Interjú

Nagy Blanka: "Megkérdezném Orbántól, hogy tud tükörbe nézni"

Belpol

A heves szónoklatairól ismert kiskunfélegyházi diák visszaszólt az őt sértegető Bayer Zsoltnak, „a nemzet udvari bolondjának” és az „éretlen óvodás” Bencsik Andrásnak. Szerinte Orbánék nem tőle félnek, hanem attól, hogy fellelkesülnek a fiatalok.

Magyar Narancs: „Az Orbán-kormány egy daganatos sejt, ami fel akarja falni a többi vele nem egyező sejtet. Fel akarja falni, ha valakinek nem egyezik a véleménye az övével.” Így indítottad a január 19-i, rabszolgatörvény elleni tüntetésen a beszédedet.

Nagy Blanka: Mindig is olyan ember voltam, aki kimondta azt, mi nyomja a lelkét, mi a véleménye a világról. Ami a szívemen, az a számon!

MN: Amikor egy másik beszédedben azt üzented a „bajszos fasznak” és az összes fideszes képviselőnek, hogy „álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát”, akkor elkapott a hév, vagy előre kigondoltad, hogy itt elhelyezel a beszédben egy bombát?

NB: Ez a hévvel együtt jött, mondhatjuk úgy, hogy kiszaladt a számon.

MN: Miközben ez egy idézet a Trópusi vihar című filmből.

NB: A korosztályom rengeteget idéz filmekből, a testvéreim, ha nagyon bejön nekik, gyakran egy egész hétig néznek egy filmet újra és újra. Lehet, hogy a Trópusi vihar is így szivárgott be a tudatalattimba. De nem tudatos idézet volt, egyszerűen ez jött a számra, és éreztem, hogy ismerős valahonnan, de ez akkor nem annyira érdekelt.

MN: Szerinted a trágár vagy tabuszavak nyilvános használata politikai kontextusban erodálja a közélet színvonalát?

NB: Semmivel sem lesz rosszabb vagy jobb a minősége egy beszédnek egy-egy trágár kifejezéstől. Persze nem jó úgy beszélni percekig, hogy minden második szava az embernek egy káromkodás vagy egy tabuszó, meg kell találni a helyét és a mennyiségét minden ilyen szónak. De a XXI. században élünk, ma már nem olyan szigorúak e téren a határok. Kommentelők szoktak szabályosan keresztre feszíteni egy trágár kifejezés miatt, de olyankor mindig arra gondolok, hogy mindenki beszél csúnyán. Én legalábbis nem találkoztam olyan emberrel, aki, ha beütötte volna a kislábujját az ágyba, akkor éppenséggel egy Szabó Lőrinc-verset kezdett volna szavalni bánatában.

MN: Hogy készülsz a beszédekre és nyilvános megjelenéseidre?

NB: Sehogy. Az egyetlen „szakmai titkom” az, hogy mindig a fellépés előtt pár órával írom meg a szöveget. Ha az utolsó pillanatban készülök fel, sokkal jobb lesz a végeredmény. Persze ha színész leszek, és egész darabokat kell megtanulni, ez nem fog működni. De a politikai beszédeimet rendszerint az eseményre tartó vonaton írom meg. Valójában már készen van a fejemben, hiszen szinte állandóan a közéleten és az ország sorsán gondolkozom.

false

 

Fotó: Sióréti G

 

De kell egy erős hangulat ahhoz, hogy ez megfelelő formát találjon magának. Nekem tulajdonképpen a közélet tölti ki a hétköznapjaimat, szerintem ma ezek a legfontosabb problémák. Ha egyest kaptam valamiből vagy elkéstem valahonnan, egy-két-három év múlva aligha fog számítani. A közélet, az élet ebben az országban, és az, hogy mit teszünk ma ezért, ezek a problémák és döntések több év múlva is számítani fognak. Tehát valahogy állandóan ott van a fejemben egy komplett szöveg arról, hogy milyen ebben az országban élni, csak mindennap más egy kicsit. Amikor már ott ülök a vonaton, útban a tüntetésre, akkor tudom rögzíteni az aktuális állapotát, mert pont az lehet az, ami pár órával később hatásos lehet.

MN: Ahogy belejössz, egyre profibb szónok leszel?

NB: Ezek a szövegek panaszkifejtések, és szerintem ebben a műfajban nem lehet profivá válni. Az lehet, hogy egyre pontosabban meg tudom fogalmazni ezeket a panaszokat.

MN: Mi idegesít a legjobban Magyarországon?

NB: Az oktatás. A legnagyobb szívfájdalmam az, hogy minden gyereket egyetlen központi mérce szerint akarnak mérni. Nyilván nem lehet minden diákot teljesen saját mérce szerint értékelni, de mégis. A markáns humán-reál felosztás is megnehezíti a tanulók életét, túl sok az elvárás, és túl sok irányból érkezik. Az egész rendszert át kellene alakítani, és kevesebb terhet rakni a diákokra. De akkor is mérges lettem, amikor láttam, hogy a parlamentben Orbán Viktor nem válaszol az ellenzéki képviselők kérdéseire. Idegesít a rongyrázás, amit a kormány csinál.

MN: Sok gimnazistának természetes, hogy külföldön tervezi a továbbtanulást. Te hol tervezed?

NB: Színházzal szeretnék foglalkozni, függetlenül attól, hogy érdekel a politika. Három­éves korom óta a Színművészetire szeretnék jelentkezni, úgyhogy ez nem fog egy csettintésre megváltozni. Mindenképpen Magyarországon szeretnék továbbtanulni, és itt is szeretnék élni. Nem tudom elképzelni magamat külföldön hosszú távon. Sokan a környezetemben nemcsak azért mennek külföldre, hogy nekik jobb legyen, hanem azért is, hogy jobb életet tudjanak biztosítani a leendő családjuknak. Én viszont annyira kötődöm ehhez az országhoz és a környezetemhez, hogy számomra elképzelhetetlen a kiköltözés. Utazni szeretek, de mindig erős honvágyam van.

MN: Hogyan kerültél közel a közéleti aktivizmushoz?

NB: Három évvel ezelőtt azért léptem be a Független Diákparlamentbe, hogy tegyek azért, hogy változás történjen ebben az országban. Láttam, hogy rengeteg olyan fiatal van, akik nem értenek egyet ezzel a rendszerrel, ugyanúgy nem tetszik nekik az oktatás vagy az egészségügy állapota. Arra gondoltam, ha én is belépek, akkor hallatni tudom a hangomat. Másfél évvel ezelőtt a diákparlamentben megkértek, hogy mondjam el az egyik képviselőtársam beszédét. Akkor indult el egy lavina, ami azóta is tart.

MN: A szüleid mit szólnak ahhoz, hogy ilyen ismert szónok lettél?

NB: Támogatnak mindenben. Ha én szeretem csinálni, akkor miért hátráltassanak? Büszkék rám, mellettem állnak.

MN: Nemrég még önmagához képest is meglehetősen durván, egyszersmind szánalmasan beléd szállt a propagandamédia, és egyszer csak Bayer Zsolt sértegetésnek szánt durvaságaitól volt hangos a hazai nyilvánosság – ez azért nem lehetett kellemes tapasztalat. Milyen érzés a nyilvánosságnak ezzel a részével is szembesülni?

NB: Semmilyen. Lehet, hogy ez most gonoszul hangzik, de pont mindegy. Azért volt semmilyen érzés, hogy leminősített, mert pont ő minősített le. Ez számomra olyan volt, mintha egy gyilkos akart volna megkövezni azért, mert eldobtam egy csikket. Egyébként nem dohányzom, csak eszembe jutott ez a kép. Nem esik rosszul a negatív kritika, amit a média ezen részétől kapok. Jól sem, teljesen közömbös vagyok.

Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével

Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével

 

 

Nem veszem fel, mert ezeket a cikkeket név nélkül írják, és az azért elég gáz, hogy ezek az emberek nem képesek saját magukat felvállalni. Valószínleg ők sem hisznek ebben az egészben. Én névvel és arccal állok ki 19 évesen, mondhatjuk, hogy egy ország elé. Vállalom az arcomat, a nevemet, akkor felnőtt emberként ők is megtehetnék ugyanezt.

MN: Annak terjesztése, hogy bukásra állsz, kimeríti az álhírekkel történő lejáratókampány fogalmát. Tanultál az iskolában valaha az álhírekről?

NB: Nem állok semmiből bukásra, és a hiányzásaim sem haladták meg a botrányos mértéket. Szerintem a kerettantervben elég kevés az olyan dolog, ami igazán hasznunkra válhatna – rengeteg benne a lexikális tudás, de azt aztán nem fogjuk tudni használni az életben. Az álhíreket viszont elég jól ismerem, az én generációm már ebben nőtt fel. Nekünk nem kell elmagyarázni, mit csinál egy internetes troll, hogyan néz ki egy kamuprofil, hogyan akarják álhírekkel befolyásolni a nyilvánosságot.

MN: Hogyan reagálnak az iskolai közegben a közéleti tevékenységedre?

NB: Van egy maréknyi tanár, ők támogatnak, velük a folyosón az egyik sarokban lepacsizunk. Ez az ő véleménynyilvánításuk, amit nyugodtan megtehetnek. De a legtöbb tanár nem szól hozzá a kérdéshez. Egyébként a nagy botrány óta nem voltam iskolában, beteg is voltam. De az előző héten azt vettem észre, hogy a többiek szuggerálnak a folyosón, de ha odanézek, elkapják a tekintetüket. Ez elég kellemetlen tud lenni, mert nem mondják azt, hogy „figyi, amúgy gratulálok”, vagy azt, hogy „figyi, ezt rosszul csináltad”. Inkább csak bámulnak.

MN: Barátokkal gyakran beszélgettek politikáról?

NB: Van pár osztálytársam, akikkel lehet köz­életről beszélgetni. De inkább az iskolán kívüli baráti körömmel dumálunk erről. Ez az egyik leggyakoribb téma. Hiába fogadjuk meg, hogy nem beszélünk politikáról, nem tudjuk betartani.

MN: Eszedbe jutott, hogy elfordulj a köz­élettől, hogy nyugodtabb életet élj?

NB: Persze, de nekem így teljes az életem, így vagyok boldog.

MN: Milyen visszajelzéseket kapsz a környezetedből?

NB: Nagyrészt pozitívakat. Rengetegen bejelölnek Facebookon, sokan írnak, gratulálnak, kifejezik a támogatásukat. Persze vannak olyan ismerőseim is, akik jelezték, hogy innentől nem kívánnak velem együttműködni semmilyen szinten. De ahogy szokták mondani, bajban ismerszik meg az ember.

MN: Nemrég a női ellenzéki képviselők kiálltak melletted egy közleményben. Milyen érzés volt?

NB: Az MSZP-s Gurmai Zita keresett meg, és megkérdezte, mit gondolok arról, hogy így ki akarnak állni mellettem. Nagyon jólesett. Ahogy az is, hogy rengetegen, fontos pozícióban lévő emberek is, írnak és segítséget ajánlanak. Olyan is volt, aki felajánlotta az anyagi támogatását, mert megtudta, hogy iskola mellett diákmunkákat vállalok, hogy biztos legyen a továbbtanulásom. Jólesett, de nem éltem a lehetőséggel.

MN: Ha Orbán Viktor azt mondaná, hogy szeretne válaszolni egy ilyen nyíltszívű és őszinte diák kérdéseire, mit kérdeznél?

NB: Először is nagyon meglepődnék, mert Orbán a szerinte nem baráti média kérdéseire sem szokott válaszolni – akkor miért akarna az enyéimre? De először azt kérdezném: hogyan tud tükörbe nézni? Hogyan tud elszámolni magával úgy, hogy olyan embereknek akarja elhitetni a fejlődő és gazdagodó ország meséjét, akik mélyszegénységben vagy annak peremén élnek? Hogy lehet az, hogy ő gazdagodik, de a „népe” egyre szegényebb?

MN: Szerinted a hatalom fél az olyan diákaktivistáktól, mint te?

NB: Igen. Nem az én személyemtől, nem kifejezetten tőlem, hanem attól, hogy a példámon felbuzdulva egyre több fiatal fogja kinyilvánítani a véleményét. És ha minél több fiatal összegyűlik, és kimondja azt, amit érez, akkor megkezdődik a változás folyamata. Azért félnek ettől, mert igazából ők is így kezdték. Egy ilyen rendszert, ami így kezdődött, így is lehet lerombolni.

Kimondta Orbán nevét

„Zsozsó! Az ócska kis proli, és ezt még a rossz tanuló is tudja, munkásosztályt jelent. Ezek termelik a segged alá a javaidat. Ha nem lennének ezek a prolik, nem lenne a haverjaidnak annyi pénze, hogy neked most egy tévéműsorod legyen! Ezeknek a kis proliknak elegük van!” Ezt Nagy Blanka a január 19-i tüntetésen mondta, utalva Bayer Zsolt azon kijelentésére, hogy Blanka „kretén, barom állat, nyomorult, ócska kis proli és az is marad”.

A 19 éves kiskunfélegyházi diák december 21-én Kecskeméten, január 5-én Budapesten is beszédet mondott a túlóratörvény-ellenes tüntetéseken. Nagy Blanka iskolája január elején elhatárolódott a diák stílusától, majd Bayer Zsolt után a kormánypárti propagandasajtó szállt bele a diákba; az Origo, a Figyelő, a Lokál és a Ripost is források nélkül – tévesen – állította, hogy a diák bukásra áll több tantárgyból. Emiatt Nagy Blanka jogi lépéseket fog tenni.

Egyébként ő tavaly is visszatérő szónoka volt a kormányellenes tüntetéseknek: mondott beszédet a Tanítanék Mozgalom eseményén március 15-én, és az egészségügyi dolgozók tüntetésén is. Utóbbin a szervezők belefojtották a szót, amiért a „politikamentes” eseményen Blanka kimondta Orbán Viktor nevét.

Neked ajánljuk