Magyar Narancs: Mi az LMP fő célja, ha bekerül a parlamentbe?
Schiffer András: Időrendben az elsődleges célunk, hogy benyújtsuk azokat a törvényjavaslatokat, amelyek az antikorrupciós 12 pontunkból következnek, illetve azokat, amelyeket a magyar demokrácia megújítása szempontjából szükségesnek tartunk. Erkölcsi kötelezettségünknek fogjuk érezni, hogy például a parlamenti küszöb leszállításával és az ajánlószelvény-gyűjtés eltörlésével kapcsolatos javaslatainkat gyorsan előterjesszük. Hosszabb távon pedig szeretnénk következetesen képviselni a programunkat, elsősorban a tiszta közéletre, illetve a zöld fordulatra és az esélyteremtésre vonatkozó elképzeléseinket. És nem utolsósorban rajtunk múlik, hogy lesz-e kemény és hatékony kontrollja a következő, vélhetően nagy többséggel rendelkező kormánynak. De jórészt az is az LMP bekerülésén múlik, hogy tud-e a Fidesz kétharmadot szerezni, vagy sem.
MN: Miért rajta múlik?
SA: Mert ha például hárompárti az Országgyűlés, akkor néhány mandátummal kevesebb kell a kétharmadhoz.
MN: Ön lenne a frakcióvezető?
SA: Fogalmam sincs, ki lesz a frakcióvezető.
MN: Nem beszéltek még erről?
SA: Április 11-ig már csak babonából sem beszélünk arról, hogyan fog kinézni a frakció. De folyamatosan gondolkodunk azon, hogy miképp lehetne a másfajta politizálást megvalósítani. Az LMP parlamenti frakciója hogyan tud nem elszakadni attól a társadalmi-mozgalmi bázistól, amelyből vétetett, illetve a saját szimpatizánsi hátterétől.
MN: És hogyan nem fog?
SA: Nincsen csodaszer a kezünkben, de a politikai hatékonyságot és a részvételi elvet valahogy egyensúlyba kell hozni. Az biztos, hogy nem olyan lakossági fórumokat szeretnénk tartani, ahol elmondjuk a párt hivatalos álláspontjáról szóló szöveget, azonkívül pedig fejlesztési forrásokat ígérgetünk az éppen aktuális helyszínnek. Egy-egy gombnyomás előtt kikérnénk a választóink, szimpatizánsaink véleményét arról, hogy mit gondolnak az aktuális törvényjavaslatról - ez akár a virtuális térben is működik. Arról szóljon a parlamenti politizálás, ami egyébként a rendeltetése, azaz becsatornázza az állampolgári véleményeket a közfontosságú döntésekbe.
MN: De ki fogja a döntést meghozni egy törvényjavaslat végleges formájáról?
SA: Nyilvánvalóan a döntéshozatal fókusza a frakció, ez máshogy nem működik. Azt kell kitapogatni, hogyan lehet úgy autonóm módon működnie a frakciónak és dolgozniuk a képviselőknek, hogy közben legyen folyamatos oda-vissza csatolás a párt testületei és közöttük. De azt is látni kell, hogy pártszerűen az LMP most bimbózik ki. Ez egy tanulási folyamat, aminek még messze nem értünk a végére.
MN: Mi az, amiben ön személy szerint nem engedne a tagságnak, és azt mondaná, hogy inkább morzsolódjanak le azok, akik ezekben nem értenek egyet?
SA: Ha az alapító nyilatkozatunkba foglalt elvekből kellene engedni, abban én biztosan nem lennék partner. De erről azért nincs értelme beszélni, mert egyelőre és szerencsére nem látok ilyen nyomást a tagság részéről. Persze lakossági fórumokon elő-előjön például a képviselők visszahívhatósága, amit a liberális jogállammal összeegyeztethetetlennek tartok. Szintén nem az LMP tagsága felől, de ugyanígy felbukkan a mentelmi jog eltörlése és más demagóg szólam. Vagy például a halálbüntetés visszaállítását sem támogatnám. Egy frusztrált társadalomban könynyen felbukkannak az ilyen demokráciaellenes vagy antiparlamentáris szólamok. Ezeknek kőkeményen ellen kell állni.
MN: Azért ha finoman is, de az elitellenességre rájátszott az LMP azzal, hogy a mostani politikai elit elhasználódott, valami új kell. A párt neve is ezt sugallja.
SA: Az egy dolog, hogy a politikai elit teljesítményét katasztrofálisnak ítéljük mind jogállami, mind társadalompolitikai szempontból. De antiparlamentáris uszítás soha el nem hagyta a szánkat, még a kisebb parlamentről sem szoktunk szónokolni. Azt is el szoktuk mondani, hogy a '89-es jogállami forradalom értékeit, a liberális jogállam alapelveit meg kell védeni.
MN: A közvetlen demokrácia nemcsak a párt működésében, hanem a programjukban, a népszavazás intézményét illetően is hangsúlyosan előkerül. Milyen kérdéseket kellene népszavazáson eldönteni?
SA: A könnyítést elsősorban a helyi népszavazásnál tartjuk különösen fontosnak. Azt szeretnénk, hogy a kezdeményezésnél és az érvényességnél is szállítsák lejjebb a küszöböt. A helyi és az országos népszavazásoknál is elengedhetetlennek tartjuk, hogy a kampánynak legalább olyan szinten legyen korrekt szabályozása, mint amilyen az országgyűlési választásoknak. Ide tartozik, hogy felvetettük a kisebb településeknél a közösségi tervezés lehetőségét, erre vannak jó nemzetközi példák. A parlamentnek új jogalkotási törvényt is el kell fogadnia. Ebben akkor leszünk partnerek, ha kemény alkotmányos garanciákat kap az állampolgári részvétel.
MN: Az LMP elképzelései szerinti népszavazási szabályokba beleférne a tandíjról és a vizitdíjról tartott referendum?
SA: Költségvetési, adókivetési kérdésekről szerintem nem szerencsés népszavazni, viszont e körön kívül igenis lehetővé kell tenni. Ezért pontosan meg kell határozni, hogy mit tekintünk költségvetési kérdésnek. Ha ezt nagyon kitágítjuk, akkor semmiről nem lehet, mert végül minden visszavezethető a költségvetésre.
MN: Részt vett ezen a népszavazáson?
SA: Nem, mert nem értettem egyet azzal, ahogyan a kormány baltával esett neki például az egészségügynek, de azzal a populista politikával sem tudtam azonosulni, amit a népszavazás kapcsán a Fidesz folytatott. Önmagában egyik díj sem ördögtől való, de ha most bevezetnék például a felsőoktatási tandíjat, az tovább mélyítené a társadalmi szakadékot. A magyar egyetemeken ma kevesebb az első generációs értelmiségi, mint a Harvardon.
MN: Mi a viszonya az LMP-nek a piacgazdasághoz? Szereti, vagy pusztán kényszerűségből elfogadja?
SA: A 21. században egy pártnak nem azzal kell foglalatoskodnia, hogy érzelmi viszonyt alakít ki a kapitalizmushoz. Nyilvánvaló, hogy a tervgazdasághoz képest a piacgazdaságnak van sok pozitív hozadéka: elvileg mindenki szabadon kibontakoztathatja a képességeit, tudását. Ugyanakkor rengeteg piaci kudarc is kíséri, és rengeteg szociális, kulturális és ökológiai - csúnya szóval - externáliát termel. Egy társadalomkritikai pártnak, mint az LMP, azt kell megmondania, hogy az újkapitalizmuson belül hogyan próbálja ezeket a kellemetlen mellékhatásokat elhárítani. Pontosan az a probléma, hogy folyamatosan próbálnak minket skatulyákba beszuszakolni. Ma egy modernitás utáni rendszerkritikai-ökopolitikai álláspontból nem az következik, hogy mindig minden helyzetben üldözzük vagy éppen szeretjük a versenyt, hanem az adott társadalmi konfliktusban kell mérlegelni, hogy előnyös-e, vagy sem.
MN: A kórházakat például nem privatizálnák. Miért?
SA: Megnéztünk más országbeli példákat, és nem látjuk bizonyítottnak, hogy a magánkórházak ugyanolyan feltételek között eredményesebb ellátást nyújtanának, mint a közösségi tulajdonban állók. Alkotmányos alapelv az egészséges élethez való jog, és nem látjuk biztosítva, hogy a közpénzből is finanszírozott magánkórházak a betegek vagyoni hátterére való tekintet nélkül azonos minőségű ellátást nyújtanának.
MN: És a vasúti személyszállítást miért kell a piacnyitás küszöbén állami kézben tartani?
SA: Közösségi tulajdonban álló cégnél van lehetőség a keresztfinanszírozásra, hogy a nyereséges vonalak által termelt profit egyensúlyozza a hátrányosabb térségek közlekedését. Az elmúlt húsz évben nem történt arra kísérlet, hogy a közösségi tulajdonban levő vállalatok hatékonyan működjenek. A közgazdászelit nyomja a mantrát, hogy az állam rossz tulajdonos, miközben vannak pozitív példák. Megy a duma, hogy az állam rossz gazda, és közben pofátlanul elnézik, ahogyan szétlopják a közvagyont. Svájcban például a közösségi tulajdonban lévő vasúttársaság igenis tud rentábilisan működni.
MN: Ki kell várni, amíg nálunk is Svájc lesz?
SA: Szó sincs várakozásról. A kiindulópont egy átfogó antikorrupciós stratégia megvalósítása. Ez nem elsősorban elszámoltatásról szól, hanem olyan garanciális szabályokat szeretnénk, amelyek a közszférából való korrupciós pénzkiáramlást meg tudják gátolni. A politikai korrupciót nem lehet kiirtani, de minimalizálni kell az átláthatóság növelésével. Lehetünk olyan pozícióban, hogy például kipréseljük a Fideszből a párt- és kampányfinanszírozás rendbetételét.
MN: Hogyan?
SA: Támogathatjuk olyan kétharmados törvények módosítását, ahol ez nem áll ellentétben az elveinkkel, és ezért elvárhatjuk a párt- és kampányfinanszírozás rendezését. Ezt tavaly csak azért fúrta meg a Fidesz, hogy ne az MSZP uralkodása alatt hozzák meg, és ne kampányolhassanak vele. Elvi kifogásuk nem volt, legalábbis nem jöttek vele elő. Amint bent leszünk, folyamatosan be fogjuk terjeszteni ezt a törvényjavaslatot.
MN: Az LMP baloldali párt?
SA: Magyarországon mást jelent ez a felosztás, mint bárhol másutt, a nem posztkommunista régiókban. Nálunk nem attól bal- vagy jobboldali valaki, hogy milyen víziója van a jövő Magyarországáról, hanem hogy a 20. századi történelemről mit gondol. Lehet emiatt minket naivnak bélyegezni, de azt tartjuk a küldetésünknek, hogy ezen túl kell lépni. A korábbi felosztásban nem szeretnénk magunkat elhelyezni, más felosztás pedig jelenleg nincsen.
MN: Ha az LMP megpróbálja magát elemelni ettől a lokális definiáltságtól, akkor még kevesebb problémát jelenthet, ha a programja alapján valaki lebaloldalizza.
SA: Kétségtelen, hogy nem kértünk még emiatt helyreigazítást.
MN: Akkor pozitívan is kimondja, hogy az LMP baloldali párt?
SA: Azt tudom erre mondani, hogy amikor felmerült, hogy melyik pártcsaládhoz tartozzunk, akkor az Európai Zöld Pártot választottuk. Az Európai Zöld Pártot pedig szokták a nemzetközi politikai irodalomban valahogyan kategorizálni.
MN: Akárhogy csavarjuk a dolgokat, közelebbinek tűnik az LMP a szocialista párthoz az elveit, világképét tekintve.
SA: Nagyon határozottan visszautasítom, hogy bármelyiknek a világképéhez közelebb állnánk, hiszen ezek a mai parlamenti pártok nagyon régóta nem rendelkeznek semmiféle megvallott elvrendszerrel. A szocialista párt leginkább a nómenklatúraburzsoázia érdekképviselete, egy technokrata párt, és egy ökopolitikai párttól semmi nem áll távolabb, mint a technokrata gondolkodás. Az ökopolitika tipikusan 21. századi politikai filozófia, mindhárom nagy 19. századi politikai hagyományból táplálkozik. Amikor szabadságjogokról, emberi méltóságról, jogállamiságról van szó, liberálisok vagyunk, amikor a természetes közösségek önrendelkezési szabadságáról, a kulturális áthagyományozódás védelméről, akkor konzervatívok vagyunk, amikor a társadalmi, globális, környezeti vagy éppen a nemzedékek közötti igazságosságról, szolidaritásról beszélünk, az új baloldal örökösei vagyunk.
MN: Ön szerint a két szekértábort egyenlő felelősség terheli azért, hogy ez az ország befagyott az elmúlt hat-nyolc évben?
SA: Nem nagyon lehet erre mértékegységet találni, teljesen más típusú felelősség terheli az MSZP-t és csatolt részeit, mint a Fideszt és holdudvarát. A politikai elit nem tartotta karban az alkotmányos demokráciát. Kezdve azzal, hogy a rendszerváltáskor kulcsdefiníció volt a szociális piacgazdaság, de a növekedés éveinek gazdaságpolitikája megfeledkezett azokról, akik 1990-93-ban elveszítették az egzisztenciájukat. Fő szabállyá tették a "kettős mércét". És egészen a 2006-os rendőri jogsértésekig hosszasan lehetne sorolni a tényezőket, amelyek szerint az elmúlt húsz év politikai elitje zárójelbe tette a rendszerváltás alapelveit. A fasisztakártya kijátszása az egyik, a kordonbontás a másik oldalon és így tovább. Az egyik oldal bűnei mögött rendre kisebb felelősséggel, de mindig ott van a másik, és fordítva. Ezért nem tudom kijelenteni, hogy ki a felelősebb.
MN: Ebből következik, hogy a második fordulóban az LMP jelöltjei senkinek a javára nem fognak visszalépni.
SA: Nem fogunk visszalépni egymás ellenében sem az MSZP, sem a Fidesz javára. De ha elkövetnénk is azt a politikai öngyilkosságot - amivel az elveinket is szembeköpnénk -, hogy felszólítanánk a szavazóinkat az egyik párt támogatására, akkor szerintem még csak nem is engedelmeskednének.
MN: Sokan fogják kutyapicsázni az LMP-t, ha elvisz mondjuk 4,2 százalékot a szocialistáktól.
SA: Nincsenek saját kutatásaink, de szerintem a mi választóink döntően el sem mennének választani, ha mi nem lennénk. Lendvai Ildikó eléggé félreismeri a helyzetet, ha úgy gondolja, hogy a szavazóink nélkülünk a szocialista pártra voksolnának. Elveszett szavazat pedig az, amit ezekre a pártokra az elmúlt húsz évben leadtunk. És az LMP nem 4,2 százalékot fog elérni, hanem adott esetben a dupláját. Ami a "kutyapicsázást" illeti, már számoltunk azzal 2007-ben is, hogy amint lesz tétje annak, amit csinálunk, egyszerre leszünk a Fidesz szekértolói, az SZDSZ utódpártja, le fognak minket kommunistázni, és a Jobbikhoz is fognak hasonlítani. Valamint a szerény büdzsénktől függetlenül el fogják terjeszteni, hogy mögöttünk áll Simicska Lajos, Gyurcsány Ferenc, Kóka János, Soros György és a teljes Egyesült Államok.
MN: Tel-Aviv nem?
SA: De, természetesen Tel-Aviv és Teherán egyszerre. Számítottunk arra, hogy ha egy kicsit is sikeresek vagyunk, annak senki sem fog tapsolni. Meg lehet nézni: egyszerre kapunk hideget-meleget a Magyar Hírlaptól és a Népszabadságtól.
