Amerika fővárosában szidta a liberális demokráciát a magyar püspök
Kiss-Rigó László

Amerika fővárosában szidta a liberális demokráciát a magyar püspök

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. augusztus 21.

Belpol

Homofób beszédet tartott Kiss-Rigó László augusztus 20. alkalmából Washingtonban.

A washingtoni magyar közösségnek tartott szentmisét augusztus 20-án Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök. Azt mondta üzenete nem csak az amerikai, hanem az összmagyarságnak szól.

Idézte Jézus hasonlatát a sziklára és a homokra épített ház sorsának különbözőségéről. „A ház akkor erős és minden próbát kiálló, ha megvannak az alapjai“ - fogalmazott. Igaz, hogy Jézus az egyházra gondolt, Kiss-Rigó viszont meleg-ellenes propagandát látta bele a példabeszédbe. Kifejtette: manapság egy harmadik alternatívát is próbálnak javasolni az építkezéshez, amely - mint fogalmazott - „a saját életünk, jövőnk, családjaink, a társadalom jövőjének építését jelenti". Ezt a harmadik alternatívát Kiss-Rigó László a liberális demokrácia ajánlatának nevezte.

Kifejtette: „Sajátos technika ez, amely - azzal a jelszóval, hogy egyenlő távolságot kell tartani minden értéktől - azt javasolja, úgy építkezzünk, hogy megássuk az alapot, a szükséges anyagokat, az értékeket viszont jó messzire, körben helyezzük el, de az alapot hagyjuk üresen, és arra építsünk".

A püspök hangsúlyozta: „az így épített ház, vagyis az ilyen társadalom kínálta jövő egyértelműen destruktív és önpusztító, ez ellen, bizony, védekeznünk kell". Hozzáfűzte, hogy ez a minden értéktől való egyenlő távolságot hirdető ideológia lényegében nem más, mint a nihilizmus.

„Az egyén személyes hitétől függetlenül a nemzet esetében adottság a keresztény alap, a keresztény gyökerek, a keresztény kulturális hagyomány. Lehet erről nem tudomást venni, lehet tagadni, de akkor az ember saját magát teszi tönkre, és ha egy társadalomban sok ilyen ember van, akkor sajnos a társadalom tömeggé silányul" - fűzte hozzá.

A szeged-csanádi püspök kiemelte: manapság, szerencsére, annak a folyamatnak vagyunk a  tanúi, hogy a magyar nemzet tagjai - személyes hitüktől függetlenül - egyre jobban ráébrednek a valódi identitásukra. „Úgy fest, hogy ma a magyar nemzet nem tömeggé silányul, hanem sokkal inkább közösséggé nemesedik" - hangsúlyozta.

 

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.