A környezetvédelmi intézményrendszer két éve megkezdett átszervezésének záróakkordjaként 2005. január 1-jétõl egységes zöldhatóságok kezdik meg mûködésüket. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) kezdeményezésére tavaly év elején a környezetvédelmi és vízügyi hatósági munkát házasították össze, az összevont felügyelõségek hozományként most a nemzeti parkok természetvédelmi hatósági jogköreit is megkapták. A tíz nemzeti parki igazgatóság helyett mostantól hatósági ügyekben tizenkét, ún. környezet-, természetvédelmi és vízügyi felügyelõség (kötevife) jár el. A jogilag már létezõ, ám személyi állományukban hiányos új szervek vezetõit várhatóan februárban nevezik ki. A tárca az átalakítástól a hatósági munka színvonalának emelkedését, gyorsuló ügyintézést remél, és azt, hogy több pénz marad a háznál. Az új struktúra bevezetése ugyanis 8,7 százalékos (147 embert érintõ) létszámleépítéssel jár együtt.
A hazai jog a kontinens egyik legszigorúbb természetvédelmi intézményrendszerét hozta létre, ahol a nemzeti parki igazgatóságok hatóságként és (bizonyos mértékben) vagyonkezelõként általában kemény partnerei voltak a gazdasági élet szereplõinek. A védett területeken a legeltetéstõl a vegyszerhasználatig, a belépéstõl a különféle gyûjtési tevékenységek szabályozásáig, a mûvelésiág-váltástól a különbözõ természetvédelmi egyezmények betartatásáig számtalan
tevékenységet hatóságként
felügyeltek, vétójoguk volt a helyi környezetvédelmi felügyelõségekhez beadott fejlesztési engedélyek elbírálásában, és a területükön folyó erdészeti, vadászati tevékenységeket is valamelyest kordában tudták tartani. A parkok a 90-es évek jogszabály-alkotási felbuzdulásainak köszönhetõen azonban "túlnyerték" magukat. Telekhatáraikon túl is irdatlan mennyiségû dolguk akadt: tájvédelmi szakhatóságként például építési ügyekben a belterületeken kívül mindenhol el kellett járniuk. Mivel ez már a klasszikus természetvédelmi munka rovására ment, az igazgatóságok jó része minden bizonnyal könnyû szívvel búcsúzik a fölös tehertõl, és valószínûleg az egész hatósági kompetencia átruházásával megbékélne, amennyiben vagyonkezelõként saját határain belül képes útját állni a természetvédelem célkitûzéseivel ellentétes beavatkozásoknak. A vagyonkezelõ beleegyezése nélkül az adott területen (a kezelõ az elidegenítés és terhelés kivételével az összes tulajdonosi jogot gyakorolja) egy virágot sem lehet önkényesen beporozni: ez a polgárjogi eszköz - alkalmazói szerint - az adott ökoszisztéma fennmaradása szempontjából gyakran a hatósági szigornál is erõsebb biztosíték.
1992-ig a nemzeti parkok mindössze néhány tíz ezer hektár védett földterületet kezeltek, a korábban szövetkezeti tulajdonú területekbõl egy erre elkülönített pénzalap révén azóta mintegy 200 ezer hektár talált új gazdára. "Nyilvánvaló volt, hogy egy területen nem lehet sokáig párhuzamosan hatóságként és vagyonkezelõként mûködni" - mondta a Narancsnak Haraszthy László, a Természetvédelmi Hivatalt (TVH) vezetõ helyettes államtitkár. A mintegy 800 ezer hektár - döntõ részben állami tulajdonú - védett területbõl viszont ma is csak 300 ezret találunk a nemzeti parkok kezelésében; a legjobb arányokat a hortobágyi, a kiskunsági és a Körös-Maros közére esõ gyepterületek felett õrködõ parkok tudják felmutatni. A fennmaradó mintegy félmillió (!) hektárnyi védett állami terület felett - ezek az ország természetvédelmi szempontból legértékesebb erdõi - állami tulajdonú gazdasági társaságok, elsõsorban erdészeti részvénytársaságok diszponálnak. Az 'rségi Nemzeti Park Igazgatóságának 44 ezer hektáros területén mindössze egy-kétezer hektár saját vagyonkezelésû erdõje van, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága összesen 30 hektár egykori téeszerdõt tudhat a magáénak. Nincs kedvezõbb helyzetben a Balatonfelvidéki, az Aggteleki, a Duna-Ipoly vagy a Duna-Dráva Nemzeti Park sem. Az erdészeti rt.-k a védett nemzeti parki terület
erdõiben a tulajdonost
képviselõ ÁPV Rt. elvárásainak megfelelõen nyereségorientált, ám lényegében nyereség nélküli extenzív fakitermelést folytatnak, amit a parkok eddig kizárólag hatósági jogosítványaik birtokában voltak képesek úgy-ahogy megfékezni (errõl lásd bõvebben: A fák is siratják, Magyar Narancs, 2003. július 17.). Egy, a neve elhallgatását kérõ természetvédelmi köztisztviselõ szerint okosabb lett volna az átalakítást differenciáltan megoldani, vagyis csak ott vonni el a parkoktól a hatósági jogkört, ahol a saját kezelésû területek aránya a parkon belül legalább 60 százalék feletti. A KVVM-ben viszont arra mutatnak rá, hogy nem lehet két lépcsõben végrehajtani egy ilyen államigazgatási reformot: nem mûködhet párhuzamosan kétféle hatóság.
A nemzeti parki védett erdõk mindenesetre akkor lennének biztos kezekben, ha az erdészeti ágazatot a többi természeti erõforrást is kezelõ intézményrendszerbe integrálnák (vagyis a földmûvelésügyitõl a környezetvédelmi minisztériumhoz kerülne), és az erdõgazdaságokat közhasznú társaságokká alakítanák, ahol a védett erdõben elsõdleges feladatuk nem a fák kivágása volna. Ez azonban csak orkánszerû politikai hátszéllel valósulhatna meg, mert ennek nem csupán az erdészetek részvénytársasági formáját féltõ igazgatósági tagok, hanem azon bivalyerõs vadásztársasági lobbik is ellenállnak, amelyek a 2007-ben lejáró tízéves vadgazdálkodási ciklus végéhez közeledve a vadászati területek újrafelosztásáért aggódnak. A TVH helyettes államtitkára lapunknak elismerte: az erdõsült nemzeti parkok vagyonkezelési szempontból valóban nincsenek túl jó helyzetben, de szerinte a politika korántsem hanyagolja el a kérdést. Két nemzeti parknál jelenleg is napirenden van, hogy nagyobb területen jussanak vagyonkezelõi státushoz. De hogy melyik két parkról beszélünk és az aktusra a jövõben mikor kerülhet sor, arról semmi biztosat nem lehet tudni.
Az átalakítással a két szék közé ültetett nemzeti parkokra az új struktúrában más szerep vár. "A természeti értékek megõrzése, gazdagítása, természeti nevelés, idegenforgalmi feladatok, kutatás, monitoring" - sorolja a januártól lényegében szolgáltatói és tudományos profilúra fazonírozott nemzeti parkok fõbb feladatait dr. Iványi Ildikó, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatónõje. Iványi bízik abban, hogy az új kötevifék a nemzeti parkkal a hátuk mögött ugyanolyan elhivatottsággal és hatékonysággal dolgoznak a természeti értékek védelmében, mint õk. A természetvédelmi hatósági munkát ezentúl országosan ellátó 60 hivatalnok közül húszan-huszonöten biztosan a nemzeti parkokból igazolnak át - Debrecenben, Budapesten és Pécsett az igazgatóságok szakemberei
egy emberként vonulnak
át az új irodákba. "A Zala és Vas megyére kiterjedõ kötevifénél viszont például az öt emberbõl egy érkezik az 'rségi Nemzeti Parktól, egy a Balaton-felvidékitõl, három az eddigi környezetvédelmi felügyelõségtõl, akik viszont nem foglalkoztak természetvédelemmel, és a helyismeretük nulla" - állítja egy forrásunk. A december 22-én megjelent kormányrendelet értelmében a nemzeti parkok ezután szakértõként mûködnek közre a hatósági eljárásokban - már ha az adott felügyelõség erre felkéri õket. "Most készül a felügyelõségek szervezeti és mûködési szabályzata, amely kizárja, hogy védett terület esetén ne vonnák be a nemzeti parkot a döntéshozatalba" - ígéri a TVH helyettes államtitkára. Nevük elhallgatását kérõ nemzeti parki vezetõket ez nem nyugtatja meg. "Ha ez így is lesz, ki garantálja, hogy kellõ súllyal veszik figyelembe a véleményünket? Nálunk hihetetlen szoros volt az együttmûködés a területet aprólékosan ismerõ természetvédelmi õr és az irodista között, a határozatokat gyakran maguk az õrök készítették elõ. Most a döntéseket részben olyan hivatalnokok hozzák, akiknek a terephez való viszonya érintõleges. Amíg nincs itt a kezelõi jog, hiba a jogalkalmazást leválasztani a szakmai háttérrõl" - foglalja össze kétségeit egyikük. Mások azt is megkérdõjelezik, hogy az átszervezés növeli a hatékonyságot. "Ha netán nem vonnak be minket egy egész éves fakitermelési terv engedélyezésébe, az tragédia, ha mégis megkérdeznek, akkor meg ugyanott tartunk, mint korábban, csak most több ember végzi ugyanazt a feladatot, és nagyokat levelezhetünk. A rendszer végeredményben bürokratikusabb lesz."
Az országosan hatvan természetvédelmi ügyintézõ minden bizonnyal vért fog izzadni, mert a hatósági ügyek száma az utóbbi években dinamikusan nõtt, az EU-tagsággal érkezõ Natura 2000 hálózat kialakításával a védettséget élvezõ területek aránya kétszeresére emelkedik. "Ilyen körülmények között ez a helyismerettõl eltávolított hatvan ember annyira le lesz terhelve, hogy egy igazán bonyolult ügyben nem tud majd elmélyedni, könnyebben nyomja a pecsétet. A rendszer minden bizonnyal felpuhul. Ebben a helyzetben megnõ a civil kontroll szerepe" - véli egy másik nemzeti parki vezetõ. A zöldek szerint azonban az átalakítás a társadalmi kontroll lehetõségét is csökkenti. "Csak a végeredményt, az egységes állásfoglalást látjuk majd, azt nem, hogy a természetvédelemnek mi volt a véleménye. Az egyes állásfoglalások ugyanis a jövõben belsõ anyagnak minõsülve az államigazgatási törvény értelmében nem lesznek nyilvánosak. A rendszer kevésbé lesz átlátható" - állítja Jávor Benedek, a Védegylet szóvivõje.
A tárca szerint azonban van arra biztosíték, hogy a most felálló hatóság emberei a természetvédelem érdekeinek megfelelõ határozatokat hozzanak. A nemzeti park munkatársainak a védett értékekrõl és a velük való bánásmódról tíz évre szóló úgynevezett kezelési terveket kell készíteniük. Ezeket az iratokat a zöldbürokrácia a döntéshozatal folyamatában elvileg egy másodpercre sem teheti le a kezébõl. "A miniszteri rendeletben kihirdetett dokumentumok alapján minden ügyintézõ számára pontosan elõ lesz írva, hogy mit engedélyezhet és mit nem" - nyilatkozott errõl Haraszthy László. A kezelési tervek összepakolása és a keményen hadakozó felekkel (például az agrártárcával és az erdészetekkel) történõ egyeztetés azonban gigászi munka, ami döcögve halad: a négyéves csúszással megjelent rendelet kihirdetése (2001 decembere) óta még egy sem jelent meg jogszabályként, a teljes lefedettségig pedig biztosan kell még várnunk jó pár évet. "A dokumentumok tárcaközi egyeztetéseken is átmennek. Kérdés, hogy milyen tartalommal érkeznek onnan vissza" - fejezte ki aggodalmát Gulyás Levente, a WWF természetvédelmi igazgatója.
Nemzeti parkos forrásaink és a civilek szerint az átalakításról szóló rendelet érdemi szakmai egyeztetés nélkül jött le a Magyar Közlönyben. "A területtel közvetlen kapcsolatot ápoló nemzeti parkok nem a könnyebb ellenállás irányába szoktak elindulni, és ez a gazdaság számos szereplõje számára terhes lehetett. Ezt az erõs hatóságot gyengíteni kellett" - keresi az átalakítás mögött húzódó szándékot egy zöldhivatalnok. Szerinte a természetvédelmi bürokrácia puhítása a kisebb-nagyobb fejlesztések akadálymentesítését szolgálja - e szándékot a környezet-védelmi tárca határozottan cáfolja, mondván, hogy a jogi környezet nem változott meg. Hogy kinek van igaza, az hamarosan kiderülhet az olyan nagyberuházásoknál, mint a következõ autópálya-építések.
Linder Bálint
