87 ezer aláírást gyűjtöttek a civilek a Balaton-parti települések beépítése ellen

  • narancs.hu
  • 2022. február 17.

Belpol

A kiemelt beruházások nem foglalkoznak a helyiek érdekeivel, illetve nem veszik figyelembe az önkormányzati függetlenséget sem. 

Az Összefogás a Balatonért Egyesület (ÖBE) 87 091 aláírást gyűjtött össze a „Stop Balaton-törvény” petíció keretében, melyet egy sajtótájékoztató alkalmával adtak át Füleky Zsoltnak, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkárnak - írja a Mérce.

Az öt-hat éve kezdődő beépítések végett kezdett el aláírásokat gyűjteni az ÖBE még 2020 februárjában. Badzsó Angéla, az egyesület egyik alapítója elmondta, papíron több szervezet, illetve bizottság is a természetrombolás megelőzéséért tevékenykedik, ám úgy tűnik ők is „lefeküdnek a befektetői akaratnak”, illetve nem tekintik partnernek a lakosságot. Badzsó szerint évtizedek óta téma, hogy a tó, illetve annak vízgyűjtő területe legyen egységként tekintve, ezt követően pedig az egymástól függetlenül vizsgált gigaberuházások összhatását is számba véve folytatódjanak az engedélyezési folyamatok

Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület elnökhelyettese kitért arra, hogy a Mészáros Lőrinc és Tiborcz István többségi tulajdonában álló Appeninn Kft. vette át a Club Aliga 37 hektáros területének vagyonkezelési jogát, az új vezetőség pedig nem hajlandó érdemben tárgyalni a civilekkel, továbbá szerződéses kötelességeinek sem tesz eleget. A kormány 2020-ban a terület összes ingatlanát kiemelt beruházássá minősítette, ezzel egy 30 éves munkát tettek semmissé; ugyanis 17 évvel ezelőtt sikerült elérni, hogy a Club Aliga területe nyitottá vált, lehetővé téve ezzel a Balaton közterületen való, szabad megközelítését -tette hozzá. A Club Aliga néven futó környezetkárosításról a Narancs.hu rendszeresen beszámol, legutóbb ebben a cikkünkben írtunk a beruházásról:

A kiemelt beruházások nem foglalkoznak a helyiek érdekeivel, illetve nem veszik figyelembe az önkormányzati függetlenséget sem. A parti területeken folyó építkezésekről lapunk szintén cikkezett a közelmúltban.

A beszédek után az egyesület tagjai egy kisebb kádba öntöttek betont, ami a Balatont hivatott szimbolizálni, de nádat is hoztak, egyenesen a tó partjáról. Később a minisztérium egyik munkatársa vette át aláírásokat tartalmazó petíciót. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.