„Buta, rövidlátó megközelítés”

Scharle Ágota az alacsony bérekről, a munkaerőhiányról és az elrontott szakképzésről

Belpol

Bár a kormány ünnepli a foglalkoztatottsági adatokat, a Budapest Intézet ügyvezetője szerint volna hova fejlődni. A bérek adóterhének csökkentését jó ötletnek tartja, a minimálbér-emelést ellenzi. A szakképzés átalakításával zsákutcába viszi a fiatalokat a kormány és az iparkamara.

Magyar Narancs: A statisztikai hivatal (KSH) harmadik negyedéves adatai szerint 67,1 százalékra emelkedett a foglalkoztatottsági ráta, a munkanélküliség 4,9 százalékos. A kormány sikerről beszél. Valóban eredményes a magyar foglalkoztatáspolitika?

Scharle Ágota: Nehéz ez alapján értékelni a kormány teljesítményét, ismernünk kellene a részleteket. A KSH jelentése szerint például egy év alatt 18 ezerrel nőtt a 25 év alatti foglalkoztatottak száma, miközben ennek a korcsoportnak az összlétszáma évről évre csökken. Tehát sejthető, hogy a tanulás helyett – vagy mellett – dolgoznak többen, ami inkább oktatáspolitikai lépésekkel magyarázható. Az mindenképpen örvendetes, hogy a KSH külön közli a közmunkások és a külföldön dolgozók számát (226 ezer, illetve 113 ezer fő – T. Sz.), ezek ugyanis, ahogy egy tanulmányomban 2015 elejéig vizsgálódva kimutattam, jelentősen torzítják a statisztikákat (erről lásd keretes írásunkat). A KSH-adatfelvétel mintájának változása és a 2011-es népszámláláson alapuló súlyozás is befolyásolhatja a számokat.

MN: Az uniós statisztikai standardoknak egyébként megfelel a KSH adatközlése?

SÁ: Igen, a többi országban is ugyanígy számolnak, csak máshol messze nincs ennyi közmunkás. A magyar közmunkaprogram távol áll minden értelmes szakpolitikától, valószínűleg a Eurostat sem gondolt arra, hogy unortodox megoldásokkal ekkora statisztikai torzítást lehet okozni.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: 226 ezer közmunkás szerepel a KSH már idézett felvételében. Több tanulmány is kimutatta, hogy az ő kilépési esélyük az elsődleges munkaerőpiacra alig haladja meg a 10 százalékot. Nehezebben találnak munkát, mintha simán csak munkanélküliként próbálkoznának?

SÁ: Igen, hiszen a közmunka ideje alatt az ember nem tud aktívan munkát keresni, nem tud elmenni a munkaügyi központba, nem tud képzéseken részt venni. A közmunka lehetősége az álláskeresés motivációját is csökkenti. Annyira kevés a közmunkásbér és a minimálbér közötti különbség (nettó 52 ezer forint, szemben a 74 ezerrel – T. Sz.), hogy ha még ingáznia is kell a munkavállalónak, rosszabbul jöhet ki a „rendes” állással. Pedig minél több a közmunkás, annál valószínűbb, hogy olyanok is bekerülnek a programba, akiket képzéssel könnyen vissza lehetne segíteni a rendes munkapiacra.

MN: Egy friss törvénytervezet 16 évről 18-ra emelné a közmunka alsó korhatárát. Ez visszafordulás a kormány részéről?

SÁ: A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) régi szakmai javaslata, hogy a fiatalok ne legyenek bedugva a közmunkába. Az uniós pénzből elindított Ifjúsági Garancia programban is hoztak egy olyan szabályt, hogy 25 év alatti álláskeresőnek a munkaügyi központ nem ajánlhat közmunkát. Ennek ellenére vannak fiatalok a közmunkaprogramban, mert bár felajánlani nem szabad nekik, ha kifejezetten kérik a közmunkát, elutasítani sem lehet őket. Az NGM tehát a fiatalok esetében korábban is zsákutcának látta a közfoglalkoztatást. Az is elképzelhető, hogy az iskolai lemorzsolódás emelkedésére reagált a kormány. Számos iskola egyszerűen kidobja a problémás gyerekeket, amint betöltik a 16-ot. Ez esetenként találkozhat azoknak a szülőknek a számításával, akiket a szegénység rákényszerít, hogy a gyereküket közmunkásnak adják.

MN: A másik torzító tényező, a külföldi munkavállalás felveti a túl alacsony magyar bérek kérdését. Szükség van-e a bérek emelésére, és mit tehet ezért a kormány?

SÁ: A bérek emelésére két kormányzati eszköz van: az adók és járulékok csökkentése vagy a minimálbér emelése. A járulékcsökkentés 20 éves javaslata a szakmának, növelné a foglalkoztatottságot, és bár nem garantálja a béremelést, lehetőséget teremt rá. A munkavállalók alkupozíciójától függ, hogy a költségcsökkenés mekkora része érvényesül a nettó bérben, és mekkora részét teszi zsebre a munkaadó. A minimálbér-emelést viszont még a mai helyzetben sem tartom indokoltnak. A munkaerő inkább a képzett szektorokban hiányzik, őket nem érinti a minimálbér. Az emelés rossz lenne a minimálbéren foglalkoztató munkaadóknak, és nem oldaná meg a munkaerőhiány problémáját a magasabb bérezésű sávokban. Benne van az a rizikó is, hogy az iskolázatlanok foglalkoztatottságát tovább csökkentené, mert már ma is túl drága az alacsonyan képzett munkaerő. Egyébként sem tűnik értelmes megoldásnak adminisztratív eszközökkel emelni a béreken, miközben a munkaerőhiány miatt a cégek elvileg maguk is rákényszerülnek a béremelésre.

MN: Az adóterhek csökkentését a hírek szerint a kormány is tervezi. Lehet valahogyan garantálni, hogy az előnyöket a munkavállalók élvezzék?

SÁ: Ha nem a munkaadói járulékokat csökkentik, hanem a személyi jövedelemadót vagy a nyugdíjjárulékot, akkor rövid távon a munkavállalónál marad az előny, mivel a megegyezések a bruttó bérekről születnek. Persze egy-két éven belül akár ebben az esetben is visszaszedegethetik a növekményt a munkaadók. Az is fel szokott merülni, hogy a járulékcsökkentés fejében az állam ellenőrizze a béremeléseket, de ezeket a tervgazdasági eszközöket szerintem ideje volna elfelejteni. Ha elhisszük, hogy munkaerőhiány van, akkor ne féljünk attól, hogy a vállalatok nem fognak bért emelni.

MN: Ön elhiszi, hogy munkaerőhiány van?

SÁ: Valami alapja biztosan van a cégek elégedetlenségének, hitelt érdemlő anekdotákat hallottam erről. A munkaerőhiány mértékét azonban nehéz megállapítani, így azt is, hogy a profitjukból meg tudnák-e oldani a vállalatok a problémát, vagy kormányzati beavatkozásra van szükség. Az biztos, hogy a munkaerőhiány nagyrészt strukturális: vannak számosan, akik állást keresnek, csak a képzettségük nem megfelelő. Valószínűleg a versenyszférának lenne még mozgástere abban, hogy maga tanítsa be a nem egészen megfelelő jelentkezőket, de a magyar cégek elég keveset fektetnek a munkavállalók képzésébe, azt várják, hogy az állam állja a költségeket.

MN: Nyáron a KSH mintegy 50 ezer betöltetlen álláshelyről beszélt. Ez sok vagy kevés?

SÁ: Ezt a számot a munkaadók munkaügyi központok felé tett jelentéseiből kapják meg, de elég megbízhatatlan az adat. Nem lehet tudni, hogy hány olyan állás van ezek között, amelyik már évek óta betöltetlen, mert annyira specifikus: például angol–német–svéd szakfordítót valószínűleg nem könnyű találni. Lehet, hogy sok álláshelyre az irreálisan alacsony bér miatt nem találnak munkást. Aztán a bejelentésben sem feltétlenül bízhatunk, bár elvileg kötelező a cégek számára. A magasabb képzettséget igénylő álláshelyeket nem sok értelme van jelenteni, mert a munkaügyi kirendeltségek jellemzően az iskolázatlanabb rétegeket érik el. Az sincs megoldva, hogy ha betöltődik egy álláshely, azt automatikusan kivezessék a statisztikából. Valamivel pontosabb képet ad az iparkamara kutatóintézetének felmérése, mert ez közvetlenül a vállalatoktól begyűjtött adatokat tartalmaz. De ennek a friss eredményeit még nem ismerjük.

MN: Mit szól ahhoz a kormányzati törekvéshez, amely a szakképzés és azon belül is a szakmai tárgyak erősítésével válaszolna a munkaerőpiac problémáira?

SÁ: Szerintem még a szakképzésnek is árt, ami történik, tehát ezt inkább gyengítésnek mondanám. Mintha elbeszélne egymás mellett az oktatási szakma, illetve a kormányzati és a munkáltatói oldal. A munkáltatók azt szokták mondani, hogy nem elméleti, hanem gyakorlati tudásra van szükség. Ezt a kormány úgy fordítja le magának, hogy történelemtanulás helyett a gyerekek reszeljenek a műhelyben. Ehhez képest – erősen leegyszerűsítve – a szakma azt mondja, hogy nem tárgyi tudásra van szükség, hanem készségekre. De nem a reszelés készségére, hanem arra, hogy a gyerek megtanuljon olvasni, gondolkodni, kooperálni, az interneten eligazodni, tanuljon nyelveket, és a helyzethez illő regiszterben tudjon beszélni jövőbeli főnökeivel, megbízóival, vásárlóival. A szakképzésben most a szakmaspecifikus gyakorlatot erősítik, ami a végzés után pár évvel elavuló tárgyi tudáshoz vezet. Az iskola mindig a termelés mögött fog kullogni, mert túl gyorsan változik a technológia. Eközben azzal a felkiáltással, hogy kevesebb legyen az elmélet, pont a készségfejlesztő tárgyakat dobjuk ki, pedig ezek kellenének a túléléshez.

MN: A másik folyamat a szakképzésben, hogy a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával egyre inkább központilag szabályozza az egyes megyékben tanulható szakmák körét.

SÁ: Pedig nem nagyon lehet előre megmondani, hogy hol mire lesz szükség. Az államnak a szakképzési kínálat központi szabályozása helyett inkább információkkal kellene segítenie a szülők és a gyerekek szakmaválasztását. Amit most csinálnak, az a munkáltatók rövid távú érdekeinek ad teret. De ez nem egyenlő a közérdekkel. A munkáltatóknak megérheti, hogy háromévente lecserélik a dolgozókat, mert a gyerekek mindig úgy jönnek ki az iskolapadból, hogy csak az éppen aktuális gépen képesek dolgozni. Ennek a rövid távú haszonnak az lesz a költsége, hogy a közösségnek kell eltartania azokat a munkanélkülieket, akiket három év után kidobtak. Ez egy rettenetesen buta és rövidlátó megközelítés. A finnek vagy más országok teljesítményéből tudjuk, hogy a későbbi tanuláshoz szükséges alapkészségeket mindenkinek meg lehet tanítani. Ez kizárólag akarat, szakmai és anyagi ráfordítás kérdése.

MN: Több közgazdász is írt már arról, hogy ha nem változik valami, akkor Magyarország megrekedhet a közepes bérszínvonalon. Lehet, hogy nem távolodunk tovább az EU nyugati országaitól, de nem is közeledünk hozzájuk. Ezt reális forgatókönyvnek tartja?

SÁ: A bérek akkor emelkednek, ha javul az átlagos termelékenység. Az meg vagy akkor javul, ha dől a tőke, vagy akkor, ha folyamatosan fejlődik a technológia, és rendelkezésre áll az egyre jobban képzett munkaerő. Ha nincs beruházás, nem jön be a tőke, nincs technoló­giaváltás, mert nincs innováció, és az iskolázottsági szint emelkedését direkt fékezzük is, akkor stagnálni fogunk. Most lényegében ezt csinálja a kormányzat: lezárta a termelékenység minden növekedési lehetőségét.

MN: Orbán Viktor gyakran beszél a teljes foglalkoztatottságról mint célról. Ön szerint mi az az egészséges foglalkoztatottsági szint, amit Magyarország elérhetne?

SÁ: Még messze vagyunk az elérhető szinttől, a svéd adat például 75 százalék körül mozog. Elméleti alapon azt lehet mondani, hogy a munkanélküliségi rátát nem nagyon lehet 2 százalék alá vinni, mert mindig lesz olyan, aki éppen két munkahely között van, és keres. Ebből következően a foglalkoztatási szint sem lehet soha 100 százalék. De ha nagyon rugalmasan működik a munkaerőpiac, ha akárhány órát dolgozhatok egy héten, akkor nagyon magas értékeket lehet elérni. Magyarország a rugalmasságtól is messze van, és a gazdasági teljesítmény sem adott. Nem beszélve arról, hogy képzetlenek százezrei nem rendelkeznek a munkáltatók által keresett készségekkel csak ők most el vannak dugva a közmunkában.

Mit mutatnak a számok?

Scharle Ágota a Tárki Társadalmi Riport 2016 tanulmánykötetében vizsgálta a közmunka és a külföldi munkavállalás hatását a foglalkoztatottsági statisztikákra. 2015 első ne­gyed­évében a hivatalos foglalkoztatottsági ráta 62,4 százalékos volt (vagyis a 15–64 éves kor közötti népesség ekkora része dolgozott). Ha az adatokat megtisztítjuk a közmunka és a külföldi munkavállalás hatásától, 58,1 százalékos arányhoz jutunk, a különbség tehát több mint 4 százalékpontos. Ha a közmunkásokat foglalkoztatott helyett munkanélkülinek tekintjük, a 2015 eleji hivatalos 7,8 helyett 12,1 százalékos munkanélküliségi rátát kapunk. A KSH adatai szerint foglalkoztatottságban 2015 elején a régióból már csak Csehország előzött minket. A megtisztított adatok azonban egyedül a románnál mutatják jobbnak a magyar munkaerőpiac helyzetét, a közmunkások és a külföldi munkavállalók nélkül a szlovák, a lengyel és a bolgár mutató is kedvezőbb a miénknél.

A KSH legfrissebb közlése alapján 2016 harmadik negyedévében 67,1 százalékos volt a 15–64 évesek foglalkoztatottsági rátája, ez az egy évvel korábbihoz képest 2,3 százalékpontos emelkedés. A növekményt a statisztikai hivatal gyorsjelentése szerint már nem a közfoglalkoztatottak vagy a külföldi telephelyen dolgozók okozták, az elsődleges munkaerőpiac bővült mintegy 126 ezer fővel.

 

Neked ajánljuk