Az Illuminátusok (vagy másképp a tökéletesedők, a Perfekti-bilisek) Titkos Társaságát 1776-ban alapította meg Bajorországban egy ingolstadti kánonjogprofesszor, Adam Weishaupt. Már a csoport elnevezése ("megvilágosodottak") is egyértelműen utalt a korabeli Európát széltében átható szellemi és társadalmi áramlattal, a felvilágosodással való azonosulásra, s Weishaupt kifejtett elvei ugyancsak nyilvánvalóan e történelmi trend radikális szárnyához sorolták az újsütetű világjobbító társaságba tömörült német értelmiségieket. Az illuminátusok, derék közhivatalnokok, tanárok, papok és nemesek (összesen nagyjából hétszázan, más források szerint akár kétezren) meg akarták haladni a szabadkőművesség gyakran okkult spekulációkba bonyolódó vagy pusztán társas összejövetellé üresedő praxisát, s ahelyett inkább a direkt politikai befolyás megszerzésére, a társadalom átalakítására összpontosították erejüket. A rend, amely a kiváló történész, Ulrich Im Hof szerint polgári erkölcsnemesítő intézmény, tudós társaság, valamint titkos politikai szervezet keveréke volt, alapszabályzatában (1778) világossá tette, hogy a monarchikus, illetve a klerikális hatalom fölszámolására törekszik, ám e célok véghezvitelét csakis erőszakmentes úton tudja elképzelni:
"Ée tervek megvalósításában papok és fejedelmek, valamint a jelenlegi politikai viszonyok állnak utunkban. Mi tehát a teendő? A forradalom támogatása, mindeneknek felforgatása, erőszaknak erőszakkal való elűzése, zsarnok zsarnokra cserélése? Mindez távol áll tőlünk! Elutasítunk minden erőszakos reformot, mert magát a dolgot mindaddig nem tudja jobban elvégezni, amíg az emberek a maguk szenvedélyeivel olyanok maradnak, amilyenek, és mert a bölcsességnek nincs szüksége ilyen kényszerítésre."
A bajor Athén
Az átalakulás előfeltételének tehát - a szabadkőművesekhez hasonlóan - az illuminátusok is a kiművelt, szenvedélyeit uraló, saját hatókörében önállóan működő polgár kinevelését tartották, s így nem csoda, hogy a korszak nagy svájci pedagógusa, Pestalozzi ugyancsak csatlakozott társaságukhoz. Az illuminátusok erénynemesítő, civilizatórikus törekvéseinek bizonyságaképp említhető az is, hogy Weishaupt közvetlen munkatársa, a rend tekintélyben második számú ve-zetője, Adolph von Knigge utóbb (1788) megírta Az emberekkel való érintkezésről című munkáját, mely seregnyi kiadást megérve minden idők legsikeresebb illemtan- és társaséleti kézikönyve lett.
A szabadgondolkodó csoport mindazonáltal késedelem nélkül hozzálátott a szervezkedéshez, hierarchiájának kiépítéséhez. A szervezetileg a szabadkőműves társaságokra emlékeztető illuminátus rend beavatási szintekre oszlott, melyek közül a legalacsonyabb a novícius, míg az elérhető legmagasabb az illuminatus dirigens volt. A kötelező engedelmesség rendszerét egy, a tagok előtt is rejtve maradó teljhatalmú testület, az areopág működtette. A sejtekbe szerveződő titkos társaság tagjai valamennyien antik álnevek mögé rejtőztek, amely óvatossági intézkedés a későbbiekben fölöttébb üdvösnek bizonyult. Weishauptot Spartacusnak, Kniggét Philónak, a szimpatizánsként csatlakozó weimari nagyherceget Aiszkhülosznak, Goethét pedig Abarisnak nevezték e klasszicizmussal áthatott társaság kebelén belül. Knigge és Weishaupt hasonló rendszert dolgozott ki a rend területi igazgatására: Németországot provinciákra osztották, melyek közül Bajorország Hellásznak felelt meg, München, mi sem természetesebb, Athénnak. A - nagyrészt csak elképzelt - struktúra már a kortársak egy részét is a jezsuiták szervezeti fölépítésére emlékeztette, ami nem is volt oly vad feltételezés, hiszen az alapító Weishaupt eredetileg jezsuita szerzetesnek készült, s csak kiábrándulása után állt egy deklaráltan antiklerikális társaság élére.
Az illuminátusok a jelek szerint csekély érdeklődést tanúsítottak az okkultizmus és az ezotéria iránt, s filozófiájuk is legfeljebb egy, a kereszténység morális tanításaival összhangban álló, természetes vallás kialakítását célozhatta. Politikai céljaik, hála a titkos jelleg dacára eleven közirodalmi tevékenységüknek, jóval nyilvánvalóbbak voltak. Az akkortájt inkább csak szimbolikusan vagy puszta földrajzi fogalomként létező Németország politikai egyesítése, majd távlatilag az államok nélküli Európa s a világbéke megteremtése volt vágyaik netovábbja, ám az illuminátusoknak alig egy évtizednyi működésük során nem nyílt módjuk e nagyralátó célok megvalósítására. A bajor király tudniillik - a katolikus egyház nógatására - 1784/85-ben keményen fellépett az illuminátusok ellen, s föloszlatta rendjüket, Weishauptot pedig száműzte országából. A vezér, aki ekkoriban az őt zsarnoknak bélyegző Kniggével is szembekerült, lakályos menedékre talált ugyan Gothában, s még több vaskos könyvben tárgyalta rendszerét, de az illuminátusok tulajdonképpeni története ezen a ponton véget ért.
A Bastille ostroma
Mindezek után indokolt meglepetést kelthet az a tény, hogy e tiszavirágéltű társaságnak mi mindenféle vádat akasztottak a nyakába az elmúlt bő két évszázad során. Az illuminátusokra ugyanis pechükre már a XVIII. század utolsó éveiben felfigyeltek a középkorias világképüket fenyegetve érző rejtélyvadászok, s hamar őket tették meg a szabadkőművességet háttérből irányító machinátoroknak. Ilyeténképp a francia forradalom vészterhes éveiért a jórészt naiv szabadkőművesek közé befurakodott illuminátusokat illette a felelősség: a Bastille ostroma Weishaupt műve volt, akinek első számú franciaországi ágenseként Robespierre polgártársat azonosították a remekül értesült szerzők.
A franciaországi események történetét némi elfogultsággal taglaló antijakobinus Barruél abbé és az angol John Robinson volt az illuminátusokkal szemben fölhozott abszurd vádak első megfogalmazója a XVIII. század végén. Rajtuk kezdve, föl egészen az 1988-ban a republikánus elnökjelöltségért pe-dálozó, véresszájú Pat Robertson tiszteletesig, a világ-összeesküvések leleplezői rendszerint az illuminátusokat találják a takaró alatt. A kikeresztelkedett zsidó Weishaupt egyes művekben valóságos sátánként jeleníttetik meg, míg másutt inkább a Rothschild-bankház hasznos hülyéjeként funkcionál. A kommunizmusért és a nácizmusért természetesen ugyancsak az illuminátusok feleltek, hiszen Weishaupt (és a Rothschildok) világtervének megfelelően valamiképp szükséges volt az államokat egymásnak ugrasztani, az erkölcsöt, családot és vallást pediglen porig kellett rombolni, hogy a keresztény Európából végre a "tömegemberek tenyészistállója" válhasson. Az első világháborút persze ugyancsak az illuminátusok robbantották ki, elsősorban azért, hogy a terveiknek többször is keresztbe tévő cári családtól megszabaduljanak, amit végül Lenin nevű ügynökük segítségével el is értek. A nemzetközi munkásság általános ünnepe ugyebár hogy, hogy nem arra a napra esik, amelyen az illuminátusok rendje létrejött (1776. V. 1.), s ez a napnál fényesebben bizonyítja a rejtett öszszefüggéseket.
A Bush Þúk
Az illuminátusok részint zsarolással és fenyegetéssel, részint megtévesztéssel magukhoz láncolják a társadalom vezetőit, s így nem csoda, ha a világ évszázadok óta e sötét társaság járszalagján halad. Különösen, mivel az Egyesült Államok fölött is ők gyakorolják a hatalmat, mondhatni a kezdetektől fogva. Elég csak rátekinteni az egydollárosra, hogy világossá váljon ördögi ravaszsággal palástolt befolyásuk! Amúgy a csonka gúla meg a fénysugarakkal körülvett háromszög, benne Isten mindent látó szemével valóban ezoterikus szimbólumként értelmezhető, melyek kellően történelmietlen hozzáállással a szabadkőművesség és az illuminátusok égre kiáltó mesterkedéseiről árulkodnak, ám a piramis alján olvasható 1776-os évszámot csak a legbornírtabb rébuszfejtők tekinthetik a Függetlenségi nyilatkozat helyett az illuminátus rend alapítására találó utalásnak. Nos, mindenesetre a vad föltételezések szerint az Egyesült Államok vezetői Wilsontól Kennedyig váltig a "világterv" kivitelezésén ügyködtek, s az illuminátusok befolyása megannyi titkos és féltitkos szervezet (pl. a Yale Egyetem befolyásos diákegyesülete, a Bush fiúkat is soraiban tudó "Koponya és Csontok") révén máig érvényesül. Korunk illuminátus praktikáiban, melyek között értelemszerűen a szeptember 11-ei eseményeket, s azok következményeit is ott leljük, kiemelt szerep jut a rend ún. "vitázó ügynökeinek", elsősorban Huntingtonnak és Fukuyamának, akik az interkulturális uszítás területén fejtik ki működésüket.
Az illuminátusok kipellengére-zésében különös érdemeket szer-zett az Egyesült Államokban mű-ködő Keresztény Védekezés Ligája (Christian Defense League). Ez a szélsőjobboldali csoport, mely a keresztény hitélet ápolásán és elmélyítésén fáradozva nyíltan antiszemita és rasszista elveket kép-visel, az illuminátusság valóságos pörölyeként számos, a titkos rend ártó mesterkedéseit felfedő könyv kiadását is magára vállalta. Így többek között M. van Fagennek a Hollywoodot és a Pentagont is hatalmába kerítő nagy összeesküvést tárgyazó művét, mely üdvös módon a magyar olvasó számára is könnyűszerrel elérhető.
Az Amerikát fenyegető illumi-nátusok Európát már vigasztalanul az uralmuk alá hajtották, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az illuminátusok egyik fő célja, a kontinens politikai egyesülése las-sanként megvalósulni látszik. Az illuminátusok vitték keresztül ezt is, ők - a zürichi gnómok, ahogy Harold Wilson nevezte őket egy kevéssé tisztult pillanatában - kényszerítették ki Nagy-Britannia csatlakozását a Közös Piachoz, hozzájárulva ezzel az EFTA és a Brit Nemzetközösség meggyengüléséhez. Az illuminátusok jószerével egyetlen mázlija, hogy ez idáig a világbéke nem köszöntött ránk, mert különben azt a balhét is nekik kellene elvinniük!
Az illuminált Trianon
Miután az illuminátusok ily kárhozatos módon beleavatkoztak a világtörténelem menetébe, nyilvánvaló módon Trianonért is őket terheli a felelősség. Ám túl az országcsonkító békediktátumon, a téma magyarországi avatottjai a szélsőjobbról (Drábik János, Endrey Zoltán) a hazai történelem elmúlt két évszázadának majd' valamennyi mozzanatát az illuminátusok aknamunkájának tudják be (1848/49 valamiért kivételt képez e sommás ítélet alól), az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttétől az SZDSZ megalakulásáig, a kereskedelmi televíziók műsorpolitikájától - szórakoztató bónuszként - a MIÉP politikai pálfordulásaiig.
Jól láthatjuk, hogy az illuminátusok nyakába akasztott világ-összeesküvés a szabadkőműves és zsidó konspirációs fantazmagóriák egyik sikerült szériamodellje, melynek alapelemeiből a világtörténelem új, erősen delíriumos olvasata áll össze. Itt paradox módon egy titkos társaság élete minden kis aljas részletében föltárul, s a bizonyítékok hiánya maga is bizonyítékul szolgál. E vádakhoz képest Dan Brown szórakoztató könyvének (Angyalok és démonok) szüzséje, mely szerint a rend a teljes Vatikán megmerénylésére készül, alig több annál, mintha egy jól induló babazsúr fölbomlasztásának bűnét olvasnák a boldogtalan illuminátusok fejére.
Most már csak az van hátra, hogy fölvázoljuk az illuminátus rend kései történetét és szolid jelenét. A rend ugyanis 1896-ban Drezdában újjáalakult, s az új tagok Weishaupt elveinek megfelelően igazították társasági életüket. Kevés sikerrel, mert bár Kosmos név alatt egy tudományos egyesületet is életre hívtak, a száz évvel korábbi nimbuszt már nem állíthatták vissza. Ma az interneten ugyancsak megtalálható az Ordo Illuminatorum, melynek élén jelenleg Paolo Bortel nagymester áll (www.illuminati.ws). A Weishaupt mellett az utolsó templomos nagymester, Jacques de Molay és szufi bölcsek (vélt) szellemi örökségét is gondosan ápoló társaság, bár hajlamot mutat az ezoterikus fantáziálásra, döntően az egyenlőség és az igazságosság köré rendezi ideológiáját, s kissé körvonalazatlan működését. A rend, noha az egyházakkal, így elsősorban a katolikus egyházzal szemben meglehetősen ambivalens érzelmeket táplál, már nem antiklerikalizmusáért érdemelhet figyelmet, hanem azon szociális jellegű utópista célkitűzéseiért, melyek az alternatív új baloldal csoportosulásaival rokonítják. A követelések - a teljes foglalkoztatás megteremtése, a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek fölszámolása, az egységes világvaluta és világnyelv bevezetése (ez utóbbi megvalósulása halványan már internetes kiáltványaikban is feldereng) - jó szándékú, de teljesen jelentéktelen társaságnak mutatják a mai illuminátusokat. Weis-haupt jelenkori örökösei, meglehet, csak kevés hasznára vannak a világnak, de ártalmára biztosan nem.
