Árvíz a Beregben: A védelem gátjai

szerző
Bojtár B. Endre
publikálva
2001/11. (03. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az 1998-as árvízről még jobbára olyan riportokat lehetett (és kellett) írni, melyek a - jobbára helyi - véderők hősiességét domborították ki: az önfeláldozó zsákpakolást, a gátak megtámasztását, a virrasztást a töltéseken meg az országos szolidaritást. E beszámolókat aztán a víz felett vett győzelem hitelesítette. Idén ilyen jelentést közreadni nem áll módunkban. A múlt hét elején a Felső-Tiszán szinte egyik pillanatról a másikra hat és fél méternyi víz jelent meg (ez a normális vízállás felett értendő). A töltés Tarpánál körülbelül hat méter magas. Itt nem lehetett nyerni.

A töltés a tarpai Tisza-kanyarban március 6-án, kedden délután szakadt át, két helyen.

Vasárnap kora délután sikerült szemrevételeznünk az egyik szakadást: a hat méter magas védműből szőrén-szálán eltűnt vagy harminc-negyven méter, a lejjebb lévő hasadék állítólag még ennél is nagyobb. A vízfal iszonyatos erővel eshetett rá a megcsúszott gát mögötti földsávra, azon a néhány fán, amit nem mosott el az ár, most egy betonpózna darabokra tört részei fityegnek: a műtárgy egy hete még a gáton állt. A töltés tövétől a falu felé mintegy száz méterre kezdődő gyümölcsös almafáit a vízsugár gyökerestül tépte ki, és jó háromszáz méterrel beljebb szórta szét, a letarolt részen pedig vastag iszapréteget terített el.

Mindezt az egykori almafák tulajdonosa, egy idősebb tarpai gazda mutogatja nekünk, miközben a gát elmosott részén, az ártérrel egy szintben néhány vascölöpöt ver le pár építőmunkás mérsékelt munkatempóban és csekély lelkesedéssel. E cölöpöknek kell képezniük a megújítandó gát gerincét, a köveket most hatalmas zsákokban, helikopterrel hordják oda a vásárosnaményi felszállópályáról.

Ottjártunkkor a luk látszott nyerésben lenni.

A szakadás két oldalán, a gát tetején is áll vízügyesből vagy hatvan, makulátlan kék kezeslábast viselnek, és erőt sugárzó, férfias ácsorgással múlatják az időt. (Igaz viszont, hogy egyikük sem pisált a folyóba, így a szakemberek az esetleges további vízszintemelkedésért felelőssé még csekély mértékben sem tehetők. A helyszínről pedig fegyelmezett rendben, szinte lépést tartva, szemre is tetszetősen vonultak le.) Mint tarpai kalauzunk, József gazda - aki egyébként, ha távolról is, de Bessenyei Ferencre emlékeztetett, bár a színművész soha nem játszotta Tiborcot - elmesélte, a helyzet a gátszakadás előtt sem lehetett nagyon más. Akkor a helyiek már másfél napja magasították a gátakat homokzsákokkal: József szerint vagy harminc-negyven centiméternyit pakoltak rá a töltésre. Eléggé magukra hagyva. Vízügyesek ugyan voltak a környéken, de "két órába tellett, amíg leraktak egy platónyi homokot, én azalatt kétszer megfordultam a traktorommal". Amikor a víz elvitte a legfelső sort, már a legrosszabbra lehetett számítani. De a nagy baj nem ez volt. Hanem az, hogy a töltést nem támasztották meg, így nem is csoda, hogy a gyengébb részeknél nem bírta tovább az iszonyatos víznyomást. (A vízügyesek ugyanakkor azt mesélték, hogy a gépeikkel nem fértek hozzá a gáthoz, mégpedig azért nem, mert a gyümölcsösök tulajdonosai szabálytalanul, egészen a védmű tövéig beültették a területet.) A védekező falusiak csak nagy szerencse árán tudták ép bőrrel elhagyni a töltést. A gáttól a műútig vagy másfél-két kilométer a távolság, szántókon, gyümölcsösökön át. "A traktor ablaktörlőjével vertem a vizet", mondja József. A víz hátulról meg alulról jött.

Józsefnek egyébként határozottan az a véleménye, hogy Tarpát "feláldozták". Valakik - hogy kik, arról titokzatosan hallgatott - Nyíregyházán meg Naményban úgy döntöttek, hogy Tarpánál legyen a gátszakadás. Ezt a véleményét a faluban többen is osztják: gyanítjuk, őket soha senki nem tudja meggyőzni arról, hogy otthonukat nem előre megfontolt szándékkal hagyták a sorsára. József almása -melyet a családtagjaival művelt - egyébként "évente kétmillió forintot adott le", és mivel tíz évbe telne, míg az újabb telepítés utoléri magát, a tsz-nyugdíjas termelő húszmillió forintra becsüli a kárát. És, bassza meg az ördög, fel fog menni a minisztériumba, hogy ezt valakinek elmondja: neki jó ismerősei vannak Pesten, akik ezt el tudják intézni. (Ez a gondolat ott, a tarpai gáton merésznek tűnt. Pedig az ötlet nem rossz: legyen a magyar államigazgatásban egy intézmény, ami a mezőgazdasági dolgozók gondjaival foglalkozik. Hívhatnák mondjuk földművelésügyi minisztériumnak.)

Eligazodás

A tarpai gazda egyébként nem tudta, hogy lehet: aznap, vagyis vasárnap reggel a minisztérium éppenséggel nagyon is közel járt hozzá. Egészen pontosan: a szomszéd faluban, Tivadarban.

Tivadar a folyásirány szerint lejjebb található Tarpánál, ám mivel néhány méterrel magasabbra épült, a falu megúszta a nagyobb bajt. Vasárnap reggel a kisari Tisza-hídon át már akadálytalanul be lehetett menni a településre és örvendeni a színpompás látványnak. A polgári védelmisek kék egyenruhája mellett a fertőtlenítő brigádok zöld színű vegyvédelmi öltözéke és gyönyörű, vadonatúj, rikító sárga kezeslábasa keltett feltűnést, melybe Dobos Lajosné polgármester asszony lila kabátja és Helmeczy László megyei védelmi bizottsági elnök terepszínű álcaruhája vitt további színeket. A polgármester asszony a főutcán mobiltelefonon próbálta utolérni a község orvosát a védőoltások beadása végett, és mikor szóba elegyedtünk vele, megkérdezte, hogy milyen nap van ma. Vasárnap, feleltük készségesen. Dobosné ezen elcsodálkozott kissé, majd úgy döntött, inkább mégsem esik össze, és megnyomta a redial gombot. Helmeczy a híd feljárójánál tartott rövid eligazítást munkatársainak, üdvözölte stábunkat, majd leintett egy helikoptert, beszállt, és elrepült Bereg egy másik pontjára, vélhetően, hogy ott más munkatársainak tartson másik eligazítást. (Helmeczyt előző nap éjjel láttuk Naményban, a főhadiszállásán: eligazítást tartott, csukott szemmel, egyenletesen lélegezve.)

A fertőtlenítő brigádokat az országos főállatorvos és a megyei ÁNTSZ helyettes vezetője bocsátotta útjukra. Utóbbitól, dr. Madarász Gyulától megtudtuk, hogy a brigádok hipós vízzel fogják fellocsolni Bereg útjait, és hogy fertőtlenítik a házak melléképületeit is. A mentésben részt vevő felnőttek fertőző májgyulladás elleni védőoltást kapnak. Dr. Madarász megnyugtatott minket arra nézvést, hogy bár a temetők néhány faluban víz alatt állnak, ez mégsem okoz járványügyi gondot, mert "már eddig is nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a temetés szabályos legyen, és a víz ne mossa ki a megboldogultat", valamint hogy a temetések most értelemszerűen szünetelnek: "Eddig mindig sikerült hűteni a megboldogultat, bár a hűtőkapacitásunk nem olyan nagy."

A pörge kalapos főállatorvos arról számolt be lapunknak, hogy az elhullott állatok tetemét - melyek különféle baktériumos fertőzések forrásai lehetnek - elszállítják a környékről, és Debrecenben semmisítik meg őket. A villáminterjú végén megtudtuk, mert megkérdeztük, kit tisztelhetünk a doktorban. Vonza András vagyok, felelte ő rokonszenvesen. Stábunk ama azonnali kérdésére, miszerint igaz-e a hír, hogy holnaptól ő lenne az új, a végleges agrárminiszter, dr. Vonza önfeledt kacagással válaszolt. Végül kiegyeztünk abban, hogy ezt a hírt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem óhajtja.

A klórbrigádok aznap ellepték Bereg járható útjait. Küzdelmüket bízvást nevezhetjük heroikusnak: az utak mentén mocskos, olajos, gyanús színű víz lötyögtette az emésztők, szemétdombok hordalékát. És az immár szemétté vált tárgyakat: e tárgyak egy héttel ezelőtt még valakihez tartoztak, még valaki vagyona voltak.

Elöntés

A tarpai gátszakadástól a víz félelmetes sebességgel indult el északnyugat felé. Néhány óra alatt elöntötte Tarpa alacsonyabban fekvő házait, elöntötte Tákost; körbevette Márokpapit, és nekiment a 41-es út töltésének; nyugat felé, a Tisza fősodra felé fordult, és elöntötte Gulácsot, elöntötte Jándot, és Jánd felől elöntötte Vásárosnamény Tiszán túli városrészét, Ugornyát is.

Hogy a 41-es út átvágásáról hozott döntés jó döntés volt-e, azt e pillanatban megmondani sem nekünk, sem másoknak nem áll módjában. A felelősség érte Helmeczy Lászlóé, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnökéé, aki a veszélyhelyzet kihirdetésekor (ezt a kormányközi koordinációs bizottság tanácskozása után, múlt kedden délután tette meg a kormány) automatikusan a megyei védelmi bizottság elnöke, és ebben a minőségében élet-halál ura lett az árvíz sújtotta területen. (A civil irányítás megmarad a veszélyhelyzet kihirdetése után is: a polgári védelem, a tűzoltóság, a katonaság és a rendőrség koordinálására létrehozott ún. katasztrófavédelmi törzs nem fölérendeltje, hanem segítője a védelmi bizottság elnökének. Ez utóbbit egyébként Nyíregyházáról irányította Oravecz István vezérőrnagy. Oravecz tábornok egyébként lapunknak büszkén mondta el, hogy a 15 ezer embert és több ezer járművet megmozgató, gyakran igen veszélyes kitelepítések során nem hogy halálos baleset, de még súlyos sérülés sem történt, és tőle tudtuk meg azt is, hogy az 1998-as kommunikációs csődhöz képest most lényegesen jobb a helyzet: a törzs saját kommunikációs rendszerén, a 230 rádiótelefonon keresztül az információáramlás zökkenőmentes.) A víz - és ebben a látottak alapján nehéz kételkedni - átbukott volna az úton, és így is, úgy is elárasztja a 41-estől északra fekvő területeket; sőt valószínűleg használhatatlanná teszi magát a műutat is. Amit végül két helyen vágtak át csütörtök reggel, avval a szándékkal, hogy a vizet észak felé visszavezessék a feladóhoz, át az ukrán határon.

A 41-es tiszántúli részén szombat éjszaka autóztunk végig: az út mindkét oldalán végeláthatatlan víztükör csillogott a telihold fényében. A gát innét vagy húsz kilométerre szakadt át. A két, nagyrészt kiürített, villany és gáz nélkül maradt falut, Tákost és Csarodát meg a két pontonhidat a budapesti készenléti őrezred ifjú rendőrei vigyázták, fáklyáik vörös fényénél, a tavaszi víz friss, mindent átható illatában ők felügyelték az országúton időnként végigdübörgő Kamazokat és trélereket. A 41-es déli, Tarpa felőli részén ekkor a víz még mindig egy jó méterrel magasabban állt, mint a túloldalon; a pontonhidak alatt fülsiketítő dübörgéssel, félelmetes sebességgel áramlott át az északi területekre, Gergelyiugornya, Tiszaszalka, Tiszavid meg Vámosatya irányába.

Elsáncolás

A Vásárosnaménytől lefelé, folyásirányban található, jobb parti településekről sajnos nem áll módunkban beszámolni: ezeket a falvakat (Szalka, Vid, Tiszaadony, Tiszakerecseny, Mátyus, Lónya) teljesen körbevette a víz, de, mint hírlett, sikerrel sáncolták körbe magukat, és így nem kerültek víz alá. Gergelyiugornya viszont szombat éjjel még harcban állt. Namény eme túlparti része észak felől kapta az áradást: a 41-es átvágása után a víz néhány óra alatt visszafolyt rájuk. A falu határában egy nap alatt próbáltak valamiféle földsáncot felhúzni: ezt a víz szinte rögtön elmosta. A főutca egyik felének házsora méteres víz alatt állt: a másik oldalért ottjártunkkor még küzdöttek. Az utolsó homokzsák után a víz a falu végét jelző tábla közepét verte. Alkalmi ismerős kísér minket végig a falun: ez össze fog dőlni, ez talán megmarad, ez összedől, ez nem, villant rá elemlámpájával a kiürített házakra. Ugornyán úgy vélik: a víz azért nem tudott észak felé elfolyni, mert Szalkán valakik lezártak egy zsilipet: azért, hogy Szalkát megmentsék. Egy másik verzió szerint a vízügyesek elszámították magukat, rossz helyen vágták át az utat, és így rájuk engedték az áradatot. Hogy itt és most nem volt, nem lehetett segítség, és hogy nem valamiféle emberi hiba vagy aljasság áll a szerencsétlenség hátterében, nem hiszi és nem fogja elhinni a károsultak közül senki.

"A Beregben egyik helyről a másikra billeg a víz. Mit lehet tenni?" - kérdezte tőlünk egy idősebb, gumicsizmás ember vasárnap délután Tarpán, a háza előtt, és nem várt feleletet.

A víz az ajtóhoz vezető lépcső legfelső fokáig ért.

Elmenekítés

Vámosatya lakói viszont már előre tudták, hogy a falujukat feláldozták. Egészen pontosan március 7-én, szerdán reggel 9 órakor értesültek erről, amikor polgármesterük, Szász József telefaxon parancsot kapott a falu kiürítésére. A "Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei védelmi bizottság elnökének 2/2001 szakintézkedése kitelepítési és befogadási feladatok végrehajtására" címet viselő irat "a lakosság kimenekítését" (tehát nem kitelepítését) rendeli el: a "lakosság gyülekeztetését meghatározott, 20 kg-os személyi csomaggal", a "mozgásképtelenek, fekvőbetegek elszállítását", a "szállításhoz biztosított autóbuszok fogadását" és "az állatállomány szabadon bocsátását".

A műutat a falutól úgy hat kilométerre vágták át csütörtök hajnalban: az ár ezután három órával érkezett. A falu lakóinak végül is huszonnégy órájuk maradt tehát, hogy legalább értéktárgyaikat kimenekítsék a házaikból: mivel Vámosatya a beregi öblözet legmélyebben fekvő települése, abban biztosak lehettek, hogy a falujuk víz alá kerül. Hogy e huszonnégy órát jól kihasználták-e az illetékesek, arra nem könnyű válaszolni. A telefax kézhez vétele után a polgármester és egy polgári védelmis őrnagy, akit segítségül küldtek a faluba, végigjárták a házakat, és mindenkit távozásra próbáltak bírni. A "bujkálókat" is, ahogy Szász József fogalmazott lapunknak vasárnap. Ez nyilván sok időt emésztett fel.

Egy helyi polgár, aki a településen maradt, mesélte, hogy hat kamion érkezett az állatok és az ingóságok elszállítására. Mire az elsőt félig megtöltötték, elterjedt a hír, hogy jön a víz, és a teherautók dolguk végezetlenül porzottak el a még száraz úton: a lakosok estére hagyták el otthonukat. Velük ment a polgármester is. Másnap a védtelenül hagyott falu hetven százalékát - 150-170 házat - többméteres víz borította.

Másnap.

Lett volna még mit menteni, mondja ez az ember nehezen visszafojtott indulattal.

A megsemmisített falu

Vasárnap délelőtt, ottjártunkkor a falu lakói tűzoltók, polgári védelmisek, rendőrök, valamint természet- és állatvédő civil szervezetek segítségével a vízben álló házakból a vagyontárgyakat igyekeztek menteni, és etetni a bentrekedt állatokat. Utánfutós traktorokon, csónakokon hordták ki az épen maradt épületekből a hűtőládákat, mosógépeket. Egy nagyobb csoportozat tűzoltót a presszó teraszán figyelhettünk meg, falatozás közben. A civilek viszont szemmel láthatóan nem pihentek; viszonyuk a helyiekkel meghittnek tűnt. Írjuk is ide, hogy kik voltak ők: a nyíregyházi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, a szintén nyíregyházi Állatbarát Alapítvány, a Rex Kutyaotthon Alapítvány és a Fehérkereszt Állatvédő Liga munkatársai szálltak vasárnap délben táppal megrakott kenujaikba és motorcsónakjaikba a Szabadság utca azon pontján, amelyen túl a víz kezdődött, hogy aztán a sodrással küszködve, a vakító márciusi napfényben eltűnjenek az út kanyarulata mögött, távoli istállók és ólak felé.

Az idősebb falusiak szótlanul ácsorogtak a sürgés-forgás szélén. "Piszkos kormány. A Csaucsenku csinált ilyet" - fakad ki egy idősebb ember hirtelen, leginkább saját magának. "Víztározót akarnak ide építeni, higgyék el. Ezt a falut eltüntették" - mondja a dühtől sötét arccal. "Itt semmiféle védekezés nem volt. Pedig az öregek még ´48-ból pontosan tudták, hogy merre fog jönni a víz. Megmondták, hogy a Gazdag Károly bácsi háza mellett ennyi és ennyi méterre, és tíz centire ott jött."

Szász József polgármester is úgy látja, hogy feláldozták őket. "A vízügyesek nem adtak korrekt tájékoztatást" - tudniillik a védelmi bizottságnak, amely a 41-es átvágásáról intézkedett. "Azt adják címnek, hogy a megsemmisített falu." Arra az értelmetlen kérdésünkre, hogy mindezek után hogyan látja a falu jövőjét, így felel: "Vagy meglesz a helyreállítás, vagy nem lesz meg." A falu elöregedett, "semmi jövőkép". "Új építési engedélyt itt aligha fognak kiadni." A polgármester a teljes kártérítést tartaná méltányosnak: egészen pontosan azt, ha az állam felvásárolná a falut, annak minden földjét, házát, vállalkozását. Ennek összegét megbecsülni sem tudjuk: Szász József szerint vasárnap reggel vagy 85 ház állt mélyen a víz alatt, a vagyon értékét portánként "40 milliótól lefelé" érdemes kalkulálni.

A polgármester, amikor erről faggatjuk, szenvtelenséget erőltet magára. De a hangja el-elcsuklik. "Ez az én szülőfalum. Meg lehet írni, hogy a személyes érintettségem is megvan."

Bojtár B. Endre

(Köszönet Dusza Erikának.)

szerző
Bojtár B. Endre
publikálva
2001/11. (03. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra