Felebarátság

A Magyarországon jelen lévő főbb vallások tanításai a menekültek iránti szolidaritásra biztatnak, az egyházak mégis vonakodnak fellépni a kormány gyűlöletkampányával szemben.

„Arra hívok fel mindenkit, hogy kérjen megbocsátást Istentől azon emberek és intézmények számára, akik bezárják az ajtót a jobb életet, a családot és védelmet keresők előtt” – mondta Ferenc pápa ugyanazon a napon, amikor Szijjártó Péter bejelentette a szerb–magyar határon épülő négyméteres kerítés tervét. A magyar egyházfők kevésbé gyorsan és hangosan reagáltak a hírre, a menekültkérdéssel kapcsolatos aktivitásuk azóta is felemás. Míg a Iustitia et Pax Pápai Tanács konkrét javaslatokkal szól hozzá az Európai Unió menekültpolitikájához, és megoldásokat keres a menekültek tagállamok közötti elosztására, addig itthon alig hallani a kormányzatot bíráló egyházi hangokat. „Az egyik gyülekezeti tagunk emlékeztetett rá, milyen szomorú, hogy a Máté 25 ismert gondolata – Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem – először a Magyar Kétfarkú Kutya Párt plakátján jelent meg. Nem a plakáttal van baj, hadd olvassák minél több helyen Jézus szavait. A baj az, hogy nem mentünk elébe, hogy restségünkkel okot adtunk a plakát megjelenésére” – érzékelteti a hazai állapotokat ifj. Cserháti Sándor szegedi evangélikus lelkész.

Bele a bizonytalanba

Fotó: Németh Dániel

Lapunk kilenc, Magyarországon bejegyzett egyházat kérdezett a határzárról, a nemzeti konzultációról, a plakátkampányról és az egyházak menekültüggyel kapcsolatos feladatairól. Megkeresésünkre csupán a Mazsihisz és a Magyar Iszlám Közösség reagált, a Magyar Református Egyház és a Magyarországi Baptista Egyház vezetőinek szabadságára hivatkozva utasította el a válaszadást, a Magyar Katolikus Egyháztól, a Magyar Evangélikus Egyháztól, a Magyarországi Metodista Egyháztól, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségtől és a Hit Gyülekezetétől lapzártánkig nem érkezett jelzés. Az egyházfők korábbi médiaszereplései azért szolgálnak némi támponttal.

Óvatosan segíteni

Erdő Péter bíboros, a magyar katolikus egyház feje az Inforádió májusi műsorában adresszálta a problémát. „Az egyház elsődleges küldetése a nyomorúságban, bajban, szükségben lévő ember megsegítése, egyértelmű parancs a szolidaritás – jelentette ki, de rögtön hozzátette: valahogy meg kell határozni azt is, hogy ki léphet be, és ki nem. „Ez a konkrét és nagyon közvetlen szeretetparanccsal együtt kell, hogy működjön.” Bogárdi Szabó István, a Magyar Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke július 14-ei nyilatkozatában a reformátusok menekültmisszióját méltatta, beszélt a vallásuk miatt üldözött keresztyénekről és a nehéz sorsú kárpátaljai magyarokról is. „Könnyű kikiabálni az államnak, hogy fogadjon be mindenkit, de az államnak nincs saját háza, hűtőszekrénye, ágya, cipője, szeretete: az csak nekünk van. Az állam elsődleges feladata, hogy gondoskodjon a polgárairól, és megvédje őket. Aztán ki-ki – engedelmeskedve a bibliai parancsnak – nyissa meg az ajtaját, és fogadja be a menekülteket” – vázolta az állam és polgárai közötti felelősség-megosztást a református püspök.

A Magyarországi Baptista Egyház vezetőitől nem találtunk nyilvános megszólalást a témában. Nagy visszhangot keltett ugyanakkor Szenczy Sándornak, a Baptista Szeretetszolgálat elnökének nyilatkozata, miszerint a menedékkérők „nagy többsége, mintegy 80-90 százaléka 18 és 35 év közötti, pénzzel és kommunikációs eszközökkel felszerelt fiatal, aki nem kér és nem fogad el segítséget”. A leg­inkább kritikus álláspontra mindeddig Fabiny Tamás evangélikus püspök helyezkedett. Fabiny a „bevándorlásról és terrorizmusról” szóló nemzeti konzultációról így vallott a Mandinernek: „A menekültek között nemcsak kóklerek, ügyeskedők vannak, hanem életveszély elől menekülők is. Azok az afrikaiak, akik az egyre sivatagosodó kontinensen nem tudnak élelemhez jutni. Azok az asszonyok, akiket otthon megaláznak, körülmetélnek. És azok a keresztyének is, akiket tömegesen mészárolnának le a hazájukban. Azonnal visszafordítani őket oda, ahonnan jöttek? Ez szerintem keresztyénként vállalhatatlan álláspont.” A püspök szavait árnyalja, hogy Prőhle Gergely, a magyar evangélikusok világi elöljárója – nem mellesleg nemzetközi és európai ügyekért felelős helyettes államtitkár – a kormányzati retorikához hasonlóan beszél a menekülőkről. Egy július eleji konferencián az európai lakosság és a bevándorlók közötti kulturális, vallási különbségeket hangsúlyozta. „Nem jó a keresztyén közösségeknek, ha nagy számban más vallású bevándorló érkezik Magyarországra, a közösség védelme azt kívánja, hogy amennyire lehet, hárítsunk. Ugyanakkor a személyes felelősség elve alapján gondoskodnunk kell azokról, akik már beléptek az országba, ennek megfelelően az evangélikus egyház gyűjtést indít a migránsok, elsősorban a gyerekek javára.”

Más egyházaknál is találkozunk széttartó véleményekkel. A Vatikáni Rádióban Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök arról beszélt, hogy „a határátlépőknek körülbelül a fele valóban menekült, üldözött, veszélyben lévő, szükséget szenvedő ember. A másik fele viszont legalább 4-5 ezer euróval és mobiltelefonnal a zsebében érkezik, velük nagyon körültekintőnek kell lenni. A segítő szeretetnek mindig együtt kell járnia az óvatossággal.” Ugyanebben az adásban Szőke Péter, a nagyrészt világi katolikusokból álló Szent Egyed Közösség vezetője sajnálatát fejezte ki a kerítésépítés miatt, abban reménykedett, hogy „a civil társadalom türelemmel és a szolidaritás gesztusaival megenyhítheti a politika kemény vonalas hozzáállását”. A témában legtöbbet megnyilatkozó katolikus püspök, Beer Miklós is a feltétlen segítségnyújtás pártján áll, időnként egyháza rugalmatlansága ellen is szót emel. Nem meglepő módon ifj. Hegedüs Lóránt református lelkész a menekülthullámot is a „háttérhatalom” ármánykodásainak tulajdonítja, de az egyház hivatalos lapja, a Confessio legújabb számában is feltűntek merész elképzelések. Krasznai Andrea, a református repülőtéri misszió vezetője szerint „a terroristák, harcosok a migránsok közé vegyülve, rejtőzködve, iratok nélkül jutnak át az öreg kontinensre, bemondással igazolva személyazonosságukat. A jelenlegi szabályozás mellett, ha még élne, akár Oszama bin Ládin is eljuthatna Brüsszelbe, Párizsba, Londonba, hogy közvetlenül irányítsa a gyűlölt Nyugat elleni akciókat.” Kanizsai-Nagy Dóra és Acsai Balázs, a református menekültmisszió vezetői ugyanebben a lapszámban a migránsokkal kapcsolatos torzított, de akár országvezetői szinten is terjedő információkat igyekszenek korrigálni.

Napnál is világosabb

A menekültek iránti feltétlen odaadást relativizáló nyilatkozatok a bölcsesség és igazságosság elvére, a közösség teherbíró képességének figyelembevételére hivatkoznak. „Nem lehet kérdés, hogy a keresztyén közösségek számára a krisztusi szeretetparancs az áldozat vállalását is jelenti. Az viszont kérdéses lehet, hogy az önkéntes áldozatvállalás helyett mennyiben kényszeríthető rá egy nemzeti közösségre egy parttalan menekültáradat, amely már nem is befogadásról, hanem önfeladásról szól. Az igazságosság és arányosság elvének egyensúlyban kell lennie a szolidaritás elvével” – írja Szűcs Ferenc teológus a már idézett református lapban. Ez a megközelítés teológiailag vitatható. „Az ilyen beszédmód mögött evangéliumi mondást lehet sejteni: legyetek ravaszak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok. Könnyű ezt egyszerű dichotómiaként beállítani, de az Újszövetségben szó sincs arról, hogy az elesettekre gyanakodjunk, akiken egyébként kötelességünk segíteni” – magyarázza Mártonffy Marcell irodalomtörténész, teológus. „Az Úr Jézus azonosul a szegénnyel – így a menekülttel is –, mert szegény. Függetlenül attól, hogy önhibájából jutott-e erre az állapotra, vagy sem. Egyike ez a Szentírás olyan, egyértelmű üzeneteinek, amelyekre Ferenc pápa azt mondja az Evangelii gaudiumban, hogy senkinek nincs joga valamilyen további értelmezéssel meggyengíteni őket” – idézi föl az apostoli buzdítást Szőke Péter, a Szent Egyed Közösség vezetője. Szücs Balázs református lelkész – a Párbeszéd Magyarországért erzsébetvárosi képviselője – ebből a szempontból is problematikusnak tartja, hogy a kormány tudatosan összemosta a menekültkérdést a bevándorlással. „A bevándorlási politikában legitim a mérlegelés, a menekültkérdésben azonban nincs választásunk, be kell tartanunk a nemzetközi egyezményeket és keresztényként a jézusi parancsot. A menekültek arcában én Jézus arcát látom viszont, aki csecsemőként szüleivel együtt maga is menekülésre kényszerült. Később azt tanította, hogy ne azt nézzük, milyen a másik, hanem tiszteljük benne az életet, a törekvést a szeretetre, a fejlődésre, gyógyulásra. Ez nem valami álnaiv gondolat, hanem a mindennapok tapasztalata, feltéve, hogy túl merünk lépni a komfortzónánkon” – mondja a Narancsnak Szücs.

Egyházi emberek, teológusok szájából gyakran elhangzik az az érv is, hogy az iszlám hitűek túlzott beáramlása veszélyezteti az európai keresztény kultúrát. Mártonffy Marcell szerint ez félrevezető megközelítés, hiszen Európában régóta nincs keresztény hegemónia, laikus kultúra van, még ha ennek kialakulásában meghatározóak voltak is különböző keresztény hagyományok. Az iszlámmal való párbeszédet sem szerencsés temetni: Németországban több tanszék működik egy felvilágo­sodott iszlám műhelyeként, termékeny nyilvános vita folyik arról, hogy az iszlám csakugyan nagyobb erőszak-potenciált hordoz-e magában, mint más vallások. „Nem szeretnék egy olyan egyház tagja lenni, amelyik folyamatosan fél valamitől. Ahogy Pál apostol fogalmaz: nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Hiszek abban, hogy a keresztyénséget nem kell megvédeni semmitől, hanem élni és megélni kell Jézus tanítását: felvállalni félelmeimet és erősségeimet, megélni, hogy egyenlő vagyok a másik emberrel, hogy új minőség jön létre találkozásunk által” – mondja erről Szücs Balázs.

Több egyházi vezető a hívek karitatív tevékenységének felmutatásával tudná le a menekültkérdést. A segítségnyújtás konkrét példái tagadhatatlanok, bár az is igaz, hogy az egyházak a civileknél lassabban reagáltak a humanitárius krízisre. Ezt magyarázhatja, hogy szolgálataik a menekülttáborokban tartózkodókra és a már elismert menekültekre koncentráltak, és felkészületlenül érte őket a határ mentén és a pályaudvarokon megjelenők tömege. Mióta július 15-én Soltész Miklós államtitkár összehívta az illetékes hatóságokkal is egyeztető Karitatív Tanácsot – tagjai a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet –, az egyházi segélyszervezetek összehangolt munkát végeznek a menekülttáborokban. Többen civil szervezetekkel is együttműködnek a pályaudvarokon, de ezt nem verik nagydobra; lapunknak egy szegedi aktivista arról nyilatkozott, két egyház is inkognitóban segít nekik. Adományokkal segíti a migránsokat a Magyar Iszlám Közösség is, bár Bolek Zoltán elnök arról panaszkodik, a hatóságok a hittérítés tilalmára hivatkozva nem engedik be őket a menekülttáborokba. Heisler András, a Mazsihisz elnöke lapunknak küldött válaszában azt írja, „a Mazsihisz számos civil szervezet bevonásával gyűjtést rendezett a menekültek javára. Az élelmiszerekből, higiénés termékekből és ruházatból álló adományokat saját eszközeinkkel juttattuk Szegedre, a csomagokat helyi segélyszervezetek bevonásával osztottuk ki.”

Mártonffy Marcell szerint ugyan­akkor a karitatív felelősségvállalás nem helyettesítheti az egyház megszólalását, a tanítói feladatokat, azért sem, mert a magyar egyházak – például a nyugat-európai és a dél-amerikai helyzethez viszonyítva – alapvetően nem szociális hangsúlyúak. „Elengedhetetlen, hogy az egyház hivatalos, bárki által megismerhető és hivatkozható dokumentumban fejtse ki a menekültekkel kapcsolatos álláspontját. Nem lehet rövidre zárni a diskurzust azzal, hogy az egyházi tanítás egyértelmű. Ez így semmitmondó, mivel sok hívő nem kapcsolja össze sem a Biblia, sem a jelenlegi pápa félreérthetetlen tanítását a konkrét élethelyzetekkel. Pontosan ez a közvetítés lenne a mindenkori egyházi vezetés feladata” – mondja lapunknak Mártonffy.

Lélekben kicsik

Ha a biblikus tanítások felől közelítve szó nélkül segíteni kellene az egyházaknak, miért nem teszik, vagy ha teszik, sokan miért csak csendben, nevüket és arcukat nem vállalva? „Az ok a hatalom akaratához való igazodás, az, hogy nem akarnak tengelyt akasztani a kicsinyes és bosszúálló hatalommal” – véli Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke. Egyházféltést lát a háttérben ifj. Cserháti Sándor is, szerinte „ez a kormányzat jobban épít az egyházakkal való kapcsolatra, mint a korábbi, baloldali kormányok, amit az egyházaknál talán úgy értékelnek, hogy nem jó szembemenni a véleményükkel, legalábbis nem hangosan és nyilvánosan. A nemzeti konzultáció szövegével kapcsolatban ez azért megtörtént. Jó lenne, ha a menekültkérdés egészére nézve hangot kapna az egyház küldetéséből fakadó pozitív hozzáállás.” Mártonffy Marcell is úgy látja, „nem határozhatja meg az egyház értékrendjét az, hogy melyik párttól várhat több pénzt, ingatlanok visszaadását vagy az oktatási intézmények támogatását. Ez az egyházi érdekek vékony, ráadásul kontraproduktív szelete, az egyház valódi érdeke az, hogy hitelesen képviselje Isten személyválogatást nem ismerő szeretetét, amely társadalomformáló erő lehet.”

A menekültkérdésben tapasztalható csönd annak fényében is érdekes, hogy nemrégiben a halálbüntetés kapcsán jó néhány egyházfő felemelte a hangját. Iványi szerint azért, mert annak a vitának valójában nem volt tétje. „Mindenki tudta, hogy az egész csak blöff, kizárólag politikai fogás, úgysem tudják és akarják bevezetni a halálbüntetést, az egyház véleménye nem osztott, nem szorzott.” Menekültügyben más a helyzet: a hívek gyakran fordulnak tanácsért a lelkészekhez, Cserhátit is többen megkeresték azzal a kérdéssel, hogy politikai állásfoglalás-e, ha kimennek a szegedi vasútállomásra vizet osztani a menekülteknek. „Minden vasárnap hirdetem, hogy ne féljenek ettől, ez egyszerű segítség. A menekültek akkor is itt lennének, ha nem várnánk őket vízzel, nem azért jönnek, mert tudják, hogy az átszállási csomópontokon várja őket néhány mosolygós ember.” Szerinte mind a plakátkampány, mind a nemzeti konzultáció a „merjünk lélekben kicsik lenni” logikájára épít, ami a mindannyiunkban ott szunnyadó segítőkészség és önzetlenség helyett kicsinyességet és önféltést hoz elő az embe­rekből. „Ez egy kiváló lehetőség lenne arra, hogy büszkék lehessünk magunkra, de az egyébként a magyar méltóságtudatra oly sokat adó kormánypolitika nem ezt erősíti bennünk.” Holott az Alaptörvényt szemügyre véve azt gondolhatnánk, a kormány a keresztényi értékekre (is) épít. Csepregi András evangélikus teológus egy nyilatkozatában vallási, társadalmi vitát sürgetett arról, valóban keresztényi-e az, amit a kormány annak nevez. Szerinte a halálbüntetés belengetésével és a menekültek kezelésével inkább a kereszténység alapértékeit sértik meg. Iványi hasonlóan vélekedik: „Vagy tessék ezeket az elveket az Alaptörvényből kitörölni, vagy tessék azoknak megfelelően élni.”

Mekkora mozgástere marad az egyházaknak? Iványi szerint minimálisan elvárható, hogy aláhúzzák a Biblia világos útmutatást adó mondatait, hogy kimondják, a propaganda uszít, a kerítés pedig bűn, és az is bűnt követ el, aki csupán pártolja. „Mi, a nagy kereszténységünkkel és bibliai hátterünkkel nem tudunk befogadni pár ezer embert? Ugyan. Amikor a pécsi vasútállomás mosdójába nem engedik be a menekülteket, akkor a pécsi püspöknek teljes papi díszben oda kellene vonulnia, körmenetet kellene szerveznie, és üvöltenie kellene, hogy ez elfogadhatatlan. Ugyanígy, amikor Kalocsa mellé menekülttábort akartak építeni, az érseknek is örülnie kellett volna, hogy nem Afganisztánig kell elvinnie a krisztusi szeretetet, csupán 100 méterre az érseki palotától.” A lelkész szerint egy olyan igazságtalan helyzetben, mint amilyen ma Magyarországon van, amikor a vidéki szegények, a cigányok, a fogyatékossággal élők a kormány célkeresztjében állnak, az egyháznak nem is szabad érintetlenül maradnia. Ha valaki segít ezeken a szerencsétlenül járt embereken, óhatatlanul maga is ugyanazt az üldözést kénytelen átélni, mint ők. „Voltak már olyan időszakok, amikor az igazság kimondásának következménye volt. Legyen is. Szégyen, hogy megint ilyen időket élünk. Ha az egyház nem részesül az elesetteket érő támadásokból, nem is hiteles.”

Élesítsd elméjüket!

 

A külföldi jó gyakorlatok azt mutatják, hogy az egyházak sok helyütt a magyarországinál gyorsabban és bátrabban álltak ki egy humánusabb menekültpolitika mellett. Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) június közepén szólította fel az európai intézményeket, hogy fejlesszék és finanszírozzák a mediterrán térség mentőakcióit, biztosítsanak biztonságos és legális utakat Európába, és „akadályozzák meg azokat a kezdeményezéseket, melyek az EU peremén lévő nem EU-tag országokra igyekeznek hárítani a felelősséget”. Olaszországban törvényi lehetőség van a menekültként, felnőttkíséret nélkül érkező kiskorúak örökbefogadására, az egyház felhívására ezzel számos család élt is, szerzetesrendek és katolikus közösségek pedig közel tízezer mene­kül­tet fogadtak be. A francia püspökök és bíborosok szintén június közepén közös nyilatkozatot adtak ki a migránskérdésről, amelyben deklarálták: „Szégyelljük magunkat amiatt, ami a Földközi-tenger térségében és Calais-ban zajlik.” A lengyel püspökök arra figyelmeztették a híveket, hogy a menekülteknek minden segítséget meg kell adni, tekintet nélkül vallásukra. Élesen bírálták a lengyel kormányt, amiért megkülönbözteti a jó és rossz migránsokat: „A keresztényi vendégszeretet és az emberi igazságosság ellentmond annak, hogy csupán olcsó munkaerőt lássunk a rettenetes körülmények között élő, dolgozó és rosszul fizetett bevándorlókban.” A Szlovák Katolikus Püspöki Kar a Szlovák Katolikus Karitásszal dolgozott ki közös útmutatót a menekültkérdést érintő legalapvetőbb kérdésekkel kapcsolatban. A befogadásból is kiveszik részüket a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházzal egyetemben, és hivatalos közleményben kérik segítségnyújtásra a híveket. Az Osztrák Püspökkari Konferencia és a Karitász már hónapokkal ezelőtt létrehozta az egyházi menekültügyi tanácsot, mely többek között egyházmegyénként jelölte ki a menedékkérők egyházi ingatlanokban való szétosztását koordináló személyeket. A cseh helyzet mutat némi rokonságot a magyarral, mert bár a Cseh Püspöki Konferencia a plébániákhoz intézett felhívásában kéri, hogy az önkormányzatokkal kötött megállapodás értelmében fogadják be a keresztény menekült családokat, a szolidaritás vállalása mellett azért érzékelik a társadalom aggályait is. Az érsek kijelentette: a kérdést meg kívánja vitatni a miniszterelnökkel, mert „a terroristaveszély miatt szükség van az állammal és annak biztonsági szolgálataival való együttműködésre”.

A CEC és az Európai Egyházak Menekültügyi Bizottsága (CCM) közös istentiszteleti anyagot bocsátott a tagegyházak rendelkezésére, ebben még politikusainkra is áldást kérnek: „Urunk, eléd hozzuk politikai vezetőinket, akik nem csupasz számokról döntenek, hanem megannyi ember sorsáról. Élesítsd elméjüket, hogy meglássák az összefüggéseket! Tartsd ébren lelkiismeretüket! Add, hogy emberséges és távlatos szabályozást alkossanak!”