Donáth Anna arra kéri az elhunyt apját gyászolókat, koszorú helyett adakozzanak Iványi Gáboréknak

  • narancs.hu
  • 2024. július 24.

Belpol

Az evangélikus lelkész temetése július 30-án lesz a Farkasréti temetőben.

„Édesapám temetése július 30-án kedden 13:30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Családom nevében arra kérek mindenkit, ne virággal vagy koszorúval fejezze  ki gyászát, hanem támogassa a benne barátját elvesztő Iványi Gábor közösségét. Az adományokat édesapám gyülekezetének Penúél Alapítványának számlaszámára várjuk, hogy azokhoz jusson el, akiknek szánják” - írta ki a Momentum egykori elnöke, egyben a július 11-én meghalt Donáth László lánya, Donáth Anna Facebookra, amin egy közös képpel búcsúzott az evangélikus lelkésztől.

Iványiék egyházának valóban nagy szüksége van minden adományra: a kormány által évek óta különféle módon sanyargatott egyházának július végén inkasszálta a NAV minden számláját, és a jelenlegi állás szerint az általuk üzemeltetett iskolákat is átadhatják az államnak.

Donáth László 1955-ben született Budapesten. 1979-ben szerzett diplomát az Evangélikus Teológiai Akadémián, majd segédlelkészként, helyettes lelkészként dolgozott. 1988-ban került a csillaghegyi gyülekezethez, ahol parókus lelkésszé avatták. 1989-ben részt vett a Történelmi Igazságtétel Bizottság kegyeleti bizottságában, valamint alapító tagja volt a Magyar-Zsidó Kulturális Egyesületnek. Ugyanebben az évben az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem elnökségi tagjává is választották. Több karitatív szervezet, így az Aranyág Alapítvány kuratóriumának elnöke is lett. 1978 óta jelentek meg publicisztikái az egyházi, 1987 óta a világi sajtóban.

Az 1994-es országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt győztes jelöltje volt Óbudán, majd a következő három választáson is megválasztották. 2010-ben a II. kerületben indult, de alulmaradt a fideszes Balsai Istvánnal szemben. Országgyűlési tevékenysége alatt 1994 és 2002 között az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja, majd 2006-ig alelnöke volt. 2006 és 2010 között az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságban, valamint 2002 és 2006 között a kulturális és sajtóbizottságban dolgozott.

Édesapja Donáth Ferenc politikus, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottja, édesanyja Bozóky Éva könyvtáros, publicista.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.