A tyúkólba és a fiókokba is benéztek a rendőrök a gyermekvédelemben dolgozók ellenőrzésekor

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 29.

Belpol

A megalázó vizsgálatot sokan megtagadták, ezért egyre drámaibb a létszámhiány a gyermekvédelemben. 

Mint ismert, a kegyelmi botrányra válaszul a Fidesz által beadott gyermekvédelmi csomag részeként szerepelt az az intézkedés is, hogy a gyermekotthonok munkatársai, a nevelőszülői hálózat tagjai, valamint a javítóintézetekben dolgozók esetében a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) végezheti el a megbízhatósági vizsgálatot, illetve ellenőrizheti a kifogástalan életvitelt. Korábban már kiderült, hogy emiatt többen is úgy döntöttek, hogy otthagyják a pályát, egy fővárosi gyermekotthonból például 18-an távoztak a vizsgálat miatt

A Népszava most arról ír, hogy hogyan zajlik a gyermekvédelemben dolgozók rendőri ellenőrzése a kifogástalan életvitellel összefüggésben azoknál, akik vállalták a vizsgálatok: 

  • az egyik érintett azt mesélte, hogy átbeszélték azt a kérdőívet, amit előzetesen kellett kitölteni, de kikérdezték a szomszédaikat is, megnézték a lakásukat, belenéztek a fiókokba, megkérdezték, tartanak-e otthon alkoholt, és hogy miért dohányoznak a lakásban, miközben csak hevítéses cigarettát használnak;
  • volt, aki arról írt, hogy még a tyúkólba is benéztek, „sátánista jelképeket kerestek”; 
  • más valaki azt mesélte, hogy míg az egyik rendőr rögtön a szomszédhoz csengetett be, a másik hozzájuk, ahol rákérdezett a havi bevételükre, a törlesztőrészlet nagyságára, a lakásban pedig a kitett fényképeken szereplő családtagokról kellett mesélniük; 
  • más egyszerűbben megúszta, mert csak a kérdőívre beírt válaszokra kérdeztek rá; 
  • külön gondot okoz az, ha valaki két helyen dolgozik, mert a kitöltendő kérdőíven nem lehet jelezni az ilyesmit, és ezért értelmezhetetlenek lesznek a válaszok, az ellenőrzésnél pedig volt, aki szólt, hogy jó lenne, ha emiatt nem zaklatnák kétszer, de ezt nem tudták neki garantálni. 

A lap kitér arra is, hogy az ellenőrzések miatti felmondások komoly létszámhiányhoz vezetnek, azok az intézeti nevelők, aki most párban 20-30 gyerekkel vannak, a kényszerű összevonások miatt a jövőben 50-nel lesznek, a lakásotthonoknak pedig 10-12 gyerekkel és 5 felnőttel kellene üzemelnie, de van olyan csoport, ahol csak 2 felnőtt maradt, máshol annyi se. Emiatt a lakásotthonokban élő gyerekeket az intézetbe terelik át, és legfeljebb csak aludni mehetnek vissza a lakásukba, vagyis a gyerekektől elveszik a megszokott otthonukat. Az üres helyeket ráadásul nem tudják betölteni, mert nem jelentkezik senki. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.