Interjú

"Csak alulról jöhet"

Karsay Dorottya emberi jogi aktivista

  • Rényi Pál Dániel
  • 2011. október 27.

Belpol

Az október 23-i kormányellenes demonstráció "arcával" a civil aktivizmusról és a civil társadalom állapotáról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Eljött az ideje, hogy az állampolgárok és civil közösségeik kezdjék el képviselni saját és egymás érdekeit - nekem ez volt a fő motívum, ami minden beszédben megjelent. Mi az első benyomásod, átment az üzenet?

Karsay Dorottya: Én már azt is óriási dolognak tartottam, hogy március 15-én harmincezren itt voltak a Szabad sajtó útján. Azért itt mégis egy alulról szerveződő, civil kezdeményezésről van szó - és én is elsősorban azért képviselem szívesen, mert Juhász Péterék (a tüntetés szóvivője - R. P. D.) minden egyes alkalommal világossá teszik, hogy a csoportnak nincsenek közvetlen politikai ambíciói. Persze az, hogy sokan eljönnek egy tüntetésre, csak egy első lépés - de fontos lépés. Hogy ebből mennyit profitál a civil szféra, nő-e az állampolgári aktivitás, idővel kiderül. Szerintem azért haladnak a dolgok. 2004-ben az ELTE-n a testvéremmel mi alakítottuk meg az Amnesty International első egyetemi csoportját; akkor ott még tényleg semmilyen civil aktivitás nem létezett. Most már sokkal jobb a helyzet, a fiatalok is aktívabbak. A Hallgatói Hálózat, a 4K! vagy A Város Mindenkié csoport a fiatalokhoz és jelentős részt az egyetemekhez is köthető.

MN: Vannak terveitek, hogyan erősíthetnétek a tendenciát?

KD: Nem vagyok szervezője a Millának, de teljesen azonosulok a szellemiségével, és egyetértek azzal, hogy az ilyen folyamatokat - legyen az civil vagy politikai ügy - nem lehet felülről vezérelni. Csak alulról jöhet. Szerintem ezt pont jól mutatja a videoklip sikere is - az is teljesen spontán alakult. Bakos Gábor, aki jó barátom és régóta tagja a Milla szervezőcsapatának, ismeri a civil tevékenységemet, és tudja azt is, hogy szeretek énekelni. ' dobta fel az ötletet, hogy írjunk egy dalt a tüntetéshez. Megírtam az első verziót - ezzel kezdődött a dal a vasárnapi tüntetésen -, azt körbeküldte a szervezők között, akiknek bejött, és mondták, hogy persze, csináljuk. Onnan folyamatosan csatlakoztak hozzá szervezők, ismerősök, barátok, és mindenki azon a ponton segített, amihez igazán ért. Leszámítva talán a koproducerként tevékeny, később a klipet rendező Sebő Feri telefonszámláját, konkrétan nulla forintból készült el az egész - és már néhány nap után 200 000 feletti nézettsége van a Youtube-on. Az egész munkát semmi más nem mozgatta, minthogy egyetértettünk az üzenettel. A Milla épp ezért jó, és a nyomásgyakorlás mellett szerintem ez is a célja: létrehozni egy civil teret, amiből aztán bármi kinőhet. Részünkről ehhez nem kellett más, csak lelkesedés és kreativitás.

MN: Mióta vagy aktív civil ügyekben, és mit csinálsz most?

KD: Napi szinten a Mental Disability Advocacy Centernél dolgozom, ami egy nemzetközi civil szervezet budapesti központtal. Most épp két - a kínzás elleni, illetve a fogyatékos személyek jogairól szóló - ENSZ-egyezmény ügyeivel foglalkozom. De már első egyetemi éveim alatt aktív voltam: dolgoztam "Az utca embere" hajléktalansegítő önkéntes hálózatban, később foglalkoztam menekültek ügyeivel. Az Amnestynél önkéntesként kezdtem, pár hónappal később pedig elnökségi taggá választottak; ott éreztem rá igazán az aktivizmusra, és ezért mentem az ELTE-re kisebbségszociológiát tanulni. Aztán 2007-ben nyertem egy ösztöndíjat a Los Angeles-i UCLA-re, ahol egy évig afroamerikai szakon voltam, további fél évet pedig kutatással töltöttem, főleg a darfúri fegyveres konfliktussal kapcsolatos civil akciókban voltam aktív. Kinn is nyertem egy ösztöndíjat, azzal egy éven át - gyakornokként - burmai árvák megsegítésén dolgoztam egy thaiföldi menekülttáborban.

MN: Hogyan hatott rád az amerikai egyetemek civil aktivista kultúrája?

KD: Ott tényleg szó szerint mindenki közösségekbe szerveződik, és nem elsősorban politikai, hanem a legkülönbözőbb, néha egészen jelentéktelennek tűnő civil ügyekben is. Sok ötletet hoztam haza, amivel hatékonyabbá lehet tenni az itthoni munkát. Azóta más magyar egyetemre nem, csak a CEU-ra jártam - ott viszont abszolút megvan a kultúrája ennek a fajta civil aktivitásnak, részben nyilván azért is, mert sok különböző országból hozzák a diákok a tapasztalataikat. Mióta újra itthon vagyok, többek között hajléktalan-, menekültügyi, általában kisebbségeket érintő kezdeményezésekben vagyok benne. Aktív vagyok a homofóbia elleni küzdelemben is - nyáron körbejártuk a környező országok pride felvonulásait. Pár hete szerveztem egy tüntetést a szerb nagykövetség elé a belgrádi pride betiltása miatt.

Mivel nekem nemcsak munkám, hanem hobbim és szenvedélyem is, ezért többnyire attól függően csinálok mindig mást és mást, hogy mi vág épp legjobban fejbe. A gyöngyöspatai ügy például majdnem három hónapra lekötött.

MN: Tapasztalataim szerint a mi korosztályunkban ritka az ilyesfajta elhivatottság civil ügyek iránt. Hogy lett ebből szenvedély?

KD: Kiskoromtól fogva úgy neveltek, hogy ha valami bántja az igazságérzetet, akkor az ellen fel kell szólalni és cselekedni kell. Viszont az otthoni, elfogadó környezet iszonyatos ellentmondásban állt mindazzal, amit kamaszként a mindennapokban érzékeltem - a rasszizmussal, a szexizmussal, a homofóbiával, az emberek folyamatos megbélyegzésével. A szenvedély később jött, miután megtapasztaltam, mennyire inspiráló érzés aktivistákkal együtt dolgozni. Amikor érzed, hogy közös a cél, közös a felelősségérzet, közös a felháborodás - és hogy ezt közösen tudjátok valami építő erővé emelni. Aki keresi, megtalálja azokat, akiknek ugyanazok az ügyek bántják az igazságérzetét. Kapcsolódni, szerveződni kell - mert más nem fogja megcsinálni helyetted. Együtt elhinni is könnyebb, hogy lehet változtatni - és onnan már tényleg csak csinálni kell.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.