Azt, hogy a Gazdasági Versenyhivatal jogosan szabott-e ki többmilliárdos bírságot a kartellmegállapodásban elmarasztalt autópálya-építõ cégekre, évek múlva, a jogerõs bírósági döntés megszületése után fogjuk csak tudni. A bírságot azonban a cégeknek elméletileg a felülvizsgálattól függetlenül be kellett volna
fizetniük. A gyakorlatban mégsem.
A honi versenyfelügyelet törté-netének legnagyobb összegû, összesen több mint hétmilliárd forintos bírságát szabta ki júliusi határozatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Miután bizonyítottnak látták, hogy az M7-es, az M70-es és az M3-as autópályák egy-egy szakaszát építõ vállalkozások a munkákat versenykorlátozó módon felosztották egymás között, lecsaptak. Az eredmény: a cégek az elnyert projektek nettó vállalási öszszegének öt és fél százalékát kötelesek bírságként kifizetni, ami a Strabag Rt.-nél 2,47 milliárd, a Betonút Rt.-nél 2,21 milliárd, a Hídépítõ Rt.-nél 1,37 milliárd forintra jött ki, a Debmút Rt. és az Egút Rt. pedig 496-496 millió forintról kapott csekket. Az évek óta drasztikusan emelkedõ sztrádaépítési költségek és a korábban hasonló árszinten dolgozó Vegyépszer Rt.-vel kapcsolatos számvevõszéki megállapítások ismeretében nem is anynyira a kartellmegállapodások ténye keltett meglepetést, hanem az, hogy a GVH-nak sikerült vizsgálataival alátámasztania a gyanút, s errõl dokumentumokat fellelnie. Az érintett cégek azonban a bíróságon megtámadták a határozatot, ezért a "hivatalos végeredményre" minden bizonnyal sokáig kell várni. A hivatal legextrémebb esetében, a kávékartellügyben - ahol gyakorlatilag az összes létezõ jogorvoslati lehetõséget kimerítették a felek - tíz év kellett a jogerõs döntéshez (lásd: Küzdelem az árral, Magyar Narancs, 2004. július 29.) -, s bár azóta kétségtelenül gyorsabbá vált a folyamat, valószínûleg néhány évvel ebben az ügyben is kell számolni.
Az elmarasztalt cégek az eljárás megindításával alapesetben nem lennének semmivel sem beljebb, a versenytörvény (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény) ugyanis úgy rendelkezik: "a keresetnek a határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs". Az útépítõ vállalkozások azonban nemcsak a határozatot támadták meg a bíróságon, hanem egyúttal kérték a végrehajtás, azaz a bírság kifizetésének felfüggesztését is. Az elsõ fokon eljáró Fõvárosi Bíróság (FB) szeptember 20-i végzésében helyt adott a keresetüknek. Ezt a polgári perrendtartásról szóló törvény alapján vitán felül megtehette, ám mivel a döntés nem növeli kifejezetten a versenyhivatali bírságok visszatartó erejét, nyomós indoka kellett hogy legyen.
Biztonság vagy eredményesség
Az FB a döntésében a Legfelsõbb Bíróság (LB) Közigazgatási Kollégiumának (egyébként nem kötelezõ érvényû) állásfoglalására támaszkodott. Ez kimondja, hogy a határozat azonnali végrehajtása akkor függeszthetõ fel, ha a végrehajthatóvá nyilvánítás jogszabályt sért, ha a felfüggesztést különösen méltánylást érdemlõ vagy egyéb jelentõs körülmények indokolják, illetve ha a végrehajtás a fél számára súlyos hátrányt elõidézõ következményekkel járhat. A bíróság úgy találta, hogy olyan egyéb, jelentõs körülmények merültek fel, amelyek a felfüggesztést teszik indokolttá. Álláspontja szerint annak megítéléséhez, hogy az azonnali bírságolás a nemzetgazdaság egészét érintõ autópálya-építésekre beláthatatlan következmények-kel jár-e, további bizonyítás lenne szükséges. Ezért csak annyi állapítható meg: az építkezések tervezett ütemû megvalósítása veszélybe kerülhet - ezért a bíróság a végrehajtás felfüggesztése mellett döntött. Az FB tehát nem vizsgálta - a polgári perrendtartás által számára elõírt nyolc nap alatt nem is vizsgálhatta -, hogy a bírság padlóra küldheti-e a cégeket (mert akkor mi lenne a folyamatban lévõ építkezésekkel), hanem a kérdés fontosságára való tekintettel a veszély lehetõségét is elég indoknak találta.
A GVH fellebbezett az ítélet ellen a Fõvárosi Ítélõtáblánál. Indoklásuk szerint a bíróságnak bizonyítania kell az említett veszély fenn-állását, szükség esetén szakértõ kirendelésével. Továbbá a cégeket sem lehet egy kalap alá venni a bírság felfüggesztésekor: eltérõ a méretük, az árbevételük, más a bírság összege, ekképpen máshogy érinti õket a büntetés is. A hivatal mindazonáltal azt is hangsúlyozza, hogy a vállalkozásoknak részben meglehetõsen tõkeerõs külföldi tulajdonosaik vannak, a bírság pedig a legsúlyosabban büntetett cég esetében is csak a törvény adta maximumnak (az éves nettó árbevétel tíz százalékának) cirka a fele, tehát nem valószínû, hogy a társaságok belerokkannának. Noha kétség-telenül igaz, hogy jelentõsen meg-nehezítené a pénzügyi helyzetü-ket, de ez volna a bírságolás célja: egyébként az egésznek nem volna visszatartó hatása.
Látszólag ellentmondás van tehát a közigazgatási kollégium állásfoglalása és a polgári perrendtartás között: a határozat végrehajtását indokolt esetben fel lehet függeszteni, ám a bíróság rendelkezésére álló idõ alatt ennek eldöntése bonyolultabb esetekben nem lehetséges. Csiba Tibor, az FB Közigazgatási Kollégiumának vezetõje lapunknak kifejtette: a határidõ meghosszabbítása az érdemi döntés elhúzódásával járna, márpedig éppen ez utóbbi alkalmas a megfelelõ következtetések levonására. A szóban forgó esetben eljárásjogi döntés született, mely az ügy érdemi részére semmiféle kihatással nincs. Hangsúlyozta azt is, hogy amennyiben a bíró úgy látja jónak, az eljárás folyamán bármikor felfüggesztheti a végrehajtást, az indoklásban szereplõ kitételek, sõt a kérelem benyújtása nélkül is. Az ítélõtábla pedig várhatóan rövid idõn belül, talán már egy hónap alatt meghozhatja a végrehajtásról szóló jogerõs határozatot. Bauer Jánosné, az LB Közigazgatási Kollégiumának vezetõje az ilyen esetekben magas perköltségek miatt nem gondolja, hogy az elmarasztalt vállalkozásoknak feltétlenül megérné az idõhúzás; jogegységi döntés meghozatalát pedig az ellenkezõ indoklású ítéletek tehetnék indokolttá.
Változó korban
E tárgykörben nincs kialakult bírói gyakorlat az 1990 óta szabályozott versenyjogban. Az elsõ, a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben a kereset benyújtásának a bírságot kiszabó határozat esetében volt halasztó hatálya. Az 1996-os versenytörvény alapján a GVH már - a közérdekre való tekintettel - elrendelhette az azonnali végrehajtást, erre azonban csak igen ritkán került sor, így az ilyen jellegû viták sem voltak jellemzõek. A 2001. február 1. óta hatályos módosítás viszont egyértelmûen úgy fogalmaz, hogy az elmarasztalt piaci szereplõknek a közigazgatási per állásától függetlenül fizetniük kell; ha nem teszik meg, akkor a követelés adók módjára behajtandó köztartozásnak minõsül (ez már 1997 januárjától él), vagyis színre lép az APEH.
A változtatást alapvetõen az tette szükségessé, hogy a megbírságolt vállalkozások hajlamosak voltak eltûnni, megszûnni, felszívódni, miáltal a bírság behajthatatlanná vált. Az FB az ítélet meghozatalakor úgy vélte: a felperesek hosszabb távon lekötött piaci mûködésének ismeretében nem kell attól tartani, hogy "fizetés nélkül távoznak". A GVH-nak a fellebbezésben megfogalmazott álláspontja szerint azonban a versenytörvény legutóbbi módosítása törvényerõre emelte a határozatok közérdekûségét, ami a versenyjogellenes magatartásokra vonatkozó hatósági reagálás sürgõsségébõl, az "eljárások minél elõbbi végleges befejezésének elvárt teljesítésébõl" adódik.
Valóban aggasztó volna a határozatok jogerõre emelkedése elõtti bírságolás akkor, ha a GVH látványosan, ész nélkül büntetne - errõl azonban szó sincs. A versenytörvény értelmében ugyanis a határozatok jogszerûtlenségének beigazolódásakor a hivatalnak a kamatokkal (a jegybanki alapkamat kétszeresével) együtt kell visszafizetnie az indokolatlan bírságot, másrészt a tapasztalatok is éppen ennek a képzeletbeli gyakorlatnak az ellenkezõjét mutatják. A statisztikai adatok szerint az érintettek az elmarasztaló határozatok közel felét támadják meg, a megszüntetõ határozatoknál pedig minden ötödikkel elégedetlenek - jellemzõen a bejelentõk. A jelenleg hatályos versenytörvény alapján eddig az erre esélyes 735 határozat közül 243-nál kérték a bírósági felülvizsgálatot, 2004 februárjáig 151 esetben született jogerõs döntés; a jogorvoslatok 7,3 százalékában változtatták meg a jogalapot (10 esetben, egyszer pedig részben) és 6,6 százalékukban a bírság összegét (10 esetben). A gyakorlatban egyébként a GVH versenytanácsa a befizetés elrendelésével egyébként is meg szokta várni a felfüggesztésrõl szóló bírósági döntést, hiszen az idõkülönbség nem jelentõs, és nem lenne ésszerû ide-oda utalgatni. Az ügy érdemi részét érintõ jogerõs végzés eddig két ízben kényszerítette a hivatalt arra, hogy a már beszedett bírságot kamattal együtt visszafizesse (fél-, illetve tízmillió forintos tételrõl volt szó).
A bírságok felfüggesztése az említett törvényi változások miatt az utóbbi idõben lett csak vitatéma; született már a kifizetést helyben-hagyó (például a mobilszolgáltatók kartellügyében) és elhalasztó (a moziüzemeltetõk versenykorlátozó összejátszása esetében) végzés is. Ilyenkor a bíróság az adójogi végrehajtáshoz hasonlóan a cégek pénzügyi mutatóit vizsgálva hozta meg a döntését, melyet a felek nem is vitattak - az eltérõ álláspont oka most éppen e vizsgálat elmaradása. Az ügyhöz kapcsolódóan megemlí-tendõ egy másik bírósági ítélet is. A GVH májusban 112 millió forint rendbírságot szabott ki a Strabag Rt.-re, mivel nem tudta a hivatal rendelkezésére bocsátani a kartellgyanút megalapozó dokumentumok eredeti példányait, mondván, hogy azok a cég költözködésekor elvesztek (amúgy épp az általa elsinkófált feljegyzésekrõl készült fénymásolatok megbízhatatlanságára hivatkozik a Strabag, amikor a határozatot támadja). A Strabag Rt. a rendbírság jogosságában is kételkedett, ám ezt az FB jogerõs ítéletében helybenhagyta, az indoklásban azonban fel sem merült, hogy így esetleg veszélybe kerülhetnek az autópálya-építések. A döntés persze csak egy céget érint, és a rá vonatkozó két összeg között is vagy hússzoros a különbség. Komoly elemzések nélkül azonban aligha eldönthetõ, hogy tulajdonképpen hol húzódik a "nemzetgazdasági veszély" határa. De az is igaz, hogy az e részkérdésben a jogerõs ítéletet meghozó ítélõtáblát már nem fogja ilyen rövid határidõ kötni, nem beszélve arról, hogy az ügy érdemében döntõ jogi fórumnak is lesz módja a kérdést megnyugtatóan tisztázni. Ha pedig a vállalkozásoknak csak az eljárás legvégén kellene rendezniük a számlát, akkor az összeg már a kamatokat is tartalmazná.
Mészáros Bálint
