetői közt – ha hihetünk az elcsukló hangú visszaemlékezéseknek: a vár eszeként – ott volt Simicska Lajos (meg persze a híres szobatársa). Ketten bűnös módon megszereztek egy rakás dolgot, egy darabig játszadoztak velük, mutogatták egymásnak, majd elrontották, előbb talán a „sajátjaikat”, aztán bosszúból a másikét. Lófaszt akart ugyanis vezekelni bűneiért Simicska Lajos, ő vissza akarta szerezni hajdani hatalmát, hajdani bűnös gazdasági lehetőségeit, pitlákabb esetben pusztán csak oda akart pörkölni egyet-kettőt a Magyar Nemzettel Orbán Viktornak. Vagy úgy csinálni, mint aki épp pörköl, de nem is nagyon pörkölt, csak elrontotta ezt is, most meg kihajítja. Hogy amit kihajít, a magyar kultúrtörténet egy módfelett értékes darabja? Számos magyar fontos tájékozódási segédlete? Számos magyar ember megélhetése? Hát az ilyen dolgokkal Simicska Lajos soha nem is akart semmit kezdeni, miként a szobatársa sem. Vagyis inkább ezek ellenére törtek. Mindig és tudatosan.
S ez a történet szemernyit sem kerül egyéb természetű fénytörésbe akkor, ha holnap jön az új idők kis simicskája, s megveszi Lajos egész vonatkozó hóbelevancát hetiválaszostul, lánchídrádióstul, mert az alapfelállásból, s a nyomában kialakult szituációból adódóan nem történhet más a lappal, mint ami most megesett. Valakik még egyszer fel akarják használni valami nagyon hasonlóra.
