Magyar Narancs: Sikerült elfogadtatni az ön és Pálffy István (KDNP) által a készülő új médiatörvényhez benyújtott módosítót, ami lehetővé tenné a bíróságoknak, hogy felfüggeszszék az eljárás idejére a médiahatóság által kiszabott díj behajtását?
L. Simon László: A bizottságon átment a javaslatunk, reméljük, a frakció is támogatni fogja.
MN: Egy olyan testület fog dönteni a médiatartalmakról - meglehetősen képlékeny törvényi előírások alapján, jóformán korlátlan mérlegelési lehetőség és elképesztően erős jogosítványok birtokában -, amelyik kizárólag pártdelegáltakból áll. Nem veszélyes ez?
LSL: Nem értem, mitől volna veszélyes.
MN: Ha Orbán Viktornak nem tetszik valamilyen sajtótartalom, közvetlen, pártpolitikus kinevezettjén és munkatársain keresztül bírságoltathat, vagy végső soron némely orgánumok regisztrációját is töröltetheti.
LSL: Miért feltételeznénk, hogy ilyesmire kívánná használni bárki ezeket a grémiumokat, egyáltalán, miért állna érdekében? Ezen az alapon azt is feltételezhetnénk, hogy az APEH elnökének parancsba adja, hogy aki nem tetszik neki, azt hetente rángassa be vagyonosodási vizsgálatra, vagy hogy az államtitkár kiadja a Környezetvédelmi Felügyelőségek vezetőinek, mely cégeket kell állandóan piszkálni.
MN: Talán növelné a szervezetbe vetett bizalmat, hogy nem csak pártutasítások végrehajtására ruházták fel ilyen komoly befolyással, ha nem kizárólag pártdelegáltakkal volna feltöltve.
LSL: Sokféle elképzelés lehetséges arról, miként nézzen ki Magyarországon a médiafelügyelet. Én például el tudnék képzelni olyan médiatanácsot is, amelyiknek az ellenzék által jelölt tagjai is vannak. Ez a médiatanács nem ilyen lett, de a mostani tagok sem fideszesek, csak a parlamenti többség jelölte őket. Én abban bízom, hogy a testület nem politikai alapon fog működni. A Médiatanács több tagját régről ismerem, van olyan is köztük, aki az egyetemen évfolyamtársam volt, hiszem és tudom is, hogy demokratikus meggyőződésű, széles látókörű emberek, akik nem azon fognak dolgozni, hogy a nekik nem tetsző lapokat ellehetetlenítsék. Én biztosan azok között leszek, akik, ha ilyen történik, szóvá fogják tenni - de nem feltételezem, hogy erre sor kerül. Remélem, az alkotmányos alapjogokat durván megsértő médiumokkal szemben viszont keményen fel fognak lépni, sajnos ezek eddig kikerültek a magyar hatóságok látóköréből.
MN: A Médiatanács jogosult a saját maga alkotta irányelvek folyamatos módosítására, bizonyos médiumoknak felmentést adhat az előírt kvóták alól, szó szerinti jegyzőkönyvet sem kell nyilvánosságra hozni az üléseiről. Az az ember benyomása, hogy ezt a hatóságot semmilyen szabály nem köti, és senki sem tudja a tevékenységét kontrollálni.
LSL: Ez nincs így, a bírósághoz lehet fordulni jogorvoslatért, ha bármely médium jogsértőnek érzi a rá vonatkozó döntést. Hozzá kell tennem, szerintem elég szomorú, hogy egy sor sajtót érintő per évekig húzódik Magyarországon. A médiahatóság belépésével a folyamatokat fel lehet gyorsítani.
MN: Hogyan befolyásolja a hatóság felállítása azt, hogy milyen gyorsan tárgyalja a bíróság a sajtópereket?
LSL: Azokban az ügyekben, ahol eddig a bíróságra kellett várni, most dönthet a médiahatóság. Nyilván nem fog mindenki jogorvoslati kérelemmel élni. A puding próbája az, ha megeszik, meglátjuk, hogyan működik ez a gyakorlatban. Ha nem jól, akkor módosítani kell majd a törvényt.
MN: Tényleg a gyors ügyintézés miatt kellett tehermentesíteni a független magyar bíróságot a jelen összeállítású NMHH-val? Nem jobb kivárni a jogerős ítéletet?
LSL: Mi van akkor, ha egy bulvárlap negyedszer-ötödször sérti meg úgy az ön személyiségi jogait, hogy paparazzók által önről készített előnytelen fényképeket hoz a címlapján, és a pereskedés három-négy éve alatt folyamatosan jelennek meg az ilyen képek és a dehonesztáló tartalmú cikkek? Ilyenkor mit lehet csinálni? Ebben az esetben elrettentő lehet a pénzbírság és a gyors eljárás. Szerintem az itt a probléma, hogy azok a sajtótermékek, amelyek úgy vélik, a törvény ellenük irányul, valójában nem veszik észre, hogy a szabályozás szigorúsága elsősorban nem az ő tevékenységüket célozza. A magyarországi bulvár működése példa nélküli. Ugyan bulvár és ízléstelenség mindenhol van, de másutt a személyiségi jogokat tiszteletben szokás tartani.
MN: De akkor miért nem a személyiségi jog területén kíván törvényeket alkotni-módosítani a parlamenti többség? Mondjuk a kiszabható pénzbüntetések összegének radikális megemelésével.
LSL: A személyiségi jogsértés csak példa volt. Egyébként láttuk, hogy a bíróság vagy az ügyészség függetlenségét is bármikor kétségbe lehet vonni, Gyurcsány Ferenc még miniszterelnökként meg is tette. Értem az aggályait, de miért következne abból, hogy valaki pártdelegált, az, hogy ne tudná tisztességesen végezni a munkáját?
MN: Vannak-voltak rossz tapasztalatok e tárgyban az utóbbi húsz évben.
LSL: Az, hogy a magyar emberek a demokratikus intézményrendszerben nem nagyon bíznak, hogy a legtöbb kérdésben kiskapukat és egyéni boldogulási utakat keresnek, az ennél sokkal mélyebb okokkal magyarázható jelenség. Az, hogy kevés a felelősséget vállaló, döntésképes ember, aki egy pozícióban önállóan és jól meg tudja állni a helyét, általános magyar probléma. Ha nem ilyen összetételű lenne a hatóság, önmagában az sem garantálná sem a közbizalmat, sem a kiegyensúlyozott és magas színvonalú működést. Visszakérdezek: bízunk a bíróságokban, de miért van az, hogy első és másodfokon ugyanabban az ügyben, ugyanazon törvények alapján gyakran homlokegyenest máshogy dönt az első- és másodfokon eljáró bíróság? Miért hoz nagyon hasonló ügyekben egészen más döntést a Fejér megyei és a Csongrád megyei bíróság? Karácsony Gergely (az LMP képviselője - V. Gy.) az előbb mondta nekem, hogy szerinte a sajtóban már most is megindult egyfajta öncenzúra, nem mernek hangosan tiltakozni ez ellen a jogszabály ellen, és nem merik az ellenzék véleményét elég hangsúlyosan bemutatni. Elfogadom, hogy létezik öncenzúra, de ez nem ezzel a törvényjavaslattal kezdődött, ez a reflex már a szocializmusban, sőt azelőtt belénk rögzült, s különben is, az ember álláspontját tényleg befolyásolja az üléspontja. Én is úgy beszélek most, mint egy kormányzó politikai tömörülés bizottsági elnöke, nem úgy, mint amikor úgymond független értelmiségi voltam. Ebben a helyzetben tudomásul kell venni, hogy a politikai tevékenység során nem mindig tudom a saját véleményemet érvényesíteni. Nekem elég karakteres véleményem van a médiaszabályozásról vagy a kultúrpolitikáról, de ha esetleg kisebbségben maradok, akkor tudomásul veszem a többségi döntéseket. Erre azt mondják a kibicek, hogy a pártfegyelemnek való alávetettség. Így is lehet nézni, de az a helyzet, hogy ez egy ilyen játék, s én ebben a térben csak így tudom a kultúrát a politika világában képviselni. Nagyon sokféle erő ütközik, amíg kialakul egy-egy álláspont. Persze, ha úgy érzem, valami nagyon nem jó, azt alakítani kell, ezért én is módosító indítványok sorát nyújtottam be ehhez a törvénytervezethez is. Én azok közé tartozom, akik kimondják a véleményüket, és ameddig van rá mód, és ahol a többséget magam mellé tudom állítani, ott változtatok.
MN: Értem. De mi az a "minimális tájékoztatási kötelezettség" például? Nehéz úgy figyelembe venni egy törvényt, ha sok hasonlóan képlékeny szöveghely marad benne.
LSL: Nagyon sokat gondolkoztunk mi is arról, hogyan lehetne ezt a legpontosabban meghatározni. Én a legtöbb jogszabályi fogalommagyarázatról úgy érzem, hogy sántít. A tökéletes fogalomleírás egy lexikon szócikkében talán jó lenne, de nehéz megmondani, hogy ennek alapján mennyire lehetne bizonyos dolgokat kezelni a jogalkalmazásban. Erről a kérdésről sok szó esett a médiaalkotmány kapcsán is, hogy mit jelent a kiegyensúlyozott tájékoztatási kötelezettség a médiumok összességére vonatkozóan. Mert ha együttesen van a médiumoknak kiegyensúlyozott tájékoztatási lehetőségük, akkor kitől mit lehet számon kérni? A Paprika Tv-t nyilván nem kötelezzük arra, hogy híradót sugározzon, az ATV vagy a Hír Tv elemző műsoraitól sem várjuk el, hogy véleményükben "kiegyensúlyozottak" legyenek. A Magyar Narancstól sem azt várom el, amit a Heti Választól. Tudom, hogy mit keresek a Narancsban és a Heti Válaszban, és nem szeretném, ha ezek a dolgok öszszekeverednének. Azt biztos nem engedheti meg magának felelős politikus, de felelős értelmiségi sem, hogy csak az egyik oldal fórumaiból tájékozódjon.
MN: A tervezet szerint közrendvédelmi érdekre hivatkozva folyamatban lévő büntetőeljárás nélkül is kötelezhető lenne az újságíró informátora kiadására. Nem inkább védeni kéne az informátort és ezen keresztül a nyilvánosság kontrollfunkcióját?
LSL: Vannak speciális, az állam biztonságát fenyegető ügyek, amikor nehéz helyzetben van a lap és az informátor is. Az élet szerintem ezt meg fogja oldani, ismerem már valamennyire az újságírók fifikás gondolkodását, szerintem az újságíró meg tudja védeni az informátorát indokolt esetben. De olyat is el tudok képzelni, hogy épp az eljárás megindításához szükséges az informátor személyének ismerete.
MN: Mi lesz a független színházakkal?
LSL: Nem tudom, mire alapozta a múlt heti cikkében, hogy Szőcs Gézával szemben léptem volna fel, amikor támogattam a függetlenek stabil, kiszámítható finanszírozására irányuló LMP-s módosítót, vagy hogy rossz viszonyban lennénk. Erről a kérdésről talán még szót sem váltottunk az államtitkárral. Úgy sejtem, hogy ahogy a sajtótörvény előkészítésében sem a tárca vitte a prímet, az alternatív színházakra irányuló "salátatörvény"-beli passzus beírását sem a szaktárca részéről kezdeményezték, a gazdasági terület akart itt is "takarékoskodni". A tárca részéről senki sem jelezte, hogy nem ért velem egyet.
MN: Szőcs Géza és a Teátrumi Társaságot vezető, a független szcénával újabban feszült viszonyban lévő Vidnyánszky Attila jó kapcsolata közismert.
LSL: Vidnyánszkyt sokra tartom, ismerem a rendezéseit, de attól, hogy a Teátrumi Társaság egy része nem híve a VI-os kategória rögzített, biztos támogatásának, én még nem értek velük egyet. De nem csak én mondom ezt: komoly, a konzervatív oldalhoz sorolt színészbarátaim is megkerestek, hogy szóljanak az érdekükben, mégiscsak ebből a közegből érkezhet az az inspiráció, ami megújíthatja a magyar színjátszást. Engem mint az avantgárdból induló írót a terület személyesen is érdekel, bár ennek a privát vonzalomnak semmi köze nincs és nem is lehet a kultúrafinanszírozáshoz. Személyes jellegű kétségem csak, hogy nem teszi-e a stabil támogatás túlzottan is kényelmessé, esztétikailag kevésbé izgalmassá ezeket a társulatokat: mintha ez a világ ma kicsit kevésbé lenne fontos, mint másfél évtizede, amikor egyetemistaként nagy figyelemmel kísértem a működését. Kultúrpolitikusként viszont feltétlen híve vagyok kiszámítható finanszírozásuknak. Hétfőn este a parlamentben meg is szavaztuk a módosítót, ez éppen arra példa, hogy a kormánypárti többséget egy művészeti szakmai kisebbség ügye mellé lehet állítani, a korábban bírált pártfegyelem most épp a mi területünknek kedvezett.
MN: Mi a helyzet a PANKKK-kal, amit lényegében felszámol a jövő évi költségvetés?
LSL: Én a PANKKK-ot mindig is bíráltam, noha azzal egyetértek, hogy egyes célkitűzései akár a mi vidékpolitikánk fókuszába is kerülhetnének. Csak a finanszírozás mértékével nem értettem egyet, mert ez a kitüntetett figyelem más fontos kulturális területektől vett el forrásokat. A vidéki és fővárosi zenei közösségek támogatása nagyon fontos, van is javaslatunk a források előteremtésére. Épp a Médiahatóság zenei bevételeiből finanszíroznánk a dolgot, tájékoztattuk is őket az elképzelésünkről. Nagyon remélem, hogy működni fog a dolog.
MN: 56-os Intézet? A jövő évre betervezett pénzük szűk fele annak, ami tavaly a zárolás után náluk maradt.
LSL: Ez a szaktárca előterjesztése. Hallottam olyan véleményeket is, hogy az 56-os Intézetet nem kell támogatni, ez szerintem botorság. Az intézet némely kutatásainak végkövetkeztetéseivel ugyan nem értek egyet, de ez mindegy is, szerintem fontos munkát végeznek, eredményeik értékesek. Én azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy az 56-os Intézetet fenntartani, az ott folyó kutatási munkát támogatni nemzeti ügy.
MN: Akkor?
LSL: A szaktárca erre a célra most ennyi pénzt talált, meg kell nézni, hogy ez hosszú távon mire lesz elég, hogyan lehet őket a munkájukban segíteni. Ennél többet most nem tudok mondani. Ezzel kapcsolatban ugyan nem adtam be módosítót, de csak azért nem, mert nem láttam a támogatás forrását.
