A Jobbik reményei

Eltérő nézőpontok

Belpol

A legtöbb szavazatot kapta az ellenzéki pártok közül 2018-ban, manapság viszont stabilan 5 százalék alatt mérik őket. Jellemző, hogy a júniusban újrainduló jobbikos polgármesterek inkább egyesületi színekben próbálkoznak. A pártban vannak, akik szerint hamarosan vége a dalnak.

A júniusi 9-i dupla választás előtt a Jobbik–Konzervatívok eddig azzal tudta felhívni magára a figyelmet, hogy főpolgármester-jelöltjét, Brenner Kolomant a kampány elején visszaléptette Vitézy Dávid, a részben az LMP által jelölt korábbi közlekedési államtitkár javára. Több megkérdezett párttag nem is bocsátkozott jóslatokba, míg egyik forrásunk szerint amennyiben nem sikerül jó eredményt elérni június 9-én, akkor a Jobbik legfeljebb 2026-ig, vagyis a következő országgyűlési választásokig működik. 

Lejtmenet

Noha a szélsőjobboldali gyökerektől nagy ütemben távolodni igyekvő Jobbik a 2018-as általános választásokon 19,8 százalékkal történetének legjobb eredményét érte el, az előzetes várakozáshoz képest az is kudarcnak számított. A miniszterelnökségre készülő pártelnök, Vona Gábor a választások után lemondott (később létrehozta alapítványát, amely 2023-ban Második Reformkor néven párttá alakult). A Jobbik 2018 júniusában lényegében kettészakadt, Toroczkai László vezetésével megalakult a párt eredeti, szélsőjobboldali felfogását képviselő Mi Hazánk Mozgalom (a Mi Hazánk választási esélyeiről lásd: A Fidesz lakmuszpapírja, Magyar Narancs, 2024. április 17.). A szakadás után nagyot zuhant a Jobbik támogatottsága, a 2019-es európai parlamenti választáson 6,4 százalékot és ezzel egy EP-mandátumot szerzett, amely Gyöngyösi Mártoné lett.

A 2019-es önkormányzati választáson az ellenzéki összefogásból viszont a néppártosodó Jobbik is profitált: több polgármestere is győzött (például Dunaújvárosban, Jászberényben, Egerben). Az együttműködés azonban nem mindenhol bírta ki a teljes ciklust, a Mirkóczki Ádám vezette Egerben is szétesett az összefogás, aztán a korábbi jobbikos országgyűlési képviselő a pártot is elhagyta.

Az ellenzéki összefogás 2022-es nagy veresége után számos magyarázat született a kudarcra; bűnbak lett többek között Jakab Péter is – aki 2020 eleje óta volt pártelnök –, egyrészt mert látványos konfliktusai voltak az összellenzéki miniszterelnök-jelölttel, Márki-Zay Péterrel, másrészt a Gyurcsány Ferenccel kötött megállapodásai miatt támadták a párton belül. Ami tény: a Jobbik 2018-as támogatói 2022-re jórészt a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz vándoroltak. Hamarosan Jakab Péter is elhagyta a pártot, és 2022-ben életre hívta az A Nép Pártján mozgalmat; egy évvel később ez is párttá alakult.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.