Budaörs polgármestere szerint fideszesek sem örülnek az iskolaigazgatók csicskáztatásának

  • narancs.hu
  • 2019. július 24.

Belpol

Nem érti Budaörs polgármestere, vajon mi lehetne meggyőzőbb a két helyi gimnázium eredményeinél.

Nem érti Budaörs polgármestere, vajon mi lehetne meggyőzőbb annál a két helyi gimnázium vezetői pályázatánál, mint az érintett iskolák eredménye, valamint az összes véleményezésre jogosult szerv támogatása – mondta Wittinghoff Tamás ezt az ATV-ben mondta el.

Kásler korábban azt mondta, azért nem támogatta a két budaörsi gimnázium vezetőjének pályázatát, mert nem találta őket elég meggyőzőnek. A minisztérium később jobb híján 1-1 évre az ötéves vezetői posztot megpályázó két igazgatót nevezte ki.

Wittinghoff szerint márpedig az eredmények önmagukért beszélnek. Elmondása szerint az iskolákba számos úgymond fideszes bekötésű ember próbálja bejuttatni a gyerekét, ők sem örülnek ennek a kimenetelnek.

Ez az egész ügy az önrendelkezés folyamatos felszámolásának egyik utolsó állomása, pedig az önrendelkezés a demokrácia alapja kéne legyen. Az egész az iskolák államosításával kezdődött, onnan nem kellett volna elvenni az iskolák fenntartói és tulajdonosi jogait az önkormányzatoktól, ahol azok képesek lettek volna jól működtetni az oktatási intézményeket, a mostani felállásban rosszabbul működnek ezek az intézmények – hangsúlyozza a polgármester. Budaörs most is több százmillió forinttal kell támogassa ezeket az iskolákat, teszi hozzá, hogy jól tudjanak működni.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.