A költségvetés és az önkormányzatok: Az autonómia alkonya

szerző
Torkos Matild
publikálva
1999/39. (09. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az önkormányzatok autonómiája nagymértékben függ az éppen hatalmon lévő politikai erőktől. A mindenkori költségvetési törvény ugyanis nagyban meghatározza az önkormányzatok autonómiájának határait. Az Orbán-kormányt, csakúgy, mint elődeit, nem az önkormányzatbarát kabinetek között tartja majd számon az utókor.

Az önkormányzatok autonómiája nagymértékben függ az éppen hatalmon lévő politikai erőktől. A mindenkori költségvetési törvény ugyanis nagyban meghatározza az önkormányzatok autonómiájának határait. Az Orbán-kormányt, csakúgy, mint elődeit, nem az önkormányzatbarát kabinetek között tartja majd számon az utókor.

A költségvetési törvénytervezet és az önkormányzatok

Az önkormányzati törvényt még az Antall-kormány terjesztette be az 1990-es országgyűlési választásokat követően. Azután azonban, hogy az MDF még az év őszén elveszítette az önkormányzati választásokat (a városokban a Fidesz és az SZDSZ, a falvak többségében az ex-MSZMP-s tanácselnökökből függetlenné átvedlett polgármesterjelöltek nyertek), az önkormányzati autonómiát megteremtő egyszeri vagyonjuttatás hosszú évekig csak törvény adta malaszt maradt. Az MDF vezette konzervatív koalíció mindvégig tartotta magát a Boross Péter nevéhez fűződő jelszóhoz: a vagyont valóban csak kávéskanállal mérték az önkormányzatoknak.

Pedig az 1990-es kétharmados önkormányzati törvény a települések tulajdonába rendelte például a patikákat vagy a teljes belterületi gáz- és villamosközmű-vagyont is. Sőt. Annak idején még a Németh-kabinet is beterjesztett egy önkormányzatbarát törvényt. A volt állami vállalatok átalakulását szabályozó törvény az önkormányzatok jogelődei, a tanácsok tulajdonába rendelte a vállalatok alatt fekvő belterületi földek értékének megfelelő üzletrészt, illetve részvénycsomagot a majdani kft.-kből és részvénytársaságokból.

Ismerjük el mindjárt az elején: az utolsó pártállami kormány mérhetetlenül igazságtalan törvényt alkotott az állami vállalatok átalakulásának szabályozásakor. Eme intézkedés valódi kedvezményezettjei a nagyvállalatok székhelyéül szolgáló nagyvárosok önkormányzatai voltak. Azoknak a kisebb településeknek, amelyek területén nem működtek gyárak, semmi nem jutott a szocialista vállalatok vagyonából. Számukra az önkormányzati autonómia csak azt jelentette, hogy szabadon költhették el a törvényben megszabott feladataik finanszírozására a központi költségvetésből szűken mért forintokat. Igaz, a nagyobb városok térségi feladatokat is ellátnak, könyvtárakat, szakorvosi rendelőket, gimnáziumokat tartanak fenn, tehát szükségük is volt a pluszvagyonra.

Ezek az önkormányzatok a belterületi földek címén valóban olyan nagyságú pluszforráshoz jutottak volna, amelynek a segítségével megteremthették volna függetlenségüket a mindenkori központi hatalomtól. Ehhez azonban arra lett volna szükség, hogy a rendszerváltás utáni első kormányok tiszteletben tartsák a vagyonjuttatásról szóló törvényt.

De nem tartották. Ha az önkormányzatok a vállalatok társasággá való átalakulásával egy időben megkapták volna kft.-üzletrészben, illetve részvénycsomagban megtestesülő jussukat, akkor az önkormányzatok képviselő-testületei ellenőrizhették volna az állami tulajdonú cégek privatizációját, és megakadályozhatták volna az értéken aluli magánosításokat azokban a társaságokban, ahol a belterületi föld értéke elvben többségi tulajdonrészt eredményezett volna a számukra. Sőt akár az is előfordulhatott volna, hogy az önkormányzatok beleegyezése nélkül nem lehetett volna privatizálni egy-egy üzemet.

Az önkormányzatoknak jól felfogott érdekük lett volna, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a területükön működő társaságokat, még ha kisebbségi tulajdosként is. A magánosítást követően az új tulajdonosok egy része ugyanis a privatizációs szerződéseket megszegve - már ha egyáltalán védték a munkahelyeket e privatizációs megállapodások - dolgozók tömegeit tette utcára. Az elbocsátott dolgozók pedig az önkormányzatok szociális irodái előtt álltak sorba segélyért, apasztva az önkormányzatok más célra, például oktatásra, infrastruktúra-fejlesztésre is felhasználható forrásait. Ráadásul az elmúlt kilenc év tapasztalatainak fényében kijelenthetjük, hogy az önkormányzatok egyáltalán nem lettek volna rosszabb gazdái a tulajdonukba rendelt korábbi állami vagyonnak, mint az Állami Vagyonügynökség vagy az ÁPV Rt. volt. A több mint 3200 önkormányzatból mindössze néhány ment csődbe, egy részük ráadásul nem is a saját hibájából. Bátran állíthatjuk: az önkormányzatok túlnyomó része felelősen gazdálkodik a rábízott vagyonnal.

Juss is, marad is

Csakhogy az 1990 óta hivatalban lévő soros kormányoknak eszük ágában sem volt kiadni az önkormányzatoknak azt, ami a törvény szerint járna nekik. Az ÁPV Rt. (és jogelődje) a 90-es évek elejetől úgy kezelte a települések tulajdonában lévő üzletrész-, illetve részvényvagyont, hogy erre az égvilágon semmiféle felhatalmazása nem volt az önkormányzatoktól. Nemcsak a hasznot zsebelték be e vagyon után, például osztalék formájában, de az önkormányzatok megkérdezése nélkül privatizálták azokat a cégeket is, amelyek a települések többségi tulajdonában voltak. Kft.-ket adtak úgy el, hogy az önkormányzatok még csak - tulajdonosi jogosítványukból eredő - elővásárlási jogukkal sem élhettek. Nagy kérdés, hogy kiállnák-e a törvényességi felülvizsgálat próbáját azok a privatizációs szerződések, ahol az állami vagyonkezelő többségi tulajdona csak az önkormányzati tulajdonú üzletrésszel, illetve részvénypakettel volt biztosítható. Csakhogy ezt a kérdést immár évek óta senki sem feszegeti a magyar Országgyűlésben, még az ügyben érintetlen Fidesz sem. Mint ahogy a Legfőbb Ügyészség sem találta meg szinte egyetlen kirívóan gyanús privatizációs ügylet felelőseit sem, jóllehet az Állami Számvevőszék szállította a muníciót a bizonyításhoz. A hatalmi ágak szinte mindegyike asszisztált a magyarországi eredeti tőkefelhalmozáshoz.

És kérdés az is, hogy mennyit is érne 1999-ben az önkormányzatokat a törvény szerint megillető juss, ha tulajdonosi jogaikat az 1989-es jogszabály életbelépése óta gyakorolhatták volna. Vélhetően sokat.

Elapadt vagyon

Az önkormányzatok többsége az évente megszavazott költségvetési törvényen keresztül jut a működéséhez szükséges forintokhoz. Így valósul meg a gyakorlatban az önrendelkezésre hivatott önkormányzatok gúzsbakötése.

A Fidesz-kormány jövő évi költségvetési törvényjavaslata azt mutatja, hogy a fiataldemokraták semmivel sem tisztelik jobban az önkormányzatok autonómiáját, mint elődeik. A jövő évi költségvetés tervezésekor kiderült: a Fidesz ugyanolyan szívesen matat az önkormányzatok zsebében, mint elődei, s ugyanúgy szeretné megszabni, mennyit költsenek az önkormányzatok és mire.

A személyi jövedelemadó önkormányzatoknál maradó hányada a települések egyik szabadon felhasználható forrása. (A másik jelentős bevétel az iparűzési adó.) 1989-ben a tanácsok még az szja száz százalékát megkapták - igaz, ennek elköltését teljes mértékben szabályozta a törvény. Az szja szabadon felhasználható hányada azután az elmúlt tíz év alatt a jelképes 5 százalékra csökkent. A kormányzatot nem zavarja, hogy a települések nagy része, amikor több évre kötelezettséget vállalt például infrastruktúrájának fejlesztése érdekében, az szja szabadon felhasználható részével mint kötelezettsége fedezetével számolt. Az önkormányzatok az elmúlt években az esztendőnként változó kormányzati ad hoc finanszírozási ötletek miatt már többször kerültek nehéz helyzetbe. (Volt önkormányzat, amely csak azért ment csődbe, mert a forint árfolyamának csúszó leértékelése miatt a devizában felvett hitele előre nem kalkulálhatóan megdagadt.)

A törvény szerint önkormányzatokra csak úgy rakhat pluszfeladatot az Országgyűlés, ha ennek ellátásához a forrást is biztosítja. Ez is csak törvényi malaszt maradt három kormányzati cikluson át. A települések feladatai egyre szaporodtak, a központi költségvetés támogatásának reálértéke pedig évről évre csökkent. Az önkormányzatok felélték vagyonukat. Az önkormányzatok törvény szerinti vagyonuk megszerzéséért perek ezreit indították a végrehajtó hatalom ellen. Pereltek a patikákért, pereltek a belterületi földek után járó jussért (ebből lett 1996 őszén a Tocsik-botrány), perelnek a törvénysértő módon privatizált 200 milliárdos gáz- és villamosközmű-vagyonért.

Hátrányhalmozás

Az Orbán-kabinet azonban nem pusztán elődei nyomdokát követi. ´k rafináltabb módszert is alkalmaznak az önkormányzatok mozgásterének korlátozására. Ezt nevezik belső átcsoportosítással való feladatfinanszírozásnak.

A Pokorni Zoltán kultuszmiszter által beterjesztett közoktatásitörvény-módosítás miatt az oktatási ágazatnak 31,5 milliárd forinttal több költségvetési támogatásra van szüksége. Ezt azonban nem külső forrásból, hanem az államháztartás önkormányzati alrendszerén belüli átcsoportosítással, vagyis az önkormányzatok egy részének rovására biztosítanák. Ezért kell az önkormányzatok szabadon felhasználható szja-hányadát nevetségesen alacsony szintre, 5 százalékra csökkenteni. (Idén a településeken beszedett szja-nak még 13,3 százaléka maradt helyben.) A baj csak az, hogy a közoktatásra szánt pénzek nem kötött felhasználású normatívák, tehát korántsem biztos, hogy a települések, amelyek ezzel az újraosztással jól járnak, valóban oktatási célra fogják felhasználni a többletforrást. Erre ugyanis nem kötelezi őket semmi.

A jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint az önkormányzatok összesen 549,7 milliárd forintot kapnak a központi költségvetésből, ami az ideihez képest 18 százalékos emelkedést jelent.

Lássuk, miből áll össze ez az összeg, és mennyit fordíthatnak belőle az önkormányzatok az egyes feladatokra!

A közel 550 milliárd forintból 239,6 milliárdot az állandó lakosok által 1998. évre bevallott személyi jövedelemadó (szja) 40 százaléka teszi ki. Az önkormányzatok ebből 5 százalékot, azaz 29,9 milliárd forintot használhatnak fel szabadon. További 35 százalékot, 209,6 milliárd forintot normatívák, azaz a központi költségvetés gusztusa szerint osztanak vissza a településeknek.

Az önkormányzatok a Fidesz szociálpolitikája által keltett feszültségek oldására 14 milliárd forinttal többet, összesen 148 milliárd forintot költhetnek majd. Kérdés, hogy azoknak a gyermeket nevelő családoknak, akik nem tudják adókedvezmény formájában igénybe venni a családtámogatást, miként tudja majd a több mint 3200 önkormányzat mindössze 14 milliárd forintnyi pluszforrásból kiegészíteni a reálértékét vesztett családi pótlékukat.

Nyilvánvaló, hogy a Fidesz-kormány vélt szavazóbázisának, a polgárosult középosztálynak kíván kedvezni. Adókedvezményben ugyanis csak azok részesülhetnek, akiknek a jövedelme meghaladja az adóköteles szintet. Vagyis van munkahelyük meg jövedelmük. A fideszes családpolitika kizárólag ezt a réteget ösztönzi utódvállalásra: a kívánatos az, hogy jómódú férjek jómódú asszonyai szüljenek gyermekeket; jövedelmük arányában ők jogosultak gyermeknevelési díjra (gyed) is. ´k a díjazottak; ebben a szociálpolitikai rendszerben a munkahellyel nem rendelkező fiatal anyák csak segélyezettek lehetnek, akik, ha gyermeket vállalnak, kénytelenek lesznek a legalacsonyabb nyugdíj összegével egyenlő gyermekgondozási segéllyel (gyes) beérni. A képlet tisztább már nem is lehetne: a keresztény, sőt keresztyén értékeire oly büszke Orbán-kormányzat halmozottan hátrányos helyzetbe kényszeríti a már most is szegénysorban tengődő polgárait. E polgárok nagy többsége, hogy félreértés ne essék, sokgyermekes roma család, ahol a nők fiatalon szülik meg első gyermekeiket. Első munkahelyhez jutniuk szinte reménytelen: esélyük a gyed-re vagy az adókedvezményekre egyenlő a nullával. E minden bizonnyal alkotmánysértő, cigányellenes családtámogatási rendszert hivatott ellensúlyozni a 14 milliárd extra forint a szociális normatíva kategóriájában.

Elbocsátva és elhagyatva

Ugyanilyen mostohán bánik a költségvetési tervezet az önkormányzatok dolgozóival. Az önkormányzati szférában a törvényjavaslat szerint az átlagkeresetek jövőre 8,25 százalékkal nőhetnek, ami 2 százalékot meghaladó reálkereset-emelkedést jelenthet. Ám a büdzsé csak 5 százalékos bérnövekedésre biztosít központi fedezetet, ami azt jelenti, hogy az önkormányzati szférában 3 százalékos létszámcsökkentéssel számol a törvényjavaslat, ugyanis a 8,25 százalékos átlagkereset-növekedéshez 36 milliárd forint központi költségvetési forrásra lenne szükség - ám a központ csupán 19 milliárd forintot biztosít e célra. A költségvetés tehát elbocsátásokra ösztönzi az önkormányzatokat - miközben a kormányzat újabb és újabb feladatokat ró a településekre. A büdzsé nem járul hozzá az önkormányzatok dologi kiadásainak növeléséhez sem, az ehhez szükséges pénzt a helyi bevételekből kell előteremteni.

*

Az önkormányzatok a kormány minden igyekezete ellenére jövőre is működni fognak, a sokgyermekes, elszegényedett családok az önkormányzatok jóvoltából nem halnak éhen. Kevesebb tornaterem, aszfaltút épül, és kevesebb csatornát fektetnek le lakossági és önkormányzati pénzekből. A helyi adót be fogják szedni, és krétára is jut majd pénz.

Az önkormányzatok mindenkit csókoltatnak.

Torkos Matild

szerző
Torkos Matild
publikálva
1999/39. (09. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra