"Az élelmiszer-, illetve takarmánytermelésre alkalmas mezőgazdasági területeken az energetikai célú növénytermesztést nem támogatja a minisztérium" - válaszolta lapunk kérdésére a vidékfejlesztési tárca. Kíváncsiságunkat a napjainkban meghosszabbított társadalmi vitán forgó tízéves vidékfejlesztési koncepció azon kitétele keltette fel, amely szerint "elérendő cél a helyi erőforrásokra és rendszerekre is támaszkodó energiaellátás, az energiabiztonság; valamint az energiafüggőség csökkentése". A hivatalos tájékoztatás szerint ez ügyben valamiféle passzív stratégiát kell elképzelni, amely főként az agrártermelés, a gazdálkodás eddig kevéssé felhasznált melléktermékeinek, hulladékainak szélesebb körű feldolgozását célozza. "Elsősorban az erdei tűzifát és aprítékot, a mezőgazdasági mellékterméket, kommunális szerves hulladékot, illetve a parlagokon, valamint út és árkok menti területeken képződött amorf biomasszát kell hasznosítani. Az adottságoknak megfelelő módon előállított energiát elsősorban helyi termelvények, termékek hozzáadott értékének növelésére kell fordítani. A fenntarthatóság szempontjait (társadalmi, gazdasági és környezeti) egyik legjobban kielégítő energiahasznosítási mód a biogáztermelés. Fő haszonvételű energianövény-termelésre csak olyan mértékben és helyen kerülhet sor, ahol ezt szociális és különleges társadalompolitikai szempontok indokolttá teszik. A minisztérium támogatni kívánja azonban az állattartók és az élelmiszer-ipari üzemek biogázüzemeinek létesítését, a rendelkezésre álló nap-, geotermikus-, illetve felszíni vizeink hőjéből nyerhető energiákkal való hatékonyabb gazdálkodást, az energiakutatást és -fejlesztést."
Ez az alapvetés azonban nagyon hamar a napi üzleti érdekek ellensodrásába kerülhet, mivel a piaci célú bioenergiahordozó-gyártásban egyre több vállalkozás - köztük több óriási nemzetközi olajcég - lát fantáziát. Erre nyit széles kaput az Európai Unióban elfogadott direktíva is, amely szerint a megújuló energiaforrások felhasználási arányának (a hasonló arányú energiafogyasztási hatékonyságjavulással és a károsítógáz-kibocsátás csökkentésével együtt) 2020-ra el kell érnie a teljes fogyasztás 20 százalékát, ezen belül a közlekedési célú biomassza-fogyasztásnak a 10 százalékot. A számok a közösségen belül átlagos értéknek tekintendők; Magyarország a teljes felhasználási arányban 14,7 százalékot, a motorhajtóanyagok ügyében pedig a megjelölt 10 százalékot vállalta be. Ezek teljesítéséhez szükség lesz biodízelre, de sokkal inkább bioetanolra - aminek közvetlen előállítását, ugye, nem támogatja a 2020-ig szóló vidékfejlesztési célú koncepció.
Egy százassal olcsóbb
Bár bőséggel akad vita a mezőgazdaságtól távol eső alternatív megújuló energiatermelő formák (szél-, víz-, nap- és egyéb erőművek) körül is, igazán komoly harcra a termőföld élelmezési és/vagy energetikai célú használata ügyében kell számítani. A célnövények (repce és napraforgó) termesztési sajátosságai miatt a biodízel jelenleg nem tűnik tömegesen igénybe vehető lehetőségnek, a bioetanol, vagyis a magas cukor-, illetve keményítőtartalmú növényekből nyerhető motorcélú alkohol viszont annál inkább. Egyre terjed ez a lehetőség hazánkban is: mind több üzemanyagtöltő állomás kínál E85-ös motorhajtóanyagot - literenként átlagosan 280 forint körüli áron, ami úgy lehet egy százassal kevesebb a hagyományos benzinek áránál, hogy csupán a belekevert fosszilis eredetű üzemanyag 15 százalékát terheli a jövedéki adó (aminek a tervezett emelése sem változtat lényegesen az árkülönbségen). Igaz, hogy ezt a járművek többsége alapesetben nem tudja használni, de viszonylag olcsó átalakítással gyakorlatilag az összes típus alkalmassá tehető rá: a buhera 50 és 70 ezer forintos - négy tankolás árának megfelelő - egyszeri költség, és bár kétségkívül akadhatnak vele kisebb üzemeltetési gondok, egy átlagos személyautó esetében ezek bőségesen megtérülnek az olcsóbb menetköltségen.
Ráadásul a már említett szabályozás is a bioüzemanyagok arányának növelésére szorítja a forgalmazókat. A jelenleg hatályos paszszusok szerint a benzinbe és a dízelolajba egyaránt minimum 4,8 térfogatszázalék bioüzemanyag keverése kötelező, illetve a közlekedési céllal forgalomba hozott üzemanyag 4,8 térfogatszázalékát kitevő mennyiségű bioüzemanyagot kell forgalomba hozni. Mivel az üzemanyag-forgalmazó ezt E85 üzemanyaggal is teljesítheti úgy, hogy közben más termékeibe nem kever be bioüzemanyagot, érthető módon a kevésbé macerás - egy-egy töltőfej üzembe állításával mindenütt elérhetővé tehető - bioetanol iránt megnőtt az érdeklődés.
Akár egymillió hektáron
Magyarországon a legnagyobb bioetanol-gyártó az osztrák Agrana jelenleg mintegy 400 ezer tonna előállítására képes szabadegyházi üzeme. E kapacitás néhány éven belül akár egymillió tonnára is növelhető, ami önmagában elvihet 2,5-3 millió tonna gabonát a magyar termelésből. Továbbá más cégek kisebb-nagyobb üzemei is megkezdték működésüket az országban, a bővülés napjainkban is tart, zömmel 15-20 ezer tonna gabona feldolgozására alkalmas kapacitással. A bioetanol-programnak azonban vannak "természetes" határai; a fejlesztési tárca 2030-ig érvényes energiastratégiája maximum 1,33 millió tonna bioetanol termelésével számol Magyarországon, ami 4,5-5 millió tonna kukorica és kalászos kivonását jelentheti az étkezési, illetve takarmánypiacról. Hogy tudjuk ezt mihez mérni: ennek előállításához a tavalyi terméshozamokkal több mint egymillió hektár termőföldre lenne (lehet) szükség.
Ez azonban elméleti szám, mert a magyar föld az adottságaihoz képest jelenleg alacsony szintekkel termel. Hajdú József, a gödöllői székhelyű OBEKK (Országos Bioenergetikai Kompetencia Központ) műszaki igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy ha a termelés visszaállna a huszonöt évvel ezelőtti mértékre (amire egyébként ma is volna lehetőség), akkor a 12-16 millió tonnás összhozamból bőségesen jutna bioetanol-előállításra is anélkül, hogy ennek a fizikailag lehetséges export, illetve a hazai humánellátás és takarmányigény kárát látná. Igaz, ehhez szemléletváltásra is szükség volna, s miként az már Németországban természetes, nálunk is el kellene fogadni az "energiaparaszt" ("energiebauer") létezését, miként a magas keményítőtartalmú célnövényét, az ott már hivatalosan is létező bioetanol- vagy biogáz-kukoricáét.
Mindennek persze csak akkor van értelme, ha a gyártás üzletileg is megéri. Az OBEKK részletes költségszámítást készített egy 15 ezer tonnás kukoricatömeg feldolgozására képes bioetanol-üzem beruházási és üzemeltetési költségeinek lehetséges megtérüléseiről. (A minigyár több közepes agrárvállalkozás közös beruházásaként, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Tervből megszerezhető támogatások révén viszonylag olcsón, 650 millióból létrehozható.) A számokból az derül ki, hogy tonnánként 40 ezer forintos árú kukorica felhasználása esetén az éves üzemi eredmény meghaladhatja a 185 millió forintot, ami a beruházás bankhitelből történő finanszírozásával is mintegy hatéves megtérülést eredményezhet: ez meglehetősen kedvező a mai viszonyok közepette.
Éhező milliók, befektetett milliók
Akad azonban számos olyan kutató, aki szerint ezek a számok csak időlegesen érvényesek, és az energiacélú agrárgazdaság terjeszkedésének a világ élelmiszerigénye gátat fog szabni - nemcsak üzletileg, hanem morálisan is. Az elmúlt napokban nyilvánosságra került egyik prognózis szerint az alapvető élelmiszerárak több mint kétszeresükre nőnek a elkövetkező húsz évben. A guardian.co.uk brit hírportál az Oxfam - gyakorlatilag az ENSZ Élelmezési Világszervezete, a FAO korábbi jelentésével egybehangzó - előrejelzését közölte, amely szerint 2030-ra a kukorica világpiaci ára megduplázódik. Mivel a hiány legsúlyosabb tünetei a legszegényebb térségekben mutatkoznak, súlyos politikai feszültségek alakulnak ki emiatt, és a gazdag országok elemi érdeke lesz helyben segítséget nyújtani az éhezőknek - ellenkező esetben beláthatatlan következményekkel járó, erőszakos eszközöktől sem mentes migrációs hullám indulhat el. Innen nézve már a jóléti államok irritáló luxusaként, az olcsó autózást szolgáló "kényelmi szolgáltatásként" is felfogható a bioenergia-termelés.
A helyzetet bonyolítja, hogy a biomassza-feldolgozásba napjainkban mind több óriás energiacég kapcsolódik be, súlyos dollár- és eurómilliókat fektetve az üzletbe. E beruházásokat aligha hagyják majd veszni a mamutvállalatok, amelyek üzleti terveiben az érzelgősség várhatóan ezután sem játszik kiemelt szerepet. Az Európai Unió már említett tervszámaiban e cégek megszerezhető új üzletágakat és bevételeket látnak: nagyot fordulna a világ, ha mást hozna a jövő.
Egymilliárd marginális hektár
Ha a lényeget tekintjük, minden élelmiszer-termelés energiacélú - ezzel a kissé meglepő kijelentéssel kezdte előadását Randolph L. Gattson amerikai kutató egy márciusi, Stockholmban rendezett, biomassza- és megújuló energiaforrás tematikájú konferencián. Az USA mezőgazdasági minisztériumának biomasszaprogramjában dolgozó szakember megállapítását azzal magyarázta, hogy végső soron minden falat étellel vagy akár egyetlen planktonnal energiát visz be az összes élőlény a szervezetébe, és ezzel tevékenységre, cselekvésre képessé válik. Mindezt azért vetette fel a kutató, mert szerinte újra kell értelmezni azt a vitát, amely a közvetlen étkezési célú agrártermelés és a ma még másodlagosnak nevezett ipari vagy energetikai alapanyag-előállítás arányairól az elmúlt években kialakult. Gattson szerint a világ bevethető területeinek "újrafeltörésével" vagy "visszaagrárosításával" jelentősen megnő az energetikai célú területek aránya, de emiatt nem csökken majd a közvetlen élelmiszer-termelés.
Ezzel teljesen egybevág Márton László és Fári Miklós Gábor magyar kutatók tanulmánya. A környezetvédelmi és mezőgazdasági szakértők 2010-ben kiszámították, hogy Európa, az USA, Afrika, Kína, India és Dél-Amerika térségében mintegy 320-702 millió hektár olyan, ún. marginális terület található, amelyeken vagy felhagytak már a mezőgazdasági termeléssel, vagy olyan alacsony termőképességűek, hogy jövedelmező mezőgazdasági termelésre - jelen állapotukban - alkalmatlanok. Amennyiben a füves pusztákat, szavannákat, bokros természetes vegetációkat - az ún. LIHD-területeket - is energiatermelőként hozzászámítják a marginális területekhez, akkor ezek együtt 1,107-1,411 milliárd hektárt tesznek ki. E területeken a hagyományos növénykultúrákat és agrotechnikákat felhasználva a biomasszára alapozott agroüzemanyag-termeléssel a jelenlegi folyékony üzemanyag világszükségletének 26-55 százalékát lehetne megtermelni. Elméletileg. A gond csak az, hogy a népesedési ütemből számított élelmiszer-többlettermelési igény 45-50 százalékra prognosztizálható.
