Édes Balázs

Busszal megyünk mindenüvé

A vasúti mellékvonalak bezárásáról

Publicisztika

Pár hete arra ébredtünk, hogy megint 2003 van. Akkor a részben a Mol épp leváltott vezetőiből toborzott gárda próbálta megszakérteni a MÁV-ot – most szürreális módon az új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok olyan helyekről jönnek, mint a Suzuki, a Waberer’s, a Mol vagy az Audi. Amikor a közösségi közlekedési szektor társadalmi feladata épp az autófüggés alternatíváinak felmutatása lenne, ez nem vicc, hanem katasztrófa.

Lázár János zárórája

Az első baklövésre nem is kellett sokat várni: Lázár János miniszter látványosan dilettáns vonal­bezárással indította az új korszakot. Mindenki úgy gondolta, hogy ez tabu a létező orbánizmusban, hiszen a kormányzás egyik szimbolikus eleme volt egyes vonalak újraindítása. Nagy lehet a pánik a közlekedésvezetésben. Közben sok helyről hallani azt is, hogy a járatszám csökkentésével kellene takarékoskodni. Ez sem újdonság, a mellékvonalak többségén is így sikerült leépíteni korábban a vasúton utazók körét. Pedig rövid távon, makroszinten gyakorlatilag mindegy, hogy működnek-e ezek a vonalak; helyben és hosszú távon viszont nagyon is fontosak lennének. A szakma jó része épp ezért 13 éve türelemmel várja, hogy az épp kihaló Bz-motorkocsik beszerzése óta, tehát bő 40 éve hibernált állapotban lévő mellékvonali hálózatra mikor jut végre egy kis figyelem és forrás.

A mostani bezárásoknak különös ízt ad, hogy a szellemet pont az a miniszter engedte ki a palackból, aki korábban sokat fektetett abba, hogy minél több kreditet gyűjtsön liberális körökben. Most párttársai hallgatnak, és ugyanazok támogatják a „reformját”, akik már Kóka János minisztersége idején is nagy hívei voltak annak a gondolatnak, hogy az amputálás a helyes gyógymód nagyjából bármire. Ma is olyan vasúti vonalbezárós zsánercikkeket lehet olvasni, mint 15–20 éve. Ki lepődik meg azon, hogy az újságírók nem találnak senkit azokon a vonatokon, amelyek rosszkor, ritkán és lassan közlekednek, és amelyek előtt néhány perccel egy busz is indul – ugyanoda? De vajon mi értelme van egy rossz állapotú pályán, rossz járművekkel, rossz menetrenddel nyújtott szolgáltatás utasait számolgatni? Olyan ez, mint a klasszikus üzleti tanmese, ahol a cipőgyáros munkatársa szomorúan tér vissza a kinézett országból: ott kérem, nincsen semmilyen lehetőség, mert mindenki mezítláb jár… F. Szabó Emese minapi véleménycikke ebben a lapban például ennyivel intézi el a témát: „Kinek kell ez? Valójában senkinek.” (Lásd: Lázár János a vasparipát karéjozza, Magyar Narancs, 2023. július 27.) Egy komplex közpolitikai probléma ennél többet érdemelne. És mire alapozza F. Szabó azt, hogy éppen 30 mellékvonal bezárása lenne indokolt? Miért pont annyi? És miért lenne értelmetlen a Mátra interrégió? A cikkben többször kárhoztatott többletteljesítmény éppen arról szólna, hogy legyenek utasok. Először legyen kínálat, aztán lesznek utasok, és ebből a közösségi hasznok. Itt sikerült összekeverni az okot és az okozatot. A karbantartást, a járműfelújításokat persze el kellene végezni, sőt, akár munkaerőt is lehetne toborozni, de ehhez ki kellene préselni a MÁV-csoportból a teljesítményt. Ez lenne a szakpolitikai feladat.

Amúgy olvasott-e már bárki olyan elemzést, amely kimutatja, hogy mennyi megtakarítást hoztak a 2007–2009-es vonalbezárások? Biztosan nem, hiszen nem hoztak semennyit. A szerencsétlen sorsú vonalakról szóló vitában könnyű megfeledkezni arról az egyszerű tényről, hogy a vasút mint közszolgáltatás önmagában veszteséges, így sokkal többet meg lehetne takarítani a Budapest–Szeged vonal bezárásával, mint amekkorát a 10 mellékvonaléval. Miért nem ezzel áll elő a közlekedési kormányzat? Az elégtelen szolgáltatási szintre hivatkozva valójában bármikor, bármilyen közszolgáltatás, akár a komplett közoktatás és az állami egészségügy is bezárható lenne.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.