Múlt szombaton a papírformának megfelelően a Dávid Ibolya által vezetett, az MDF függetlenségéért síkraszálló szárny győzelmével zárult a kisebbik ellenzéki párt országos gyűlése. A Narancs a helyszínen azonban azt tapasztalta, hogy a tagság nem osztja egyöntetűen a régi-új elnöknek a párt jövőjéhez fűződő reményeit.Az egykori vezető kormánypárt történetének karakteres figurái népesítették be az ELTE lágymányosi épületét szombat délelőtt. Az MDF elmúlt tíz évének fordulataiban meghatározó szerepet játszó Boross Péter exminiszterelnökön kívül felvonultak az Antall-kormány reprezentánsai, így manapság a Fórum Fidesz-barát irányzatát képviselő Balsai István egykori igazságügy-miniszter (nemrég még az MDF parlamenti képviselőcsoportjának vezetője), valamint az elmúlt hónapokban ugyancsak a szorosabb jobboldali együttműködés mellett kardoskodó Horváth Balázs. Az MDF értelmiségi holdudvarát többek között Szörényi Levente, Csoóri Sándor, továbbá az elválaszthatatlan Pálfy G. István-Stefka István kettős képviselte.
A küldöttek összetétele leképezte az egykori nyugodt erő elmúlt másfél évtizedét. Szép számban akadtak a rendszerváltással életük nagy lehetőségét megragadó vidéki vállalkozók, disztingvált középkorú pedagógusok, néhány feltűnően dekoratív, feltehetőleg az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) kötelékében jelen lévő, inkább Orbánon, mint Für Lajoson szocializálódott ifjú hölgy. Az idősebb küldöttek közül néhányan az 1990 előtti " utcai barakk-székházban eltöltött hónapokat emlegették; mások a Fidesz pártjukkal szembeni viselkedése miatt háborogtak - a jelenlevők egy része ugyanakkor az MDF vezetését kárhoztatta a jobboldali pártok közötti feszültségért. A pártvezetés önállóságpárti és Fidesz-barát szárnya közötti ellentét mellett a tagság önbizalmát a kívülről érkező támadások is aláásták. Mint azt a Fórum egyik fiatalabb tagja lapunknak megjegyezte: a tagságot "kifárasztja és fásulttá teszi" a párt ellen a Magyar Nemzetben az elmúlt hónapokban indított, az MDF vezetőit árulónak, MSZP-kollaboránsnak minősítő kampány. "Az MDF-et tizenkét-tizenhárom éve többek között épp a Fidesz és szimpatizánsai minősítették horthysta, szélsőjobboldali, bunkó söpredéknek, most pedig ugyanazok kommunistabérenceznek le minket."
Némi elégedetlenséget váltott ki, hogy az országos gyűlést elsőként köszöntő Theo Waigel német expénzügyminiszter és volt CSU-elnök beszédét
elfelejtették tolmácsolni,
csak a levezető elnökség IDF-es tagjának talpraesettsége és a beszéd utólagos összefoglalása enyhítette a feszengést. A további felszólalók közül Markó Béla RMDSZ-elnök rövid és visszafogott felszólalásában kijelentette: az erdélyi magyarságot az anyaországtól és nem egyik vagy másik hazai párttól szakították el, ám külön kiemelte az MDF-et, mint amelyik fennállása óta mindig nyíltan vállalta a határon túli magyarok képviseletét.
A vastapssal fogadott Pokorni Zoltán (Fidesz - MPP) a jelek szerint nem tud kilépni a kimért, ám érzelmektől túlfűtött népnevelő szerepéből, példázatai zömét továbbra is a családi élet szürke hétköznapjainak tanulságokban gazdag világából meríti. A Fidesz exelnöke fölelevenítette 2001 késő nyarát és őszét, a Fidesz és az MDF választási megállapodása megkötésének aranykorát, amikor a két pártot "nem lehetett megkülönböztetni egymástól". Pokorni szerint a Fidesz és az MDF között "nincs és nem is lehet verseny, mert mindegy, hogy melyikünk a jobb, ha együtt nem leszünk elég jók". Pokorni összevont szemöldökkel óva intette a természetes szövetséges renitens vezetőit attól, hogy önös érdekeiket követve "a két pártban közösen bízó több millió ember által összeabroncsozott egység" megbontói legyenek.
A Pokorni kasszírozta vastaps után néhai Antall József barátja, O´sváth György közgazdász következett, aki az "ország hanyatlását" jósolta arra az esetre, ha az áprilisi népszavazáson az EU-csatlakozás nem kap egyértelmű többséget. Dávid Ibolya későbbi mondandójához igazodva O´sváth kijelentette: az MDF-re vár a "polgári tábor második pillérének" szerepe, mely nélkül a Fidesz nem képes kormányt alakítani.
Az IDF-es Szabó Zsolt az MDF népszavazással és az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos álláspontjának határozott képviseletét követelte a küldöttektől. Kevesebb mellébeszélésre, több munkára és szaktudásra van szüksége a pártnak ahhoz, hogy kilépjen a 2-3 százalékos párt szerepéből. Az ifjú politikus felszólalása megelőlegezte
Dávid Ibolya
pártelnöki beszámolójának alaphangját.
A legutóbbi megválasztása óta eltelt két évet értékelve Dávid kijelentette: az MDF "szellemi és erkölcsi tőkéje révén" 2002 áprilisáig a Fidesz "támasza és hitelesítője" volt. Az eredmények sorolása mellett Dávid - Orbánnal ellentétben, aki talán örökre kiiktatta programjából a tavalyi vereségek okainak vizsgálatát - kitért arra is, hogy miért veszített a jobboldal a tavaszi és őszi választáson. Következtetéseiben feltűnően hasonló eredményre jutott, mint a jobboldal értelmiségi támogatói közül a vereség okaival elsőként szembenéző Debreczeni József a Népszabadság 2002. május 8-i számában: a legsúlyosabb hiba mindkettejük szerint a beteges konfrontációra törekvés és a jobboldali egység Fidesz általi erőltetése volt. Az Orbán-kabinet pozíciószerzési igyekezetében a "véleményformáló értelmiség" azon részét is magára haragította, amely 1998-ban még a polgári kormány hatalomra kerülését támogatta; minden létező intézménnyel és struktúrával szemben "sajátot akart", újabb és újabb ellenségeket szerezve magának. Dávid külön kitért az "állítólagos kormány közeli cégek mohóságára" és a Fidesz radikális jobboldalnak tett gesztusaira, melyek aláásták a kormánypártok pozícióit a szélsőségeket elutasító választók körében.
Dávid Ibolya leszögezte: az országgyűlési választás második fordulójáig a Fidesz-MDF-együttműködés "alapjaiban jól működött", a vereséget követően azonban "a győztesek gyors térfoglalása", a választások tisztaságának megkérdőjelezése és a jobboldalon bedobott "improvizációk végletes indulatokat váltottak ki". Az önkormányzati választás kampányában a jobboldalt megosztották "a polgári oldalról érkező, senkivel nem egyeztetett ötletek", mint a név szerint nem említett Orbán Viktornak a pártok szerepét leértékelő, pártunió vagy uniópárt megalakítását sürgető nyilatkozatai, melyek "rosszul időzítettek és előkészítetlenek" voltak, és hozzájárultak az októberi súlyos vereséghez.
Dávid ez alkalommal is elutasította a pártegyesítést: "A Magyar Demokrata Fórum akkor teszi a legjobbat a polgári oldallal, ha erős szövetségesként működik együtt partnereivel." Az MDF ennek érdekében "szilárdan áll a jobbközépen"; szövetségi politikája balra és a radikális jobboldal felé zárt. Az elnök szerint a Fidesz és az MDF csak együtt képes a jelenlegi kormányzatot leváltani, ugyanakkor a Fórum nem törekszik öncélú konfrontációra: "Ha ellenzék és kormányerő nemzeti kérdésekben egyetért, az rendjénvaló. Európai csatlakozásunk ügyében kötelességünk felülemelkedni a fennálló ellenérzéseken", különösen, mivel "előttünk áll egy népszavazás, melyen nem tévedhetünk".
Az MDF elnöke az előnyök és a hátrányok méricskélése nélkül igent mondott hazánk uniós csatlakozására: "Fejlődésünk feltételeit az Európai Unió keretei között kell megteremtenünk." Az MDF szorosabbra fűzi kapcsolatait a nyugat-európai konzervatív pártokkal, és önállóan vág neki a 2004-es európai parlamenti választásnak.
Az elnöki beszámoló után az MDF országos testületeinek vezetői ismertették elmúlt kétéves tevékenységüket. Herényi Károly a parlamenti képviselőcsoport határozott EU-pártiságát, háborúellenességét és konstruktív, de néhány kérdésben a Fidesznél keményebb ellenzéki magatartását emelte ki. "Az uniós csatlakozásról felszínes vita zajlik, amely során a kormányoldal rossz kérdéseket tesz föl, amelyre a másik oldalon rossz válaszok születnek." Ezen vitán lép túl az MDF, amikor a csatlakozás "veszélyei" helyett annak "esélyeiről" beszél.
Bár helyszíni tapasztalataink és forrásaink véleménye szerint a párt tagságát igencsak megosztja a pártvezetés függetlenségi politikája, ez
a szavazás eredményén
nem látszott: a küldöttek 351 szavazattal (22 voks érvénytelen volt) választották újra az ellenjelölt nélkül induló Dávid Ibolyát (Gémesi György és Lezsák Sándor visszalépett a megméretéstől). Nem volt ennyire egyszerű a vezető testületek újraválasztása, melynek első fordulóját meg kellett ismételni, mivel a gyűlés szervezői képtelennek bizonyultak olyan szavazólap előállítására, amelyet a közjegyző a szavazást követően hitelesített volna.
Az új elnökségből kimaradt a forrásaink által "militáns függetlenségpártiként" jellemzett Csapody Miklós és a Dávid Ibolya feltétlen hívének számító Pongrácz Tibor, ám a héttagú elnökségből csak ketten (Gémesi György és Medgyasszay László) képviselik a párt Fidesz-barát vonalát; Almási Kornél IDF-elnök, az MDF-be 1993 és 2002 közötti fideszes kitérője után visszatért Katona Kálmán fővárosi frakcióvezető és Szőke László budapesti választmányi elnök az MDF függetlenségét támogatják. Elnökségi tag lett a Fidesszel szemben Csapodyhoz hasonlóan radikális álláspontot elfoglaló Viniczai Tibor, az MDF székesfehérvári elnöke, míg Lezsák Sándor előre láthatóan a mindenkori többségi véleményt fogja támogatni. Vagyis a Dávid Ibolyát és az MDF függetlenségét támogató szárny háromnegyedes többségre számíthat az elnökkel együtt nyolctagú testületben.
Gavra Gábor
