A múlt héten a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KD) másodszorra is bedőlt a több mint 120 milliárd forintos motorvonattender eredménye, ráadásul a KD vizsgálni kezdte a hatmilliárdos teher- és személykocsilízing és -beszerzés körüli visszásságokat is. Emiatt sokan látták úgy: Mándoki Zoltán vezérigazgató hónapok óta "napirenden" lévő menesztésének elérkezett az ideje. Az államvasúti menedzsment vasutasnapokra prognosztizált lefejezése azonban elmaradt - pedig a vezérigazgató elküldését oly biztosra vették, hogy a lapok az utód nevét (Bobvos György, egy francia cég Szerbiában dolgozó leányvállalatának vezetője) is tudni vélték.
2002 júliusában Csillag István azzal váltotta le a MÁV Rt. éléről Kukely Márton vezérigazgatót, hogy "megrendült a bizalom a korábbi vasúti vezetéssel szemben". Az akkori gazdasági és közlekedési miniszter Kukely helyére a Mol Rt. volt vezérigazgatóját, Mándoki Zoltánt nevezte ki, s elsődleges feladatául a vasúttársaság gyorsabb átalakítását nevezte meg. A három évvel ezelőtti vasutasnapon bemutatkozó Mándokinak ezt a feladatot nem sikerült végrehajtania: az átalakítás következményeit nem vagy alig látni. A MÁV jelenleg saját 200 milliárd forintos tőkéjéhez közeli mértékű hitelteher alatt nyög, és a kalkulált idei vesztesége is csak szerencsés esetben marad 80 milliárd forint alatt.
Pedig Mándokitól - múltja alapján - ennél jóval több volt várható. Az okleveles közgazda 2000-ben távozott az olajipari cégtől, a búcsúztatójába foglaltak ma is állnak: "Meghatározó szerepet játszott a hazai olaj- és gázipar, illetve a Mol Rt. átalakításában. Vezérigazgatói irányítása alatt (1995-1999) a társaság sikeresen alakult át állami vállalatból piacorientált, nyilvános társasággá." Valami hasonlót vártak a menedzsertől a MÁV élén is. Ma már elmondható: hiába, noha Mándoki tiszta lappal is indulhatott, hiszen a kinevezését követő évben a kormány szanálta az államvasutak felhalmozódott veszteségeit. Hamar kiderült azonban, hogy az elődei által legalább részben kidolgozott közép- és hosszú távú tervek helyett - melyeket Mándoki első fellépéseivel bizonyítottan elvetett - nincs pontosan körvonalazott új koncepció. A létszámleépítéssel egybekötött modernizációs programból inkább csak az előbbire futotta, az így megvalósult költségracionalizálás azonban nem volt elég ahhoz, hogy az elmaradó fejlesztések miatt ugrásszerűen növekvő fenntartási költségek mára ne temessék maguk alá az egész államvasúti rendszert.
Tagadhatatlan viszont, hogy az elővárosi vasútfejlesztési program Mándoki munkába lépése után mutatta meg első eredményeit. Ám az is tény, hogy a ma működő projektek kialakítását és a Siemens motorvonatok beszerzését még az előző vezetés hozta tető alá. Mándokihoz motorvonattender-ügyben legfeljebb a már jóval több mint kínossá vált Stadler kontra Bombardier botrány köthető (lásd: A vágányok mellett jó lesz vigyázni, Magyar Narancs, 2005. március 31.). No meg az, hogy az elővárosi vasút programja továbbra is szinte kizárólag a fővárosra fokuszál.
Az eddigi eredménytelenséget az is bizonyítja, hogy a Csillag Istvánt váltó új miniszter két évvel Mándoki Andrássy úti székfoglalója után újfent azt kérte tőle és a menedzsmenttől, hogy a kormányzati ciklus végére fejezzék be a munkaerő- és költségracionalizálási programot, világosan különítsék el az össze nem illő területeket, és pontosan árazzák be a cég minden egyes szolgáltatását. (Csak lapunk közel egy tucat cikket jelentetett meg arról 2004 novembere óta, hogy ezek miért és mennyiben nem teljesültek.)
Azt csak találgatni lehet, hogy ha a személyi kérdés ennyire nyilvánvaló, akkor Kóka János az érkezésekor vagy az idén januári személyi változások során miért nem váltotta le a vezérigazgatót. Információink szerint a gazdasági tárcától a MÁV elnök-vezérigazgatói székébe átültetett Gaál Gyula kinevezésekor Mándoki leváltása csak azért került le a napirendről, mert a szakapparátusban azt hitték: Csillag volt államtitkára egykettőre maga alá rendezi a vasútvezetői hierarchiát, s benne Mándokit is. Március végén azonban, amikor ennek éppen az ellenkezője látszott körvonalazódni, a kérdésről többször is egyeztető kormánypárti szakpolitikusok már közel jártak a vezérigazgató menesztésének kicsikarásához. Aztán ismeretlen okból végül ebből sem lett semmi. Talán azért nem, mert az egész megfelel - nem felel meg kérdés mögött a nyilvánosság számára is egyre világosabbá válik, hogy egy ekkora állami vállalatnál nem kizárólag a vezető, hanem a tulajdonos személye is a siker kulcsa. Márpedig a rendszerváltás óta egymást követő miniszterek csak a hátukat mutatták a vasútnak. Így a mintegy ezermilliárdos állami pénzből (és komolyan vehető vasúti stratégia nélkül) vezényelt MÁV-sztori legfőképpen a szanálások, a teljes eladósodás és a létszámcsökkentés története.
Mándoki menesztése ellen szól manapság, hogy a jövő évi országgyűlési választásokig felpörgő kampányharcban három év múltán alkalmatlannak bélyegezni a vezetést nagy tűzerőt jelentene az ellenzéknek. De a támadás a jelenlegi helyzet jegelésével is bekövetkezik, hiszen Orbán Viktor már példálózott az államvasúti vezetés alkalmatlanságával a Gyurcsánnyal vívott tévés csatában. Az ügyben tehát nincs hová hátrálni, a kipattant tenderbotrányok miatt pedig a kormányzati píár érdekében is muszáj személyi konzekvenciákat levonni.
A hét végén a magyar vasút fennállásának 159. évfordulója alkalmából 55. alkalommal rendezték meg a vasutasnapot. A juliális előjátékaként pénteken a Vígszínházban kitüntetéseket adtak át kiemelkedően teljesítő vasutasoknak. A becsengetésre várva Mándoki Zoltán egy kisebb társasággal a tőszomszédságban lévő söröző előtt, a gyülekezőknek végig háttal állva társalgott. A színház előcsarnokában gyülekezők beszédesebb része a különállás okát abban látta, hogy már mindenki tudja: a miniszter ide már nem jön el. A merészebbek szerint a jövőnek szóló jelzés, hogy délelőtt Kóka avatta fel az új vasúttiszteket, az viszont a jelennek, hogy már együtt mutatkozni sem hajlandó Mándokival. Kóka János az elmúlt héten nem cáfolta, csak kitért a Mándoki menesztését firtató kérdések megválaszolása elől. Az államigazgatás íratlan szokásai szerint ez nem a tanácstalanság, hanem az utódkeresés bizonyítéka.
