Magyar Narancs: Az utóbbi bő évtizedben született, most egy kötetben (Töréspontok, Gondolat Kiadó, 2024) publikált tanulmányaiból jól követhető, hogyan próbálta szerzőtársaival analizálni és megérteni az Orbán-rendszert. Mennyiben tekinthető egyedinek a magyarországi autokrácia?
Bozóki András: Autokráciák, hibrid rezsimek, választási önkényuralmi rendszerek vannak szerte a világban. Az elmúlt évtizedben visszaszorulóban voltak a klasszikus liberális demokráciák, tehát ebből a szempontból nem egyedi, ami nálunk történt. Az Orbán-rendszer egyediségét az adja, hogy mindez az Európai Unióban történt. Az EU történetében még sohasem fordult elő, hogy a demokratikus államok közösségébe került országról az derüljön ki, hogy…
MN: …kakukktojás?
BA: És ezt a kakukktojást viszonylag hosszú időn keresztül megtűrik a többiek maguk között. Orbán Viktor a második miniszterelnökségének első periódusában még el tudta játszani, hogy az általa vezetett ország valójában demokratikus, sőt demokratikusabb is a többinél. De a végén, miután kitették a Fideszt az Európai Néppártból, mert a többiek csak rájöttek, hogy kicsoda is valójában, akkor Orbán durcásan azt mondta, nézzük meg, hogy ki védi meg a közös határokat, és hogy ezért kinek mennyi pénz jár. Innen kezdve már szó sincs a magasztos európai elvekről. Ami Magyarországon történt, az felfogható egy autokráciatípusról szóló esettanulmánynak, de ez a konkrét eset túlnő önmagán. Egy szűk tízmilliós ország a világ számára önmagában nem annyira érdekes. De egy olyan ország, amely egy demokratikus államokból álló közösségben úgy viselkedik, mint bot a küllők között – ez valami új. Voltak olyan országok, amelyek ingadoztak, főleg Lengyelország, egy kicsit Szlovénia, Szlovákia, Csehország, de a magyar példa ezekhez képest is egyedi. Rendszerszinten lerontani, lerombolni a demokrácia működését – ez unikum. Ha belegondolunk, már egy történelmi korszakról van szó, amely 2010-től egyelőre máig tart. A rendszer első időszakában, 2010 és 2014 között nem vette komolyan Orbánékat a világ. Azt hiszem, mindenki úgy gondolta, hogy ez az ország Németország hátsó udvara, ott vannak a német autógyárak – nekünk nem kell ezzel Brüsszelben foglalkozni, majd a németek elintézik. És csak a 2015-ös menekültválság, amelyet Putyin is megdobott egy kicsit a szíriai beavatkozással, majd az ennek nyomán kibontakozó idegengyűlölet volt az, ami fordulóponthoz vezetett. Ekkor már az Orbán-rendszer nem alkalmi renitens volt, hanem hirtelen egy új jobboldali mainstream szócsöve lett. A Brexittel, a lengyel változásokkal, Trump hatalomra jutásával egy időben átmenetileg fölemelkedett Orbán, ezért sokan azt mondták, hogy hát ez az ember nemcsak a partvonalról kiabál, hanem ott evez a vezérhajóban.
MN: Volt olyan félelem, hogy egy idő után ő fogja diktálni az új európai agendát?
BA: Igen, mert a neoliberális évtizedek után kialakult egy olyan populista közhangulat – a jobboldalon már korábban –, hogy a liberális demokráciák túlságosan jogi alapokon állnak, ahol a jogállam fontosabb, mint a demokrácia. Kifogásolták a „jurisztokráciát”, ahol az alkotmánybíróság elnökének nagyobb a hatalma, mint a miniszterelnöknek, és ahol alkotmányjogászok mondják meg, hogy milyen legyen az igazi demokrácia, és ők tervezik a tökéletes intézményeket, amelyek az átlagember számára láthatatlanok. Ezt a létező deficitet, a demokratikus intézményekkel való népi azonosulás hiányát tudta meglovagolni a populista jobboldal azzal a jelszóval, hogy adjuk vissza a demokráciát az embereknek. Amikor Orbán 2010-ben hatalomra került, rögtön megkezdte a demokratikus intézmények lebontását, de mindezt úgy keretezte, hogy ez nem autokratizálódás, hanem a demokrácia kiteljesedése. Azt üzente, hogy csupán az igazi demokrácia akadályait távolítja el az útból, és önmagát a demokrácia bajnokaként állította be.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
