Magyar Narancs: Arra, hogy mi indokolja a felmentés megtagadását, a szombati 16 óra azt a választ kapta a minisztériumtól, hogy az ön szakmai értékeit elismerik, de hát sok az állástalan színművészeti főiskolai diplomás.
Mátyás Irén: Esetleg oda kéne adni nekik a megszüntetésre szánt városi művelődési központokat, hogy csináljanak bennük helyi művelődési házat és színházat. Szívesen adnék tanácsot saját tapasztalataim alapján bárkinek, aki megpróbálna egy üres, lerobbant művelődési házban életet teremteni. Olyan életet, ami a helyi közösségnek is fontos, és valódi művészeti alkotások létrehozására is alkalmas, és egyaránt vonz helybélieket és nem helybélieket. Izgalmas szakmai kísérlet lenne, igazán elkezdhetnék... De túl az irónián, ez a válasz fölidézett bennem egy másfél évvel ezelőtti képviselő-testületi ülést, amikor egészen váratlan és furcsa kifogás merült föl a Zsámbéki Nyári Színházzal kapcsolatban. Egy falubeli polgár, aki egyébként nem testületi tag, bár indult a választáson, és akkoriban helyi kisgazda vezető volt, most MIÉP-es, azt mondta, baj van, mert a Zsámbéki Nyári Színház nem eléggé magyar. Pedig a Zsámbéki Szombatok többek között éppen arról ismert, hogy a határon túli magyar színházak kisvárdai fesztiválja mellett a hazai közönség elsősorban itt láthatja e színházi műhelyek legjobb produkcióit. Beregszász vagy Sepsiszentgyörgy a kortárs magyar színház legizgalmasabb dolgai közé tartozik.
MN: Mit válaszolt erre?
MI: Azt, hogy az előző évad műsorfüzete a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Madách Az ember tragédiája című előadásával kezdődik. Mire ő: Beregszász? Hát az Ukrajna. Én az állástalan pesti művészekre gondolok...
| ||
MN: Hogy jön ez a minisztériumi elutasításhoz?
MI: Egy kis intézmény- és falutörténettel kell kezdenem. Húsz éve kerültem a lerobbant Zsámbéki Művelődési Házba népművelőként a férjemmel, Bicskei Gáborral. A helyi társadalom története akkortájt szép és izgalmas szakaszba érkezett. Épített emlékei őrzik, milyen jelentős település volt a kora középkorban Zsámbék. A 18. század elején a Zichy-birtok központja volt, akkor telepítettek ide, a török időkben kiürült faluba német és frank parasztokat. Jellegzetes sváb településsé nőtt, mire 1946-ban húsz család kivételével mind az ötezer lakosát kitelepítették. Helyükre a Csallóközből és Felvidékről kitelepített magyar családok, Jászalsószentgyörgy és Jánoshida környékéről való szegényparasztok és kisújszállási kubikus és iparos családok érkeztek. Ebben az eltérő származású és kultúrájú emberekből álló közösségben a 80-as évekre alakult ki valamiféle közös identitás belső igénye. Épp a történelmi tapasztalatok miatt a másikat megértő elfogadással figyelő, toleráns közösség fejlődött ki. A legegyszerűbb emberek megérezték, hogy Zsámbék egyedisége a műemlékekben van, amelyek között élnek. Természetes volt számukra, hogy ezek körül történjék valami; 1982-ben megszerveztük az első fesztivált. Az első pillanattól máig érvényes az, hogy különböző zsámbéki műemlékekhez, érdekes helyszínekhez különböző művészeti ágak élő alkotásai kapcsolódjanak nyári szombatokon. De hangsúlyozom, ezt helyi, belső igény hívta elő és tartja életben, pedig a most négyezer lelkes község máig nagyon szegény. A fesztiválon belül a 90-es évek elejére a színháznak lett a legnagyobb szerepe - a három deszka, két szereplő, egy szenvedély jegyében születő színháznak. Ezzel a megközelítéssel vívta ki rangját a Zsámbéki Szombatok. A falusi művház által szervezett fesztivál közművelődési jellegű rendezvény volt, de tartalmában túlnőtt ezen. Mivel a helyi források a színházi fesztiválhoz kezdettől fogva nem voltak elegendők, ezt a finanszírozási gondot meg kellett oldani. A 90-es évek közepére a falusi művelődési ház státusból elérhető források körét úgy lehetett bővíteni, hogy megváltoztattuk a szervezetet: ha már tartalmilag színház is voltunk, formailag is azzá váltunk. Létrejött a Zsámbéki Szombatok Nyári Színház és Művelődési Ház. A velem együtt kétfős apparátust foglalkoztató művelődési házat továbbra is a falu tartotta fenn, de a fesztivál számára megnyíltak a kizárólag színházi státusból elérhető források. Szerencsés pillanatban történt az átalakulás, mert a szabadtéri színházak mennyiségi mutatók alapján történő normatív támogatási rendszerét éppen akkoriban, 1995-ben váltotta fel a szakmai pályázatok alapján történő állami támogatás, a minőségi szempontrendszer pedig Zsámbéknak kedvezett.
MN: Viszont épp a szervezeti átalakulás tette kétségessé, hogy továbbra is igazgató lehessen, mert színművészeti diplomája nincs, csak népművelői.
MI: Igen. A közalkalmazotti törvény szerint meg kell felelni a közművelődési, illetve az előadó-művészeti intézmények vezetőire vonatkozó előírásnak. Valóban nem jártam színművészetire, viszont létrehoztam egy színházi intézményt, aminek működtetése során rengeteg tapasztalatot szereztem. Művelődési menedzseri diplomám is van. Egy nonprofit intézmény menedzselése sok olyan ismeretet is igényel, amit nem tanítanak a színművészeti főiskolán. Nyilván ezért is teszi lehetővé a jogszabály, hogy az előadó-művészeti főiskolai végzettség megléte alól a miniszter eseti felmentést adhasson a munkáltató kérésére. Első kinevezésem alkalmával, 1995-ben meg is kaptam ezt. Egy csomó szabadtéri színház, Gyula, Kőszeg, Szentendre vezetője ugyanebben a cipőben jár, sőt kőszínházi igazgatók is, mint Megyeri László, a Thália vagy Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház vezetője. Magától értetődő szokott lenni a miniszteri felmentés, hiszen az önkormányzatok feltételezhetően okkal választanak valakit a színházuk élére.
MN: Ön most mégsem kapta meg.
MI: Nem... pedig egyetlen olyan állástalan színházi szakember sem jelentkezett, aki valóban tudja, mit jelent színházat vezetni, és ismeri a zsámbéki körülményeket.
MN: De a háromfordulós pályázat során olyan vetélytársai voltak, mint Payer András táncdalénekes és Koltay Gergely zeneszerző, a filmrendező Koltay Gábor testvére és munkatársa.
MI: Payer nem pályázott, csak Koltay, ő is csak az első fordulóban. Ha nyer, neki a közművelődési diploma alól kellett volna felmentést kapnia. Payer András képviselő-testületi tag Zsámbékon, a polgármester kérte fel, hogy vegyen részt a pályázat szakmai zsűrijében a szintén itt lakó Melocco Miklós szobrászművész és Dippold Pál író, illetve a szakmát, vagyis a Magyar Színházi Társaságot képviselő Ascher Tamás rendező és a Színészkamarát képviselő Tímár Éva mellett. A bizottság ülése után nyilatkozta azt Ascher, hogy a pályázatomat támogató minden szakmai érve süket fülekre talált. Melocco amatőrnek nevezte a Zsámbéki Nyári Színházat. Aschernek az volt az érzése, hogy egyszerűen másnak szánják ezt a helyet. Az első pályázatot érvényteleníteni kellett, mert a zsűribe nem a jogszabály által előírt képesítésű személyeket hívtak meg. Új pályázatot írtak ki, új bizottságot állítottak össze. Ez a szakértői bizottság egyhangúlag az én pályázatomat ajánlotta elfogadásra, a másikat tárgyalásra alkalmatlannak találták. Ennek ellenére a polgármester javaslatára a testület meghallgatta a másik pályázót is. A szavazati arány hat-öt lett a javamra, egy hiányzott a minősített többséghez. Harmadszor is kiírták a pályázatot. Megint beadtam, és beadta Kovács István színművész és Gajdos István táncos is, közösen. A szakértők megint az én pályázatomat javasolták elfogadásra. Hosszú vita után végül kilenc-három arányban megválasztottak, a zsámbékiak segítségével.
MN: Nehéz kívülről elképzelni, hogy a falu tényleg spontán állt ki ön mellett.
MI: Éppen azért kezdtem a helytörténettel, hogy megpróbáljam érzékeltetni, mit jelent a zsámbékiak számára ez a fesztivál, ez a nyári színház. A kedvenc történetem az, amikor egy őrült meleg, aszályos nyáron az egész falu az esőt várta, és szombat délelőtt az ABC-ben, a pénztárnál az egyik előttem álló azt mondta a másiknak, hogy csak ne ma essen, mert este előadás lesz a "Rominál". Így becézik a Romtemplomot. Az életük része lett a fesztivál, és azt érzem, hogy vele együtt húsz év alatt az lettem én is. De ne egy bekiabálós önkormányzati ülést képzeljen el: egyszerűen, a maguk igazának tudatában jöttek el az emberek, csöndesen, nyugodtan végigülték az ügy tárgyalását, és figyelték, melyik képviselő mit mond. Azt hiszem, a színházi és a közművelődési szakma támogatása kevés lett volna: csak a zsámbékiak rokonszenvének köszönhetem, hogy végül az én pályázatom nyert.
MN: Mi történt azután, hogy a minisztérium elutasította a színművészeti diploma alóli felmentés iránti kérelmét?
MI: A kérelmet nem én küldtem a miniszternek, hanem a munkáltatóm, a zsámbéki képviselő-testület, ezért az elutasítás után ismét foglalkoztak a témával. Kiderült, hogy a felmentést kérő levélből "véletlenül kifelejtődött" az indoklás, amit pedig jogszabály ír elő. Ezért levelet fogalmaztak, amelyben ismételten arra kérik a minisztert, hogy adja meg a felmentést. Immár meg is indokolták, miért engem szeretne kinevezni a testület, és idézték azt a minisztériumi szakvéleményt, amely az egyik legkiemelkedőbb színházi műhelynek minősíti a Zsámbéki Nyári Színházat. Itt tartunk most.
MN: Mi lesz az idei nyári programmal?
MI: A körülmények ellenére nemcsak, hogy rendben le fog zajlani, hanem látható lesz a fesztivál konzekvens fejlődésének következő fázisa is. Erősödnek Zsámbék nemzetközi kapcsolódásai, az Antigonéval folytatódik a tematikus esték sora, ami a Don Juannal, majd a Szentivánéji álommal kezdődött.
MN: Mi történt Zsámbékon, hogy ilyen küzdelmet kell vívnia azért, hogy folytathassa, amit elkezdett?
MI: Nehéz erről beszélni... A miniszteri elutasítással foglalkozó testületi ülés napján a művelődési házban megjelent a TV 2. Arról faggatták a fiatal kolléganőmet, hogy másfél évvel azelőtt kik béreltek itt termet, és nekem milyen kapcsolatom van velük. Oda akartak kilyukadni, hogy a Szcientológia Egyház volt az, de ha mégsem, akkor vajon miért beszélik ezt a faluban. A TV 2 napokig azzal foglalkozott, hogy a Human Club nevű oktatásszervező egyesület, amely tavaly januárban három hétvégén valóban bérelt itt helyiséget, feltehetően kapcsolatban áll a szcientológusokkal. Miután se pénzügyi, se színházi szakmai szempontból, se politikailag - soha egyik pártnak sem voltam tagja - nem tudtak belém kötni, akiknek útjában vagyok, a szcientológusokkal akartak lejáratni. A dolog diszkrét bája, hogy egyetlen zsámbéki volt itt, amikor ez a társaság bérelte a termet, Payer András, akit fellépésre kértek fel. Az ülésen egy képviselő, aki következetesen ellenem szavazott, a szcientológusokkal érvelt. ´ titulálta fölháborítónak a tavaly nyári Bánk bánt Kulka Jánossal és Maia Morgensternnel, ami komoly szakmai elismerést aratott, és aminek kőszínházi adaptációjához, erdélyi és bukaresti vendégjátékához támogatást kaptunk a kulturális miniszter személyes keretéből. Különben az NKÖM a szakmai kuratórium javaslata alapján az idei fesztivál általam beadott programját is bőkezűen támogatja, amiért őszintén hálás vagyok. Ehhez képest értelmezhetetlen, hogy akkor most mi a kifogás ellenem. Domonkos Kázmér, a képviselő, akit említettem, idén tavasszal az új polgármesterrel, Fodor Miklóssal együtt szervezett egy megyei MIÉP-rendezvényt a Bocskai Színkör irredenta magyar irodalomból összeállított, nevezetes műsorával. Utána a Zsámbéki Polgár című önkormányzati lapban Domonkos azt írta, végre méltó műalkotások szólaltak meg Zsámbékon. Az önkormányzati ülésen, az első pályázati forduló tárgyalásán Melocco Miklós azzal állt föl, hogy ő most Mátyás Irénről nem mond semmit, mert csak rosszat tudna mondani, de mivel én is ott vagyok, nem mondja. Így, az egész falu előtt.
MN: Pedig itt az irodában, az első fesztivál plakátja szerint az ő műveit bemutató fotókiállítással indultak 1983-ban.
MI: Annál szomorúbb ez számomra, mert jó barátja volt a férjemnek. Miután özvegyen maradtam, megváltozott a kapcsolatunk, de a Műemlékbarát Körben még sokáig vállvetve küzdöttünk a Műemlékvédelmi Hivatal bornírtsága ellen a Romtemplom helyreállítása ügyében. A Műemlékbarát Kör az értelmiségiektől a legegyszerűbb emberekig a falu egész közösségének nagyon fontos volt, és éppúgy szervesen összefüggött a sváb származás nyílt vállalásával, mint azzal, hogy művészeti eseményeket szervezzünk a műemlékek köré. De a Műemlékbarát Kör is megváltozott, mióta két éve Melocco Miklós vette át a vezetését. Melocco nemrég a kör egészének a nevében - pedig erről nem született állásfoglalás - azzal vetette el Engel bácsi, egy Németországba kitelepített zsámbéki nagylelkű felajánlását a Zárdakert helyreállítására, hogy ne jöjjön ide egy német. Pedig már csak a megállapodást kellett volna aláírni, de a polgármester a helyi műemlékvédőkre hivatkozva visszalépett. Hogy, hogy nem, másnap benn volt nála a község új református papjának a kérelme, hogy a kertben templomot építtethessenek, tervezőnek Makovecz Imrét szeretnék megnyerni. A kör idei közgyűlésén az egyik alapító arról beszélt, hogy úgy érzi, nem jó irányba mennek a dolgok. A polgármester erre úgy reagált, hogy a primitív baloldali zsámbékiak azért támadják Meloccót, mert a szobrászművész az ő tanácsadója. Holott a felszólaló, Bognárné Donovitz Mária, a német nemzetiségi önkormányzat vezetője világéletében keresztény hitelveit vállalva élt. Egyre több hasonló esettel találkozni itt. Az elmúlt tanévben az általános iskolában tizennégy pedagógus mondott fel az új igazgatónő ellenvéleményt nem tűrő vezetői stílusa miatt, a legjobb tanítók és tanárok. Sajnos ebben az eddig toleráns közösségben kis léptékben sok minden kezd úgy működni, mint nagyban, az országos politikában.
Július 14-én, a Zsámbéki Művelődési Házban Bartha Antal bábművész szerepel Paprika Jancsi történetével, a barokk plébániatemplom orgonáján Enyedi Pál ad hangversenyt, a Romtemplomnál a Beregszászi Magyar Színház lép fel Csokonai Dorottyájával, 15-én pedig a Krétakör Színház Molnár Ferenc Liliomjával
