A Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja: A nagy lecke

publikálva
1997/20. (05. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Végéhez közeledik a hazai könyvpiac privatizációja: jóllehet a háttérben évek óta téma már, mi lesz a Nemzeti Tankönyvkiadó sorsa, úgy fest, hamarosan hivatalosan is verseny kezdődhet az utolsó nagy hal kihorgászására - vagy nem.

Végéhez közeledik a hazai könyvpiac privatizációja: jóllehet a háttérben évek óta téma már, mi lesz a Nemzeti Tankönyvkiadó sorsa, úgy fest, hamarosan hivatalosan is verseny kezdődhet az utolsó nagy hal kihorgászására - vagy nem.

Az utóbbi évek során elment szinte minden, még az is, aminek nem kellett volna. Tavaly pillanatok alatt úszott el az Akadémiai Könyvkiadó nagyobbik fele, a Roosevelt téren máig sem ocsúdtak fel a kábulatból. Az egykor állami tulajdonú könyvkiadók maradékából az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) a minap kínálta fel a Gondolat nevű pesti és a Tevan nevű békéscsabai morzsát (6, illetve 4 millió, viheti, aki akarja) - hátravan viszont még az utolsó nagy falat, a Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK): esetében a tét jóval több annál a 4-500 millió forintnál, amilyen értékben részvény magánkézbe kerülhet.

1. óra: Bevezetés a tankönyvpiacba

Okos tankönyvet adni az ifjúság kezébe, nincs ennél szebb hivatás - de biztosabb haszonnal kecsegtető könyves biznisz se nagyon. A teljes magyar könyvpiac évi 10-12 milliárd forintnyi forgalmának fele, körülbelül 5-6 milliárd a tankönyvekből folyik be. S miközben más könyves területeken erősen érződik a vásárlóerő általános gyengülése, a szak- és tankönyv - bár évente átlag három százalékkal kevesebb az iskolás - tartja magát: nélkülözhetetlen. Ha meg 1998-tól beüt a Nemzeti Alaptanterv (NAT), temérdek új tankönyvre lesz szükség. Ráadásul a tankönyv a mai napig azon egyre ritkább árucikkek közé tartozik, amelyeket az állam dotál. Nem úgy, mint anno, hogy 8-15 forint volt rányomtatva mint "ára", a támogatást most tanulói normatívának hívják, évenként, fejenként 900 (a szakoktatásban 560) forint, ami a tankönyvcsomag árának 20-30 százalékát fedezi. Összesen körülbelül egymilliárd forint fut át a költségvetésből az iskolákba, onnan pedig a kiadókhoz - aligha véletlen, hogy tankönyvben utazó vállalkozásból pontosan 129 darabot sorol fel a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) idei tankönyvrendelési tájékoztatója. Közülük egyetlen óriásként magasodik ki a tankönyvpiac felét birtokló Nemzeti Tankönyvkiadó. Van még rajta kívül 8-10 jelentősebb kicsi, a piac 8-10 százalékán meg száznál is több törpe éldegél.

A nemrég még totális szocialista monopolhelyzetben működő Tankönyvkiadó Vállalat mai utódja szívesen láttatja magát "a Szküllák és Kharübdiszek között hajózó magyar könyvkiadás egyik zászlóshajója"-ként (ez áll Egyetlen verseink című kötetük előszavában). Valóban: 260 alkalmazottjával, évi 10-11 millió példányban megjelentetett 1100 címével (ebből 5-500 tankönyv és jegyzet), 273,7 millió forintos tavalyi adózott nyereségével, boltjaival, más kiadókban és terjesztőkben szerzett tulajdonrészével, rutinos szakembergárdájával a piac meghatározó szereplője. Bár éri bírálat a kiadványait, azok szakmai mérceként is szolgálnak. Noha nem olyan olcsók, mint valaha, de igyekeznek elérhető, 300 forint alatti/körüli átlagáron tartani őket, a hatalmas mennyiség folytán egyúttal valamelyest fékezvén is a többiek árait. És ugyan ritkán múlik el szeptember a vészjósló kérdés nélkül, hogy lesz-e elegendő tankönyv, az NTK azért mégiscsak mindig garantálja a szükséglet minimum felét. Nagyon nem mindegy hát, mi lesz vele.

2. óra: A tankönyvpiac működése

"Tankönyvet nem kiadni nehéz, hanem eladni" - mondja Ábrahám István, a Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója. Bőséges a kínálat (az 1. oszt. írás-olvasás oktatásához kapható 78 különböző kiadvány alighanem már a ló túlsó oldala), a pedagógusok egyre igényesebbek az új tankönyvekkel szemben, ugyanakkor - teszi hozzá Keisz Judit, az MKM tankönyv- és taneszközirodájának munkatársa - erősen ragaszkodnak a bevált régiekhez, rutinból tanítani jó.

A 80-as évek vége felé a Tankönyvkiadó Vállalat még évi 28-30 millió darab tankönyvvel fenyegette a serdülő népességet. Most körülbelül 20 millió példányt próbál a gyerekekhez vágni az a több mint száz kiadó, amely 1993 - a tankönyv szabadárassá válása - után ráérzett ennek a vállalkozásnak az ízére.

Speciális árucikk ez még a könyvek között is: a tanuló használja, a szülő fizet érte, de a tanár választja ki, rendeli meg nagy tételben. Aki el akar adni, annak a pedagógusokat kell meggyőznie. Megvannak ennek a módszerei, az ingyenes tanári példány és az 5-15 százalék között szóródó iskolai terjesztői jutalék teljesen tiszta alkalmazásától a megvesztegetés különböző formáiig, de ebbe most nem megyünk bele. A lényeg az aprómunka, iskoláról iskolára, tanerőről tanerőre ecsetelni minden egyes tankönyv előnyeit - minél nagyobb egy kiadó, annál szervezettebben, szélesebb körben ügynökösködik bemutatótermekben és iskolákban.

A konkurenciaharc egyik fő terepe tehát maga az iskola, de zajlik az máshol is. Éppen mert a pedagógusok nagyon hűségesek egy-egy megszokott tankönyvhöz, a kiadók mindent elkövetnek, hogy közkedvelt kiadványokat szerezzenek meg maguknak más kiadóktól. Eleinte - merthogy egyeduralkodó volt - csak a Nemzeti Tankönyvkiadótól csaklizhattak el a (gyakorta extankönyvkiadós szakemberek alapította) kisebbek bármit is, ma már egymástól is. A bevezetett tankönyvek kiadóváltásának alapját az teremtette meg, hogy az 1/1970 sz. művelődési miniszteri rendelet négy évben határozta meg a maximális időtartamot, amennyire a kiadó a szerzőtől megvásárolhatta a tankönyv jogát. 1993-ban tehát, amikor már látszott, hogy szabad a gazda, lejártak az 1989-ben kötött szerződések, 1994-ben az 1990-ben kötöttek és így tovább, a túlhonoráltnak aligha nevezhető szerzők pedig oda vitték a könyvet, ahol többet kaptak. Ábrahám István említést tesz egy teljesen készre szerkesztett ált. isk. matekkönyvsorozatról, amiért a négy év lejárta után szerzője a régi díj nyolcvanszorosát kérte, ők megadták volna a tízszeresét, de egy feltörekvő cég ráígért, el is vitte. Ez a helyzet azonban nemrég módosult: a miniszter 19/1996 sz. rendelete nyolc évre emelte a szerződésekben kiköthető védettségi idő maximumát, kedvezőbb helyzetbe hozván a kiadókat, kedvezőtlenebb helyzetbe a szerzőket.

Van még egy sajátossága a tankönyvpiacnak, ami viszont a könyvpiac egészét érintheti. A szerzői jogi törvény ismeri az úgynevezett szabad felhasználás esetét: vagyishogy iskolai oktatási célra szabadon - engedély és díj nélkül - átvehető egy-egy korábban már nyilvánosságra hozott mű részlete vagy kisebb terjedelmű, önálló mű. Aki nagyon akar, ezzel akár vissza is élhet: tankönyvként, a honoráriumot megspórolván, jóval alacsonyabb áron megjelentetve ronthatja adott művek "rendes" könyvként élvezett piaci esélyeit.

Azt, hogy mi tekintendő tankönyvnek vagy segédkönyvnek, az 1/1994 (II.3.) MKM sz. rendelet határozza meg. Tankönyv az, ami egy bizottság javaslatára, a kultuszminiszter aláírása nyomán felkerül a tankönyvlistára. Évente 250-300 kéziratot nyújtanak be, kétharmada nagyjából meg szokott felelni a követelményeknek, az NTK évi 80-120 új tankönyvvel jelentkezik, és nagyon ritkán talál elutasításra.

3. óra: A privatizáció előzményei

1992-ben törvény írta elő, gazdasági társasággá kell alakítani az állami vállalatokat, hogy aztán privatizálni lehessen őket - egészben, részben (vagy éppen sehogy). A Tankönyvkiadó 1992 novemberétől került az MKM felügyelete alól az ÁVÜ (az ÁPV Rt. elődje) ölelésébe, 1993. július 1-jén alakult részvénytársasággá, százszázalékos tulajdonosa azóta is az államot képviselő vagyonügynökség.

Ez az időszak nemcsak papíron hozott változásokat, hanem a valóságban is. Addig úgynevezett gyártásfinanszírozási rendszerben működött a vállalat, a minisztérium egyik részlege megrendelte tőle a könyveket, másik részlege meg kifizette. Vagy nem fizette ki. Súlyos százmilliókat kapott évente állami támogatásként, mégis összeomlás fenyegette, rá is küldték a miniszteri biztost - annak nem kellett messzire utaznia, a Tankönyvkiadó az MKM Szalay utcai épületében székelt. Ilyen helyzetben nyerte el pályázaton határozatlan időre az NTK vezetését Ábrahám István exmatektanár, aki 1988 óta dolgozott szerkesztőként ugyanott. Akkortájt "vad emdéefesnek" mondták, de ennek ma már nincs jelentősége, nem olyan kűrt futtatott a céggel, mint mondjuk Ella István orgonaművész a Hungarotonnal. Friss főnökként, 1992 nyarán, 100 millió forint gyorssegélyt kért matektanár kollégájától, Kálmán Attila helyettes államtitkártól, hogy kibírhassák októberig, az esedékes bevételek beérkeztéig. Kaptak 80-at, azzal elvoltak valahogy, amíg 1993-ban startolt az új rendszer: a terméknek hirtelen reális ára lett, megszűnt viszont a közvetlen állami támogatás, "csupán" kormánygaranciát kaptak a gyártást megfinanszírozó kereskedelmi bankhitelre (ez megy a mai napig).

Amikor beépítették a szerzői honoráriumot, a nyomdaköltséget és a visszafogottnak számító 15 százalékos hasznot, tankönyveik ára több mint tízszeresére ugrott. Sokk volt ez, de Ábrahám elfogadható magyarázattal szolgált: "Egy ív papír füzetben több mint nyolcszor annyiba került, mint tankönyvben: ha levakarnánk a könyvről a nyomdafestéket, nyolcszor annyiért adhatnánk a papírt" - érvelt akkoriban.

Az áremeléssel egy csapásra kijött a csávából a cég, attól kezdve minden évben több-kevesebb nyereséggel zártak: ha csak 20 forint nyereség van egy tankönyvön, és eladnak 10 millió példányt, az már 200 millió forint (1997-re 250 millió forint a nyereségterv). Az igazi céggé válás jegyében 1993-ban megvettek Zuglóban két lerobbant munkásszállót, egyiket átalakították székháznak, a ma még részben munkásszállóként működő másikban tankönyvfejlesztő és ismertető bázist alakítanak ki, vendégszobákkal.

Az egyeduralkodóból "szimpla" piacvezetővé válást, vagyishogy a tankönyvpiacnak ma "csupán" a felét foglalja el az NTK, Ábrahám István nem visszacsúszásnak, hanem "rendezett visszavonulás"-nak nevezi - már csak azért is, mert eközben nyereséges maradt a cég. Osztrák és német példákra hivatkozva állítja, nem is kell 50 százalék fölötti piaci részesedés - "képtelenség olyan mamutot létrehozni, amely az egyre differenciálódó iskolarendszer minden szegmensére gazdaságosan ki tud fejleszteni könyvet" -, ennyi viszont indokolt. Az NTK nagyüzem, elvileg nem foglalkozik olyan kiadvánnyal, amiben nincs legalább tízezres példányszám, a kis kiadóknak viszont pár ezres széria is megéri - ám ha nincs olyan kiadó, amely a nem kifizetődő, egészen kis szériákban (fogyatékosok, nemzetiségiek oktatása) is képes garantálni a biztonságos tankönyvellátást, tulajdona révén az állam gondoskodhat erről: egy NTK-méretű cég elbírja ezt a veszteséget.

4. óra: A privatizáció előkészületei

A kicsik természete, hogy nőni szeretnek, és ezt az utóbbi években leginkább a nagy testvér rovására tették. A celldömölki Apáczai különösen az alsó tagozatos tankönyvek terén hódít, a szegedi Mozaik felső tagozaton, főleg reáltárgyakban, a budapesti Calibra matematikában, a celldömölki Pauz munkafüzetben áll jól, a székesfehérvári Lexika angol és német nyelvkönyvben, a Tankönyvkiadó volt igazgatója, Vilhelm József által alapított Korona a humán tantárgyakban (és harcban az innen kivált Korona Novával). Ráerősített a tankönyvpiacra a Wolters Kluver tulajdonába került Műszaki Könyvkiadó is - az Akadémiai Könyvkiadó 76 százalékát birtokló holland cég vezetője, Willem van Zanten a Narancsnak megerősítette: "Azért vagyunk a piacon, hogy nőjünk", érdeklődnek a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja iránt, de tárgyaltak többek között az Apáczaival és a Calibrával is. Vannak más külföldi cégek is a piacon (Cambridge University Press, Oxford University Press, Longman), s értesülésünk szerint a Pauzt megszerző német Westermann, a szintén német Cornelsson, a brit McGraw-Hill és az Első Magyar Alap is érdeklődne a Nemzeti Tankönyvkiadó iránt. Hogy maradnak vagy módosulnak a jelenlegi arányok, arra befolyással lehet az is, privatizálják-e az NTK-t vagy sem, és ha mégis, hogyan.

1993 óta húzódó kérdés ez, nem véletlenül. A privatizáció egésze ellentétes érdekek közötti kötéltánc, miért lenne ez másként ebben az esetben. Mennyiért, miképp, kinek adjuk el? Hogyan adjuk el, ha veszteséges? Miért adjuk el, ha nyereséges és/vagy stratégiailag, politikailag fontos?

Márpedig a Nemzeti Tankönyvkiadó pontosan ilyen. 1993 óta állami támogatást nem kap, nyereséges, hozzájárul a stabil tankönyvellátáshoz, feltételezhető, hogy állami kézben maradva is képes fenntartani ezt a szintet - szól a privatizáció elleni érv. Viszont az állam nem jó gazda, be kell vonni a magántőkét, a feléért is jó pénzt lehet kapni - így a privatizáció támogatói.

Évek teltek el így. Közben a kisebb kiadókon túladtak - vita elsősorban nem arról folyt, hogy miért, végtére a kapitalizmus úgy épül föl, hogy a szocializmus le, inkább csak azon rágta magát a könyves szakma, hogy a privatizációs bevételek visszaforgatását nem bírták kihajtani a politikusokból -, maradt magnak a Nemzeti Tankönyvkiadó.

1997 tavaszára, a teljes magánosítási menet vége felé, az elsődleges kérdésben egyetértésre jutott a két gazda, a tulajdonos ÁPV Rt. és a szakmailag felelős MKM: igen, privatizálják az NTK-t, de - érte el több tárgyalási forduló során az MKM - soroljuk a nemzetgazdaságilag fontos cégek közé, ne az ÁPV Rt., hanem maga a kormány döntsön a sorsáról.

Persze a parlament illetékes bizottságai is tudni akarták, mi folyik, hallatni akarták szavukat. Amikor idén a Kulturális és Sajtó Bizottság (KSB) kérte az ÁPV Rt.-t, számoljon be a kulturális területet érintő privatizációs folyamatról, válaszlevelében Csiha Judit tárca nélküli miniszter május végére ígérte a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. privatizációs pályázatának kiírását, és így fogalmazott: az értékesítési koncepció kialakításánál az ÁPV Rt. figyelembe vette a KSB/138-2/1996. sz. ajánlását: "Javasoljuk, hogy az 1995. évi XXXIX., az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvény (privatizációs törvény) ne kerüljön módosításra, és a jelenlegi állapot szerint a Társaság részvényeinek 50 százalék + 1 szavazata maradjon tartósan állami tulajdonban. A Társaság 49 százalékának privatizációjára önállóan, és ne más társasággal összevontan kerüljön sor. A pályázat elbírálása során érvényre kell juttatni azt a követelményt, hogy szakmai monopólium ne alakulhasson ki." Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter ugyanerről ezt írta a bizottság elnökének: "Összességében a Tankönyvkiadó Rt. 49 százalékának privatizációját szükségesnek tartjuk, ugyanakkor a tartós állami tulajdon fenntartását 50 százalék + 1 szavazat erejéig továbbra is indokolt biztosítani."

Ezek tehát összecsengő nyilatkozatok, alapvető részletkérdésekben még sincs egyetértés a két főhatóság között. Az MKM szerint a privatizációból származó bevételt vissza kéne forgatni a közoktatásba, létrehozni egy tankönyvfejlesztési alapot az oktatás modernizációja érdekében. Az ÁPV Rt. ezt kapásból kontrázza, a privatizációs bevétel az államadósság törlesztésére megy, punktum, aki mást akar, módosíttassa a parlamenttel a költségvetési törvényt (ez irányban senki nem tett még lépést, eléggé úgy néz ki, nem lesz belőle semmi - kulturális bevétel még sose forgatódott vissza -, különben is, az optimális esetben befolyó 4-500 millió forint kevés lenne, pedig a tankönyvfejlesztés valóban fontos). Az értékesítendő részvénypakettek méretében volt a másik döntő nézetkülönbség: Magyar Bálint levele szerint az MKM azt tartotta jónak, hogy egy esetleges tankönyvpiaci monopólium kialakulását elkerülendő, 10-10 százaléknál nagyobb résztulajdon ne alakulhasson ki. Ezzel szemben az ÁPV Rt. privatizációs elképzeléseit összegző munkapéldány az együtt fellépő szakmai és pénzügyi befektetőknek ajánlana fel 43 százalék mínusz 1 szavazatnyi részvényt vagy külön-külön, a szakmai befektetőknek 22 százalék mínusz 1 szavazatnyi, a pénzügyi befektetőknek 21 százaléknyi részvényt. Azért 43 százalékról van szó, mert 7 százalékot a munkavállalóknak és a menedzsmentnek ajánlanának fel - szemben az MKM-mel, amely a miniszter leveléből olvashatóan 15 százalékot szánna erre.

Ha csak az ÁPV Rt.-n múlna, a kormány május 31-ig döntést hozna a privatizáció koncepciójáról, az ÁPV Rt. igazgatósága ez alapján június 30-ig határozna a pályázati kiírásról, július 15-én augusztus 30-i határidővel meghirdetnék a pályázatot, október 15-ig megneveznék a nyertes(eke)t, november 30-ig szerződést kötnének, hogy aztán gyorsan a nemzet karácsonyfája alá tehessék azt a sok készpénzt.

Ismétlő kérdések

Ez a menetrend könnyen felborulhat - mindenekelőtt azért, mert legfrissebb információnk szerint az MKM változtatott álláspontján, s az NTK privatizációjával kapcsolatban szembefordult az ÁPV Rt.-vel. De ennek is vannak előzményei.

A parlament Oktatási, Tudományos Ifjúsági és Sportbizottsága 1/1997 (IV.23.) sz. határozatával felkérte a kormányt, hogy a privatizációs koncepciót annak a jelentésnek a figyelembevételével dolgozzák csak ki, amelyet az Állami Számvevőszék várhatóan szeptemberre készít el a Nemzeti Tankönyvkiadóról, és terjesszék majd az Országgyűlés elé, vagy ha ez nem megy, hozzák vissza a bizottság elé. Az Oktatási Bizottság egyúttal javasolta, a privatizáció előkészítése során vegyék figyelembe a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakmai szempontjait. Jánosi György (MSZP) szerint a bizottság vélhetően még májusban visszatér a témára - vagy tud valamit, vagy még nem olvasta az ÁPV Rt. javaslatát (hogy e kéréseket a kormánynak egyszerűen figyelmen kívül kellene hagynia).

A nyilvánosság előtt elsőként Pokorni Zoltán (Fidesz - MPP) hozta be a képbe az MTA-t a parlamenti kulturális bizottság április 9-i ülésén: javasolta, ősszel térjenek vissza a Tankönyvkiadó privatizációjára, s addig vizsgálják meg, mi lenne, ha például az MTA tulajdonhoz juthatna benne. Az ötlet a Tankönyvkiadó irányából jutott Pokorni fülébe, ő beszélt is az MTA vezetőivel, akik úgy fogalmaztak: a hazai, magyar nyelvű, tudományos könyvkiadás érdekében érdemes alaposan végiggondolni ezt a konstrukciót. Horn Gábor (SZDSZ) hibának tartaná, ha az 50 százalék + 1 szavazatos állami többségen kívül még egy köztestületként működő tulajdonosa (MTA) is lenne a cégnek, mert esetleg annyira rugalmatlanná válna, hogy az akár piacvesztéshez vezethetne: "Nem ilyen formában kellene megoldani a tudományos könyvkiadás gondjait." Pillanatnyilag azonban az MTA nem fontolgatja, hogy az Akadémiai Könyvkiadóban megmaradt kisebbségi részesedését eladván beszálljon az NTK-ba - mondta Keviczky László főtitkár a Narancsnak -, Tankönyvkiadó-ügyben legfeljebb annyit tesz, hogy saját rossz tapasztalatai nyomán óva int egy elkapkodott döntéstől (Glatz Ferenc főtitkár írt erről Csiha Judit miniszternek levelet). Pokorni (szemben Horn Gáborral, illetve az ÁPV Rt.-vel) el tudná képzelni, hogy az MTA valamilyen kedvezménnyel juthasson tulajdonhoz az NTK-ban mint "valóban szakmainak nevezhető befektető", a privatizáció kockázatát csökkentendő - ami pedig a legfontosabb lenne. Szerinte sem az nem indokolja a sietséget, amit az ÁPV Rt. állít (hogy a cég forgóalaphiányán enyhítene a tőkebeáramlás - a tankönyvkiadás természete a forgóalaphiány, bankhitellel kivédhető), sem az, amit az MKM (hogy a tankönyvfejlesztési alap miatt kell a bevétel). Ha most halasztanák a döntést, lenne idő összegezni a kulturális privatizáció eddigi tapasztalatait.

Ezt a logikát látszik most elfogadni a minisztérium is. Körülbelül lapzártánk idején lehet útban Magyar Bálint levele Csiha Juditnak, amiben a művelődési miniszter nem fogadja el az ÁPV Rt. által javasolt alternatívát (hogy vagy egy 43 százalékos, vagy egy-egy 22 és 21 százalékos részt hirdessenek meg), ehelyett azt javasolja, a privatizáció, illetve állami tulajdonban tartás alternatívája kerüljön a kormány elé. A lecke fel van adva.

Szőnyei Tamás

publikálva
1997/20. (05. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra