Direkt36: Fideszes körökben Balog Zoltánt sejtik a Novák Katalin bukásához vezető kegyelmi döntés mögött

  • narancs.hu
  • 2024. február 11.

Belpol

Varga Judit több forrás szerint sem támogatta a döntést.

Bár Novák Katalin nyilvánosan nem osztott meg részleteket a lemondásához vezető kegyelmi döntésről, a Direkt36-nak és a Telexnek több egymástól független kormányzati, illetve az államfői hivatalhoz közel álló forrás is azt állította, hogy a kegyelmi ügyben fontos szerepet játszott Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház vezetője, korábbi miniszter, Novák tanácsadója és régi mentora. Az Orbán-kormány egy volt magas rangú tisztviselője a Telexen publikált cikk szerint azt mondta,

Novák környezetéből úgy értesült, hogy Balog volt az, aki arra biztatta a köztársasági elnököt, hogy adjon kegyelmet K. Endrének.

Egy Novákhoz régóta közel álló forrás szintén megerősítette ezt, hozzátéve, hogy amikor a botrány kitört és mind Novák munkatársai, mind Orbán Viktor csapata magyarázatot kért Balogtól, akkor ő azzal védekezett, hogy ez nem az ő személyes döntése volt, hanem a református egyház vezetésében többen szerették volna elérni, hogy a családilag jó református kapcsolatokkal rendelkező K. Endre kegyelmet kapjon. Balog hivatalosan a köztársasági elnök tanácsadó testületének a tagja, ám több, a Novák–Balog-kapcsolatot ismerő forrás szerint a református püspöknek a formális pozícióját messze meghaladó befolyása volt Novák Katalin döntéseire. Novák egy volt munkatársa, aki személyesen is jó viszonyt ápolt vele, úgy fogalmazott: „Kata neki bármit megtesz.”

A Direkt36 és a Telex több csatornán is próbálta elérni Balog Zoltánt, illetve vasárnap kora délután részletes kérdéssort küldtek neki a kiszivárgott információkról, ám ezekre egyelőre nem érkezett válasz, ahogy Novák Katalin stábjától sem.

A történtekbe szintén belebukott Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter szerepéről is szivárogtak ki információk. Egy kormányzati forrás szerint igaz, amit a Mi Hazánk-közeli Magyar Jelen írt meg először, miszerint Varga Judit akkori igazságügyi miniszter anélkül továbbította K. Endre kegyelmi kérvényét Nováknak, hogy azt támogatásra javasolta volna. Varga környezetéből többen is megerősítették, hogy az akkori igazságügyi miniszter valóban nem támogatta a kegyelmet. Novák azonban mégis aláírta a kegyelmi döntést, ami után a kormányzati forrás szerint Varga úgy érezhette, nem mehet szembe a köztársasági elnöki döntéssel, azonban „hibát követett el” azzal, hogy nem kért miniszterelnöki engedélyt és nem tájékoztatta Orbán Viktort.

Egy Vargához közel álló forrás szerint az államfő környezetében valószínűleg arra számítottak, hogy ez az ügy nem kerül nyilvánosságra, a kegyelmi ügyek ugyanis anonimak. Ezt a számítást azonban keresztül húzta, hogy K. Endre ügye harmadfokra került a Kúrián, tavaly szeptemberben pedig a Bírósági Határozatok Tárában megjelent, hogy Novák Katalin 2023. április 27. napján kegyelmet gyakorolt az ügyében.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.