Cyber hírek

  • 2000. november 2.

Belpol

Big Blue Az IBM átvette a vezetést az Inteltől a legerősebb szuperszámítógépek 500-es toplistáján. Az új csúcsgép az IBM ASCI White, amely 8192 processzort tartalmaz, súlya 106 tonna, és két kosárlabda-pályányi területet foglal el.
Az 500-as listát egyébként is az IBM gépei uralják, 215 hely az övék, míg a második Sun Microsystems csak 92, az SGI 67, a nemrég függetlenné vált Cray pedig 47 rendszerrel képviselteti magát.

n Műholdfogyatkozás Múlt csütörtökön letért pályájáról az Eutelsat W3 műhold, aminek következtében megbénult Közép-Európa több vállalatának kommunikációs forgalma. A legnagyobb problémát a VISA banki rendszerének leállása jelentette: noha a műholdat csütörtök dél körül visszahelyezték eredeti pozíciójába, a VISA rendszere csak péntek délutánra vált ismét üzemképessé. Az üzemzavar idején Magyarországon is akadozott a hitelkártyával történő fizetés, és a probléma érintette a Magyar Távirati Irodát is, amely kénytelen volt a megszokott rendszer helyett e-mailen keresztül továbbítani híreit műholdas előfizetőinek. Az Alcatel Space Industries által épített Eutelsat W3 távközlési, profi televíziós és digitális televíziós szolgáltatásokat nyújt: rajta kereszül zajlik az Európai Távközlési Szövetség Eurovision és Euroradio hálózatainak forgalma, a Reuters, AFP és DPA hírügynökségek információszolgáltatása, a lengyel és török állami televíziók sugárzása, valamint a General Motors és a Volkswagen céges kommunikációja.

n Díjnyertes magyar szoftverek Compfair vásárdíjat kapott az Observer (www.observer.hu) médiafigyelő cég internetes sajtófigyelő adatbázisa. A szabad szavas kereséssel ellátott rendszerben szinte a teljes magyar sajtó anyagai elérhetők az előfizetők számára, a nyomtatott, az elektronikus és az online médiumok anyagai egyaránt. Az adatbázisra épülő automatikus szemléző rendszert a megrendelők saját weboldalukon is elhelyezhetik. A brit filmakadémia október végén rendezett díjkiosztó ünnepségén egy magyar játék, az Imperium Galactica II kapta meg azt a zenei díjat, amelyre több mint hatszázan pályáztak Franciaországtól az Egyesült Államokig. A játék előzetese letölthető a www.imperiumgalactica2.com címről.

n Napster-Bertelsmann-paktum A Bertelsmann Music Group (BMG) olyan fájlcsereberélő rendszer létrehozására szövetkezett a Napsterrel, amelyben a havi átalánydíjat fizető felhasználók legálisan tölthetik le a német kiadó számait. A közös szolgáltatás beindításának időpontjában a BMG ejteni fogja a Napster (www.napster.com) ellen felhozott vádakat, és lezárja a pert - addig pedig kisebbségi tulajdonrészt vásárol a Napsterben, és kölcsönnel segíti a szoftvercég fejlesztéseit. A BMG a másik négy multinacionális lemezkiadót is bevonná a kezdeményezésbe, ám a Universal Music Group (UMG) francia leányvállalatának elnöke szerint nem valószínű, hogy az előfizetéses Napster sikert aratna a program mostani felhasználói között, ráadásul a Universalnak van hasonló saját szolgáltatása. A Napster ellen indított pert pedig végképp nincs szándékukban ejteni, mert "a Napsternek fizetnie kell azért, hogy 18 hónapon át loptak a Universal zenei kínálatából".

n Legénység az Alfán Miután a Bajkonur űrrepülőtérről felbocsátott Szojuz űrhajó sikeresen kapcsolódott a Zvezda modulhoz, múlt csütörtökön megérkezett az első legénység a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS). A Jurij Gidzenko, Szergej Krikaljov és Bill Shepherd (képünkön) alkotta háromfős csapat négy hónapot tölt orbitális pályán. Az űrhajósok első feladata a dokkolást követően a világítás, a riasztó- és életfenntartó rendszerek bekapcsolása, valamint a Zarja modul megnyitása volt. A februárig tevékenykedő legénység három űrsiklót fogad majd az ISS-en, utánuk küldenek egy napelemszállítmányt és a Destiny tudományos modult, a harmadikkal új csapat érkezik, őket pedig lehozzák. Az ISS eredeti, Ronald Reagan amerikai elnök által 1988-ban adott neve Freedom (Szabadság) volt, amit 1993-ban a Clinton-adminisztráció Alfára változtatott - miután az oroszok is beszálltak a projektbe, az űrállomás hivatalos neve Nemzetközi Ûrállomásra változott. Az amerikai és orosz űrbürokraták mégsem tudtak nemet mondani Shepherd, Krikaljov és Gidzenko kérésére: az első legénység szolgálati ideje alatt "Alfa űrállomás" néven lehet bejelentkezni a fedélzetről.

n Román sulinet Az Index értesülése szerint sulinetprogram indul Romániában is: a RoEduNet program keretében az év végéig minden romániai közép- és szakiskola internet-hozzáféréssel lesz felszerelve. A bejelentésre azután került sor, hogy a kormány elfogadta a tanügy 2001-es költségvetését - a befektetés egyharmadát az Európa Tanács állja. Miután a Soros Alapítvány október 1-jétől Romániában is megszüntette hozzáférés-támogatását, a jelenleg 40 felsőoktatási intézményt, 300 iskolát és 30 kutatóintézetet kiszolgáló RoEduNet maradt az egyetlen nonprofit internetszolgáltató a szomszédos országban.

n Pedofilcsapda Az olasz ügyészség közel ezerötszáz embert vádol gyermekpornográfia internetes terjesztésével vagy letöltésével: 831 olasz állampolgár kapott idézést, és 660 külföldi - főleg orosz, francia és maláj - állampolgár letartóztatását vagy kiadatását kérték. A rengeteg gyanúsítottat egy hamis pedofil weboldal létrehozásával ejtették csapdába: az olasz rendőrség és a Microsoft által létrehozott "amantideibambini" (gyerekszeretők) című oldalon 1032 ember regisztrálta magát.

n Megújult az est.hu November elejétől új formában, országos programkínálattal és kereshető adatbázissal jelenik meg az interneten az est.hu kulturális programportál. A Pesti Est már 1995 óta megtalálható az interneten, de csak az új est.hu támaszkodik valóban országos adatbázisra.

n MVM-AH távközlési cég A Magyar Villamos Művek Rt. (MVM) és az Antenna Hungária Rt. (AH) szándéknyilatkozatot írt alá, melynek értelmében a felek közös, 50-50 százalékos tulajdoni hányadú távközlési céget alapítanak. Az új vállalat már idén elkezdi szolgáltatásait, és alapvetően más távközlési cégek háttér-szolgáltatója kíván lenni.

n Internetidő mobilon Az Ericsson T20 nevű új telefonja a Swatch által kitalált internetidőt mutatja. A svájci óragyártó időzónától független egységekre osztotta a napot a hagyományos órák és percek helyett.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.