"A nagyobb munkaerő-mobilitás mind az állások, mind az országok között jelentősen hozzájárul a gazdasági és szociális előrelépéshez, a foglalkoztatottság szintjének emeléséhez, a kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődéshez" - olvasható az Európai Bizottság foglalkoztatási mobilitással foglalkozó honlapján. Másrészről viszont "Nem tartható, nem erkölcsös, gazdaságtalan és igazságtalan, hogy egy ország adófizetői a keresetük után fizetett adójukból ezerszámra képezzenek olyan fiatalokat, akiknek a diplomáján még alig száradt meg a tinta, és máris - szabadságukra hivatkozva - külföldön kamatoztatják az itt megszerzett és fizetett tudásukat." Röviden így foglalható össze a hallgatói szerződést vitatók és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár álláspontjának a különbsége. De vajon tényleg a hallgatói szerződés a megoldás arra a problémára, amit a Hoffmann-idézet jelez?
A kormány elképzelése szerint - jóllehet hivatalos megerősítést erre vonatkozóan nem kaptunk - a szerződés lenne a védelem az ún. brain drain, az agyelszívás ellen. Ám releváns statisztikai adatok nemigen támasztják alá, hogy épp ez lenne az ellenszer. A Központi Statisztikai Hivatalnál lapunknak azt mondták, hogy a diplomások külföldi munkavállalását mutató adatokról nem tudnak, adatfelvétel csupán 2013 első fél évére készül majd a külföldi munkavállalás körülményeiről. A gondot persze látjuk, például az orvosok elvándorlását. Látta ezt a kormány is, és lépett: ennek következménye a hallgatói szerződés, amely végső soron mintegy büntetésként kötelezi a hallgatókat az itthoni munkavállalásra.
Ami írva van
A szerződést az állam részéről az Oktatási Hivatal (OH) köti, az ő feladata ennek alapján a szerződők adminisztrálása is. Az állam két dologra vállal kötelezettséget: biztosítja a (rész)ösztöndíjban részesülő hallgató felsőoktatási képzésének költségeit, illetve "törekszik arra, hogy az állami (rész)ösztöndíjas hallgató számára a támogatott képzés befejezését követően megfelelő munkalehetőséget biztosítson". A laza vállalás után azonban a másik féltől sokkal határozottabb és komolyabb teljesítési kötelezettséget vár el. A hallgatónak a képzési idő legfeljebb másfélszeresén belül el kell végeznie a támogatott képzést. Az oklevél megszerzését követő húsz éven belül pedig a támogatott tanulmányi idő kétszeresét köteles hazai munkavállalói jogviszonyban tölteni. Ha ezeket nem teljesíti, akkor az első "megszegésekor" a képzési díj 50 százalékát, a másodiknál a teljes képzési költséget (és az aktuális jegybanki alapkamatnál három százalékponttal magasabb kamatot) kell visszafizetnie. A szerződés tehát nemcsak az egyik oldal (az állam) kötelezettségét nagyolja el, de a kötelezettség teljesítésének elmaradásakor is csak a másik felet (a hallgatót) szankcionálja.
A szerződésnek nem ez az egyetlen furcsállható pontja: vannak ugyanis olyan hallgatók, akik egyenlőbbek az egyenlőknél. A pozitív diszkrimináció nem szorul indoklásra a fogyatékkal élőknél, a megváltozott munkaképességűeknél, tartós betegségben szenvedőknél. De nem kell fizetniük a hitéleti képzésben részt vevőknek, és az önkéntes katonai szolgálatot vállalók vagy a határon túli magyarok munkaviszonyát duplán kell számolni. "Az első kivétel az állam világnézeti semlegessége alapján nehezen indokolható - mondja Pap András László alkotmányjogász. - Ugyanúgy kérdés a katonai szolgálat megkülönböztetése. Hasznos tevékenység mindkettő, de egy pedagógus vagy egy orvos kevésbé lenne értékes tagja a társadalomnak?" A határon túl élő magyarok munkaviszony-kötelezettségüket a saját országukban is teljesíthetik - de hogy ez miért más (sőt: több), mintha az állami pénzen szerzett tudást egy szabadon választott országban kamatoztatná a magyarországi friss diplomás, arra senki nem adott választ.
A végzetteket nyilvántartó adminisztrációs rendszerről is csupán annyi biztos, hogy az Oktatási Hivatal feladata a fenntartása. Hogy erre milyen pénzügyi, személyzeti és technikai háttere van az OH-nak, arra többszöri érdeklődés után sem kaptunk választ. Így csupán a néhány hete megjelent számokra támaszkodhatunk, miszerint 2012 és 2015 között 507 millió forintot különítene el a kormány a szerződések kezelésére, illetve azt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szerint jóval több mint 1 milliárd 300 ezer forintra lenne szükség ahhoz, hogy az OH ellenőrizhesse a szerződés feltételeinek betartását(forrás: eduline.hu). "Évente 10-20 ezer az egyetemről lemorzsolódók száma, velük fel kell bontani a szerződést, rendelkezni a visszafizetésről, mindenkit külön sorsként kezelni a különféle személyes indokaikkal. Nagyon félelmetes, hogy ehhez milyen adminisztrációs rendszer kell. Ki, hogyan és mi alapján fog dönteni?" - érzékelteti a helyzet abszurditását Polónyi István oktatáskutató.
Ha valaki nem teljesíti a szerződésben foglaltakat, képzése visszafizetését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fogja számon kérni rajta. "Az állami adóhatóság feladata a jogerős határozatban megállapított és önkéntesen nem teljesített fizetési kötelezettség végrehajtás útján történő érvényesítésére korlátozódik - nyilatkozta a NAV sajtóirodája. - Az állami adóhatóság az adóvégrehajtás szabályainak alkalmazásával érvényesíti a fizetési kötelezettséget. Feltárja az adós vagyoni, jövedelmi viszonyait, majd ezek terhére intézkedik a fizetési kötelezettség kiegyenlítése érdekében. (Például hatósági átutalási megbízást bocsát ki; jövedelmet tilt le; ingó, ingatlan vagyontárgyakat foglal le, majd ezeket értékesíti.)" Mindennek aligha voltak tudatában a szerződést aláíró hallgatók. "Különösebb tájékoztatás nincs róla, és amennyire emlékszem, azt sem részletezi, hogy pontosan hogyan fogják vezetni az adatokat. Ráadásul ezek olyan kérdések, amik nem feltétlenül fordulnak meg a gimnáziumból éppen kikerült diákok fejében, csak idővel lesznek érdekesek" - meséli egy hallgató.
"Az én számomra meghökkentő volt olvasni, hogy vannak lényeges, ám teljesen szabályozatlan tételek a szerződésben. Például részletfizetést lehet kérni, de egyáltalán nem derül ki, hogy milyen kritériumrendszer és eljárásrend alapján ki jogosult dönteni erről. Egy ilyen szerződést két magánszemély nem írna alá" - mondja Pap András László alkotmányjogász.
Szabad vagy nem szabad
Bár az aláírások már megtörténtek, továbbra is kérdés, hogy a hallgatói szerződésekről rendelkező törvény alkotmányos jogokat sért-e. Szabó Máté ombudsman 2012 májusában a még rendelet formájában lévő szabályozást az Alkotmánybíróság (AB) elé utalta. Az AB a könnyebbik utat választva kimondta, hogy rendeletben a kérdés nem szabályozható, és formai okokból alkotmányellenesnek minősítette, majd július 4-én megsemmisítette a kormányrendeletet. Az ombudsmant a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kérte az AB-indítvány benyújtására: a fenti kifogáson kívül a HÖOK azt is sérelmezte, hogy "a szabályozás szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a hallgatók alapvető jogait" - mondta lapunknak Bassola Eszter, az ombudsman szóvivője. Miután az AB tartalmilag nem vizsgálta a szerződést, a kormány változatlan szöveggel törvénnyé emelte július 9-én. Az alkotmányos jogok biztosa szeptember 3-án újabb AB-indítvánnyal kezdeményezte az immár törvényi szabályozás felülvizsgálatát. "Megállapítottuk, hogy aránytalan jogkorlátozással járnak a hallgatói szerződések jogszabályi feltételei, különösen a hosszú időtartamú és az általános hazai munkavégzés kötelezettségének előírása. A szabályok a végzett hallgatók önrendelkezési jogát, a munka és foglalkozás szabad megválasztásához való jogát korlátozzák. Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa indítványában azt is hangsúlyozta, hogy a hallgató aránytalan korlátozásnak van kitéve: egyoldalú és hosszú időn keresztüli kötelezettséget vállal magára, míg az állam részéről csak egy olyan kötelezettség szerepel, mely szerint csupán törekednie kell arra - nem pedig garantálnia -, hogy a hallgatónak munkalehetőséget biztosítson. Így előállhat az az eset, hogy a hallgató önhibáján kívül nem talál itthon munkát és kényszerül külföldre. Fontos, hogy az EU normái is kötelezőek ránk nézve, különösen a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog, illetve a személyek szabad áramlására vonatkozó európai előírások, amelyeket szintén sértenek a jogszabályi rendelkezések" - mondta Bassola Eszter a beadványról. Pap András László szerint az uniós polgárokat (néhány kivételtől eltekintve) semmilyen hátrány nem érheti, ha más tagállamban szeretnének dolgozni. "Úgy tűnik, ez a konstrukció inkább büntetni próbálja azokat a polgárokat, akik úgy döntenek, például az uniós munkavállalási jogukkal élve, hogy külföldön próbálnak szerencsét." Az alkotmányjogász úgy látja, hogy a kérdés alkotmányjogi szempontból nyitott, az ombudsman beadványában öt-hat érv futott párhuzamosan. "Az AB-nek kell választ adnia arra, hogy a foglalkozás és a munkahely szabad megválasztásának az alaptörvényben nevesített joga sérül-e egy ilyen helyzetben." Alapjogot valamilyen másik alapjog érvényesülése miatt lehet törvényben korlátozni - például a szólásszabadságot az emberi méltóság védelme végett -, vagy valamilyen alkotmányos érték, például a közrend, a közbiztonság védelme érdekében" - magyarázta Pap András László. Ám nem tiszta, hogy az agyelszívás elleni harc milyen alkotmányos értékkel van összefüggésben. "Eleve nem világos, hogy mi az a markánsan artikulálható alkotmányos, alaptörvényben kifejtett elv, ami miatt alapjogot lehet korlátozni. Ráadásul nem biztos, hogy ez a megfelelő eszköz az egyáltalán nem jól definiált alkotmányos cél elérésére" - összegzett Pap András. "A hallgatói szerződés vélhető indokául szolgáló társadalmi igény, a diplomások hazai foglalkoztatása legfeljebb politikai célnak minősülhet. De ez semmiképp nem valósulhat meg alapvető jogok aránytalan és szükségtelen korlátozásával" - erősítette meg Bassola Eszter.
Nagy kérdés, hogy az AB kimondja-e: vajon a munka szabad megválasztásához való jog korlátozása-e, ha valakinek itthon kell maradnia, és el kell vállalnia olyan munkát, ami nem a végzettségének megfelelő. Erre azt is lehetne mondani, hogy nem kötelező itthon maradni: a végzett hallgató kimehet külföldre, de akkor fizesse vissza a kölcsönt, amit kapott. Sokféle értelmezésnek lehet helye. A diákok közül sokan megkérdőjelezik az aláírás önkéntességét is: "Nem is nagyon gondolkoztam rajta, hogy aláírjam-e, mert nem éreztem, hogy lenne más lehetőségem. Aki nem írja alá, az választhatja az önköltség kifizetését, vagy elmegy valamilyen szakmát tanulni. Az első pénztárca, a második nyilván beállítottság kérdése."
Alkotmányossági szempontból a tandíj nem lenne probléma. Ám mint tudjuk, a jelenlegi kormány tandíjat semmi áron nem róna ki: ezt maga Orbán Viktor közölte többször. Így a kormány a tiszta, egyértelmű megoldás helyett a tandíjhoz hasonló, ám annál sokkal nehezebben értelmezhető fogalmat és intézményrendszert vezetett be.
Más megoldás
Polónyi István szerint korántsem a diplomások kivándorlása a legnagyobb probléma: "Fogalmunk sincs, hány diplomás megy el, sőt az a gyanúm, hogy bizonyos szempontból több szakmunkás helyezkedik el külföldön. Ugyanis kevés diplomás tud elmenni: az orvosok, informatikusok például igen, de egy magyar jogász nem, mert máshol más a jogrend." Felmerül az is, hogy a NAV miként tudja majd behajtani az adósságokat a külföldön élőknél. "Már hallani, hogy olyan osztrák-magyar cégek alakulnak, amelyek azt mutatják majd, hogy Magyarországon dolgozik az illető, miközben a valóságban nem. Jól meg lehet ezt majd kerülni" - véli Polónyi. Az aláíró diákok sem tudják, mi lesz, főként azokkal, akik nemzetközi tanulmányokat folytatnak: "A szak, amire felvettek, angol nyelvű, a szakmai gyakorlatot valószínűleg külföldön fogom végezni, de a szerződés miatt akkor sem tudnék ott elhelyezkedni utána, ha lenne rá lehetőségem, vagy helyet ajánlanának" - meséli a Budapesti Kommunikációs Főiskola egy hallgatója. "Felháborító az egész kommunikálása - mondják mások. - Nyilvánvalóan a hallgatói szerződések miatt esett vissza a jelentkezések száma az egyetemekre, és azt látni, hogy a jelenlegi kormány képtelen előrevetíteni döntései következményeit." A szerződések betartatásáról sem tud biztosat senki: "Olyasféle bizakodás van bennünk - mesélik a hallgatók -, ami némileg a realitásból táplálkozik, némileg naivitás. Alapja, hogy az EU-ban nem fogják elfogadni ezt a szerződést, mert gátolja a szabad munkaerő-áramlást. Másrészt az is nyilvánvaló, hogy senki sem lekövethető."
Aki pedig nem bízik az állam homályos, a munkavállalásra vonatkozó ígéretében, már az érettségi után külföldre fog menni, s így a brain drain sem szűnik meg. De "a nemzetközi mobilitásban nem kizárólag a veszélyeket kellene látni, ez egy olcsó populista szemlélet. Sokkal inkább a lehetőségeket, mint ahogy sok kelet-ázsiai országban történik: egy egész gazdaságpolitikát lehetne építeni a külföldön élők hazacsábítására. Iszonyatos tudástranszfert lehet így elérni. Ezt nevezik brain (re)gainnek, meg brain circulationnek, ami EU-s cél, és érdekében áll a tagállamoknak is" - világítja meg az agyelszívás lehetséges pozitív hatásait egy egyetemi oktató.
"Olyan megoldás kellett volna, amely nem bünteti az elmenőket, hanem támogatja az itt maradókat" - vélték többen is beszélgetőpartnereink közül. S hogy erre volt is terv, arról a diákhitelezéssel foglalkozó egyik szakértő nyilatkozott a Narancsnak: a Diákhitel I-et ki lehetett volna úgy tágítani, hogy támogassa a hazai és különösen az állami munkavállalást a külföldivel szemben. Ez a diákhitel maximális összegének felvételét jelentette volna, ami fedezi a teljes tandíjat. Akkor pedig, ha magyar munkáltató vagy az állam alkalmazza a végzett hallgatót, lehetőséget adtak volna a munkavállaló diákhitelének elköltségelésére, a hitel visszafizetésének átvételére. "Három minisztérium közösen és a Diákhitel Központ dolgozott ezen, ám a kormányülésen lesöpörték az asztalról." Szigorú kötelmeket jelentő, alkotmányjogilag megkérdőjelezhető és homályosan definiált hallgatói szerződések megalkotása helyett pedig nevén kellett volna nevezni a gyereket. De nem, ezt nem lehetett: a kicsit ugyanis tandíjnak hívták volna.
