Mindig ott rontom el, hogy kések. Miután három hónapi hallgatás és vélhetően nem kis munka után értesített a Történeti Hivatal, hogy "a megadott adatok alapján megindított" kutatómunkájuk eredménnyel járt, "és az anonimizált másolatot" megtekinthetem a kutatótermükben, a megadott időpontnál néhány órával később értem az ügyfélszolgálatra. Miután aláírtam néhány űrlapot, annyi időm maradt, hogy átfussam azt a hatvannyolc oldalnyi jelentést, amely mára csak arra alkalmas, hogy emlékezetem hiányát pótolja. (Én szerencsés voltam, más kérelmezők a Történeti Hivataltól csak néhány oldalnyi jelentést kaptak.) Anonimizálás ide, szövegkifestés oda, az mégis kiderül, hogy a lakótársam volt az, aki rendszeresen közölte felsőbb kapcsolatával, hogy mit tartok a bőröndömben. Igaz, gyanús volt ő már akkor is, a Falco nevű osztrák énekes Felügyelő című dalát normális ember nem bömbölteti egy húsz négyzetméteres albérletben.
Kilúgozott jelentések
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a közelmúltban tudatta a nyilvánossággal, hogy Párhuzamos Archívum néven közzé- és kutathatóvá teszi a róla készült jelentéseket. Kezdeményezéséhez csatlakozott az egykori demokratikus ellenzék néhány tagja: Kőszeg Ferenc, Haraszti Miklós, Szilágyi Sándor, Hodosán Róza, Szent-Iványi István és Fényi Tibor, akik már megkapták a róluk gyűjtött anyagokat. Az archívumba került Solt Ottilia aktája is. A főpolgármester szerint a megkapott akták azért hiányosak, mert nem történt meg az irategyesítés: a Történeti Hivatal csak a III/III-as ügyosztály anyagaival rendelkezik, a titkosszolgálat többi főcsoportfőnökségének dossziéi nem kerültek át. "Ezt a hiányt mi nem tudjuk pótolni, de miután ezek a dokumentumok egy mozgalomról szólnak, megpróbáljuk összerakni ezt a torz optikával készült, az ügynökök jelentéseiből kirajzolódó demokratikus ellenzéket. A közzétellel az a célunk, hogy ez a korszak mindenki számára kutatható legyen. Az eddig összegyűlt anyagokat átadtam a Fővárosi Levéltárnak, és a CEU archívumában is hozzáférhető." A Párhuzamos Achívum eddig a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) és a "repülő egyetem" operatív jelentésekből kirajzolódó történetét tartalmazza. Demszky szerint meglepő volt, hogy ezek a napi operatív jelentések mennyire kilúgozottak. Hiányoznak az anyagból az ügynökök munkadossziéi és azok a dokumentumok, melyek a háttérben történteket rögzítették. A most kapott akták "intelligens" módon csak politikai jelentőségű eseményekről, akciókról tájékoztatták a címzettet, elsősorban az MSZMP KB és PB tagjait.
A Párhuzamos Archívumból a tervek szerint kutatható lesz a Duna-gate, az Ellenzéki Kerekasztal, az emigráció sajtója, a vízlépcsőellenes mozgalom, az eladósodás története és néhány jelentős bírósági ügy: Rajk felülvizsgálata és a Kádár-per.
Ellenérdekeltség
Felmerülhet a gyanú, hogy ez az archívum arról szól, mennyire jó fejek voltak az ebben szereplő emberek. Demszky szerint "ez az anyag erre nem alkalmas. Azok, akik akkoriban a repülőegyetemeket szervezték, vagy magánlakásokon kiállításokat, ötvenhatos megemlékezéseket rendeztek, kiadványokat nyomtattak, legfeljebb előkészítő szerepet játszottak a rendszerváltásban. A dokumentumok arra alkalmasak, hogy kirajzolódjon a hatalom képe azokról a munkanélküli értelmiségiekről, szabálysértésekkel sújtott diákokról, akik elsősorban önmagukat fejezték ki, miközben a kommunista állam ellenségként kezelte őket." A főpolgármester szerint törvénymódosításra volna szükség ahhoz, hogy a különböző titkosszolgálati főcsoportfőnökségek irategyesítése megtörténjen, de úgy tűnik, túlságosan sok politikai tényezőnek fűződik érdeke ennek megakadályozásához.
Hiányos akták
Haraszti Miklós író előbb Darabbér című könyvével, majd a Dalos Györggyel közös polgári engedetlenségi akciójával, "a rendőrhatósági felügyelet semmibevétele" miatt került a hetvenes években az állambiztonsági alosztály látókörébe. Később a Beszélő szerkesztőjeként érezhette magán a titkosszolgálat megkülönböztetett figyelmét. Haraszti az átvilágítása után jutott a róla gyűjtött aktához, ami szerinte meglehetősen hiányos. "Elsősorban az ügynökök által készített nyers fájlok és az operatív jelentések közötti különbség a feltűnő. A háromperhármas ügyosztály tagjai kis lapokon vezették az illető személy nyilvántartását. Ennek köszönhető, hogy a Történeti Hivatal munkatársainak nem kell végignyálazniuk az egész nyilvántartást, ezekből a kis fájlarchívumokból kiderül, hogy az akta melyik nagyobb dossziéban található. A megsemmisítés nyilván a nyers fájlokkal kezdődött, mert ezekből lehetett volna visszakövetkeztetni a spiclikre. Az is elég egyértelműen kiderül, hogy a hármas ügyosztály maga volt a szerv, a külföldi kapcsolataimról a III/I-es jelentett, ha katonaságnál szolgált egy barátom, akkor a III/IV jelentett a III/III-nak. A törvénytelenségekért nemcsak a III/III a felelős, az egész hármas főcsoportfőnökség. Az alosztályok összetartoztak, egymást szolgálták ki, egymásból építkeztek."
Haraszti a nyolcvanas évek elején több évet külföldön töltött. Aktájának első feljegyzése arról szól, hogy hazatérésre készülődik. "Kaptam dokumentumokat arról a perről, amit izgatás miatt indítottak ellenem a hetvenes években, de a Dalossal közös éhségsztrájkunknak sehol sincs nyoma. Valahol biztos megvannak, lehet, hogy az iratátadás lassúsága miatt nem jutottam még ezekhez." Haraszti szerint a Történeti Hivatalnak az ombudsmani szemlélettel kellene működnie, abban segítenie az állampolgárokat - támpontokat adva -, hogy hol érdemes keresni az aktát, hol lehet a megfigyeltről még anyag. "Nem történhet meg, hogy az információs kárpótlás a másik kárpótlás sorsára jusson, és ne az áldozatok kapjanak elégtételt. Jóval több ember érintett ebben, mint az egykori demokratikus ellenzék, és joguk van megtudni, hogy mi miért történt velük az elmúlt évtizedekben."
A kérdés továbbra is az, megsemmisítették-e a háromperhármas aktákat. Hogy akadnak olyanok, akiknél vannak még dokumentumok, mi sem jelzi jobban, mint Torgyán József Beszervezésre alkalmatlan című alapműve. Ebben olyan iratok fakszimiléi vannak, melyekhez csak kalandos úton juthatott a szerző. Nem operatív jelentések ezek, hanem igazi, az ember legbensőbb énjét, pszichéjét dokumentáló írásművek. Lehet, hogy Torgyán doktor is szerencsés. Ilyen dokumentációval, a Független Kisgazdapárt elnökét leszámítva, egy ember rendelkezik, pontosabban rendelkezhetne. Krassó György dossziéja teljes egészében megmaradt, köszönhetően annak, hogy az ötvenhat után bebörtönzött, ám szabadulása után sem önkéntes jogkövető magatartást tanúsító forradalmár nyolcvanötben elhagyta az országot. Akiknek volt alkalmuk ebbe a dossziéba betekinteni, állítják, ilyenek lehettek az eredeti jelentések; ilyeneket ´98-ban már senki sem kap meg. Káros szenvedélyekről, nőkről, a vendégeit meztelenül fogadó célszemélyről jelentenek az ügynökök, néha elborzadva a Fő utcai lakásban történtektől.
A hivatal
"Halló, jó napot kívánok. Múltkor nagyon kevés időm maradt a dossziémra, szeretnék újra belenézni", hívtam fel minap a Történeti Hivatalt, amely valóban diszkréten működik; válaszlevelükön csak egy postafiókszám volt. "Azt nem lehet, a betekintés után újra titkosnak számít az aktája", így egy női hang az ügyfélszolgálatról. "De hát az az enyém, rólam szól", próbálok érvelni, információs önrendelkezési jogtól elfúló hangon. "De itt ez a rend", jelzi a hölgy, hogy a Belügyminisztérium épületegyüttese kötelez, a Roosevelt téren meg egyébként is rend a lelke mindennek.
"Az 1980 után keletkezett anyagok minősítettek, ahhoz, hogy újra betekintsen az aktába, ismét kérelmeznie kell", pontosítja kolléganőjét Markó György, a Történeti Hivatal elnöke. "Sajnos ezek a fránya iratok addig titkosak, amíg fenntartják a minősítést. Nekem mint titokbirtokosnak jogom van betekintési engedélyt adni. Nem kötelező, de adhatok. A betekintési jog nem foglalja magában sem a másolatot, sem a kivonatot, ezért szóltak első alkalommal önnek, hogy tilos jegyzetelni."
Tehát, ha valaki mégis kíváncsi arra, hogy mit csinált 1985 hideg telén, akkor próbálkozzon a Történeti Hivatalnál. Adja meg azokat a koordinátákat, amellyekkel segítheti a keresést, hivatkozzon ismert ellenzékiekkel történt titkos találkozójára, írja le, melyik kocsmában volt gyanús neki a pincérnő, akin látszott, hogy azért hoz egy centtel kevesebb unikumot, hogy ezzel is az ön szenvedéseit erősítse, esetleg emlékeztesse az ügyirat kezelőit arra, hová dobott néhány röplapot "Csak egy ugrás a sugár" felirattal, így tiltakozva az orosz atomfegyverek telepítése ellen. Aztán várjon.
Jön majd egy levél, amelyikből kiderül, hogy az ön ellenállása olyan kicsi volt, hogy még a Sokol rádióba se volt jó, vagy hogy igenis derék ember volt, csak valakik ellopták az aktáját. Ha vannak dokumentumok, amelyekkel érdemes az unokákat elkápráztatni, gyűjtsön oldalanként hamincnégy forintot - ma Budapesten a Történeti Hivatal másol a legdrágábban -, aztán várja, hogy a titokszakértők után a belügyminiszter is engedélyezi, hogy ezeket megtarthatja. Aztán menjen haza, és gyakoroljon bűnbocsánatot azokkal szemben, akik önt megfigyelték. Jó lesz ez önnek, de legjobb azoknak lesz, akiknél minden mocskos dolog még mindig ott van, mert ön az informális önrendelkezés újabb áldozata, aki, mint már jó néhányszor ebben az életben, ismét hoppon marad.
Ez is egy lehetőség. A másik szerint nem biztos, hogy mindig mindent el kell hinnünk egy hivatalnak. Lehet, hogy ebben az ügyben mindenki jó szándékú, csak ennél tovább nem nagyon tudnak menni. Lehet, hogy Markó úr is kinéz irodájának ablakán reggelente, hol vannak már ezek a fránya titkosszolgálatok az átadandó anyagokkal? Egy másik hivatalban talán maga Nikolits úr fogja a fejét, jaj-jaj, te szegény informális önrendelkezés, mi lett belőled miattam.
Gál Zoltán
Vajon miért tartja magát olyan határozattan az az álláspont, hogy ami nincs meg, azt ´89-ben a Dunagate-botrány kirobbanását megelőző hónapokban a III-as ügyosztály megsemmisítette? Állhat ez valakinek az érdekében? Horváth Balázs veszprémi ügyvéd állítja, a rendszerváltás utáni első belügyminiszter látott olyan utasítást, ami a hármas főcsoportfőnökség iratainak ellenőrzés nélküli selejtezését elrendelte. Horváth Balázs szerint az utasítást Gál Zoltán, a Németh-kormány belügyi államtitkára, az Országgyűlés jelenlegi elnöke szignálta. "1990 késő nyarán, esetleg októberben került a kezembe egy ellenőrzőkönyvnél nem sokkal nagyobb füzet, amely ezt az utasítást tartalmazta. Bár rengeteg anyagot megsemmisítettek, meggyőződésem, hogy a frekventált célszemélyek anyagát és a titkos adatszolgáltatók, tehát az ügynökök dossziéit nem semmisítették meg." Horváth Balázs szerint ezek a dossziék feltehetőleg azoknak a kezében vannak, akik ezeket a törvénytelenségeket különféle szinteken irányították. Úgy látja, e dokumentumok létezése összefügg azzal, hogy az egykori apparátus tagjai milyen gazdasági karriert futottak be; ebben közrejátszhattak az informális kapcsolatok. "Ha megnézem, hogy a volt III/III-as főcsoportfőnökség fedővállalkozásai direkt vagy indirekt módon kiknek a kezébe kerültek, akkor elkezdek gondolkozni azon, hogy hova vagy kikhez kerültek ezek az iratok." Horváth Balázs állítását Markó György egy nyolcvankilences megsemmisítési paranccsal próbálta cáfolni, ám az ügyvéd szerint a Gál-féle parancs 1990-ben, Horváth István belügyminiszter bukása után kelteződött. Alátámasztja ezt Varga László levéltáros, iratfeltáró véleménye is. Hittük, hogy lesz a dolognak valamiféle cáfolata, ám Gál Zoltánt hiába próbáltuk elérni.
Ifj. Pásztor Frigyes
"Belső ellenséges elemek tevékenysége"
Az 1982. június 23-i napi jelentésünkben a BM III/III Csoportfőnökség információs lapján szerepelt, hogy illetékes helyen döntés született: a különböző kulturális intézmények vezetői folytassanak beszélgetéseket azokkal, akik a "SZETA-antológiá"-hoz műveikkel hozzájárultak.
A BRFK állambiztonsági szervének jelentése szerint K. FERENC, az antológia egyik "szerkesztője" 1982. június 25-i dátumozással levelet küldött azoknak, akik rajzokat, írásokat küldtek az antológiához. A levélben leírja, hogy az antológia írói és művészei semmi törvénybe ütközőt nem követtek el, biztosítja őket, hogy "nincs mit megbánniuk". Bánni valamit legfeljebb azoknak lehet okuk, akik nem tűrik, hogy bármi is ellenőrzésük nélkül történjen. Leírja továbbá, hogy őt a közelmúltban néhány napon át "tolakodó férfiak csoportja" kísérgette, és a "zaklatások" ellen - más érintettekkel együtt - tiltakozott a belügyminiszternél. (A tiltakozással kapcsolatos elsődleges információ szerepelt a f. hó 3-i napi jelentésekben.)
1982. június 29-én a "Szamizdat Irodában" szintén szó volt a "zaklatások"-ról. Ezzel kapcsolatban D. Gábor fotókat mutogatott a jelenlevőknek. Az egyik fotósorozaton K. Ferencet "kergeti" egy férfiakból álló csoport a Tűzoltó utca sarkánál. A fotókon jól látszik a szituáció és a résztvevők arca. Egy másik sorozaton M. Magdolnát és D. Gábort lehet látni, amint a körúton sétálnak, s két "belügyes" személy követi őket. (A felvételeket gépkocsiból kb. 20 méter távolságról készítették.) Az egyik jelenlevő javasolta, hogy a fotókból állítsanak össze albumot, s azt jó pénzért adják el egy nyugati magazinnak. D. Gábor azt mondta, hogy ezzel egyelőre nem foglalkoznak, mivel az ügyben tett panaszukra várják a "Főkapitányság" válaszát.
F. hó 5-én, Sz. Iván filozófus Ausztriába történő visszautazása alkalmából, a mintegy 40 fő részvételével megtartott összejövetelen szintén téma volt az "ellenzéki" személyek "üldözése". Egy, a szerv kapcsolata számára ismeretlen nő részletesen mesélt az őt ért "rendőri zaklatásokról: követték, zsidózták és gorombán bántak vele". Többen megjegyezték, hogy hallottak az esetről, s arról elítélően nyilatkoztak.
Az információ forrása megbízható, ellenőrzött, tartalma részben ellenőrzött.
Intézkedés: jelentik a BM III/III Csoportfőnökségnek.
