Újabb halasztás a birtokpolitikai jogalkotásban

A határ kaszálói

  • Tamás Gábor
  • 2013. július 13.

Belpol

A tervekkel ellentétben hétfőn mégsem szavaztak a föld tulajdonjogát szabályozó törvényről, hanem a tervezetet ismét visszavonták további egyeztetésekre. Utolsó információink szerint június 21-én dönt az Országgyűlés. A jogszabály amúgy a családi gazdálkodókat és a kistermelőket preferálná - de hát a földalappályázatoknál is ez volt a cél eredetileg, aztán lett, ami lett.

A magyar földügyről szóló "ezeréves vita" lezárásaként értékelte a birtokpolitikát újraszabályozó legújabb törvénytervezetet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter őszi expozéjában. E teljesen értelmetlen frázison túl a nagyon is kézzelfogható haszon- és jövedelemszerzés eszközéről van itt szó: és a lapzártánkkor elfogadni tervezett, ám végül mégis újabb egyeztetésekre bocsátott törvény "A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról" a lényegét tekintve azt fogalmazza meg, ki lehet ma Magyarországon földtulajdonos és -használó, és ki nem. Hogy mennyire érzékeny és a társadalom egészét behálózó kérdéskörről van szó, illetve hogy milyen mértékű átfogalmazáson esett át a miniszteri expozé és a tavaly év végén nagy hirtelen lezárt országgyűlési általános értekezések után a törvényjavaslat, arról lapunkban is közreadtunk részleteket (lásd: Fogalmaznak serényen, Magyar Narancs, 2013. április 4.).

A jogszabálycsomag megalkotására valóban szükség van, az Orbán-kabinet 2010-es megalakulásakor a legelső tennivalók között jelölte meg a hazai termőföldek védelméről szóló törvény megalkotását. A cél egyértelmű volt: a spekulatív külföldi tőkét minél távolabb kell tartani az európai átlagnál lényegesen olcsóbb hazai birtokoktól. Beadtunk ugyan egy kérelmet az úgynevezett földmoratórium újabb hároméves meghosszabbítására, de akkor még nem lehetett tudni, Brüsszel belemegy-e ebbe. Az eredeti engedmény 2011. április végéig lehetőséget adott arra, hogy a közösség egyik alapelve, a tőkék szabad áramlása a magyar termőföldre ne vonatkozzon, azaz külföldi ne vehessen itt mezőgazdasági területet. Az Európai Bizottság végül 2010 decemberében újabb három évet adott arra, hogy kezdjünk valamit a hazai birtok- és tőkeviszonyok rendezésével. Az agrártárca két éve gyorsított koncepciógyártásba kezdett, hogy az Orbán Viktor által 2011 áprilisában előirányzott "ravasz jogi megoldásokat" úgy találja meg, hogy abban az unió se találhasson kivetnivalót, de az eredeti cél is megvalósulhasson. Az első törvényváltozat hűen tükrözte az akkor még a miniszterelnök legfőbb szakmai tanácsadójának számító ágazati programalkotó, Ángyán József államtitkár elképzeléseit (lásd: Kert-Magyarország 2.0, Magyar Narancs, 2011. május 19., illetve a volt államtitkár pályáját bemutató írásunkat, Jobbra el, 2012. január 26.). Az eredeti verzió a külföldiek számára nehezen teljesíthető feltételeket (tényleges helyben lakás, képzettség, hazai gazdálkodói múlt stb.), a hazai tőkeerős felvásárlók számára pedig 1200 hektáros földhasználati maximumot szabott meg. Az eredeti tervek szerint az új szabályok 2011 elején életbe is léptek volna. Aztán nagyon sok minden megváltozott.

Osztottak, begyűjtöttek

A hazai gazdálkodást a tömeges kisparaszti tulajdonlás sohasem jellemezte, a kifejezés német, holland vagy francia változatának megfelelő, évszázados hagyományokra épülő családi gazdálkodásnak Magyarországon nyoma is alig volt. Az első érdemi mértékű kisparaszti földosztást Károlyi Mihály gróf hajtotta végre saját kápolnai birtokán, 1919 kora tavaszán. Horthy az első világégésben, illetve a Tanácsköztársaság leverésében jeleskedő katonatisztek számára osztott "vitézi telkeket", de a zsellérség, a valóban évszázadok óta saját birtokra vágyó agrárproletárok ennek semmilyen hasznát nem látták. Az első valódi, tömeges földosztás 1947-ben, az akkori koalíciós időkben meghatározó szerepet játszó kisgazdák nyomására, de a baloldali blokk, a kommunista és szocdem párt egyetértő asszisztálásával történt, azonban az új tulajdonosok öröme nem tartott sokáig: az 1,43 millió új, önálló gazdálkodó ugyanis pillanatokon belül ugyanolyan éhező agrárproletárrá vált, mint korábban volt. Az élelmiszerhiánnyal küzdő ország szigorú beszolgáltatási és jegyrendszert működtetett, és a valódi piaci alapú gazdálkodásnak legfeljebb a feketézésben lehetett némi terepe - súlyos börtönbüntetéseket kockáztatva. Ráadásul az önálló kisparaszti gazdálkodás, a mindennapi megélhetés klasszikus "hármas alapszabályából" (egy termés a vetésben, egy a tárolóban, egynek az ára a bankban) egyik tétel sem létezett.

Ezek után aligha meglepő, hogy amikor a '48-as fordulat után a kommunisták a mezőgazdaság "szocialista átszervezésének" első hullámát elindították, az erőszakos momentumok ellenére is az első közös gazdaságok létrejöttét a parasztok legalább háromnegyede nem kifogásolta: ha nem is dalolva, de valóban önként fogadta el a közös gép- és földhasználat, a csoportos értékesítés (és vele valamiféle folyamatos jövedelem) előnyeit. Az első szövetkezeti csoportrendszer ("téeszcsé"-világ) azonban 1956 után szétesett, hogy aztán a Kádár-érában új alapon kezdődjék az újjászervezése. Ebben a korban gyökerezik mai földügyi gondjaink jelentős része.

Ingyenpénzért hektárokat

A létező szocializmus éveiben a termőföldnek nem volt forintban kifejezhető értéke. A sztálini-rákosista módszerekhez képest lényegesen visszafogottabb eszközökkel operáló új rezsim egyrészt nem kevés fejlesztési forrással, másrészt adózási kedvezményekkel rábírta a gazdákat, hogy elfogadják a közös gazdálkodást: a téeszekbe bevitt földeket, termelési eszközöket fillérekért váltotta meg ugyan az állam, de cserébe nyugdíjat, üdülést, falufejlesztést, háztájizást kínált. Miután a termelés, illetve az ahhoz kapcsolódó jövedelem fokozatosan eltávolodott a használt földterületek közgazdasági értelemben vett értékétől, az 1980-as évek végén, a rendszerváltozás küszöbén a közös birtok inkább csak szétszedhető, egyénileg meg- (illetve részben vissza)szerezhető vagyontárgynak számított, mintsem valódi termelési eszköznek. Erre az Antall-kormány alaposan rá is erősített, amikor "az elmúlt szocialista évtizedek bűneit és jogsértéseit" kompenzáló állami ellenszolgáltatásként valamiféle új földosztást határozott el. Az 1991-ben elfogadott, főként a termőterületek szétosztását célzó első kárpótlási törvény, majd az ezt követő, hasonló tartalmú jogszabályok következményei máig hatnak. Az állam kibocsátott mintegy 5,645 milliárd forint értékű kárpótlási jegyet, amelyek kétharmada "ingyenpénzként" értékesült a hazai földpiacon. E mennyiség csaknem fele a kárpótlási árverések első köreiben az úgynevezett fordított licit elve szerint kelt el: ha egyezség volt egy adott területen belül a kárpótlásra jogosultak között, akkor aranykoronánként akár ötszáz forintos "elvi pénzért" (kárpótlási jegyért) is lehetett földet szerezni.

Elképesztő értékeknek lett ezzel úgy új tulajdonosa, hogy a megszerzett birtokok mögött sem valódi egyéni, sem közös vállalkozási szándék nem volt. Magyarország összes területe 9,3 millió hektár, amelyből az erdőket, nádasokat és halastavakat is magában foglaló, valamilyen művelésre alkalmas birtoktömeg nagysága 7 millió 768 ezer hektár volt 2010-ben, a legutolsó átfogó mezőgazdasági statisztikai összeíráskor. Az európai országokkal öszszehasonlítva rendkívül magas, 62 százalék feletti a használt mezőgazdasági terület aránya, ez 2011-ben 5 millió 798 ezer hektár volt. A mezőgazdasági terület 78 százaléka szántóterület, 17 százaléka gyep. A konyhakert, a gyümölcsös és a szőlőterület részaránya együttesen 5 százalék. A csaknem hatmillió hektár használt területen 2,6 millió tulajdonos osztozik. A legnagyobb tulaj az állam a maga 1,95 millió hektárjával (ebből mintegy 1,2 millió hektár erdő), a többi pedig döntően magánszemély, átlagosan alig kéthektáros birtokkal - e földtömeg négyötöde a kárpótlás és az ehhez kapcsolódó szövetkezeti vagyonnevesítés révén került jelenlegi tulajdonosaihoz, akiknek az ágazati kutatóintézet adatai szerint alig 15 százaléka kapcsolódik valamilyen tevőleges formában a termeléshez. A terület bő kétharmadát tehát folyamatosan emelkedő árú bérlet, illetve egyéb megoldás révén más műveli; az életvitelszerű szántóföldi gazdálkodás általános minimumának tekintett, legalább százhektáros saját tulajdonú területtel a gazdálkodók alig öt százaléka rendelkezik.

Szabad áramlás

A földtulajdoni átszervezés első évei után a magyar termőföld piaci értékét lényegében az elérhető bérleti díj határozta meg, de hogy ez ténylegesen mennyi is (mi az a bázis, amire éppen rárepül az a bizonyos spekulációs tőke), azt igazából ma sem tudjuk. Ha a legtekintélyesebb, kisebb napi ügyekben is részt vevő ingatlancégek szakértőit kérdezzük, akkor konkrét válaszokat ne is reméljünk; "meg kell nézni, hol van", "milyen az állapota, rendezettsége, megközelíthetősége" és hasonló megjegyzéseket kapunk. Általános alapvetésként azért elfogadhatjuk, hogy a Dunántúl a maga 1-1,5 millió forintos hektáronkénti átlagárával drágább, mint az Alföld (400-600 ezer forint), Debrecent és környékét, valamint Pest megyét kivéve, ahol gyakori a két-három milliós ár is. Ám még ez a hozzávetőlegesen meghatározott érték is csak tizede-harmincada az Európában érvényes földáraknak. Magyarországon huszonkét éve nem szerezhet jogi személy termőföldet, még akkor sem, ha tagjai-tulajdonosai kizárólag magyar állampolgárságú természetes személyek. Ezt a piaci forgalmat erőteljesen korlátozó jogi helyzetet többször próbálta meg az éppen aktuális hatalom törvényi módszerekkel felülírni (lásd Földjogi fordulatok című keretes írásunkat), ám a spekulációs tőke vélt vagy valós szerephez jutási lehetősége miatt e terveket rendre levették a jogalkotási feladatok listájáról.

A magyar termőföldpiac helyzetének alakulásában azonban gyökeres fordulatot hozott az a pillanat, amikor 1996-97 fordulóján belátható közelségbe került hazánk európai uniós csatlakozása. A belépés egyik feltételeként Magyarországnak is el kellett fogadnia a közösségen belüli szabad tőkeáramlás alapelvét, ami a termőföldtulajdonra is kiterjed. Ennek tartós korlátozása elvileg a támogatások brüsszeli korlátozásával is együtt járhatott volna. Ám a hazai és európai árak közötti, napjainkban is óriási különbség kétségtelenül a spekuláció melegágya lehet: földet itt még mindig olcsón lehet szerezni (és nemcsak külföldiekre, hanem hazai tőkéscsoportokra is gondolni kell), ráadásul a földtulajdonlás haszna az uniós támogatások révén évről évre fixen kiszámítható, az esetleges későbbi értékesítésből pedig további extraprofit remélhető. Ezt a helyzetet akarja orvosolni az a törvénymódosítási javaslat, amely - Orbán Viktor szavaival élve - kizárja a karvalytőkéseket a magyar földtulajdonlásból, és a birtokok tulajdonlását és használatát csakis a "földművesek" számára teszi lehetővé.

Ébredés

Ez azonban ábránd. A menet közben ezerszer átírt törvényből ugyanis egyáltalán nem következik a hazai föld érdemi védelme. A beterjesztett szöveg számos kérdést nyitva hagy, igazából az sem tudható, érvényes lesz-e mindaz, amit rögzít. A bevezető rendelkezések között tudniillik az olvasható, hogy a passzusok a későbbiekben megszülető egyéb jogszabályokkal átírhatók lesznek. "Külön törvény a mezőgazdasági üzemek tulajdoni és használati viszonyainak sajátosságaira tekintettel az e törvényben foglaltaktól eltérő szabályokat is megállapíthat a föld és a hozzá tartozó mezőgazdasági felszerelés tulajdonjogának, használatának üzemi hasznosítás céljából történő megszerzésére" - áll a szövegben, és nagyjából hasonló összefüggésben említi a tervezet "az integrált mezőgazdasági termelésszervezést végző szervezetek" számára kidolgozandó későbbi jogszabályt is. Vagyis a mostani változat eleve átmenetinek tekinthető: a közeljövőben akár a most megfogalmazott szigorításokat, akár a liberálisabb "alrendelkezéseket" simán átfogalmazhatják. A jelenleg hatályos földtörvény (1994. évi LV. törvény) várhatóan egy őszi "salátatörvény" módosító javaslataként veszíti érvényét.

A jogszabálytervezet egyértelműen rögzíti, hogy Magyarországon termőföldet kizárólag természetes személy vásárolhat. A kitüntetett kedvezményezettek között első helyen szerepel a "földműves", aki "Magyarországon egyéni vállalkozóként, őstermelőként, családi gazdálkodóként, gazdálkodó család személyesen közreműködő nagykorú tagjaként, önfoglalkoztatóként nyilvántartásba vett belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár, aki mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve a mező-, erdőgazdasági és az azokat kiegészítő tevékenységet főfoglalkozásként (élethivatás-szerűen) vagy mellékfoglalkozásként folytatja, és legalább középfokú mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel rendelkezik".

A hivatalos tájékoztatás szerint a törvény bevezet egy külön jogosulti kategóriát az uniós szabályok érvényesítése érdekében ("tagállami állampolgár"), a többiek külföldinek számítanak. A belföldi és tagállami állampolgárok számára alanyi jogon jár egy hektár termőföld megszerzésének a lehetősége, a többit viszont már különböző feltételek teljesítésével lehet megvásárolni. Így például elővásárlási joga lesz az államnak minden termőföldvásárlásról szóló szerződés esetében, illetve alakulnak helyi földbizottságok is, amelyek minden egyes, az adott közigazgatási területen lévő földet érintő kontraktusnál vétójoggal felérő véleményezési jogot kapnak. E véleményezésnél nagy hangsúlyt kapnak a törvényben is megfogalmazott feltételek, például a tényleges helyben lakás, a megfelelő szakmai végzettség, a gazdálkodói gyakorlat stb. Egy kérdés továbbra is nyitott: a kettős állampolgárságot szerzett, de nem tagállami polgárok számára elvileg megnyílik a földszerzés lehetősége. Jobbikos képviselők fel is vetették, hogy akár izraeli vagy amerikai lakosok is termőföldet szerezhetnek e kiskapun át Magyarországon, mivel szerintük elég az egyhektáros birtokot megszerezni, aztán "elintézni" a bizottságnál, hogy egy-két éven belül az említett feltételek meglétét elismerjék.

A megszerezhető saját birtok nagysága megfelel a korábbi szabályozásnak (300 hektár), ám egy települési határon belül a közeli hozzátartozók területe együttesen nem haladhatja meg az 500 hektárt. Gazdálkodók, vállalkozások számára a rögzített birtokhasználati maximum 1200 hektár - legalábbis elvileg, mert ez a szám számosállatonként (például tejelő tehenenként) további két hektárral/ egyed nőhet. Ez ügyben egyébként jelenleg értelmezési problémákkal küzdenek a kormánypárti frakción belül is: ha például egy cégnek van hatszáz tehene, akkor kimerítette-e az 1200 hektáros maximumot, vagy az "alapjogon" járó birtokméret felett kaphat-e további 1200 hektárt. Az általános szabály szerint mindenesetre az 1800 hektár használata pillanatnyilag elvi plafont jelent mindenféle esetben - feltéve, hogy a már említett "más törvények" a későbbiekben máshogyan nem rendelkeznek.

Vagy a piaci viszonyok felül nem írják a vágyakat.

Földjogi fordulatok

A rendszerváltásig a magyar termőföldnek gyakorlatilag nem volt üzleti-jogi értelemben értéke, mivel forgalomképtelen vagyonelemnek számított. Az 1992 elején elfogadott, szövetkezeti átalakulásról és vagyonnevesítésről szóló törvénnyel ezt a korlátozást átmeneti időre meghosszabbította a törvényhozás. 1994 februárjában a "névre írt" kárpótlási és vagyonnevesítési területek adásvételét is lehetővé tevő jogszabállyal kívánta új alapokra helyezni az akkori Földművelésügyi Minisztérium e speciális piac forgalmi szabályozását, megengedve például azt, hogy a tisztán hazai tulajdonú magyar agrárvállalkozások is saját termőterülethez juthassanak. E tervezetet viharos támadások érték, ezért a kormány sietve visszavonta, így maradt a jelenleg is érvényes alapképlet: ma Magyarországon kizárólag természetes személy vásárolhat agrárbirtokot.

A tisztán hazai tulajdonú mezőgazdasági cégek termőföldhöz juttatása körüli vita sajátos fintora, hogy a most ettől mereven elzárkózó Fidesz 1993-as választási programjában még nagy hangsúllyal szerepelt e lehetőség biztosítása. Külön érdekesség, hogy az Antall-Boross-kabinet utolsó hónapjaiban Szabó János kisgazda földművelésügyi miniszter e tárgyban beterjesztett, imént említett javaslatát is egyetértő napirend előtti felszólalással támogatta a Fidesz. Ám négy év múlva a Horn-kormány hasonló (bár jóval kevésbé liberális, elsősorban a belföldi vállalkozások földhasználatát támogató) javaslatának előterjesztésekor a Fidesz már az úgynevezett "földvédő mozgalmak", az 1997-es traktoros tüntetések mögé állt. Az akkor ismertté vált gazdaköri vezetők közül többen (például Ángyán József, majd Budai Gyula) 2010 után magas kormányzati megbízatásokat kaptak, mások pedig a párt parlamenti frakcióját erősítik jelenleg is, míg Jakab István gazdaköri elnök az Országgyűlés alelnöke lett.

Az első Orbán-kormány érdemben nem foglalkozott a földüggyel, néhány Fidesz-közeli befektető kistafírozásán (12 állami gazdaság központilag irányított privatizációján), a családi gazdaságok állandóan hangoztatott, de valódi pénzügyi háttérrel meg nem támogatott "segítésén" túl lényegében semmit nem csinált e téren.

A 2002 utáni nyolcéves szocialista-liberális kormányzás legfőbb eredménye az uniós földjogi moratórium meghosszabbításának "kialkudása" (aminek szentesítése ugyan a második Orbán-kormány időszakára esett 2010 decemberében), illetve a nemzeti földalap jogi és gazdasági megerősítése volt. A kezdetben alig negyvenezer hektáros alapot összevonásokkal és felvásárlásokkal (például a "földért életjáradékot" programmal) csaknem kétmillió hektáros óriásbirtokká fejlesztették, amelyen belül a mintegy félmillió hektáros, zömében az egykori állami gazdaságok által használt, kiváló minőségű szántóterület ma már komoly tényező a hazai földpiacon. A szocialista-liberális stratégia elsősorban az ezen birtokokra kiírt, igen kedvező feltételű bérleti szerződésekkel operált - az akkori ellenzék ma is visszaköszönő érvei szerint úgy, hogy a főként nagy tagokban meghirdetett területeket csak a kormányzati "holdudvarhoz" tartozó óriáscégek szerezhessék meg.

Orbán Viktor második kabinetjének első igazi földügyi produktuma a jelenleg az Országgyűlés előtt fekvő, újra és újra további átdolgozásra visszavett birtokforgalmazási törvény. Ennek végleges sorsa lapzártánkkor ismeretlen. Bár a kormányzati kommunikáció váltig szajkózza, hogy az új szabályozás a családi gazdaságoknak és a kistermelőknek kedvez, a háttérben zajló alkudozások alapján egyáltalán nem biztos, hogy mindez a normaszövegben, illetve a későbbi jogi szabályozásban is visszaköszön majd.

Ahogyan a földalap kezelésében lévő földekre kiírt pályázatokon sem a szónoklatokban agyondédelgetett családi gazdálkodók nyertek jobbára, hanem - máig nem csituló botrányokat keltve - a kormánypártokhoz igen közeli személyek.

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!