„Ért hozzád úgy, ahogy nem szabad?” – kérdezte tavaly december 20-án, pénteken este a 12 éves Katit az édesanyja, miután gyermeke igen rossz állapotban érkezett vissza lakásukba azt követően, hogy a társasház előtti parkolóban összetalálkozott az osztályfőnökével. (A szereplők nevét megváltoztattuk, és a tanintézményt sem nevezzük meg – a szerk.) Hangosan sírt, reszketett, majd bement a mosdóba és kétszer is hányt. Édesanyja nyugtatgatta, a kislány jó idő után tudott csak megszólalni: „Anya, hogyan nem szabad hozzám érni?” Azon az estén ennél többet nem lehetett megtudni Katitól.
Hogy mi történhetett – vagy mi nem –, annak kiderítésére átnéztük a vonatkozó dokumentumokat, és megkerestünk minden érdemi információval rendelkező személyt. Voltak, akik nem reagáltak megkeresésünkre.
Kati a szüleivel – az édesanyjával és nevelőapjával, akivel a gyereknek kitűnő a viszonya, és a történet idején Németországban dolgozott – tavaly februárban költözött Szolnokról Orosházára. Ennek oka, hogy a tanérként dolgozó anya egyik közeli hozzátartozója súlyos beteg lett egy Orosházához közeli nagyobb városban. A belvárosban vásároltak egy kétszobás lakást, amellyel szemben a város elismert, egyházi fenntartású általános iskolája található. A gyereket oda íratták be.
Korábban szorongott a kislány, fájt a gyomra, néha hányt is, rágta a körmeit. Pedagógus édesanyja nem értette, hiszen nem „hajtotta” a gyerekét a minél jobb eredményekért, Kati enélkül is kitűnő tanuló. Az anya meg akarta tudni Kati szorongásának az okát, voltak orvosnál, és gyermekpszichológushoz járatta kéthetente. A múlt év márciusi iskolaváltás kissé megviselte a kislányt, de lassan beilleszkedett, lettek barátai is, tavaly nyárra el is tűnt az összes szorongásos tünete. Ám 2024 szeptemberével, az új tanévvel megint jelentkeztek, sőt sokkal súlyosabbá váltak. Decemberig összesen 90 óra igazolt hiányzása volt, a gyermek egyre többet szorongott, félt az iskolában.
Tizenöt perc
Az ősz eleje óta a kislány már pszichiáterhez járt. Az előző iskolai félév utolsó hetében otthon is maradt, mivel az orvos is erre kérte a szülőket; és arról is tájékoztatta őket, hogy Kati szorongásnak nem valamiféle teljesítménykényszer az oka. Bármilyen témáról el lehet vele beszélgetni, ám amint az iskolája kerül szóba, hallgatásba burkolózik. Az orvos azonnali iskolaváltást javasolt, és a szülők megfogadták a tanácsát.
Tavaly december 20-án, pénteken este anya és lánya a városban volt karácsonyi bevásárláson. Kati megmutatta édesanyjának az osztályfőnöke, Tamás bácsi által az osztálycsoportban megosztott képeket: ezeken néhány tanár nevetve pózol, kezükben pezsgős vagy röviditalos pohár. Fél kilenckor eszébe jutott Katinak, hogy az autóban hagyott valamit. Édesanyja tanári állása mellett online konzultációkat is vállal, éppen dolgozott. Egy idő után azonban feltűnt neki, hogy kislánya még nem érkezett vissza. „Nem mondok sokat, ha egy-másfél perc alatt megjárja ezt az utat, és ennek a többszöröse eltelt. Ideges és feszült lettem, próbáltam nem gondolni rosszra, de egyszerűen nem tudtam felállni a gép mellől, mert a konzultációból még tíz perc hátra volt. Vagyis legalább negyedóra telt el, amióta lement” – idézte fel az estét az édesanya a Narancsnak.
Amikor Kati hangosan sírva, reszketve, egyetlen szál pulcsiban, dideregve feljött és többször hányt, az édesanya tudta, valami baj történt. Ekkor, minden konkrétum nélkül, csupán annyi derült ki, hogy lent a parkolóban, szemközt az általános iskolával, az autójuknál összetalálkozott osztályfőnökével, Tamás bácsival. Ennél többet azonban akkor nem tudott kihúzni a lányából, Kati csak annyit kiabált neki sírva: „Én próbáltam elmondani, de nem akartad meghallani, mert neked ő az isten, úgy szereted, de nem érted, hogy félek tőle?”
Az édesanya valóban bízott a tanárban, igaz, személyesen összesen kétszer beszélt vele és kétszer telefonon. Hirtelen eszébe jutott, hogy Kati nem akarta megcsinálni az órájára a plusz szorgalmi feladatokat, nem akart iskola után segíteni neki a pakolásban – pedig a lányát igyekvő gyereknek tartja. Első hallásra még neki is nehezére esett elhinni, amire Kati kitörése utalhatott.
Kétségbeesésében, este 9 óra körül Messengeren írt az osztályfőnöknek, és illedelmesen megkérte, hogy írja le neki pár mondatban, mi történt a kislánnyal odalent, mert nagyon rossz állapotban van. Válasz csak két óra múlva érkezett. Onnantól egyoldalú csevegés alakult ki közöttük, amelyben a tanár hosszan magyarázkodott, még éjfél után is, az édesanya pedig csak két szót reagált. Az osztályfőnök csodálkozott, hogy sírva érkezett vissza a lakásba a kislány. A tanároknak tartott évzáró összejövetelen volt előtte, és már éppen indult volna haza, amikor meglátta a kislányt a parkolóban. Odament hozzá, beszélgettek, de semmi olyat nem mondott, ami rosszuleshetett volna neki, csupán elmondta, hogy visszavárják őt, mert szeretik. Azt is mondta, neki szóljon, ha gond van. „Tényleg a támogatásomról biztosítottam, meg is öleltem” – írta az édesanyjának. Azt elismerte, hogy közben látta, könnybe lábad a gyerek szeme, de ezt nem tudta mire vélni. „Valamit rosszul tettem? – kérdezte az éjszakai üzenetváltásban az osztályfőnök. „Valószínűleg” – válaszolt tömören az édesanya. Erre Tamás bácsi szabadkozni kezdett, majd miután részben megismételte a korábbiakat, azt írta: „Biztosan nem akartam bántani.” Majd feltette a kérdést: „Nem kellett volna megölelnem?” Végül hozzátette, ezt az öröm miatt tette, de most nagyon bántja, hogy feltehetően a lány látni sem akarja őt. Az édesanya nem írt neki többé, forgott vele a világ, többszöri elolvasásra is, olyan érzése volt, mintha egy szerelmi civódásról szóló beszámolót olvasott volna. Éjfél után nyolc perccel ezt az üzenetet kapta még: „Ez most nagyon bánt. Ha tudom, hogy látni sem akar, akkor oda se megyek hozzá.” Az anya nem tudta mire vélni ezeket az üzeneteket, így átküldte férjének. Aki pár perc múlva hívta is feleségét feldúlva, azonnal autóba akart ülni.
Az üzenetváltásban az osztályfőnök nem említette azt a két személyt, akit utóbb, a rendőrségi eljárás során felkutattak, és akik tanúként a tanár verzióját támasztották alá.
Stressz
December 25-én Kati és édesanyja karácsonyi istentiszteletre mentek, ahol összefutottak az édesanya iskolájának az intézményvezetőjével. Az anya megosztotta vele a történteket. Az igazgató azt mondta, hogy a korábbiaktól eltérően nem kell megvárni a január végi félév utolsó napját, hanem már január 6-án, a szünet utáni első tanítási napon átveszik Katit az iskolájába.
December 27-én egy hosszabb telefonos beszélgetés és beszámoló után pszichiátriai szakvéleményt készített Kati orvosa. A kislány ugyanis neki elmondta, hogy tanára a testével beszorította az autóhoz, egy-két centiméterre hajolt az arcához, a szája büdös volt, és így beszélt hosszabban hozzá, hiába próbált elhajolni, a tanár követte őt. Mindez félelmet keltett benne, a gyerek lefagyott, meg sem tudott szólalni. Orvosának elmondta, nem igaz, hogy beszélgettek, ő nem szólt hozzá egy szót sem, úgy megijedt, amikor hirtelen ott termett előtte. A férfi két kezével folyamatosan simogatta a kezét, mert látta, hogy a kislány fázik, és nem engedte el. Amikor a helyzet elviselhetetlenné vált a számára, akkor sírni kezdett, mire nem azonnal, de egy idő múlva (amit Kati nagyon hosszúnak érzékelt) kiengedte az osztályfőnöke a szorításból, de csak egy utolsó ölelés után.
Az új év első tanítási napján a kislány édesanyja az – immár addigi – iskolája főigazgatójának jelezte a december 20-án történteket, egyben közölte, hogy lányát attól a naptól (január 6.) átíratta egy másik általános iskolába. Az főigazgató elhűlve hallgatta a történteket, a gyerekeknek átküldött „mulatós” fotók láttán felháborodásának adott hangot, és kérte az édesanyát, hogy ezeket küldje át neki is. Tucatszor kért bocsánatot szóban és később írásban is, megígérte, utánajár a történteknek, mert az italozás eleve nem engedhető meg az iskolában. A főigazgató jelezte a történteket a rendőrségnek azzal, hogy nem zárja ki a gyermekkel történt abúzus lehetőségét. A feljelentést valószínűleg január 8-án tette meg, mert a gyermekvédelmi hatóság és a rendőrség másnap, január 9-én hívta telefonon a családot.
Január 7-én Tamás bácsi még bement hatodikos osztályába, és megkérdezte a gyerekeket, hogy a téli szünetben ki találkozott és ki beszélt Katival. Senki nem jelentkezett, ám ő kihívta külön Kati egyik barátnőjét. Négyszemközt kiszedte belőle, hogy találkoztak a szülők és ők is, de a kislány közölte, ő nem tud semmit.
A főigazgató a hét további négy napjára felfüggesztette az osztályfőnököt, és belső vizsgálatot rendelt el. A felfüggesztés utolsó napja és a rendőrség eljárást megszüntető határozata egyazon napra, január 10-re esett.
Az Orosházi Rendőrkapitányság január 9-én telefonon hívta fel az anyát, aki betegsége miatt nem tudott bemenni a rendőrségre tanúkihallgatásra, így végül a lakásán hallgatta ki két rendőrnő. Az édesanya ma is szomorúan és idegesen emlékszik vissza erre a kihallgatásra. Mint mondja, többszöri jelzése ellenére a később begépelt jegyzőkönyvbe nem pontosan az került be, amit elmondott, másrészt presszió alá helyezték, többször hangsúlyozva, hogy több év börtönnel nézhet szembe „a tanár úr”. Állítja, azt is megjegyezték neki nemegyszer, hogy „nem elégedettek a vallomásával”, és hogy az anya mondja ki, „nem történt abúzus”.
Gyorsított eljárás
„Sem akkor, sem most nem tudom pontosan, mi történt, de tény, hogy mióta biztonságban érzi magát a kislányom, egyre többet árul el a történtekről. A legrosszabb biztosan nem történt meg. Abban pszichológusok és pszichiáterek sora megerősít, hogy nem csak az jelent abúzust, ha akarata ellenére valaki megsimogatja egy gyermekkorú nemi szervét vagy mellét” – mondta a Narancsnak az édesanya, aki a tanúkihallgatás alatt többször jelezte a két tisztnek, hogy éppen a december 20-a estén történtek miatt nekik aznapra időpontjuk van személyes pszichiátriai konzultációra Szegedre, és már most késésben vannak, engedjék el őket. Az igazi meglepetés azonban csak ezt követően érte az édesanyát. Másnap, január 10-én előbb Kati volt iskolájának főigazgatójától, majd egy hivatalos értesítésből tudta meg, hogy a rendőrség a kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt indított eljárást megszüntette. Méghozzá arra hivatkozva, hogy a „lényegi tényállási elemek hiányában az eljárás alapját képező cselekmény nem bűncselekmény”. A rendőrség nem várta be a friss, személyes találkozáson alapuló pszichiátriai szakvélemény elkészültét, és figyelmen kívül hagyott egyéb szempontokat is. Például azt is, amit pedig a megszüntető határozat is említ. „A szakorvos abúzus utáni poszttraumás stressz zavart, generalizált szorongásos zavart írt le lehetséges diagnózisként. Jogi és etikai következményként büntetőjogi felelősségre vonást javasolt – a véleményben hatálytalan jogszabályi és bűncselekményi hivatkozással – kiskorú veszélyeztetése és szexuális visszaélés miatt. Záradékban megjelölte, hogy amennyiben a szülő nem teszi meg a szükséges lépéseket, akkor mint kezelőorvos, értesíti a gyermekvédelmi hatóságokat.”
Egy neve mellőzését kérő jogász a Narancsnak azt mondta, ilyen és hasonló esetekben a nyomozás az esetek döntő többségében hónapokig is eltart. Azt meg nemigen képes megérteni, hogy a gyors rendőrségi eljárás beérte annyival, hogy a pedagógus részletes esetleírást nyújtott be az iskolában elrendelt belső vizsgálatban Katiról, amely aztán a rendőrségi eljárás része lett. Egy másik ügyvéd felvetette, hogy a történtekkel összefüggésben felmerül a kiskorú sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének lehetősége is.
„Más írásban összefüggően beszámolni valamiről, mint a rendőrség hivatalos helyiségében, ismétlődő kérdések kereszttüzében vallomást tenni. Ez egy egészen másik műfaj” – mondta érdeklődésünkre egy egykori nyomozó, aki nem érti, miért nem ez utóbbi megoldást választották az orosházi rendőrök. Továbbá a rendőrök felkutattak „két személyt”, akik állítólag jelen voltak Tamás bácsi és a kisdiák véletlen találkozásakor. Nyilatkozatukkal azt támasztották alá, hogy kollégájuknak és jó ismerősüknek, az osztályfőnöknek a gyermek iránti érdeklődése abszolút őszinte és aggódó volt, és egy teljesen normális öleléssel búcsúzott a kislánytól. Az egész találkozás két-három percig tartott csak. Ahogyan a lehetséges gyanúsítottat, úgy közvetlenül ezt a két tanút sem hallgatta meg a rendőrség. Az eljárást lezáró határozat nem szól arról sem, hogy a találkozáskor az osztályfőnök valamilyen mértékben italos befolyás hatása alatt állt-e, holott ez aligha lényegtelen szempont. A tanár és diákja közötti véletlenszerű találkozás körülményeit sem részletezi a rendőrség, és minden tartalmi elem nélkül csupán megemlíti, hogy a történtek éjszakáján, december 20-án hosszabb üzenetváltás történt az osztályfőnök és Kati anyukája között.
A fenti kétségek ismeretében a Narancs megkereste a megyei főügyészséget: tudtak-e a rapid eljárásról, felügyelték-e azt, s adott esetben lehetőségük van-e az ügy újból megnyitására? Az ügyészség az alábbiakat válaszolta: „A megkeresésével érintett büntetőügyben az eljárás nyomozó hatósági megszüntetésével összefüggésben ügyészségi intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel.”
„Már lejátszottuk többször a férjemmel a történteket, és annak lehetséges változatait. Amikor Kati lement a kocsinkhoz a táskához, akkor egy kicsit messzebb látott három embert az út közepén beszélgetni és cigarettázni. Egyből felismerte Tamás bácsit, akinek jellegzetes alakja van, magas és erős testalkatú. Az én lányom 153 centiméter. Kati azt remélte, hogy nem veszi őt észre az osztályfőnöke, aki az egymás mellett parkoló autók mellett, legalább 15–20 méterrel arrébb állt. Legalább 6–7 kocsi választotta el őket egymástól, eltakarva kilátást és az alacsonyabb lányomat. A találkozásról annyit, hogy ebből a távolságból ment oda hozzá a tanár, mert nemcsak a kislány ismerte fel őt, hanem, sajnos, ő is Katit. Amikor odaért hozzá, akkor két társa, az egyik nő, a másik férfi, elköszöntek tőle és búcsút intettek neki, majd gyalogosan elhagyták a helyszínt” – mondja az édesanya. Mindezt Katitól tudja, aki akkor beszélt erről, amikor hangosan felolvasták előtte a gyámhivatalban a rendőrségi határozatot. Azt is akkor tudta meg, hogy hivatalosan 2–3 percről beszélnek. A lányom odasúgta nekem a tárgyaláson, milyen 2–3 perc, nagyon sok ideig voltam lent.
„A két másik személy nem láthatott semmit, megerősíteni sem tudhattak semmit. Sem azt, hogy csak egy pillanatra ölelte át Tamás bácsi Katit, sem azt, hogy a találkozás csak 2–3 percig tartott” – mondta lapunknak az édesanya, aki szerint az aznap küldött üzenetek felérnek egy beismeréssel. Továbbra is állítja, lánya 15 perc után érkezett vissza a lakásba rossz lelki és fizikai állapotban.
Annak a lehetősége, hogy két tanú esetleg „kollegiális” vallomást tett, fel sem merült, a rendőrség sem az ő kihallgatásukat, sem a szembesítésüket nem látta szükségesnek.
El innen
Míg a lehetséges gyanúsítottat a rendőrség nem tartotta fontosnak meghallgatni, addig Kati családjában – gyermekvédelmi és gyámügyi jogkörében eljárva – a megyei kormányhivatal Orosházi Járási Hivatala mindenre kiterjedő helyszíni szemlét tartott a család otthonában, és tárgyalást tűzött ki a gyermek „védelem alá helyezéséről”. Tanúkihallgatáson meghallgatta őket a rendőrség, és ők maguk is jártak pszichiáternél. A tárgyaláson aztán a gyermekvédelmi szolgálat két illetékes alkalmazottja kérte a védelembe helyezés elvetését, tekintve az újabb fejleményeket: a család visszaköltözött Szolnokra, a gyerek iskolát váltott. Hivatalos döntés hatvan napon belül várható.
A család mindezt úgy éli meg, hogy hiába ők – mindenekelőtt a kislány – az áldozatok, őket hurcolták meg, s nekik kellett elköltözni a városból. „A lányom már nem mert lemenni, iskolába is minden reggel könnyes szemmel indultunk, mert nem tudott nem ránézni az épületre, ami a szobája ablakából is látszik. A férjem hazajött Németországból, mindent megtettünk, hogy eltereljük a figyelmét a vele történtekről, sikertelenül. A szép lakásom és a jó állásom feladása miatt kettétört az életünk. Most albérletben élünk, áruljuk a lakásunkat, de Kati most nem szorong, minden nap szívesen megy iskolába, boldogan jön haza. Úgy érezzük, minket hurcoltak meg, és ez nagyon nem igazságos” – mondta az édesanya a tárgyaláson.
Ahogyan Kati egyre több mindent osztott meg velük, úgy változott a szülők véleménye is. A január 9-i rendőrségi kihallgatáson az édesanya még védte a pedagógust, mondván, jó tanárnak tartja Tamás bácsit, és nem akarja kettétörni a karrierjét. (A rendőrök is „figyelmeztették” a szülőt, hogy figyeljen arra, mit mond, mert több év börtönbüntetés várhat a pedagógusra.) Most, hetekkel később lapunknak viszont az anya úgy nyilatkozott, nem szeretné, hogy mással is hasonlót tehessen meg az osztályfőnök.
Hosszabb vívódás után a szülők nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy panaszt tegyenek a rendőrségi eljárás megszüntetését lezáró határozat ellen. Miután beszéltek jogásszal, kiderült, jó esély van arra, hogy egy új eljárásban „szétcincálják” a kislányt, amit viszont a szülők el akartak kerülni, mondván, Kati eleget szenvedett már.
„Beszerzésre került az iskola belső kivizsgáló jelentése, melynek összefoglalója tartalmazza, hogy ők (a felkutatott tanúk – B. T.) sem fedtek fel a pedagógus vonatkozásában olyan magatartást, mely helytelen lett volna a diákját illetően. A pedagógus magatartását a gyermek iránti aggódás vezérelte, a szakmai, etikai normák betartása nem sérült” – érvel a rendőrségi eljárást megszüntető határozat. Egészen másként látja az ügyet Kati nevelőapja, aki nemrég közzétett és sokak által megosztott Facebook-posztjában az ügy elsimításával és eltussolásával gyanúsította meg az iskolát és a hatóságokat. Szerinte az évzáró parti után alkoholos állapotba került osztályfőnök olyan fizikai és érzelmi helyzetbe hozta a nevelt lányát, amelyet egyetlen gyermeknek sem szabad átélnie.
Megkerestük természetesen az osztályfőnököt is, telefonos vagy személyes beszélgetést kérve tőle, de nem kaptunk választ.
A lapszám további cikkei itt érhetőek el >>>
Heti hírlevelünkre itt tud feliratkozni >>>
