Az erdélyi magyar érdekképviselet tavalyi szakadása, valamint az idei romániai választások eredménye (a kettős állampolgárság felvetésével) a magyarországi belpolitikára is közvetlen hatással lehet. Fontos szempont tehát, hogy a budapesti és a bukaresti tévécsatornákon, illetve a Kossuth rádió hírműsorain kívül honnan szereznek tudomást az ottani magyarok saját közéletük eseményeiről. A Narancs az erdélyi magyar napi- és hetilappiacon nézett körül.
A 2002-es romániai népszámlálás adatai szerint nem egészen másfél millió magyar élt Románia területén. A kilencvenes években a magyar közösség lélekszáma több mint kétszázezer fővel csökkent. A magyar nyelvű sajtó célközönségének két legjelentősebb része földrajzilag távol él egymástól, egyrészt a masszívan magyar többségű Székelyföldön, másrészt a magyar határ melletti, jelentős magyar kisebbség által lakott megyékben (a Partium északi részén). Az egy településen élő legnagyobb magyar közösségek Kolozsváron (kb. 60 ezer magyar, a város lakosságának 18,5 százaléka) és Marosvásárhelyen (kb. 70 ezer magyar; a lakosság 45 százaléka) találhatók. Erdély területének nagy része a megyei és regionális (Erdély-szerte terjesztett) magyar sajtó számára ma már "holt zóna"; ezeken a területeken helyi (többnyire egy-egy román többségű város magyar lakosainak szóló), zömmel hetente megjelenő lapok töltenek be "napilapszerepet".
Beágyazva
Az eladott példányszámot tekintve és pénzügyileg is az egy-egy kisebb területi egységet (általában egy-egy, magyarok által viszonylag sűrűn lakott megyét, esetleg a szomszédos területek szórványmagyarságát) lefedő megyei napilapok tekinthetők a legstabilabbnak - a rendelkezésre álló, meglehetősen hiányos adatok alapján. A megyei lapstruktúra születése jóval az 1989-es fordulat előttre, 1968-ra tehető, amikor a három évvel korábban hatalomra került Ceausüescu közigazgatási reformja megszüntette a tartományokat, létrehozta a megyerendszert, és a székhelyeken kialakította a megyei pártlapok hálózatát. A mai magyar nyelvű megyei lapok a Román Kommunista Párt ekkor létrejött megyei orgánumainak utódlapjaiként születtek újjá 1989/90 fordulóján. Ilyen napilap ma hét, nagyobb magyar közösséggel rendelkező megyében jelenik meg. A két székelyföldi megyét, Kovásznát és Hargitát a Háromszék (székhelye: Sepsiszentgyörgy) és a Hargita Népe (Csíkszereda) fedi le. A Partiumban a Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti) és a Nyugati Jelen (Arad) monopolhelyzetben van megyéjében, míg a legutóbbi időkig versenytárs nélkül működő Bihari Napló (Nagyvárad) mellett az elmúlt hónapokban megjelent a Reggel. Kolozs megyében és a szomszédos területeken élő magyarokat célozta meg a Szabadság (Kolozsvár), míg a Népújság (Marosvásárhely) a magyar többségű Maros megyére, főleg annak felerészben magyarok által lakott székhelyére számíthat. Hetilapként jelenik meg, de a megyéjében napilapszerepet tölt be a Brassói Lapok (Brassó).
A megyei lapok elkerülték az 1990-ben "csomagban" privatizált magyarországi társorgánumaik sorsát, azaz nem kerültek egyetlen multinacionális befektető kezébe. Ehelyett a kiadók tulajdonjogát túlnyomórészt a szerkesztőségek tagjai szerezték meg "spontán privatizáció" útján (bár akad napilap, mely a mai napig a román államé). A romániai magyar sajtóban az 1989-es fordulat után 10 évig nem bukkant fel nemzetközi szakmai befektető; az 1999-ben indult Krónikába szálltak be magyarországi befektetők; két évvel később pedig a Nyugati Jelennél és a Bihari Naplónál bukkant fel egy tengerentúlra szakadt erdélyi magyar üzletember, illetve egy, a magyarországi megyei sajtóban is érdekelt osztrák cég. A Nagyváradon ez év elején az Erdélyi Napló című hetilap egykori főszerkesztője, Dénes László vezetésével elindult Reggel tulajdonosai a Nyugat-Európából a rendszerváltást követően hazatelepült román Micula testvérek.
A zömmel kft.-ként működő lapkiadók többnyire ma is a munkatársak tulajdonában vannak, legföljebb az elmúlt másfél évtizedben egy-egy szűkebb, szerkesztőségen belüli csoport (vagy éppen a főszerkesztő) kezébe került a cégek többségi tulajdonrésze (erről részletesen lásd Papp Z. Attila: A romániai magyar sajtónyilvánosság a kilencvenes években. A működtetők világa; doktori disszertáció, ELTE Szociológiai Doktori Program, é. n.). Különleges jelenség az a több forrásunk által megerősített tény, hogy az RMDSZ néhány prominens politikusa (mindenekelőtt Verestóy Attila szenátor) több erdélyi médiapiaci termékben érdekelt kisebbségi tulajdonosként a Hargita Népétől az Erdélyi Riport című, Nagyváradon megjelenő hetilapig.
A Nyugati Jelent kivéve valamennyi napilap piacvezető saját megyéjében, még ott is, ahol a magyarok az összlakosság alig ötödét teszik ki (mint Kolozsban). A képet árnyalja, hogy míg a román olvasók több megyei újság közül válogathatnak (nem beszélve az országos román lapokról), addig a magyar lappiac főszereplőinek tekinthető megyei lapok - területi átfedések híján - nem jelentenek konkurenciát egymásnak, és köreiket nemigen zavarja a két "országos" magyar nyelvű napilap, a Romániai Magyar Szó (Bukarest) és a Krónika (Kolozsvár) sem.
1989 előtt az állami propaganda hátszelét élvező, olcsó és a Román Postával a szórványban élő magyarokhoz is eljuttatott megyei lapok olvasása (tekintettel többek között a bukaresti televízió napi mindössze másfél órás, főként a Ceausüescu házaspár aznapi ténykedését dokumentáló műsorának szegényességére) hozzátartozott a magyar népesség mindennapjaihoz. Különös jelentőséget éppen regionális jellegük adott nekik, hiszen - bár fő profiljuk éppúgy az állami és pártpropaganda sulykolása volt, mint román nyelvű társaiké - a belső oldalaikon mégiscsak felbukkanó, máshonnan magyarul be nem szerezhető helyi közérdekű információk nélkülözhetetlenné tették őket olvasóik számára. Az általunk megkérdezett ottani újságírók (függetlenül attól, hogy megyei napilapnál vagy máshol dolgoznak) azzal magyarázzák e lapok olvasótáborának stabilitását, hogy a közönség továbbra is a szűkebb pátriája hírei miatt számít e sajtótermékekre. Magyari Tivadar médiaszociológus, a kolozsvári Babesü-Bolyai Egyetem szociológiai tanszékének oktatója tavalyi tanulmányában (Elemzések a romániai magyarok sajtóolvasási szokásairól, Erdélyi Társadalom, 2003/1.) a megyei napilapok munkatársainak közlése alapján emellett még két, inkább érzelmi kötődésre utaló tényezőt említ. Az egyik az adott régió olvasóinak viszonya a lap kiadási helyéhez (a megyeszékhelyhez). Ez különösen erős Kolozsváron, ahol a város közterületeinek nyolcvanas, majd kilencvenes évekbeli átkeresztelési hulláma, a magyar vonatkozású utcanevek románosítása (és a magyar lakosság arányának évtizedek óta tartó csökkenése) után - a Szabadság olvasóinak visszajelzése szerint - nagy a jelentősége annak, hogy a lap továbbra is "történelmi", azaz magyar nevükön nevezi meg a város utcáit. A megyei napilap és olvasói közötti emocionális kapcsolat különös, de egyáltalán nem marginális formája az egyes lapok halálozási rovatának a népszerűsége. Az idézett tanulmány a romániai magyarok újságolvasási szokásait vizsgáló 2000-es, egész Erdélyre kiterjedő kutatás alapján arról számol be, hogy a megyei napilapok olvasói közül sokan (főleg az idősek) kifejezetten ezért a rovatért vásárolják az újságot.
Nagyobb tétek
A magyar sajtó regionális kötődése annyira nyilvánvaló, hogy a Romániai Magyar Szó (az 1947-től 1953-ig a maival megegyező néven, majd 1989-ig Előre címmel megjelent központi magyar nyelvű pártlap jogutóda) máig nyögi, hogy szerkesztősége a kilencvenes évek elején a Bukarestben maradás mellett döntött. Ezzel kikerült a romániai magyar közélet centrumából, márpedig a magyar olvasók - legalábbis a lap későbbi sorsából erre következtethetünk - a magyar napilapoktól ennek és nem a román belpolitika eseményeinek naprakész nyomon követését várják. A tradicionális országos magyar napilap becslések szerinti 3-3,5 ezres eladott példányszáma még a viszonylag szűk piacon is szerénynek mondható.
A fentinél lényegesen kedvezőbb helyzetben van, de - különösen induláskori ambícióinak tükrében - sikertörténetnek szintén nem nevezhető az 1999-ben Kolozsváron alapított Krónika. A korábban a nagyváradi Erdélyi Naplót irányító, később a szintén Nagyváradon megjelenő Erdélyi Riport című hetilapot gründoló Stanik István által létrehozott, idővel a budapesti Napi Gazdaság körébe tartozó befektetők tulajdonába került lap eredeti célja több forrásunk szerint a megyei lapstruktúra "bedöntése" volt. Ám kiderült: sem a helyi információkra fokuszáló hírversenyt nem tudja felvenni a megyei napilapokkal, sem a hirdetők nem mozdulnak a hét magyarlakta megyében terjesztett lap felé (a reklámozók tartózkodása mára valamelyest oldódni látszik). A Krónika egyértelmű sikerének tekinthető ugyanakkor, hogy saját terjesztői hálózatot hozott létre, amivel függetlenítette magát az 1989 óta meglehetősen hektikusan működő postai és "alternatív" terjesztőktől. Mint Balogh Levente, a Krónika lapszerkesztője a Narancsnak elmondta: az 1999-ben összerdélyi ambíciókkal elindult napilap munkatársai kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy olvasóik zöme "második" napilapként, az adott megye magyar napilapja mellett kíváncsi a Krónikára. A rendszeres napilapolvasók közül viszont csak a magasabb jövedelműek engedhetik meg maguknak két sajtótermék vásárlását, így a többség maradt a megszokott helyi lapnál. A tervek és a valós eredmények közötti eltérést mutatja, hogy néhány hónapja a Krónika a korábbi hat helyett már csak hetente öt alkalommal, kisebb terjedelemben jelenik meg. Balló Áron, a Szabadság főszerkesztője szerint mindenesetre az elkényelmesedett megyei lapoknak jót tett a konkurens öt évvel ezelőtti megjelenése: a Szabadság például 1999 végén komoly arculatváltáson esett át.
Hetilapként, de napilapokra jellemző rovatstruktúrával indult el 2002-ben az Erdélyi Riport, melyet forrásaink egy része ellen-Krónikának minősített. Tény, hogy a nagyváradi hetilapnak az RMDSZ-vezetés és a jelenlegi magyarországi kormánypártok iránti rokonszenve legalább annyira egyértelmű, mint a Krónika hajlása a "polgári erők" felé. Annyi biztos: a technikailag legjobb feltételek között működő erdélyi szerkesztőségekről van szó, melyek a régióban ritkaságszámba menő műfajok, így a tényfeltáró újságírás művelését is megengedhetik maguknak. Az említetteknél is elkötelezettebbnek tűnik a tavalyig Nagyváradon, idén év eleje óta Kolozsváron kiadott Erdélyi Napló, melynek hasábjain a magyarországi radikális jobboldal kliséi köszönnek vissza.
Ugyancsak egész Erdélyben terjesztik A Hét című, 2003-ban Bukarestből Marosvásárhelyre költözött hetilapot, mely - a fentieknél lényegesen szerényebb feltételek között - baloldali értelmiségi lapként próbál megkapaszkodni a médiapiacon. A főleg huszonéves munkatársak készítette hetilap (melyet újraindítása után néhány hónapig egykori lapigazgatója, Kelemen Hunor parlamenti képviselő személyén keresztül az RMDSZ-hez kötöttek) a felsoroltaktól annyiban mindenképpen különbözik, hogy nem tekinti tabunak az erdélyi magyar közélet egyetlen szereplőjét sem.
Pénz, piac, politika
Nehéz meghatározni az erdélyi magyar sajtó iránti valós érdeklődés mértékét, egyetlen kivétellel ugyanis nincsenek auditált adatok a piac szereplőinek eladási mutatóiról. (A kivétel a Bihari Napló.) A lapok - üzleti titokként kezelt - példányszámaira vonatkozó 2001 és 2003 közötti informális főszerkesztői közlések összeadásával Papp Z. Attila 117 ezerre teszi az általa felkeresett 24 országos, megyei és helyi napi- és hetilap együttes példányszámát, ám ennél pontosabb adatok nincsenek. Ennek okát az általunk megkérdezett romániai magyar médiaszereplők többsége abban látja, hogy az auditálás költségei nem állnak arányban a példányszám-ellenőrzést elváró potenciális hirdetők érdeklődésével. Való igaz, a megyei magyar napilapok többszörös hátránnyal indulnak a reklámozókért folytatott versenyben: Erdély a politikai események és a hirdetési piac szempontjából is periferikus helyet foglal el Romániában (az országos reklámpiac 90 százalékban Bukarestben koncentrálódik), ráadásul az összlakosság alig 7 százalékát kitevő magyarokat kiszolgáló megyei napilapok semmilyen szervezeti-tulajdonosi kapcsolatban nem állnak egymással, az egyenként 5-10 ezer példányban elkelő újságok pedig nemigen mozgatják meg a nagyvállalati marketingesek fantáziáját. Más a helyzet a helyi hirdetőkkel: bár a reklámozók többsége ma is az adott megye magyar tulajdonú cégei közül kerül ki, az egy-egy régióban piacvezető magyar lapok ma már fölkeltik az ottani román vállalatok érdeklődését is.
Ezzel együtt a megyei lapok bevételeinek nagy része még ma is az eladásokból és nem a hirdetési bevételekből származik, például a Szabadságnál ez az arány 65-35 százalék. (Az eladott példányok 86 százaléka előfizetőknél talál gazdára.) A piaci bevételek korlátozottsága ellenére a lapok döntő többsége önfenntartó, ám nyereségük (lásd keretes írásunkat) csak a működés zökkenőmentességét és az elengedhetetlen fejlesztéseket biztosítja. A szó szoros értelmében tehát a megyei napilapok számára nem "létkérdés" a magyar, illetve a román állam támogatása, ám ezek nagysága néhány szerényebb beruházáson kívül másra nem is lenne elegendő.
A magyarországi támogatások közül kiemelkedik az Illyés Gyula Közalapítvány (IKA) sajtószaktestülete által elbírált pályázatokon elnyerhető, tavaly összesen 20 millió forint körüli összeg; de az erdélyi magyar lappiac szereplői ide sorolják egyes magyarországi médiumok azon gyakorlatát is, hogy megjelentetik az erdélyi sajtó munkatársainak műveit, és helyi tudósítókat alkalmaznak. Utóbbi jelentőségét az adja, hogy egy erdélyi magyar lapnál dolgozó újságíró magyarországi mellékállás, esetleg helyi, szakmán kívüli kiegészítő jövedelemforrás híján képtelen volna megélni 25-50 ezer forintnak megfelelő fizetéséből. (A magyarországi lapoknak bedolgozó újságírók együttműködése érdekes kombinációkhoz vezet egyes lapoknál: a Szabadság szerkesztőségében például minden további nélkül együtt dolgozik a Magyar Fórum egykori és a Népszabadság jelenlegi kolozsvári tudósítója.) A magyarországi támogatások közül a megkérdezett újságírók kiemelték, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala finanszírozza egyes orgánumok MTI-hírekkel történő ellátását. A román állam 2002 óta a Communitas alapítványon keresztül (ma már a magyarországi támogatásokhoz hasonló nagyságrendű összeggel) dotálja az országban élő kisebbségek intézményeit. Az alapítvány működését szabályozó kormányrendeletek nagy mozgásteret hagynak a pénzek elosztásáról döntő kisebbségi szervezeteknek, jelen esetben az RMDSZ-nek.
Az elmúlt években a Budapestről és a Bukarestből érkező támogatás elosztása viharos körülmények között zajlott le, a megvásárolhatóság, illetve a hatalommal való visszaélés gyanújába keverve erdélyi magyar közéleti szereplőket. Mint az IKA honlapján közzétett adatokból kiderül, a Krónika - az Easy Foundation alapítványon keresztül a "romániai kiadványterjesztői hálózat 2002. évi fejlesztési és működési költségeinek" támogatása címén - 2002 májusában, a magyarországi országgyűlési választás és az IKA kuratóriumváltása közötti időszakban a sajtószaktestület rendelkezésére álló teljes éves keret négyszereséhez, 80 millió forinthoz jutott a közalapítvány központi keretéből, ami hozzájárult a lap említett terjesztői hálózatának kiépüléséhez. Ugyancsak ciklusfüggő az a bújtatott támogatásnak minősíthető, a magyarországi sajtóhoz hasonlóan Erdélyben is fellelhető gyakorlat, hogy anyaországi közintézmények hirdetnek a mindenkori magyar kormányhoz közel állónak tartott orgánumokban: így 1999 és 2002 között a Krónikában, 2002 óta a Romániai Magyar Szóban vagy az Erdélyi Riportban.
Nem alakult szerencsésebben a Communitas-pénzek elosztása sem. Mint a Krónika a múlt hónapban kiderítette, a támogatások odaítélésében kulcsszerepet játszó RMDSZ felhasználta az alkalmat arra, hogy saját működését támogassa a román kormánytól kapott pénzből. Az alapítvány fizetési listáján három RMDSZ-alelnök, továbbá a Kolozsváron működő ügyvezető elnökség számos alkalmazottjának nevére bukkant a napilap, mely szerint a gyakorlat ellentétes a támogatásokról szóló 2003-as kormányrendelet azon rendelkezésével, hogy kisebbségi szervezetként nem támogatható olyan alakulat, amely politikai pártként is részesült költségvetési pénzből. A konkrét ügyek rávilágítanak a mindenkori magyar kormány, illetve az RMDSZ sajtófinanszírozási kulcsszerepére és az erdélyi magyar sajtó ebből következő politikafüggésére.
Érinthetetlenek
A romániai magyar írott sajtó egyik szembetűnő vonása, hogy napi- és hetilapjai politikai, sőt agitatív orgánumok; a kivétel itt is a Bihari Napló, melynek osztrák tulajdonosa száműzte a címlapról a politikusportrékat, és kigyomlálta a publicisztikai írásokat. A különböző lapok persze nem ugyanazt a politikai irányvonalat követik, hiszen a romániai magyar közélet megosztottsága, a magyarországi jobboldal tükörszervezeteinek (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Székely Nemzeti Tanács, illetve Magyar Polgári Szövetség) megalakulása véget vetett az RMDSZ közel másfél évtizedes monopolhelyzetének. A sajátos "pluralizmus" azonban mit sem változtatott azon, hogy az erdélyi magyar média szereplői sajátos kapcsolatot ápolnak az erdélyi magyar és az anyaországi politikai élet képviselőivel. Az általunk megkérdezettek ezt kisebb részben a médiatámogatási gyakorlattal és főként a kisebbségi helyzetből fakadó, rosszul értel-mezett lojalitással magyarázták. Magyari Tivadar a Médiakutató 2000/1. számában megjelent, A romániai magyar média című tanulmányában általános jelenségnek nevezi, hogy RMDSZ-vezetők, sőt magyarországi diplomaták és politikusok (az újságíró lojalitásában bízva) bátran "csepegtetnek" mikrofonon kívül információkat az erdélyi magyar sajtó munkatársainak anélkül, hogy számolniuk kellene azok nyilvánosságra kerülésével (ez a magyarországi közéletben is így van). Ennél is jellemzőbb az az eset, melyről neve elhallgatását kérő újságíróforrásunk beszámolt: szerinte akad olyan RMDSZ-vezető, aki időközönként jogot formál arra, hogy a magyar lapok főszerkesztőit telefonon felelősségre vonja újságuk tartalma miatt.
A kritikai alapállást nélkülöző közbeszéd hátterében Magyari szerint a következő áll: "Számos személy (politikus, irodalmár, egyházi személy), esetleg szervezet, lapcím kivételes tiszteletnek örvend a közbeszédben, s így a médiában is. A tisztelet rendszerint megelőlegezett, s független lehet az illető tényleges szakmai, erkölcsi érdemeitől. A magyarországi média- és politikai elit adottként fogadja el ezeket a tekintélyeket, e kiemelt személyek csoportjain keresztül kapcsolódik a romániai magyar társadalomhoz; rájuk alapoz, rájuk hivatkozik, őket támogatja. Ez tovább erősíti az egyes tekintélyeket, és azok, akik az anyaországi erőforrások közelébe kerülnek, további hatalmi pozíciókhoz, személyes megbecsüléshez jutnak, s ragaszkodnak ezekhez."
A romániai magyar média "igenlő diskurzusa" tapasztalataink szerint változatlanul érvényes a társadalom olyan intézményeire, mint az egyházak és vezetőik, a (főképp irodalmár) elitértelmiség képviselői, és hosszú ideig a (bármely irányzathoz tartozó) RMDSZ-politikusok ügyei is tabunak számítottak. A Papp Z. Attilának nyilatkozó főszerkesztők egy része ezt azzal indokolta, hogy az uralkodó felfogás szerint "tekintélyes" erdélyi magyar intézmények "szennyesének" kiteregetése az ellenséges beállítódásúnak tartott többségi társadalom malmára hajtotta volna a vizet. Ennek a szemléletmódnak a legérzékletesebb megfogalmazása szintén a Papp tanulmányában szerepeltetett egyik lapvezetőtől származik, aki szerint "meg kell védenünk a tolvajainkat is". Nem intézményeket érint, de etnikai presztízsszempontokra is visszavezethető további két, Papp interjúalanyai és a Transindex erdélyi hírportál fórumán két és fél éve indult vita résztvevői által is tabuként azonosított téma: az alkoholistáknak a székelyföldi magyarok körében mért, romániai viszonylatban kiugróan magas aránya és a "nemzeti megmaradás" kulcskérdésének tekintett magyar felsőoktatás körüli ügyek.
Némi változást jelent, hogy az erdélyi magyar politikai élet szereplői az elmúlt években mintha kikerültek volna az érinthetetlenek köréből. Korántsem tabu ma már az RMDSZ vezetésének vagy éppen a velük szembefordult "polgári" erők vezetőinek bírálata, kivételes esetben az egyes politikusok ügyeinek feltárása. Ám a véleményműfajok dominálta sajtótermékek közül kevesen engedhetik meg maguknak, hogy tényfeltáró újságírók foglalkoztatásába invesztáljanak. Az ehhez szükséges szerkesztői akarat és anyagi háttér együtt főként a Krónikánál és az Erdélyi Riportnál áll rendelkezésre. Nem véletlen, hogy e két újság robbantotta ki az elmúlt hónapok legnagyobb horderejű erdélyi politikai botránya-it. Ám az is jellemző, hogy az RMDSZ-vezetésre árnyékot vető Communitas-botrányt a Krónika, míg a Magyar Polgári Szövetséget vezető Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester ingatlanügyét az Erdélyi Riport tárta föl. Az "igenlő diskurzus" tehát e téren is domináns maradt, csak ma már nem az RMDSZ (egyik vagy másik irányzatának) kritikátlan tiszteletét, hanem a rivális magyar pártok mögé történő nyílt vagy burkolt felzárkózást és az ő politikájuk "igenlését" jelenti. Különleges politikát folytat a Szabadság, melynek főszerkesztője, Balló Áron a Narancs érdeklődésére "vállaltan agorajellegűnek" minősítette lapja véleményoldalait. A kolozsvári napilapban gyakorlatilag szűretlenül megjelenik az erdélyi (és a magyarországi) politikai paletta minden képviselőjének álláspontja az RMDSZ vezetését támogató véleményektől a "liberális" európai bevándorlási politikát bíráló, xenofóbiába hajló írásokig.
A romániai magyar közélet tekintélytisztelete visszahat a sajtó működésére is, hiszen az elitértelmiség szerepét mitizáló közegben sajátos kép alakult ki a média "küldetéséről", kívánatos tartalmáról és stílusáról. Magyari a két világháború közötti, a politika, a szépirodalom és az újságírás összefonódása és kölcsönös szerepzavarai által fémjelzett erdélyi magyar lapkiadás hagyományaival magyarázza a sajtó publicisztika-központúságát, irodalmias nyelvezetét és részben témaválasztását. Ennek a hagyománynak a túlélését segítette a kommunista rezsim a magyar nyelvű sajtótermékek árának alacsonyan tartásával, terjesztésük (a mai állapothoz képest kifogástalan) megszervezésével és propagálásukkal. Ezek következtében a kiadványok sokkal szélesebb körben terjedtek el, mint amekkora kör piaci körülmények között igényt tartott volna rájuk.
Elitizmus és üzlet
Az erdélyi és a magyarországi közbeszéd mintha különleges emberek közösségének tartaná a romániai magyar társadalmat. Magyari szerint e kontextusban "a magasan művelt vagy legalábbis könnyen művelhető és művelendő emberek közösségeként jelenik meg, amely tömegesen olvassa a bevett szépirodalmi alkotásokat, érti meg a bonyolult politikai fejtegetéseket". Ezt a virtuális társadalomképet a szociológus az erdélyi magyar elit "szembetűnően csekély tömegempátiájára" vezeti vissza, melynek köszönhetően "e nagy lélekszámú közösséget hajlamos nem társadalomnak tekinteni, hanem valamilyen elit kulturális kollektívumnak".
Pedig az Erdélyben élő magyarok - teljesen természetes módon - nem az életét népművelői dresszúra alatt leélni szándékozó különleges embercsoportot, hanem egy kulturális fogyasztási szokásaikban is heterogén társadalmat alkotnak. 1999-es megszűnéséig Székelyföldön a TV 3 volt a legkedveltebb televíziós csatorna, de a magyarországi kereskedelmi tévék nézettsége azt követően is meghaladta a határon túli magyarság életét több forrásunk véleménye szerint is "skanzenként" ábrázoló Duna Televízióét. Szintén jellemző, hogy a PRO TV román kereskedelmi csatorna veri a Duna Televíziót a kolozsvári magyarok körében (mindkét adat forrása Magyarinak a helyi kábeltelevíziós szolgáltatók közlésére hivatkozó tanulmánya). Az Erdélyben a kilencvenes évek első felétől jelen lévő (előbb remittendájukat, majd friss kiadásukat piacra dobó) magyarországi magazinok, valamint a rejtvényújságok forgalmazásával foglalkozó romániai Corvin kiadó termékeinek népszerűségéből arra következtetni, hogy az írott sajtó szórakoztató tartalmaira is van kereslet, ám az ez iránt érdeklődők magyarországi vagy román lapokhoz kénytelenek fordulni. Amellett, hogy a romániai magyar sajtó alakítóinak java elzárkózik az olvasottság növelése érdekében véghezvitt "tartalomhígítástól" és "bulvárosodástól", az anyaországi magazinsajtó iránti keresletre furcsán reagált az erdélyi újságíró-társadalom: Magyari érdeklődésünkre megerősítette azt a 2000-es tanulmányában tett állítását, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének értekezletein "a romániai magyar sajtó hangadói" néhány éve a magyarországi magazinok behozatalának korlátozását (!) sürgették.
Az erdélyi magyar lapok többségének (a megyei napilapoknak) "piacon kívüli" helyzete szinte magától értetődően vezet az üzleti és szakmai hatékonyság szempontjainak relativizálásához. Kivételes esetekben (tudomásunk szerint a Bihari Naplónál, a Krónikánál és az Erdélyi Riportnál) fordulhat elő, hogy a főszerkesztő szakmai indokokkal megváljon munkatársaktól. A Papp által "menedzser-főszerkesztőinek" nevezett mentalitás összefügg a külföldi befektető elvárásaival. Az újságkészítést kevésbé üzleti (és szakmai) szemszögből figyelő, azt inkább "a közösség szolgálatának" tartó lapoknál az elbocsátás ismeretlen fogalom, amit kérdésünkre Magyari Tivadar a szerkesztőségek "NGO-öntudatával" és (javarészt magánkézben lévő gazdasági társaságokról lévén szó) meglepően demokratikus működésével magyarázott. Utóbbira jellemző, hogy a szerkesztőségek jó része még ma is választja a lapok főszerkesztőit, többnyire néhány, de (a szociológus beszámolója szerint) esetenként egy (!) évre. "Ilyenkor a hivatali év első fele a választási ígéretek teljesítésével, a második pedig már az újabb kampánnyal telik", ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a főszerkesztő érdemben számon kérje munkatársai teljesítményét. Az 1989 után szocializálódott újságíró-nemzedék térnyerése ugyanakkor - mint azt a Transindex esete bizonyítja - a szakmai szempontok felértékelődését és a médiabeli tabuk körének szűkülését eredményezheti.
Gavra Gábor
Mérlegképek
A 24 erdélyi magyar szerkesztőség munkatársai körében végzett kérdőíves kutatása, illetve a főszerkesztőkkel folytatott interjúi alapján Papp Z. Attila 280-300 körülire teszi a "főállásban" erdélyi magyar lapoknál dolgozó újságírók számát. A Transindex 2003 októberében tette közzé az egyes romániai magyar sajtótermékek kiadóinak a román pénzügyminisztérium honlapján elérhető 2002-es mérlegeit.
A nyereséges kiadók listáját a Szatmári Friss Újságot jegyző Zotmar Press Kft. vezette 1 milliárd 55 millió lejes (kb. 7 millió forintos) profittal. A Friss Újságtól messze leszakadva, félmilliárd lejes (kb. 3,3 millió forintos) nyereséget termelve a Krónikát kiadó Krónika Kiadóház Rt. következett; a dobogó harmadik helyét 423 millió lejes (2,8 millió forintos) profittal a marosvásárhelyi Népújság foglalta el. A megyei napilapok közül a Bihari Napló kiadója 300 millió lejjel (kb. 2 millió forint) a 6., a Háromszék 242 millió lejjel (kb. 1,6 millió forint) a 7., a Szabadság 146 millió lejjel (kb. 975 ezer forint) a 8. a listán. Sikeresen gazdálkodott a Corvin rejtvényújságok (400 millió lejes, 2,7 millió forintos nyereség) és a Napsugár című gyermeklap kiadója (341 millió lej, 2,3 millió forint).
A legnagyobb veszteséget az aradi Nyugati Jelen produkálta (2 milliárd lejes, 13,3 millió forintos deficit), a második másfél milliárdos (kb. 10 millió forintos) veszteséggel a Romániai Magyar Szó. Az 1999-ben a Krónikát, majd 2002-ben az Erdélyi Riportot elindító Scripta Rt. félmilliárd lejes (3,3 millió forintos) veszteséget termelve a negyedik a listán.
Az erdélyi magyar érdekképviselet tavalyi szakadása, valamint az idei romániai választások eredménye (a kettős állampolgárság felvetésével) a magyarországi belpolitikára is közvetlen hatással lehet. Fontos szempont tehát, hogy a budapesti és a bukaresti tévécsatornákon, illetve a Kossuth rádió hírműsorain kívül honnan szereznek tudomást az ottani magyarok saját közéletük eseményeiről. A Narancs az erdélyi magyar napi- és hetilappiacon nézett körül.
A 2002-es romániai népszámlálás adatai szerint nem egészen másfél millió magyar élt Románia területén. A kilencvenes években a magyar közösség lélekszáma több mint kétszázezer fővel csökkent. A magyar nyelvű sajtó célközönségének két legjelentősebb része földrajzilag távol él egymástól, egyrészt a masszívan magyar többségű Székelyföldön, másrészt a magyar határ melletti, jelentős magyar kisebbség által lakott megyékben (a Partium északi részén). Az egy településen élő legnagyobb magyar közösségek Kolozsváron (kb. 60 ezer magyar, a város lakosságának 18,5 százaléka) és Marosvásárhelyen (kb. 70 ezer magyar; a lakosság 45 százaléka) találhatók. Erdély területének nagy része a megyei és regionális (Erdély-szerte terjesztett) magyar sajtó számára ma már "holt zóna"; ezeken a területeken helyi (többnyire egy-egy román többségű város magyar lakosainak szóló), zömmel hetente megjelenő lapok töltenek be "napilapszerepet".
Beágyazva
Az eladott példányszámot tekintve és pénzügyileg is az egy-egy kisebb területi egységet (általában egy-egy, magyarok által viszonylag sűrűn lakott megyét, esetleg a szomszédos területek szórványmagyarságát) lefedő megyei napilapok tekinthetők a legstabilabbnak - a rendelkezésre álló, meglehetősen hiányos adatok alapján. A megyei lapstruktúra születése jóval az 1989-es fordulat előttre, 1968-ra tehető, amikor a három évvel korábban hatalomra került Ceausüescu közigazgatási reformja megszüntette a tartományokat, létrehozta a megyerendszert, és a székhelyeken kialakította a megyei pártlapok hálózatát. A mai magyar nyelvű megyei lapok a Román Kommunista Párt ekkor létrejött megyei orgánumainak utódlapjaiként születtek újjá 1989/90 fordulóján. Ilyen napilap ma hét, nagyobb magyar közösséggel rendelkező megyében jelenik meg. A két székelyföldi megyét, Kovásznát és Hargitát a Háromszék (székhelye: Sepsiszentgyörgy) és a Hargita Népe (Csíkszereda) fedi le. A Partiumban a Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti) és a Nyugati Jelen (Arad) monopolhelyzetben van megyéjében, míg a legutóbbi időkig versenytárs nélkül működő Bihari Napló (Nagyvárad) mellett az elmúlt hónapokban megjelent a Reggel. Kolozs megyében és a szomszédos területeken élő magyarokat célozta meg a Szabadság (Kolozsvár), míg a Népújság (Marosvásárhely) a magyar többségű Maros megyére, főleg annak felerészben magyarok által lakott székhelyére számíthat. Hetilapként jelenik meg, de a megyéjében napilapszerepet tölt be a Brassói Lapok (Brassó).
A megyei lapok elkerülték az 1990-ben "csomagban" privatizált magyarországi társorgánumaik sorsát, azaz nem kerültek egyetlen multinacionális befektető kezébe. Ehelyett a kiadók tulajdonjogát túlnyomórészt a szerkesztőségek tagjai szerezték meg "spontán privatizáció" útján (bár akad napilap, mely a mai napig a román államé). A romániai magyar sajtóban az 1989-es fordulat után 10 évig nem bukkant fel nemzetközi szakmai befektető; az 1999-ben indult Krónikába szálltak be magyarországi befektetők; két évvel később pedig a Nyugati Jelennél és a Bihari Naplónál bukkant fel egy tengerentúlra szakadt erdélyi magyar üzletember, illetve egy, a magyarországi megyei sajtóban is érdekelt osztrák cég. A Nagyváradon ez év elején az Erdélyi Napló című hetilap egykori főszerkesztője, Dénes László vezetésével elindult Reggel tulajdonosai a Nyugat-Európából a rendszerváltást követően hazatelepült román Micula testvérek.
A zömmel kft.-ként működő lapkiadók többnyire ma is a munkatársak tulajdonában vannak, legföljebb az elmúlt másfél évtizedben egy-egy szűkebb, szerkesztőségen belüli csoport (vagy éppen a főszerkesztő) kezébe került a cégek többségi tulajdonrésze (erről részletesen lásd Papp Z. Attila: A romániai magyar sajtónyilvánosság a kilencvenes években. A működtetők világa; doktori disszertáció, ELTE Szociológiai Doktori Program, é. n.). Különleges jelenség az a több forrásunk által megerősített tény, hogy az RMDSZ néhány prominens politikusa (mindenekelőtt Verestóy Attila szenátor) több erdélyi médiapiaci termékben érdekelt kisebbségi tulajdonosként a Hargita Népétől az Erdélyi Riport című, Nagyváradon megjelenő hetilapig.
A Nyugati Jelent kivéve valamennyi napilap piacvezető saját megyéjében, még ott is, ahol a magyarok az összlakosság alig ötödét teszik ki (mint Kolozsban). A képet árnyalja, hogy míg a román olvasók több megyei újság közül válogathatnak (nem beszélve az országos román lapokról), addig a magyar lappiac főszereplőinek tekinthető megyei lapok - területi átfedések híján - nem jelentenek konkurenciát egymásnak, és köreiket nemigen zavarja a két "országos" magyar nyelvű napilap, a Romániai Magyar Szó (Bukarest) és a Krónika (Kolozsvár) sem.
1989 előtt az állami propaganda hátszelét élvező, olcsó és a Román Postával a szórványban élő magyarokhoz is eljuttatott megyei lapok olvasása (tekintettel többek között a bukaresti televízió napi mindössze másfél órás, főként a Ceausüescu házaspár aznapi ténykedését dokumentáló műsorának szegényességére) hozzátartozott a magyar népesség mindennapjaihoz. Különös jelentőséget éppen regionális jellegük adott nekik, hiszen - bár fő profiljuk éppúgy az állami és pártpropaganda sulykolása volt, mint román nyelvű társaiké - a belső oldalaikon mégiscsak felbukkanó, máshonnan magyarul be nem szerezhető helyi közérdekű információk nélkülözhetetlenné tették őket olvasóik számára. Az általunk megkérdezett ottani újságírók (függetlenül attól, hogy megyei napilapnál vagy máshol dolgoznak) azzal magyarázzák e lapok olvasótáborának stabilitását, hogy a közönség továbbra is a szűkebb pátriája hírei miatt számít e sajtótermékekre. Magyari Tivadar médiaszociológus, a kolozsvári Babesü-Bolyai Egyetem szociológiai tanszékének oktatója tavalyi tanulmányában (Elemzések a romániai magyarok sajtóolvasási szokásairól, Erdélyi Társadalom, 2003/1.) a megyei napilapok munkatársainak közlése alapján emellett még két, inkább érzelmi kötődésre utaló tényezőt említ. Az egyik az adott régió olvasóinak viszonya a lap kiadási helyéhez (a megyeszékhelyhez). Ez különösen erős Kolozsváron, ahol a város közterületeinek nyolcvanas, majd kilencvenes évekbeli átkeresztelési hulláma, a magyar vonatkozású utcanevek románosítása (és a magyar lakosság arányának évtizedek óta tartó csökkenése) után - a Szabadság olvasóinak visszajelzése szerint - nagy a jelentősége annak, hogy a lap továbbra is "történelmi", azaz magyar nevükön nevezi meg a város utcáit. A megyei napilap és olvasói közötti emocionális kapcsolat különös, de egyáltalán nem marginális formája az egyes lapok halálozási rovatának a népszerűsége. Az idézett tanulmány a romániai magyarok újságolvasási szokásait vizsgáló 2000-es, egész Erdélyre kiterjedő kutatás alapján arról számol be, hogy a megyei napilapok olvasói közül sokan (főleg az idősek) kifejezetten ezért a rovatért vásárolják az újságot.
Nagyobb tétek
A magyar sajtó regionális kötődése annyira nyilvánvaló, hogy a Romániai Magyar Szó (az 1947-től 1953-ig a maival megegyező néven, majd 1989-ig Előre címmel megjelent központi magyar nyelvű pártlap jogutóda) máig nyögi, hogy szerkesztősége a kilencvenes évek elején a Bukarestben maradás mellett döntött. Ezzel kikerült a romániai magyar közélet centrumából, márpedig a magyar olvasók - legalábbis a lap későbbi sorsából erre következtethetünk - a magyar napilapoktól ennek és nem a román belpolitika eseményeinek naprakész nyomon követését várják. A tradicionális országos magyar napilap becslések szerinti 3-3,5 ezres eladott példányszáma még a viszonylag szűk piacon is szerénynek mondható.
A fentinél lényegesen kedvezőbb helyzetben van, de - különösen induláskori ambícióinak tükrében - sikertörténetnek szintén nem nevezhető az 1999-ben Kolozsváron alapított Krónika. A korábban a nagyváradi Erdélyi Naplót irányító, később a szintén Nagyváradon megjelenő Erdélyi Riport című hetilapot gründoló Stanik István által létrehozott, idővel a budapesti Napi Gazdaság körébe tartozó befektetők tulajdonába került lap eredeti célja több forrásunk szerint a megyei lapstruktúra "bedöntése" volt. Ám kiderült: sem a helyi információkra fokuszáló hírversenyt nem tudja felvenni a megyei napilapokkal, sem a hirdetők nem mozdulnak a hét magyarlakta megyében terjesztett lap felé (a reklámozók tartózkodása mára valamelyest oldódni látszik). A Krónika egyértelmű sikerének tekinthető ugyanakkor, hogy saját terjesztői hálózatot hozott létre, amivel függetlenítette magát az 1989 óta meglehetősen hektikusan működő postai és "alternatív" terjesztőktől. Mint Balogh Levente, a Krónika lapszerkesztője a Narancsnak elmondta: az 1999-ben összerdélyi ambíciókkal elindult napilap munkatársai kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy olvasóik zöme "második" napilapként, az adott megye magyar napilapja mellett kíváncsi a Krónikára. A rendszeres napilapolvasók közül viszont csak a magasabb jövedelműek engedhetik meg maguknak két sajtótermék vásárlását, így a többség maradt a megszokott helyi lapnál. A tervek és a valós eredmények közötti eltérést mutatja, hogy néhány hónapja a Krónika a korábbi hat helyett már csak hetente öt alkalommal, kisebb terjedelemben jelenik meg. Balló Áron, a Szabadság főszerkesztője szerint mindenesetre az elkényelmesedett megyei lapoknak jót tett a konkurens öt évvel ezelőtti megjelenése: a Szabadság például 1999 végén komoly arculatváltáson esett át.
Hetilapként, de napilapokra jellemző rovatstruktúrával indult el 2002-ben az Erdélyi Riport, melyet forrásaink egy része ellen-Krónikának minősített. Tény, hogy a nagyváradi hetilapnak az RMDSZ-vezetés és a jelenlegi magyarországi kormánypártok iránti rokonszenve legalább annyira egyértelmű, mint a Krónika hajlása a "polgári erők" felé. Annyi biztos: a technikailag legjobb feltételek között működő erdélyi szerkesztőségekről van szó, melyek a régióban ritkaságszámba menő műfajok, így a tényfeltáró újságírás művelését is megengedhetik maguknak. Az említetteknél is elkötelezettebbnek tűnik a tavalyig Nagyváradon, idén év eleje óta Kolozsváron kiadott Erdélyi Napló, melynek hasábjain a magyarországi radikális jobboldal kliséi köszönnek vissza.
Ugyancsak egész Erdélyben terjesztik A Hét című, 2003-ban Bukarestből Marosvásárhelyre költözött hetilapot, mely - a fentieknél lényegesen szerényebb feltételek között - baloldali értelmiségi lapként próbál megkapaszkodni a médiapiacon. A főleg huszonéves munkatársak készítette hetilap (melyet újraindítása után néhány hónapig egykori lapigazgatója, Kelemen Hunor parlamenti képviselő személyén keresztül az RMDSZ-hez kötöttek) a felsoroltaktól annyiban mindenképpen különbözik, hogy nem tekinti tabunak az erdélyi magyar közélet egyetlen szereplőjét sem.
Pénz, piac, politika
Nehéz meghatározni az erdélyi magyar sajtó iránti valós érdeklődés mértékét, egyetlen kivétellel ugyanis nincsenek auditált adatok a piac szereplőinek eladási mutatóiról. (A kivétel a Bihari Napló.) A lapok - üzleti titokként kezelt - példányszámaira vonatkozó 2001 és 2003 közötti informális főszerkesztői közlések összeadásával Papp Z. Attila 117 ezerre teszi az általa felkeresett 24 országos, megyei és helyi napi- és hetilap együttes példányszámát, ám ennél pontosabb adatok nincsenek. Ennek okát az általunk megkérdezett romániai magyar médiaszereplők többsége abban látja, hogy az auditálás költségei nem állnak arányban a példányszám-ellenőrzést elváró potenciális hirdetők érdeklődésével. Való igaz, a megyei magyar napilapok többszörös hátránnyal indulnak a reklámozókért folytatott versenyben: Erdély a politikai események és a hirdetési piac szempontjából is periferikus helyet foglal el Romániában (az országos reklámpiac 90 százalékban Bukarestben koncentrálódik), ráadásul az összlakosság alig 7 százalékát kitevő magyarokat kiszolgáló megyei napilapok semmilyen szervezeti-tulajdonosi kapcsolatban nem állnak egymással, az egyenként 5-10 ezer példányban elkelő újságok pedig nemigen mozgatják meg a nagyvállalati marketingesek fantáziáját. Más a helyzet a helyi hirdetőkkel: bár a reklámozók többsége ma is az adott megye magyar tulajdonú cégei közül kerül ki, az egy-egy régióban piacvezető magyar lapok ma már fölkeltik az ottani román vállalatok érdeklődését is.
Ezzel együtt a megyei lapok bevételeinek nagy része még ma is az eladásokból és nem a hirdetési bevételekből származik, például a Szabadságnál ez az arány 65-35 százalék. (Az eladott példányok 86 százaléka előfizetőknél talál gazdára.) A piaci bevételek korlátozottsága ellenére a lapok döntő többsége önfenntartó, ám nyereségük (lásd keretes írásunkat) csak a működés zökkenőmentességét és az elengedhetetlen fejlesztéseket biztosítja. A szó szoros értelmében tehát a megyei napilapok számára nem "létkérdés" a magyar, illetve a román állam támogatása, ám ezek nagysága néhány szerényebb beruházáson kívül másra nem is lenne elegendő.
A magyarországi támogatások közül kiemelkedik az Illyés Gyula Közalapítvány (IKA) sajtószaktestülete által elbírált pályázatokon elnyerhető, tavaly összesen 20 millió forint körüli összeg; de az erdélyi magyar lappiac szereplői ide sorolják egyes magyarországi médiumok azon gyakorlatát is, hogy megjelentetik az erdélyi sajtó munkatársainak műveit, és helyi tudósítókat alkalmaznak. Utóbbi jelentőségét az adja, hogy egy erdélyi magyar lapnál dolgozó újságíró magyarországi mellékállás, esetleg helyi, szakmán kívüli kiegészítő jövedelemforrás híján képtelen volna megélni 25-50 ezer forintnak megfelelő fizetéséből. (A magyarországi lapoknak bedolgozó újságírók együttműködése érdekes kombinációkhoz vezet egyes lapoknál: a Szabadság szerkesztőségében például minden további nélkül együtt dolgozik a Magyar Fórum egykori és a Népszabadság jelenlegi kolozsvári tudósítója.) A magyarországi támogatások közül a megkérdezett újságírók kiemelték, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala finanszírozza egyes orgánumok MTI-hírekkel történő ellátását. A román állam 2002 óta a Communitas alapítványon keresztül (ma már a magyarországi támogatásokhoz hasonló nagyságrendű összeggel) dotálja az országban élő kisebbségek intézményeit. Az alapítvány működését szabályozó kormányrendeletek nagy mozgásteret hagynak a pénzek elosztásáról döntő kisebbségi szervezeteknek, jelen esetben az RMDSZ-nek.
Az elmúlt években a Budapestről és a Bukarestből érkező támogatás elosztása viharos körülmények között zajlott le, a megvásárolhatóság, illetve a hatalommal való visszaélés gyanújába keverve erdélyi magyar közéleti szereplőket. Mint az IKA honlapján közzétett adatokból kiderül, a Krónika - az Easy Foundation alapítványon keresztül a "romániai kiadványterjesztői hálózat 2002. évi fejlesztési és működési költségeinek" támogatása címén - 2002 májusában, a magyarországi országgyűlési választás és az IKA kuratóriumváltása közötti időszakban a sajtószaktestület rendelkezésére álló teljes éves keret négyszereséhez, 80 millió forinthoz jutott a közalapítvány központi keretéből, ami hozzájárult a lap említett terjesztői hálózatának kiépüléséhez. Ugyancsak ciklusfüggő az a bújtatott támogatásnak minősíthető, a magyarországi sajtóhoz hasonlóan Erdélyben is fellelhető gyakorlat, hogy anyaországi közintézmények hirdetnek a mindenkori magyar kormányhoz közel állónak tartott orgánumokban: így 1999 és 2002 között a Krónikában, 2002 óta a Romániai Magyar Szóban vagy az Erdélyi Riportban.
Nem alakult szerencsésebben a Communitas-pénzek elosztása sem. Mint a Krónika a múlt hónapban kiderítette, a támogatások odaítélésében kulcsszerepet játszó RMDSZ felhasználta az alkalmat arra, hogy saját működését támogassa a román kormánytól kapott pénzből. Az alapítvány fizetési listáján három RMDSZ-alelnök, továbbá a Kolozsváron működő ügyvezető elnökség számos alkalmazottjának nevére bukkant a napilap, mely szerint a gyakorlat ellentétes a támogatásokról szóló 2003-as kormányrendelet azon rendelkezésével, hogy kisebbségi szervezetként nem támogatható olyan alakulat, amely politikai pártként is részesült költségvetési pénzből. A konkrét ügyek rávilágítanak a mindenkori magyar kormány, illetve az RMDSZ sajtófinanszírozási kulcsszerepére és az erdélyi magyar sajtó ebből következő politikafüggésére.
Érinthetetlenek
A romániai magyar írott sajtó egyik szembetűnő vonása, hogy napi- és hetilapjai politikai, sőt agitatív orgánumok; a kivétel itt is a Bihari Napló, melynek osztrák tulajdonosa száműzte a címlapról a politikusportrékat, és kigyomlálta a publicisztikai írásokat. A különböző lapok persze nem ugyanazt a politikai irányvonalat követik, hiszen a romániai magyar közélet megosztottsága, a magyarországi jobboldal tükörszervezeteinek (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Székely Nemzeti Tanács, illetve Magyar Polgári Szövetség) megalakulása véget vetett az RMDSZ közel másfél évtizedes monopolhelyzetének. A sajátos "pluralizmus" azonban mit sem változtatott azon, hogy az erdélyi magyar média szereplői sajátos kapcsolatot ápolnak az erdélyi magyar és az anyaországi politikai élet képviselőivel. Az általunk megkérdezettek ezt kisebb részben a médiatámogatási gyakorlattal és főként a kisebbségi helyzetből fakadó, rosszul értel-mezett lojalitással magyarázták. Magyari Tivadar a Médiakutató 2000/1. számában megjelent, A romániai magyar média című tanulmányában általános jelenségnek nevezi, hogy RMDSZ-vezetők, sőt magyarországi diplomaták és politikusok (az újságíró lojalitásában bízva) bátran "csepegtetnek" mikrofonon kívül információkat az erdélyi magyar sajtó munkatársainak anélkül, hogy számolniuk kellene azok nyilvánosságra kerülésével (ez a magyarországi közéletben is így van). Ennél is jellemzőbb az az eset, melyről neve elhallgatását kérő újságíróforrásunk beszámolt: szerinte akad olyan RMDSZ-vezető, aki időközönként jogot formál arra, hogy a magyar lapok főszerkesztőit telefonon felelősségre vonja újságuk tartalma miatt.
A kritikai alapállást nélkülöző közbeszéd hátterében Magyari szerint a következő áll: "Számos személy (politikus, irodalmár, egyházi személy), esetleg szervezet, lapcím kivételes tiszteletnek örvend a közbeszédben, s így a médiában is. A tisztelet rendszerint megelőlegezett, s független lehet az illető tényleges szakmai, erkölcsi érdemeitől. A magyarországi média- és politikai elit adottként fogadja el ezeket a tekintélyeket, e kiemelt személyek csoportjain keresztül kapcsolódik a romániai magyar társadalomhoz; rájuk alapoz, rájuk hivatkozik, őket támogatja. Ez tovább erősíti az egyes tekintélyeket, és azok, akik az anyaországi erőforrások közelébe kerülnek, további hatalmi pozíciókhoz, személyes megbecsüléshez jutnak, s ragaszkodnak ezekhez."
A romániai magyar média "igenlő diskurzusa" tapasztalataink szerint változatlanul érvényes a társadalom olyan intézményeire, mint az egyházak és vezetőik, a (főképp irodalmár) elitértelmiség képviselői, és hosszú ideig a (bármely irányzathoz tartozó) RMDSZ-politikusok ügyei is tabunak számítottak. A Papp Z. Attilának nyilatkozó főszerkesztők egy része ezt azzal indokolta, hogy az uralkodó felfogás szerint "tekintélyes" erdélyi magyar intézmények "szennyesének" kiteregetése az ellenséges beállítódásúnak tartott többségi társadalom malmára hajtotta volna a vizet. Ennek a szemléletmódnak a legérzékletesebb megfogalmazása szintén a Papp tanulmányában szerepeltetett egyik lapvezetőtől származik, aki szerint "meg kell védenünk a tolvajainkat is". Nem intézményeket érint, de etnikai presztízsszempontokra is visszavezethető további két, Papp interjúalanyai és a Transindex erdélyi hírportál fórumán két és fél éve indult vita résztvevői által is tabuként azonosított téma: az alkoholistáknak a székelyföldi magyarok körében mért, romániai viszonylatban kiugróan magas aránya és a "nemzeti megmaradás" kulcskérdésének tekintett magyar felsőoktatás körüli ügyek.
Némi változást jelent, hogy az erdélyi magyar politikai élet szereplői az elmúlt években mintha kikerültek volna az érinthetetlenek köréből. Korántsem tabu ma már az RMDSZ vezetésének vagy éppen a velük szembefordult "polgári" erők vezetőinek bírálata, kivételes esetben az egyes politikusok ügyeinek feltárása. Ám a véleményműfajok dominálta sajtótermékek közül kevesen engedhetik meg maguknak, hogy tényfeltáró újságírók foglalkoztatásába invesztáljanak. Az ehhez szükséges szerkesztői akarat és anyagi háttér együtt főként a Krónikánál és az Erdélyi Riportnál áll rendelkezésre. Nem véletlen, hogy e két újság robbantotta ki az elmúlt hónapok legnagyobb horderejű erdélyi politikai botránya-it. Ám az is jellemző, hogy az RMDSZ-vezetésre árnyékot vető Communitas-botrányt a Krónika, míg a Magyar Polgári Szövetséget vezető Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester ingatlanügyét az Erdélyi Riport tárta föl. Az "igenlő diskurzus" tehát e téren is domináns maradt, csak ma már nem az RMDSZ (egyik vagy másik irányzatának) kritikátlan tiszteletét, hanem a rivális magyar pártok mögé történő nyílt vagy burkolt felzárkózást és az ő politikájuk "igenlését" jelenti. Különleges politikát folytat a Szabadság, melynek főszerkesztője, Balló Áron a Narancs érdeklődésére "vállaltan agorajellegűnek" minősítette lapja véleményoldalait. A kolozsvári napilapban gyakorlatilag szűretlenül megjelenik az erdélyi (és a magyarországi) politikai paletta minden képviselőjének álláspontja az RMDSZ vezetését támogató véleményektől a "liberális" európai bevándorlási politikát bíráló, xenofóbiába hajló írásokig.
A romániai magyar közélet tekintélytisztelete visszahat a sajtó működésére is, hiszen az elitértelmiség szerepét mitizáló közegben sajátos kép alakult ki a média "küldetéséről", kívánatos tartalmáról és stílusáról. Magyari a két világháború közötti, a politika, a szépirodalom és az újságírás összefonódása és kölcsönös szerepzavarai által fémjelzett erdélyi magyar lapkiadás hagyományaival magyarázza a sajtó publicisztika-központúságát, irodalmias nyelvezetét és részben témaválasztását. Ennek a hagyománynak a túlélését segítette a kommunista rezsim a magyar nyelvű sajtótermékek árának alacsonyan tartásával, terjesztésük (a mai állapothoz képest kifogástalan) megszervezésével és propagálásukkal. Ezek következtében a kiadványok sokkal szélesebb körben terjedtek el, mint amekkora kör piaci körülmények között igényt tartott volna rájuk.
Elitizmus és üzlet
Az erdélyi és a magyarországi közbeszéd mintha különleges emberek közösségének tartaná a romániai magyar társadalmat. Magyari szerint e kontextusban "a magasan művelt vagy legalábbis könnyen művelhető és művelendő emberek közösségeként jelenik meg, amely tömegesen olvassa a bevett szépirodalmi alkotásokat, érti meg a bonyolult politikai fejtegetéseket". Ezt a virtuális társadalomképet a szociológus az erdélyi magyar elit "szembetűnően csekély tömegempátiájára" vezeti vissza, melynek köszönhetően "e nagy lélekszámú közösséget hajlamos nem társadalomnak tekinteni, hanem valamilyen elit kulturális kollektívumnak".
Pedig az Erdélyben élő magyarok - teljesen természetes módon - nem az életét népművelői dresszúra alatt leélni szándékozó különleges embercsoportot, hanem egy kulturális fogyasztási szokásaikban is heterogén társadalmat alkotnak. 1999-es megszűnéséig Székelyföldön a TV 3 volt a legkedveltebb televíziós csatorna, de a magyarországi kereskedelmi tévék nézettsége azt követően is meghaladta a határon túli magyarság életét több forrásunk véleménye szerint is "skanzenként" ábrázoló Duna Televízióét. Szintén jellemző, hogy a PRO TV román kereskedelmi csatorna veri a Duna Televíziót a kolozsvári magyarok körében (mindkét adat forrása Magyarinak a helyi kábeltelevíziós szolgáltatók közlésére hivatkozó tanulmánya). Az Erdélyben a kilencvenes évek első felétől jelen lévő (előbb remittendájukat, majd friss kiadásukat piacra dobó) magyarországi magazinok, valamint a rejtvényújságok forgalmazásával foglalkozó romániai Corvin kiadó termékeinek népszerűségéből arra következtetni, hogy az írott sajtó szórakoztató tartalmaira is van kereslet, ám az ez iránt érdeklődők magyarországi vagy román lapokhoz kénytelenek fordulni. Amellett, hogy a romániai magyar sajtó alakítóinak java elzárkózik az olvasottság növelése érdekében véghezvitt "tartalomhígítástól" és "bulvárosodástól", az anyaországi magazinsajtó iránti keresletre furcsán reagált az erdélyi újságíró-társadalom: Magyari érdeklődésünkre megerősítette azt a 2000-es tanulmányában tett állítását, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének értekezletein "a romániai magyar sajtó hangadói" néhány éve a magyarországi magazinok behozatalának korlátozását (!) sürgették.
Az erdélyi magyar lapok többségének (a megyei napilapoknak) "piacon kívüli" helyzete szinte magától értetődően vezet az üzleti és szakmai hatékonyság szempontjainak relativizálásához. Kivételes esetekben (tudomásunk szerint a Bihari Naplónál, a Krónikánál és az Erdélyi Riportnál) fordulhat elő, hogy a főszerkesztő szakmai indokokkal megváljon munkatársaktól. A Papp által "menedzser-főszerkesztőinek" nevezett mentalitás összefügg a külföldi befektető elvárásaival. Az újságkészítést kevésbé üzleti (és szakmai) szemszögből figyelő, azt inkább "a közösség szolgálatának" tartó lapoknál az elbocsátás ismeretlen fogalom, amit kérdésünkre Magyari Tivadar a szerkesztőségek "NGO-öntudatával" és (javarészt magánkézben lévő gazdasági társaságokról lévén szó) meglepően demokratikus működésével magyarázott. Utóbbira jellemző, hogy a szerkesztőségek jó része még ma is választja a lapok főszerkesztőit, többnyire néhány, de (a szociológus beszámolója szerint) esetenként egy (!) évre. "Ilyenkor a hivatali év első fele a választási ígéretek teljesítésével, a második pedig már az újabb kampánnyal telik", ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a főszerkesztő érdemben számon kérje munkatársai teljesítményét. Az 1989 után szocializálódott újságíró-nemzedék térnyerése ugyanakkor - mint azt a Transindex esete bizonyítja - a szakmai szempontok felértékelődését és a médiabeli tabuk körének szűkülését eredményezheti.
Gavra Gábor
Mérlegképek
A 24 erdélyi magyar szerkesztőség munkatársai körében végzett kérdőíves kutatása, illetve a főszerkesztőkkel folytatott interjúi alapján Papp Z. Attila 280-300 körülire teszi a "főállásban" erdélyi magyar lapoknál dolgozó újságírók számát. A Transindex 2003 októberében tette közzé az egyes romániai magyar sajtótermékek kiadóinak a román pénzügyminisztérium honlapján elérhető 2002-es mérlegeit.
A nyereséges kiadók listáját a Szatmári Friss Újságot jegyző Zotmar Press Kft. vezette 1 milliárd 55 millió lejes (kb. 7 millió forintos) profittal. A Friss Újságtól messze leszakadva, félmilliárd lejes (kb. 3,3 millió forintos) nyereséget termelve a Krónikát kiadó Krónika Kiadóház Rt. következett; a dobogó harmadik helyét 423 millió lejes (2,8 millió forintos) profittal a marosvásárhelyi Népújság foglalta el. A megyei napilapok közül a Bihari Napló kiadója 300 millió lejjel (kb. 2 millió forint) a 6., a Háromszék 242 millió lejjel (kb. 1,6 millió forint) a 7., a Szabadság 146 millió lejjel (kb. 975 ezer forint) a 8. a listán. Sikeresen gazdálkodott a Corvin rejtvényújságok (400 millió lejes, 2,7 millió forintos nyereség) és a Napsugár című gyermeklap kiadója (341 millió lej, 2,3 millió forint).
A legnagyobb veszteséget az aradi Nyugati Jelen produkálta (2 milliárd lejes, 13,3 millió forintos deficit), a második másfél milliárdos (kb. 10 millió forintos) veszteséggel a Romániai Magyar Szó. Az 1999-ben a Krónikát, majd 2002-ben az Erdélyi Riportot elindító Scripta Rt. félmilliárd lejes (3,3 millió forintos) veszteséget termelve a negyedik a listán.
