A "polgári underground" szellemi alapvetésnek tekinthető hosszabb szövegei 2006-tól a Kommentár folyóiratban jelentek meg. Az "új nemzedék" fiatal szerzői olyan, általuk sokra becsült nevek mellett publikálhattak, mint Lánczi András, Körösényi András vagy Molnár Attila Károly. 2008-ra benépesítették a blogoszférát, az interaktív nyilvánosság pedig nemcsak megerősítette a személyes kapcsolatokat, de újakat is teremtett. A Kommentárhoz hasonlóan a Konzervatórium blog is szellemi műhelyként lett fontos számukra; itt zajlott politikafilozófiai vitáik döntő része, a közös gondolatok felismerése sokuknak emlékezetes pillanat. Mivel kevésbé aktuálpolitikai állásfoglalások, mint inkább gondolatkísérletek születtek, az új szerzők saját nevük alatt kezdtek publikálni a neten. (A többnyire belpolitikai véleményeknek teret adó mandiner.hu-n viszont ma is szinte mindenki nick alatt írogat - a törzstagok még az index.hu politikai fórumain, később a Reakció blogon indították bloggerkarrierjüket.) 2008-tól sűrűsödtek a kocsmázások és a már százas nagyságú vendégsereget fogadó "konzíliumok". Ennek is köszönhető, hogy az új zászlóshajók - az említettek mellett a jobbklikk.hu is - azóta sem követnek szigorú agendát, nyitottak "minden vállalható, de minőségi írásra". E körnek ma harminc aktív tagja van, de az alkotói network két-háromszázasra tehető.
EllenidentiÞkáció
"Sosem voltunk mi megteremtve. A közösséget épp a sokszínűségéből adódó viták és azok továbbgondolása tartja mozgásban. Inkább ki nem mondott evidenciák tartanak össze bennünket" - írta le a kör belső dinamikáját egy korábban a Jobbklikken írogató blogger. A polgári underground heterogén, "lazán" szerveződő szubkultúra, ezért csak óvatos általánosításokkal írható körül. "Annyi azért nagy vonalakban kijelenthető, hogy szabadelvű patrióták vagyunk, és mindenkinek fontos a határon túli magyarok képviselete." Nem foglalkoznak társadalmi vagy politikai ideákkal, de egyetértés látszik abban, hogy "az állam legyen erős, viszont ne terjeszkedjen túl, és csak annyiban próbálja szabályozni az állampolgárok életét, amennyiben keretet ad szabad boldogulásukhoz" - mondta a blogger. Maguk sem tagadják, hogy identifikációjuk jórészt negatív indíttatású: mindenekelőtt a szocialista-liberális kormányok hatalomgyakorlási technikájával és a "társadalmi valóságtól elrugaszkodott értelmiségi ideákkal" szemben határozzák meg magukat. A szilárd ellenségkép máig a legerősebb kohéziós tényező, mely olykor az elvi megközelítést vagy épp a jelen kormány megítélését is relativizálja. Ebben természetesen nagy szerepe van Gyurcsány Ferencnek, akit egyszerre látnak ex-KISZ-es, ügyeskedő milliárdosnak, retorikájában a legvadabbul progresszista "civilizátornak" és a politika gyakorlatában teljes csődöt mondó politikus legellenszenvesebb mintapéldájának. Az ifjú konzervatívok többsége a kormánypolitika iránti ellenszenv alkalmi kinyilvánításaként tekintett a 2008-as "szociális" népszavazásra - igaz, többen kifogásolták magát a népszavazási kezdeményezést, egy politikai-társadalmi dilemma megvitatásának "plebejus ösztönöket célzó, baloldali érvekkel folytatott" kierőszakolását is. Ellenidentifikációjuk fontos referenciapontjaként emlegetik a - többnyire kiterjesztve értelmezett, a teljes baloldali és liberális értelmiségi spektrumra vonatkoztatott - "lukácsizmust". Ennek szelleme több szerző szerint máig meghatározza a magyar közbeszédet, azt az értelmezésmódot, amelyet megkísérelnek meghaladni. Lukácsra többen a "progresszió" - nemzetközi porondon is érvényesülő - szellemi fölényének emblémájaként tekintenek. A tervező, modernizátor igényekben látják folytonosnak a kommunisták világmegváltó ambícióit és - szellemi profilkeresésük igazi, orientáló ellenpontját - az egykori SZDSZ-t, annak szellemi elődeivel, kivált Jászi Oszkárral együtt. "Mi az 'igazi' liberalizmust nem Heller és társai vagy a volt SZDSZ, hanem Eötvös, Trefort és az amerikai libertáriusok - Hayek, Rothbard, Von Mises - környékén keressük" - élesítette a képet egy aktív jobbklikkes blogger. Az SZDSZ-szel szembeni erős ellenérzésüket a párt "értelmiségi talajból eredő felsőbbrendűségével" épp úgy magyarázzák, mint azzal, hogy képviselői az utódpárt szövetségeseivé és a "korrupció haszonélvezőivé" váltak. Erre rakódott mindaz, amit ők a párt antiklerikális és bármilyen, a határon túli magyarokról szóló diskurzust irredentizmusnak minősítő, "harcosan felvilágosult" világnézeti intoleranciájaként érzékeltek. Ezzel összefügg az is, hogy az értelmiségi életformát és státuszt eleve gyanakodva szemlélik. Az értelmiségi - elmondásaik és írásaik alapján - az "ideológiák alkotója", a Nagy Tervek, a "társadalommérnöki" ambíciók fő forrása, aki megveti a korlátolt és szűk látókörű "nyárspolgárt". E felfogás szerint az értelmiségi nálunk honos, liberális alfaja nem törődik a politika gyakorlatával, s még kevésbé ismeri a társadalmi realitást, miközben - akár nemzetközi kapcsolatait is felhasználva - ragaszkodik a status quo érinthetetlenségéhez. "A New Schoolból üzengetni meg aláírást gyűjteni nemcsak nevetséges, de megerősíti az amúgy is szilárd sztereotípiákat és a szembenállást, így aztán kártékony is" - mondta ezzel kapcsolatban egy másik jobbklikkes szerző. Nem megértőbb, bár értelemszerűen kevésbé indulatos a "polgári underground" a Fidesz hátországához tartozó népi értelmiséggel szemben. Maradiságukon túl tőlük is a "társadalommérnöki" ambíciók választják el őket, de őket szerényebb intellektuális és politikai befolyásuk miatt inkább mosolyogva emlegetik. A népiek és urbánusok "baloldali belvitájában" egyik féllel sem azonosulnak, új nemzedékként a parttalan vitáik meghaladására törekszenek. Jellemző az a szembeállítás, amit a már idézett fiatal konzervatív fogalmazott meg: "Heller Ágnesről ugyanazt gondolnánk, ha bizonyítva éreznénk az ellene felhozott vádakat, mint ha nem. De nincs ez másként a Magyar Nemzet politikai szerkesztői stílusánál sem." A meghaladás igényét egy első generációs jobbklikkes blogger foglalta össze a legtalálóbban: "A mai huszonéves generációval a közös nyelv és közös gondolkodásmód sokkal inkább összeköt bennünket, mint a ma még uralkodó negyvenen túli mamutokkal - és ennél jobb hírt nem is tudnék mondani."
No PC
Az értelmiségellenes attitűd egyik történeti hivatkozása, önmegértésük fontos referenciája 1968; a huszonévesek az akkor fölébredt baloldali akadémiai és társadalmi közszellem fordulatát várják, s többen részint e fordulat magyarországi termékeként és aktoraként tekintenek magukra. Nem véletlenül fontos szerzője sokuknak Leo Strauss, Hannah Arendt és Michael Oakeshott mellett a francia '68 nagy ellenlábasa, Raymond Aron. (Szintén sokuk által idézett szerző a katolikus tradicionalista modernitáskritikus, Carl Schmitt is, aki a liberális jogállamot leváltó totális állam teoretikusaként elég furcsán mutat a felsorolt - a totalitarizmus elutasításából kiinduló - szerzők között.) Ez az "ellen-hatvannyolcasság" magyarázza részben az egyetemi establishmenttel szembeni bizalmatlanságukat is. "Aki fiatal, az lázadó, és az uralkodó klíma baloldali volt" - fogalmazott egyikük, aki szerint ezért sem véletlen, hogy a baloldali szempontrendszer egész Európában kiüresedett. Orientációjuk fontos része az atlantizmus és az amerikai politikatörténet nyomon követése. A második generáció több tagja is - például a Nézőpont Intézet korábbi, a Közigazgatási és Igazságyügyi Minisztérium (KIM) jelenlegi munkatársa, Böszörményi Nagy Gergely vagy Stumpf Anna, a körhöz kötődő Common Sense Society think tank egyik alapítója - tanult az Egyesült Államokban is, és az ottani tapasztalatok is erősítették bennük ezeket.
Feltűnő, hogy a húszas évei vége felé közeledő nemzedék tagjai közül társadalomtudományos érdeklődésük ellenére is kevesen indultak el az akadémiai karrier felé vezető úton. Többségük újságíróként, politikai elemzőként, szakértőként vagy a versenyszférában dolgozik, leszámítva a KIM-ben posztot vállalt jobbklikkeseket. Ahogyan egyik mentoruk fogalmazott a Narancsnak: "Ezek az emberek tényleg kimentek a piacra a portékájukkal." Egyesek szerint a fiatalos lendület magyarázza a csoport gyors ismertté válását. Legtermékenyebb szerzőjük, a már húszas éveiben több élénk vitát kiváltó könyvet publikáló Békés Márton egyenesen "konzervatív forradalomról" szokott beszélni: a "minőség-szocialista" Németh Lászlótól a punkmozgalomig keres olyan kapcsolódási pontokat, amelyekkel dinamizálhatja a tradicionalizmust. Igaz, hangsúlyozza: gondolatkísérleteit semmiféle mozgalmi ambíció nem fűti, nem kíván szellemi vezérré válni, bár szobatudóssá sem. Egyfajta "ellen-ellenkulturális" lázadásról van szó, melynek fellépése - például stiláris-nyelvhasználati értelemben - folytonos is az ellenkultúrával. (Az ifjú konzervatívok ugyanakkor mindenféle mozgalmi aktivizmust - mint a konzervatív attitűdtől idegen jelenségeket - elutasítanak.) Egy másik már idézett jobbklikkes blogger John Kekes könyveire utalva azt hangsúlyozta, hogy a kaland igenis fontos része a konzervatív gondolkodásnak, "s ehhez hozzátartozik a konfliktusok vállalása és azok nyílt rendezése is. Ezek mind hozzájárultak a közösség fejlődéséhez. Hasonlóan, az újszerű közgondolkodás igénye nem azt jelenti, hogy egy 'megbékélő, langyos' közbeszéd kialakítására törekednénk." A generációs különbségeket hangsúlyozzák azzal is, hogy sokukat zavarja az a szerintük jellemzően liberális értelmiségiek által meghonosított kifejezésmód, amely a végsőkig ragaszkodik a politikai korrektséghez. "Elegünk van abból az SZDSZ-féle retorikából, ami a PC szellemében minden lényeges társadalmi probléma felett szemet huny, sőt az esetleges konfliktus megkerülése végett kikéri magának azok nyílt feszegetését - miközben alapvető tradicionális értékeket kérdőjelez meg. De a PC-ből abban az értelemben is elegünk van, hogy értékválasztásukat vállaló újságírók nem mernek szembemenni favorizált politikai képviseleteikkel" - fejtegette a Narancsnak egy fiatal konzervatív újságíró, aki szerint előbbi speciel nem a magyar liberális értelmiség teremtette hagyomány, inkább egy globális, szélsőségesen liberális dogma tünete. Mint mondta, mindennek "tökéletes megnyilvánulása, amit most az USA külügyminisztériuma készül foganatosítani: az útlevelekben az édesapa és az édesanya titulusát kötelező jelleggel egyes szülőre illetve kettes szülőre cserélnék. Ezen sírni kéne, de már csak röhögni lehet."
"Kaftános unokák"
Az ifjú konzervatívok többsége a liberalizmusnak csak egyes jogi emancipációs törekvéseivel azonosul - azokkal is inkább fenntartásokkal. A házasság jogintézményének megőrzendő tradíciói miatt a melegházasságnak jobbára nem hívei, ugyanakkor a bejegyzett élettársi kapcsolatot a csoport néhány tagja nem kifogásolja. A Meleg Méltóság Menetének idei rendőrségi korlátozásának kísérlete miatt - a mindenkire vonatkozó alapjogok iránti elkötelezettségből - többen rosszallásuknak adtak hangot. Így tett a Heti Válasz ismert újságírója, Stumpf András és (szerkesztősége nevében) a Mandiner főszerkesztő-helyettese, Rajcsányi Gellért is, kivíva számos törzskommentelő haragját. A legtágabban értett csoport mentes továbbá az antiszemitizmus minden formájától, jó néhányan nyugatos, "atlantista" beállítottságuk okán óvatosan és kritikusan Izrael-barátnak is tekinthetők - ebben is különböznek a mainstream jobboldali sajtótól. Több ifjú konzervatívnak a Judapest nevű, különösen a fiatalok körében népszerű zsidó életmódbloggal, amíg működött, intenzív kapcsolatai voltak. Páran alkalomadtán a Szombatba is publikálnak, ahogyan a zsidó kulturális folyóirat egyik szerkesztője, Novák Attila is rendszeresen feltűnik a Konzervatórium szerzői közt. (A számukra fontos szerzők közül többen - mint Hannah Arendt, Leo Strauss vagy Raymond Aron - is valamilyen értelemben zsidóként tekintettek magukra. Nem beszélve a neokonzervativizmus alapítójáról, Irving Kristolról, akinek munkássága a kör termékeny szerzői - Baranyi Márton, Megadja Gábor, Békés Márton - számára különösen fontos.) Megadja Gábor Szombatbeli írása szerint: "A modernség-, demokrácia- és forradalomellenesség zsidó képviselői jellemzően XX. századi szerzők, legtöbb esetben emigránsok, akik koruk válságára, elsősorban a totalitarizmusra próbáltak meg valahogy válaszolni." A zsidó polgárság hozzájárulását a dualista időszak felemelkedéséhez többen is legbecsesebb nemzeti tradícióink közé sorolják. Bár egyes szerzők "rendpárti" igényei kitapinthatók, a rasszizmust a cigánykérdés megítélésében is undorodva vetik el, és a Jobbik uszításával semmiféle közösséget nem vállalnak. Egymás között többen gunyoros önelégültséggel nyugtázták, amikor a Kuruc.info "kaftános unokának" emlegetve közzétette néhányuk nevét és telefonszámát. A kurucos függetlenségi nemzet- és történelemképet többnyire elutasítják, és gyakran röhögnek az "ősmagyar" sámánista elgondolásokon, akár konfliktusokat is vállalva az effélékre mindig nyitott Magyar Demokrata szerkesztőségével.
Sokuk életében - mint a vallásos meggyőződés vagy mint a kulturális identitás bázisa - fontos a katolicizmus. Akadnak köztük olyanok, akik vonzódnak egyfajta "ultramontán", tradicionalista katolikus modernitáskritikához, legtöbbjük azonban a katolikus értékrend iránti erős elkötelezettség ellenére is ódzkodik az ideológiavezérelt fundamentalizmustól. Többen a dualizmus időszakának prosperitást hozó évtizedei, a korszak uralkodó konzervatív-liberális hagyománya iránt éreznek leginkább vonzalmat, az ezt követő időszakok közül legfeljebb a Bethlen-konszolidáció évtizede jöhet szóba, persze mindenféle Horthy-nosztalgia nélkül. (Némelyek, például Békés legitimista vonzalmai inkább egy történeti hagyomány iránti tiszteletet fejeznek ki, valódi politikai célkitűzésként nem jönnek szóba.) Elsősorban a XIX. század szerzői között kutakodnak: a század első feléből Dessewffy Aurél grófot, Kossuth Lajos egyik nagy ellenfelét, a másodikból Asbóth János írót emlegetik gyakran, de sokaknak fontos az Eötvös József-féle "nemes szabadelvű" hagyomány is. A XX. század magyar írói közül többen kedvvel olvassák az "esszéista nemzedék" két szerzőjét, Szerb Antalt és Halász Gábort. Az új generációt összességében azonban kevésbé a magyar eszmetörténet, sokkal inkább az amerikai politikai élet, a republikánus párt története és irányzatai foglalkoztatják.
Új helyzet
A Gyurcsány-korszak nemcsak a jobboldali identitás megszilárdulásának kedvezett, hanem egyesek szerint a 2006 utáni éveknek a következménye az is, hogy a huszonéves nemzedék környékén nyoma sincs független baloldali vagy akár liberális alapállású szerveződésnek. A második Orbán-kormány felállása viszont új helyzetet teremtett több okból is. Egyrészt, mint egy fiatal újságíró megjegyezte, "evidens, hogy 'ellenzékben' könnyebb újságot írni, mert motivál, és a kreativitásra is jó hatással van. Egyszerűbb érzelmi, elvi és racionális alapon összeegyeztetve levezetni egy politikai döntéssel vagy jelenséggel kapcsolatos ellenvéleményt." Másrészt többen évek óta rendszeres és jó kapcsolatban vannak fideszes politikusokkal, egy-két ma hivatalban lévő miniszterrel is. "A közélet szinte minden szegmensében megjelenünk, és egy-egy ügyben képesek vagyunk akár politikai nyomást is gyakorolni. A médiatörvényt persze nem tudtuk volna megváltoztatni, de leültünk Koltayékkal (Koltay András a Médiatanács tagja - a szerzők), és elmondtuk nekik, hogy ideje lenne normálisan kommunikálni, mert ami eddig ment, az nagyon kínos" - avatott a részletekbe az ifjú konzervatív kör egyik tagja, aki szerint számos hasonló beszélgetést folytatnak politikusokkal kevésbé fajsúlyos ügyekben is. Nehezíti az őszinte kritikák megfogalmazását, hogy - amint azt előző írásunkban említettük - az underground (volt és jelenlegi jobbklikkes) tagjai közül többen kormányzati pozícióban dolgoznak, elsősorban Navracsics Tibor keze alatt, a KIM-ben. "Nyilván nem őket cseszegetjük egy kritikus döntés után. 'k azóta - egy-egy kivétellel - kevésbé publikálnak aktuálpolitikai témákról. Nem elsősorban azért, mert félnek a következményektől, sokkal inkább, mert nem tartanák elegánsnak" - vette védelmébe a KIM-ben dolgozókat egy bloggertársuk, aki szerint egyikük sem néz más szemmel azokra, akik politikai szerepet vállaltak. "Európában normális, hogy egy kormány a think tank köreiből tölti föl az apparátust, és itt több, korábban a Nézőpont Intézetben dolgozó srácról van szó. A tágan értelmezett network egyébként sokat profitál abból, hogy egyesek gyakorlati tapasztalatot szereznek a napi politikáról. Márpedig az intellektuális alapú viták lefolytatásakor a gyakorlati tapasztalat mással nem pótolható." A Fideszhez fűződő viszony persze nem problémátlan. "Nincs még akkora befolyásunk, mint egyesek szeretik láttatni" - fogalmazott egy harminc feletti, kevésbé aktív blogger, aki szerint sokakat türelemre int a tudat, hogy a Fidesznek tömegpártként számos olyan szavazóréteget kell megtartania, amelyek világlátása fényévnyi távolságra van az övéktől. Ezzel együtt sem kívánnak a Fidesz megmondóemberei lenni, "van abból elég így is". Egyikük ugyanakkor így fogalmazott: "A teljesen lehasználódott liberális értelmiség vakon legitimálta az egyre vállalhatatlanabb kormányzati törekvéseket, ami szükségszerűen vezetett az arcvesztéshez. Ezt mindenki el akarja kerülni." Tény, a Konzervatórium és a jelenleg új arculatát kereső Jobbklikk mellett a Mandiner is némileg kevesebb aktuálpolitikai és egyre több kultúrával foglalkozó posztot tesz közzé a kormányváltás óta.
Problémás pontok
Az ún. nemzetpolitikai kérdésekben - mint az egyszerűsített honosítás intézményesítése vagy a Trianon-emléknap - szimpatizálnak a kormány törekvéseivel. Alapvetően az alacsony adók és a vállalkozásélénkítés hívei, így az egykulcsos adó ügyében is támogatják a kormány elgondolásait; az "egyenlősítő", a szociális emancipációt célzó kísérleteket par excellence "társadalommérnökösködésnek" tartják, ami értelmezésükben végső soron mindig a szabadságot fenyegeti. (A Mandiner egyik szerzője legutóbb Az LMP vörös hazugsága címmel írt az egykulcsos adóról.) Orbán "forradalmi" retorikáján és az Alkotmánybíróság (AB) jogköreinek csorbításán túl leginkább a köztársaságielnök-váltáson voltak kiakadva: utóbbit egyszerre motiválja a Sólyom László iránti nagyrabecsülésük és az, hogy - amint a Konzervatórium egyik kritikus posztja megfogalmazta - Schmitt Pál "egy senki". A magánnyugdíjpénzek ügyében többen a módszert, mások csak a stiláris megoldásokat kritizálták; az AB ügyében fellépő Lázár János frakcióvezető arrogáns stílusa és Matolcsy György "kollektivista" felütésű szavai viszont senkinek nem jöttek be. "Problémás a médiatörvény körüli kavarás, nagyon-nagyon problémás Pozsgayval alkotmányozni, negatívan értékeljük Szalai Annamária, Szőcs Géza, Hoffmann Rózsa, Semjén Zsolt működését is, nincs rendben a jelenlegi Alkotmány laza kezelése - főleg annak tükrében, hogy közben az újat meg be akarják betonozni" - foglalta össze egyikük. A kormány jogfelfogását en bloc nem nézik jó szemmel, de többségük az intézmények tökéletesítésével, a kijátszhatatlan intézményi garanciákkal szemben továbbra is szkeptikus: a Fidesz országlása alatt egyre többet használt "fékek és ellensúlyok" metaforáját épp ezért nem szeretik. Mint mondják, az emberi dolgok kezelését, a politikát nem lehet mechanizmusként elképzelni. (Az elméleti fantázia olykor elragad egyeseket, éppenséggel egyfajta dogmatizmus irányába. Ezért próbálta Megadja Gábor Carl Schmitt citálásával megvédeni a Mal Zrt. állami felügyelet alá helyezését, mondván, hogy a szuverén indokolt esetben felfüggesztheti a jogot. Schmitt liberális jogformalizmus elleni kritikájával azonban, mint életműve mutatja, túl sok mindent lehet-lehetett megvédeni. Ahogyan Novák Attila válaszbejegyzésében megjegyezte: Carl Schmitt bizonyosan nem szerencsés választás, ha épp Orbán jogállam iránti elkötelezettségét akarjuk igazolni.)
A bírálatok persze kezdettől konfliktusokat gerjesztettek az elvakult Fidesz-szavazókkal és több törzsolvasóval is. "Az árulózás mögött az a reflex húzódik, amit a 90-es évek baloldali médiatúlsúlya, majd a 2002-es bukás alapozott meg. Ez a 'fogjunk össze, nem szabad kibeszélni' című kiindulópont. De ma már nem ez a helyzet, sem a média, sem a technikai lehetőségek, sem a politika szempontjából" - mondta erről az egyik Jobbklikk-blogger.
Az LMP baloldali egyenlősítő törekvései a szerzőktől távol állnak ugyan, többen mégis óvatos szimpátiával figyelik az ökopártot mint reménybeli "méltó ellenfelet". "A szocialistákkal és a Jobbikkal nincs miről beszélni, velük viszont le lehet ülni az asztalhoz. Egy fiatal, más módon baloldali generáció, mint a posztkomcsik, és vonzzák az SZDSZ törzsszavazóinak gyerekeit is. Nincs közük a Kádár-rezsimhez, és az SZDSZ-hez is csak alig: tiszta lappal indultak, mint mi, és szimbolikus-nemzeti kérdésekben sem olyan bizalmatlanok, megszavazták a kettős állampolgársági törvényt. A múlt vitáinak értelmetlenségét tekintve van köztünk egyfajta generációs konszenzus" - hangzott el egy beszélgetésen. Érdekes, hogy belső kérdőíves felméréseik szerint a Mandiner olvasói között messze felülreprezentáltak az LMP szimpatizánsai. A Mandineren összességében havonta több mint 300 000 egyedi felhasználó olvas el legalább egy bejegyzést, ez a szám pedig nem sokkal marad el a Magyar Nemzet vagy épp a Heti Válasz online kiadásának látogatószámaitól. Napi törzsolvasótáboruk 15-50 000 között ingadozik. Közülük a statisztika szerint 20 százalék leginkább az ökopárttal szimpatizál, ezzel pedig - a Mandineren a választás óta 7 százalékot rontó - Fidesz (53 százalék) után az LMP a legnépszerűbb az olvasóik közt.
A cikk első része itt olvasható.
