A sokat vitatott Nemzeti Alaptanterv (NAT) és az annak alapján készülő központi kerettantervek csupán alrendszerei az államosított oktatás igazgatási rendszerének, amelyben a főszerep a finanszírozásé, a hatalom központi gyakorlásáé és az ideológiáé. Az állami közoktatás iskolai szintű kézi vezérlése elsősorban a kormányhivatalokon keresztül épül újjá, és 2013 szeptemberétől napi valóság lesz. A húsz kormányhivatal az állami közoktatás finanszírozásával, intézményi átalakításával, generális szabályozásával és felügyeletével a közvetlen iskolairányító lesz. Törvényi lehetőségeik szerint ott és úgy nyírnak vagy fejlesztenek, ahol nekik, illetve államigazgatási főnökeiknek tetszik.
Az iskolaigazgatók megszűrése például már januárban beindult, és a már államosított iskolákban még a tanév alatt megtörténik. Március végén megszűnik azoknak az igazgatóknak a megbízatása, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezetik, helyükre új pályázatot írnak ki, amin ők is indulhatnak. Az érintett 210 igazgató között több olyan is van, akinek a kinevezése tavaly szeptembertől él, vagy több éve lett volna igazgatói ciklusa lejártáig. Mi más magyarázhatja e lépést, mint a lojalitás egzisztenciális kikényszerítése a megtartandó igazgatóknál, az újaknál pedig a lojális személyek pozícióba ültetése. Ők lesznek azok a végrehajtó emberek, akik a kijelölt utakat végigjáratják az iskolák alkalmazottaival. És ez még csak az első hullám.
Most még sokan hihetik, hogy ez jó lesz, hiszen az iskolák elszegényedése a legtöbb helyen válságos helyzetet teremtett. És ne becsüljük le az úgynevezett rend utáni vágyat se – miközben persze a legtöbben nem arra a rendre vágynak, amit kapni fognak. A pedagógusoknak, akik az oktatási rendszerben maradnak az összevonások és leépítések után, a beígért új bértábla lesz a jutalmuk, a 32 órás, iskolában végzendő feladatellátással, a 22–26 órás osztálytermi tanítással, valamint a kormányhivatalok által működtetett pedagógusminősítési, előmeneteli szerkezettel. Utóbbi a jelenlegi szakmai továbbképzési rendszer újrafelosztásával jár, leginkább uniós pénzekből, és nem tudható, hogy pontosan milyen klientúrával. Az állami iskolák finanszírozását a továbbiakban nem a gyermekek, csoportok után járó normatíva, hanem az iskolai évfolyamokhoz központilag hozzárendelt óraszámok és a hasonlóképp hozzárendelt pedagóguslétszám mátrixa adja ki. A 90 százalékban kötött kerettanterv ezt látszólag egyszerűvé teszi majd, hiszen az iskolák pedagógiai mozgástere minimálisra szűkül. A kompetenciaalapú oktatás, az ikt-eszközök (infokommunikációs technológia) használata, a felzárkóztatás, a tehetséggondozás tényleges megvalósítása hiába olvashatók alapelvként a NAT főszövegeiben, ki tudja, milyen forrásból valósíthatók meg. A tananyag és tudás közvetítése, a tanulás tanítását segítő módszertanok, a kognitív és szociális képességek intenzív és személyre szabott fejlesztése több időbe és pénzbe kerül, mint a frontális, tananyagtölcséres tanítás. Kivéve, ha a fentieket szakmailag inkompetens módon használjuk – például tanári előkészítés, monitorozás és megbeszélő visszacsatolás, valamint taneszközök nélkül végeztetünk csoportmunkát, vagy feladat nélküli vetítésre használjuk az ikt-s eszközöket (intelligens tábla stb.).
Fotó: Simonyi Balázs
A gyakorlatban vagy a minden oldalú nagy átverés valósul meg, vagy a jól ismert szakmai és morális korrumpálódás.
Azon túl, hogy a törvény alapvetése mellett egyszerűvé válik a szükséges iskolaszámok és bérköltségek kiszámítása, már most látható a sokféle, sajátos minőségre törekvő iskolák elképesztően bizonytalan helyzete. De mi van az egyházi iskolákkal, amelyek nem az állami zsákban futnak, és politikai mentoraik is mindent megtesznek az érdekükben?
Az oktatási államtitkár az utóbbi időkben ugyan többször kénytelen volt deklarálni, hogy nem ő határozza meg az új rendszer szabályait a finanszírozásban és a közigazgatásban, az alapvetés mégis hozzá és az általa képviselt ideológiához kötődik. Kezdetektől arra törekedett, hogy az ún. nemzeti középosztály kinevelése és az egyházi iskolák rendszere egyet jelentsen. Indirekt módon ebbe a vonulatba tartozik a gimnáziumok – feltehetően az állami gimnáziumok – számának radikális csökkentési előirányzata is. Nem véletlen, hogy az államosított iskolarendszer mellé az egyházi iskolarendszer kiterjesztésének és befolyásának feltételeit kívánja speciális finanszírozással megteremteni az eddig elért privilégiumok mellett. Ennek legutóbbi és talán legfontosabb jele az a bejelentett igény, hogy az 1997-ben megkötött, ötcsillagosnak tartott vatikáni szerződést megváltoztassák.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes január 26-án találkozott a Vatikán külügyi kapcsolatokért felelős titkárával. A Vatikánban tartott megbeszélésen az MTI híradása szerint megállapították, hogy mind a Szentszék, mind Magyarország szükségesnek tartja a korábbi megállapodás átalakítását, illetve készek új megállapodást kötni abból a célból, hogy biztosítva legyenek az egyházi iskolák finanszírozásának még jobb feltételei. Miért is? Mert Semjén Zsolt és akiket ő képvisel, pontosan tudják, hogy az egyházi iskolák finanszírozásának hozzákötése az állami iskolák finanszírozásának volumenéhez, arányaihoz, nem biztosít elégséges forrást a reorganizáció után.
Jelenleg az egyházi iskolák közvetlenül megkapják az állami költségvetésből a teljes támogatást, amit a nem egyházi iskolák csak részben kapnak meg az állami költségvetésből, a fennmaradó részt pedig a fenntartótól próbálják megszerezni, egyre kisebb realitással. Az egyházi iskolák a teljes támogatáson túl saját egyházuktól is kaphatnak további támogatást. Azt pontosan tudják, hogy az iskolai működést és autonómiát közvetlenül érintő állami finanszírozástól és minden egyéb szabályozástól, irányítástól és felügyelettől nekik minél távolabb kell kerülni ahhoz, hogy sikeresen létrejöjjön az állami és az egyházi oktatás szétválasztása – fordított előjellel. Csak így lehetséges az Új Ember megszületése.
Nem légből kapott, paranoiás összeesküvés-elmélet mindez? Merészen azt gondolom, hogy nem az. Illusztrációként csak egy nyilvános példa, anélkül, hogy az intézményt vagy a képviselőjét kívánnám reflektorfénybe állítani, hiszen az interjúból a jóakarat sugárzik felénk. A Patrona Hungariae első világi igazgatója a Magyar Kurír katolikus hírportálnak adott interjúban saját posztjából kiindulva átfogó képet fest az új típusú katolikus iskoláról:
„Lényeges változást tapasztalunk az egyházi, rendi hierarchia szemléletében. Nem szerzetesekben és világiakban gondolkoznak, hanem egyházban. Arra törekszenek, hogy a felelős posztokat ne a hagyomány, hanem a karizmák mentén osszák ki; a különböző posztokra olyan embereket állítanak, akikről azt gondolják, hogy annak megfelelnek.” A továbbiakban az igazgatónő olyan oktatási és pedagógiai programot vázol, amelynek megvalósításához bizony komoly pénzügyi háttér szükséges, amivel az állami igazgatású iskolák feltehetően nem fognak rendelkezni. Ennek az iskolának lehetősége lesz arra, hogy az általa képviselt értékeket a modern oktatási módszerekkel ötvözze: „Jól átgondolt rendben foglalkozunk azokkal a témákkal, amelyek mindegyikünk életét érintik és befolyásolják. A hatosztályos gimnáziumot úgynevezett témafélévekre osztottuk. Az első félév témája az önazonosság volt: ki vagyok én? Hogyan fogalmazhatjuk meg nemi, kulturális, nemzeti, katolikus identitásunkat? A második félév a médiáé. Szeretnénk diákjainkban kedvet ébreszteni a média felelős, tudatos, kreatív használatához. S velük együtt tanulni az interneten és a médiában szerzett információk okos felhasználását.” És még hosszan sorolja a speciális lehetőségeket az igazgatónő, amelyek mind alkalmasak a NAT szellemiségének határtalan megvalósítására. Hogy mi az a szellemiség, amit a diákoknak közvetíteni kíván a tanórákon túlmutatóan is, azt Rubovszky Rita meggyőződéssel fogalmazza meg, még ha a közgazdászszakma nem feltétlenül osztaná is a kifejtett tantételeket: „Közgazdasági osztályunk missziós területe lehet az etikán és keresztény közgazdaságtanon alapuló gondolkodásnak. A gazdasági világválság felnyitotta mindenkinek a szemét arra, hogy nem a haszonmaximalizáció az egyetlen cél. Az ultraliberális közgazdaságtan kezdi felismerni az etika tiszteletét. Szeretnénk, ha ez az osztály egyfajta belépője lenne például a jövendő Közszolgálati Egyetem közgazdászképzésének, s a jövendő közgazdászaink azt vallanák, hogy lehet egyszerre versenyképesnek és kereszténynek maradni. Persze ennek alapfeltétele, hogy abból induljunk ki, az ember alapvetően jó.”
Mind a pedagógustársadalom, mind a szülők társadalma rettegve várja, hogy mi lesz az elkövetkező év fejleménye, miközben tanárok, egész tantestületek és iskolavezetések napról napra kerülnek egyre lehetetlenebb helyzetbe. Mindegy, hogy jól vagy gyengén teljesítő iskolákról, nagy hozzáadott vagy kis hozzáadott értéket felmutató iskolákról, a magyar közoktatás akár legjobb tanintézményeiről vagy a szegény sorsú gyerekek iránt empatikus, sokat áldozó iskolákról van szó. Az intézményfinanszírozás és az irányítás szelleme nem kapcsolódik pedagógiai értékekhez. Nyugodtak és optimisták csak azok lehetnek, akik jó helyen és jó időben teszik megfelelő kezekbe a közneveléssel kapcsolatos sorsukat, szoros együttműködésben a hatalom megbízottjaival. Az egyházi iskolák között is lesznek nyilván nagyon jók és szakmailag tisztességesek – bár nem biztos, hogy ők lesznek a kegyeltek is.
