Az utolsó pillanatban 3,9 milliárd eurós hitelkérelmet nyújt be Magyarország az Európai Bizottsághoz

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 31.

Belpol

Erről Navracsics Tibor beszélt, azt azonban nem tudta megmondani, mikorra várható a folyósítás.

Magyarország 3,9 milliárd eurós (1500 milliárd forint) hitelkérelmet nyújt be az Európai Bizottsághoz a helyreállítási alap (RRF) hitelrészéből – jelentette be Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az MTI beszámolója szerint miniszter elmondta, az eddigiekhez hasonlóan energetikai infrastruktúra, energiahatékonysági pályázatok, illetve a zöld átállás projektjeinek finanszírozására jelentették be a hitelkérelmet. Állítása szerint a terv augusztus 11-ig társadalmi vitán volt, a bizottság értékelése után pedig a projektek is ismertté válnak. A hvg.hu a bejelentéssel kapcsolatban megjegyzete, két nappal ezelőtt az Európai Bizottság egyik szóvivője beszélt arról, hogy a magyar kormány továbbra sem igényelte a rendelkezésére álló hitelkeretet, pedig csütörtökön lejár a határidő.

A hitelkérelem benyújtása tehát az utolsó pillanatra marad, Navracsics szerint a dokumentumokat csütörtökön, határidőre eljuttatják a bizottsághoz. Arra a kérdésre, hogy ebből a hitelkeretből mikor lesz folyósítás, Navracsics Tibor nem tudott választ adni, viszont az RRF-ből megvalósuló projekteknek 2026 nyár végére el kell elkészülniük.

A lap emlékeztetett, Magyarország továbbra sem fér hozzá a több mint 2000 milliárd forintos (5,8 milliárd euró) helyreállítási alaphoz, mert ehhez teljesítenie kellene a jogállamisági eljárás keretében 21 úgynevezett szupermérföldkövet. A pénz ennek ellenére egylőre rendelkezésre áll, elveszni akkor fog, ha a feltételeknek jövő év decemberének közepéig sem sikerül megfelelni. A helyreállítási és ellenállóképességi eszköznek (RRF) egy másik, eddig csak néhány tagállam által igénybe vett része a kedvezményes hitel, ami Magyarország esetében legfeljebb 3300 milliárd forintot jelent, amihez ténylegesen szintén csak úgy lehet hozzáférni, ha a már említett 21 pontos vállalást teljesíti Magyarország.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.